Imádom az érzést, amikor egy rövid időre rózsaszínen látom az orvoslást. Tisztelet a Grey's alkotóinak, hogy 9 évad után is tudnak olyan részt alkotni ami kihozza ez utóbbit. Egyúttal eszembe villant, hogy dokumentálni kéne ismét. Olyan ez a blog mint a heti összesítő e-mail, túl sok történik két poszt között. Megvan ennek az oka, egyszerűen nem akartam írni interjúról stb., hátha nem sikerül. Kisebbrendűségi komplexuson nehezen viseli még, ha sikertelenséget kell közzétenni, meg nem akartam "elátkozni".
Tanultam marhasok németet az utóbbi hónapokban. Nehéz mert gyorstalpaló, olyan mint a farmakológia tanulása volt annó, telefonkönyv néha és mivel rövid idő alatt rengeteget szeretnék megtanulni, nincs ideje ülepedni. Mindemellett kp. sikeresnek értékelem a projektet, azért valami fejlődést tapasztaltam. Persze még nagyon sok lehetőség van a fejlődésre, csak hogy finoman fogalmazzam meg.
Voltam Karlsruhe-ban is WoW-ból ismert barátoknál. Egy hetet töltöttem ott, nagyon hasznos volt és persze szép is. Segített mert egyrészt magamat kellett managelni és nem tévedtem el külföldön és intéztem magamnak programot ha kellett, szal összességében nem voltam "penis sinister" és ez mindig segít rajtam kicsit, önbizalmat ad, hogy nem vagyok teljesen elveszett. Másrészről pedig megegyeztünk a vendéglátókkal, hogy az angol nyelv az tiltott, és így kénytelen voltam kicsit szokni, hogy németül kell megértetnem magam. Nehéz volt, és sajnos így azért én úgy érzem, hogy nem minden esetben volt túl magasröptű a kommunikáció, komplex gondolatok és életérzések átadása azért még elég kihívás, csak remélni merem, hogy ők is érezték, hogy a nyelv az akadály. Voltak ugyanakkor meglepően jó beszélgetések is erről arról, szóval van remény. Legközelebb még jobb lesz. Pozitív volt az is, hogy véletlenül pont Karlsruhe-ban van a közvetítő cég székhelye, és eljutottam oda párszor délelőtt németórára. Az "approbáció" nevű kötleező nyelvi/szakami vizsgára készülnek ott azok akiknek már van állásuk. Kellemes meglepetés volt, hogy találkozhattam így sorstársakkal, akik pár lépéssel vanank csak előttem, hallottam sok élménybeszámolót, és legfőképp, hogy annyira hatalmas nyelvtudásbeli különbségek nem voltak köztünk. Öszességében reményt adott a dolog, sokkal lazábban mentem el így interjúzni, és főleg kicsit jobban edzésben vagyok nem rezzenek feltétlen össze ha németül szól hozzám valaki, és ez nagyon de nagyon fontos. Érdekes mód gyakran mintha saját magam lennék a legnagyobb ellenségem, ha stresszelek és kétségbeesek, hogy enm tudom ezt vagy azt elmondani.
Jártam Kamp-Lintfortban is interjún. Repülhettem Kölnig aztán kocsival elvitt Marek a cég egyik munkatársa, közben gyorstalpalót tartva a városról, a kórházról és a hospitálás rejtelmeiről. Egy HR-essel beszéltünk először de az nem interjú volt, főleg ő mesélt. Végig vigyorogta, nagyon rendes volt, olyan érzésem volt mintha értem küzdene a kórház. Kicsit benne van, mert az érsebészeti osztály épp újáépül, már ami az ott dolgozó csapatot érinti, cask 4-en vannak épp az osztályon, az egyik főorvos kb. egy hete, de az osztályvezető is csak kb. tavasz óta. Erre azt mondta Marek, hogy lássam pozitívan, könyebb csapattaggá válni mert nem évek óta dolgoznak ők sem együtt. Aztán egy rezidenssel beszéltem mert a vezetés már enm volt ott délután vagy ment haza, poén volt emrt ő épp szlovák. Másnap egész nap mint egy medikus kisérgettem a dokikat ide oda, voltam műtéteken, asszisztáltam, voltam ambuláns betegfelvételeken, ultrahangokon, műtéti beleegyezés kéréseken. A kórház nem annyira kicsi, esélyesen gyorsan lehet gyakorlatot szerezni mert nincsenek sokan, marhajól felszerelt, persze én az itthoni kórházakhoz viszonyítok. A hangulat jó, sokkal nyugisabb mint itthon, pedig kevesen vannak és sokat dolgoznak. Nincs elszállva a főorvos, laza, jó arc, velem is beszélgetett sokat, együtt kajáltunk, és osztályvezetőként is segít a beteget műtőből kitolni, és a másik ágyra átrakni, amit azért megnéznék itthon. Persze midnenk itudja merre hány méter, de ezt így is lehet. Maga a szakmai rész tehát full pozitív, főleg kezdeni szerintem elég jó. Fizetés szokásos német standart mint a közkórházakban (ez egyházi finanszírozású), de adnak lakást az első 6 hónapra majd ingyen, aztán pedig lehet maradni nagyon ócsóért, a kaja ugyancsak ott dolgozóknak nagyon gazdaságos.
A város teljesen ilyen kertváros feeling, sok kicsi aranyos tégla házikó. Esélyesen túl nyugodt a huszonéves fejemnek, de pl. nem csúnya, teljesen rendezett. Vannak nagyvárosok közel, kocsival persze nagyon egyszerű átugrani, vagy akár bejárni, a busz közlekedés állítólag fos kicsit. Ez igazándiból az egyetlen problemám, hogy félek, hogy Budapest után én ott fejreállok, és semmi emberi kontaktom nem lesz. Ennek ellenére egyelőre úgy vagyok vele, hogy megpróbálom, mert midnent meg lehet oldani, rajtam is múlik, hogy kimozdulok e stb. Meg azt beszélik, hogy az első fél egy évben úgysm érek rá semmire...
Holnap délelőttig találhatom ki, hogy akarom e, és még mondjuk a kórház sem írt (illetve nekem nem írtak a cégtől h mint mondott a kórház) szal nem lehet még örülni ezerrel. Bár Marek azt mondta h ő úgy érzi tudja mit fognak modnani ( (+) szeritnem), csak tudja már ennyi év után a szakmában. Kemények midnenesetre ezek a "big life decision"-ök. Az ijesztett még meg, hogy mindenki arról beszélt h jól gondoljuk meg mert akkor az igazán ideális ha hosszútávú a dolog. Ami persze igaz (meg főleg nekik akkor jó, mármint kórháznak/cégnek) nekem is jobb, csak ezzel én rögtön odaláncolva éreztem magam. Pedig a 3 hónap felmondási idő ott is él és azt csinálhatok utána amit akarok.
Nos jelenleg így áll a dolog, nemsokára kiderül mi lesz a vége és talán írhatok gyakrabban mostmár midnenféle érdekes élményről, saját Grey's Anatomy indul, a külföldi munkavállalás nehézségeivel megspékelve.
