Sinus

Rég nem írtam pedig történtek dolgok. Most még azok is indítottak blogot az ismerőseim közül akiknek eddig nem volt, úgyhogy érzem a nyomást midnen irányból, hogy abba ne hagyjam. Ezzel a harmadik bejegyzéssel már azt hiszem rekord lesz, biztos azért sikerült most mert tetszik ahogy kinéz.

A vizsgázás már nagyon messzinek tűnik, azóta mai nappal be is fejeztük a két hetes trauma gyakorlatot. Láttunk pár érdekes dolgot, de kétségtelen, hogy ennél jobban is lehetett volna csinálni. Kezdetnek az intenzívre kerültünk, ott kedvesek voltak nagyon, de egyszerű, sima eseteket nem láthattunk, ambulálni nem mehettünk, betegfelvételt, vizsgálatot nemigazán végeztünk. Egy-két nap után rájöttünk, hogy nekünk kell mászkálni ha akarunk valamit, így sikerült pár izgalmas esetet, műtétet meglesni, ezek bizonyára megmaradnak hosszútávon is. Ide már nem úgy érkeztem, hogy "jaj ez biztosan nagyon jó lesz, hatodéves gyakrolatokon csak csinálunk már valamit", nem is csalódtam akkorát. A rendszer viszont, hogy van egy lista, hogy miket kell látni és teljesíteni szerintem nagyon rossz, ahelyett hogy odafigyeltünk volna azon paráztunk, hogy midnen bekerüljön.

Dráma is volt mostanság, eléggé stresszesre siekredett a szigorlati tanulási héttel kezdődő kb. 3 hét. A vizsga, hogy nem volt szünet utána, és némi kapcsolati vita nagyon lefárasztott, de hál istennek most újra midnen rendben van azt hiszem. Ezen hypnothim időszakomban a csokoládé fogyasztásom gigászi mértékig fokozódott, remélem hosszútávú szövödmény azért nem lesz.

Elkezdtem vezetni is, ami nagyon élvezetes, az első 4 gyakorlati feladat már "megy", szivesen járok úgyhogy remélem így motiváltan nem lesz a vizsgával sem különösebb probléma.

Jövő héttől indul a rendes sebészet gyakorlat, elvárásaim már nincsenek. Most eszembe jutott még néhány dolog amiről írhatnék de mára talán ennyi elég lesz, később folytatom.

Catch My Disease

Legyen kerek a dolog, a címben szereplő szám a győzelmi zeném. Megvolt a belgyógyászat, sajnos csak "közepes" lett. Aznap még sajnos, pár nap múlva már egy csöppet sem fog zavarni ismerem magam. Természetesen jobban örültem volna ha az igazi cél teljesül egy 4-es, ugyanakkor elképesztő, hogy egyáltalán átmentem egy ilyen tárgyból!

Jöhet a következő a sebészet, remélhetőleg így már az első szigorlatból összegyűjtött tapasztalatokkal felvértezve  még a "jó" is meglesz. Addig is pár nap pihenés, alvás, koncert, ami már nagyon kellett.

Those nights

A vizsgák előtti esték mindig különlegesek. Álatalában este 6-8 óra fele már teljesen kivagyok és elegem van, abba is szoktam hagyni. Vannak ismerőseim akik bírják sokáig és éjszakáznak, nekem sosem ment. Esküsznek rá, hogy még rengeteg mindent át tudnak nézni, nos nem tudom én szerintem semmit nem jegyzek már meg ilyenkor fáradtan, izgulva.

Nekem kis rituálém van. Abbahagyom az egészet el is felejtem kicsit, hogy mi lesz másnap. Nézelődök a neten, felhívom anyukámat, beszélgetek ismerőseimmel. Jönnek a kedves youtube videók, egy sorozat, zenehallgatás (kareoke?). Utóbbi különösen fontos. Lefürdeni valami isteni érzés, le lehet kell mosni az egész tanulást, a szenvedést. Fürdés után könyvet kézbe venni bűn! Kell valami könnyed film a végére és meg is van a tökéletes este. Szeretek kiülni a tetőre csillagokat nézni ha van lehetőség rá, az is olyan megnyugtató.

Érdekes így leírva nem tűnik annyira speciálisnak, mégis van valami érzelmi túlfűtöttség bennem ezeken a napokon, van valami egészen egyedi a levegőben. Őszintén szólva imádom ezt, de csak ezt az estét. Egyben irtó félelmetes, és egyben olyan mint a kedvenc sorozatom a Grey's, tele érzelemmel és lehetőségekkel. Néha még most is tudom rózsaszínen látni a világot, és szeretnék orvos lenni, úgy mint a filmeken. Megélni a sok nehéz pillanatot, a szenvedést is, mert akkor van igazán értéke a jónak. Hiszem, hogy vannak gyönyörű pillanatai ennek a szakmának, az életnek. Vonatkozik ez az utolsó estékre is, csak akkor iylenek ha előtte megembereltem magam, tanultam és megpróbáltam legalább, és persze ha nagy a tét.

Nos ez alkalommal nagy a tét, nem gondoltam volna, hogy ekkora anyag ez a bel. Több mint a felét át sem ismételtem. Eléggé félek. De hátha.

Tekintve tehát, hogy egy ilyen estén indult a blog, a fentebbi címet adtam neki. Ez a szám a himnuszom, amit végül meg kell hallgatnom, közben szorgosan imádkozva, hogy valami legfelső hatalom kihúzzon a csávából. Elmaradhatatlan mindez ma is, nagyon remélem, hogy nem volt túlzás kitennem ezt a műtős hátteret (ami szerintem istenien néz ki), vizsga előtt kicsit szemtelennek érzem.