Történtek dolgok, csak ismét havi összesítésben írok.
Megelégeltem, hogy nem történik semmi, meg, hogy úgy érzem nem foglalkoznak velem és elkezdtem más céget kutatni, hátha. Persze nem szóltam az eredeti bandának akik taníttattak eddig és el is vittek egyszer interjúra, az angyali lelkem amúgy ez eléggé nyomasztotta is, elmondhatatlanul gyűlölöm az ilyet. Végül egy ismerős ajánlott egy másik közvetítős céget (Köszi!) akik nagyon lelkesen indítottak, már rögtön mondták, hogy van is egy hely ahova mehetnék. Rekord sebességgel peregtek az események, kb. egy hétfői napon beszéltem először a nővel és következő hét kedden már egy gépen ültem. Mondju kez alkalommal én (ok tesóm) fizette a repjegyet, amit majd egyszer állítólag visszaadnak. Mostmár amúgy senkiben nem bízom. és midnenki köcsög, szóval gyanúsak emiatt is de mindegy. Most nem kisérgetett senki, elsőre úgy éreztem, hogy ez nem jó de igazából sokkal királyabb. Látszik legalább, hogy nem teljesen béna és elveszett az ember és nem úgy mutatkozik be a kórházban, hogy fogja "apuci" kezét és úgy mutatják be. A hely amúgy nagyon szép, nagyobb mitn az előző, a kórház is nagyobb, alapvetően jobban jártam szerintem, talán ez a legfontosabb. Pár kép a helyről itt. A végeredmény pozitív, nekem tetszett a hely, nekik meg nagyon kell ember, szóval a professzor azt mondta mehetek. Papírformában modnjuk ez még nincs a kezemben de lekopogom és nagyon remélem, hogy nem vágnak át innen már.
Ennek örömére indul a papírok hajkurászása. Természetesen ami félre mehetett az meg is tette. Isteni például, hogy van nekem német középfokú nyelvvizsgám de nem lesz jó. Mivel régi, gimis, 2005-ös és attól, hogy középfokú csak B1-nek számít az új rendszerben. Persze behazudtam a kórháznak, hogy van nyelvvizsgám, valóságban pedig mehetek március másodikán. Hivatalosan egy hónap múlva adnak ki papírt arról, hogy sikerült és lesz róla később bizonyítvány, ha nem sikerül kisírni, hogy előbb történjen ez meg eléggé megszívom. A másik cég erre azt mondta, hogy "biztos jó az" illetve, hogy "elintézzük". Nem tudom, hogyan jártam jobban. A dokumentumok intézéséről is kérdeztem de az volt a válasz, hogy majd akkor ha van hely. Persze most vacak mert kiderült, hogy bizony kell működési engedély a jóhírnév igazoláshoz, nekem meg mivel nem kezdtem el itthon dolgozni nincs még. Utóbbi engedélyhez kamaratagság is kell, persze az sincs, mért lenne. Mire mindet megvárom 2014 lesz. Összességében van tehát fény az alagút végén csak elég messzinek tűnik.
Kikapcsolódásként elmentünk hétvégén hármasban haverokkal kirándulni, természetesen azon a napon amikor végig esett, hideg volt, köd volt. Ennek ellenére végeredményben élveztük, el is tévedtünk, de a fontos, hogy van mit mesélni. Erről is van pár flickr kép.
Alapvetően azért egyre nehezebben viselem, hogy otthon vagyok és magamnak kell beosztani az időmet és értelmet kell adni a napoknak. Az ügyintézés sokszor inkább arról szól, hogy vár az ember, hogy elkészüljön amit kért. A némettanulás elvesztette varázsát, lelassult a fejlődés és elmaradozik a motiváció. Remélhetőleg kicsit visszaadja, hogy megint új némettanárnőm lesz, hátha valami érdekes színt tud majd vinni a dologba.
Érdekes, ahhoz képest, hogy lényegében sikerült szerezni valamit végre, mégis negatív színezetű a poszt. Hűen tükrözi hozzáállásom amúgy. Nem a hellyel van baj, hanem, hogy amint hazaértem azonnal vissza sikerült süllyedni a semmittevésbe és ez zavar. Olyan messzi az első nap még, hogy nem vidít fel rendesen a lehetőség. Mindegy, mostmár kihúzom, jó lesz, és lépésről lépésre előbb utóbb csak meglesz minden papír és akkor végre kezdhetek magammal valamit. Ámen.
