Nem csak a húszéveseké a világ

Erősen áttértem a havi 1-2 posztra. Hiába, kevesebb az újdonság és több a meló, nem mindig érek rá, vagy ami még fontosabb van kedvem és erőm írni. Feladni semmiképp nem akarom, muszáj a rekordsorozatnak folytatódnia.

Szóval igazából már réges-régen de volt egy jó kis egyhetes szabim, amikor is meglátogatott a Kedves. Kütelező programként elmentünk a helyi fagyizóba, ami nagyon szuper, ezen szurkoltunk ezerrel, hogy legyen nyitva még így ősszel is. Mázlink volt, sikerült bezabálni, kétszer is. Mivel a környéken már voltunk a móltkori látogatása alkalmával, most kicsit távolabbi célokat vettünk célba. Egyik kolléga eljtette el, hogy Zürich nincs is olyan messze és végül is igaza van. Ezen felbuzdulva csináltunk egy kis vonatos kirándulást, csak így a hétvégére. Foglaltam Airbnb szállást, amivel ismét nagyon meg voltunk elégedve, a hely is tiszta, szép volt meg a vendéglátó lány is rendes volt teljesen. Abszolút flexibilisen megbeszéltük vele az érkezést meg indulást, és jó kis tippeket is adott. Egyikőnk se volt még Zürichben szóval némi netes kutatás után ahogy esik úgy puffan alapon mentünk előre és teljesen jó volt. Itt is van ilyen Welcome Card mint Berlinben, hasonlóan megéri az "ingyen" közlekedés, a sok akció. Itt még egy hajóút is benne van, amit nagyon lelkesen ki is használtunk, mindenképp megéri kipróbálni ha valaki arra jár. Másik utazásunk Karlsruheba vezetett de csak ilyen egy napos, reggel megyünk, este jövünk módszerrel. Ex némettanárnőm Eszti épp németországban kirándult, ez alkalommal őt látogattuk meg amíg a közelben volt. Megvolt a sok élménycsere, elnéztünk Ettlingenbe mert szép, ittunk jó kis kézműves sört, szóval mindent amit egy ilyen kiruccanás alatt kell. Az egészről a megszokott Flickr képsorozat itt, valamint Eszti csinált extra videót is az ő útjáról, abban is benne vagyunk.

Aztán megint dolgozni kellett, bár ez nem kellene, hogy ennyire meglepjen. Megyeget a meló, nagyon úgy érzem, hogy rá kéne venni magam az itthoni olvasásra, és szakmailag kicsit kéne fejlődni, csak persze macera midnez munka mellett, plána, hogyha senki nem rugdossa az embert. Azt érzem, hogy kicsit többet kéne műteni, valahogy még nem sikerült sokszor odajutni rendesen az asztalhoz. Persze szerencse kérdése is, hogy mikor jön olyan beteg akit lehet, épp privát biztosított e vagy nem, stb. de sokszor szervezési kérdés is, az meg zavaró. Szóval amikor van 3 olyan műtét ami kafa lenne a kezdőknek, és ott is vagyunk 3-an aznap, akkor mért egyvalaki csinálja az összeset, mért nem lehetne midnenkinek lehetőséget adni? A másik, hogy még azért mindig van kis gyomorgörcs és hiszi ha be kell menni dolgozni, ez nemtom mikor tűnik el, talán soha. Jobb mint korábban de még erősen fejleszthető. Bár nemrég, hogy beszéltem évfolyamtársakkal, akik otthon dolgoznak, kiderült azért, hogy nem egyszerűbb persze otthon sem az élet, hasonlóan nagy felelősséget sóznak az emberre és nagyon figyelni kell, mit vállal be az ember. A kollégák viszont jófejek, lassacskán kicsit összébb rázódunk, most van a Stuttgarter Wasen, ami olyan ugye mint amin voltam tavasszal, elvielg kicsit nagyobb is. Közösen ment az egész kórház, bár én csak későn értem, mert még ügyeltem is, de voltak azért ismerős arcok, aztán pedig még 3-4 masik kollégával benéztünk Stuttgartba is mert mért ne, "yolo" végülis. Sajna a második túráról lemaradtam, amikor csak a klikkesedő sebészek mentek, mert aznap már utaztam haza. Amit még sajnálok, hogy a Braun doktor elment praxisba, ő nagyon rendes volt és rengeteget segített, neki is pont szombaton volt a búcsúbulija, ilyen kerti party náluk, de én már akkor otthon voltam. Na nem panaszkodom mert az nagyon király de lehetett volna előtte való hétvégén is.

Voltam tehát otthon is, nem is keveset, vagy másfél hetet, így a szülinapom körülre volt betervezve. Mozgalmas volt azt meg kell hagyni. Ha a Timi jön, akkor legalább az első napot pihenéssel és minimális programmal töltjük, no ez most kimaradt. Sajna a gép is késett, rendesen éjszaka érkeztem, aztán a szabi első felében a rokonságot látogattuk végig minden irányban, meg sörözgettünk a Szolnok környéki bandával. Aztán félúton irány Pest, az ottani társasággal sör, végül pedig irány Eger. Bizony Eger, kitaláltuk, hogy nem kell nekünk repülni ahhoz, hogy valami jót lássunk, szép kis hazánkat is fel lehet fedezni. Összeszerveztük a haverokkal és hétvégéztünk egyet, nagyon kellemes volt, meglátogattuk a főbb nevezetességeket, iszonyatos finomakat ettünk és meg kell hagyni a bor is finom arra fele. Persze annyira tehetséges voltam, hogy a két telefontöltőnket otthagytam, szerencsére meglett és küldik postán, csak sajna így sokáig nem lesz rendes telefonom és netem és és és. Az iPhone töltő retek drága, ez mindíg meglepetésként ér valahogy, mert általában felülmúlja a várakozásaim. Ez történt most is. Ennek okán a képek (amiket én csináltam) csak később jönnek.

Ugyanitt vénülök, tesó is mindig ír szölinapos blogposztot, nos én csak hozzácsapom ehhez. Ad 1 félelmetes, hogy közelebb van a 30 mint a 20, ad 2 köszönöm midnenkinek ezúton is a köszöntéseket.