Élet: 22% teljesítve

Pótcselekvésként (valamint mert a családi beszélgetés során felmerült) kémkedtem kicsit a kedvenc közösségi oldalunkon rég elfeledett ismerőseim után. Nem teszem gyakran, és talán épp ezért is van tele meglepetésekkel mikor előfordul.

Sok érdekességet találtam, ami persze utólag végiggondolva csak elsőre hathat meglepőnek, és azonnal a saját életemre gondoltam, és megpróbáltam elhelyezni magam a többiekhez képest. Van amiben jóval előrébb járnak, van ugyanakkor pár dolog amiből viszont mintha ők maradtak volna ki. Valószínűsítem nem véletlen mostanában gondolkodom ilyeneken. Vannak akik teljesen megváltoztak, láthatóan megöregedtek, nem tudom, hogy a gének, az élet vagy az életmódváltás az ok, ezt hál istennek én még nem tapasztalom. Sokan házasok gyerekeik vannak, ez utóbbi mondjuk félelmetes. Még azt sem mondhatom, hogy nekem azért nincs mert más karriert választottam, hiszen folyamatosan kint van valakiről az egyeteim társaim közül, hogy kit jegyzett el, vagy kihez ment hozzá. Közepesnek itélem a helyzetet e téren, nem mondom, hogy nem örülnék ha lenne valaki komoly normális ember az életemben, de most éppen kapóra jön hogy nincs, egy esetleges dezertálás esetén. Azért sajnos láttam pár példát már, mikor 40-50 évesen egyedülálló férfiak kínjukban huszonévesek társaságát keresik még, és nincsen semmi értelmes emberi kapcsolatuk az azért kellemetlen ezt kihagynám. És pont nem láttam kapcsolatot a között, hogy mit értek el amúgy az életben, és, hogy találtak e társat, szóval nem is tudom, talán szerencse kérdése az egész?

No de nem is párkapcsolati hisztit szerettem volna írni, hanem a fura ötletemről, érzésemről, hogy egy két említett ismerősömenk akkor "már vége az életének"? Max 5 éves korkülönbség van köztünk és teljesen más dolgok várnak ránk. Számomra ez rendkívül furcsa, aki befejezte minden suliját, van felesége, van 1.5 gyereke, van pár éve munkája, lakik valahol, az azért végeredményben már "kész", halad lassan komótosan egy elég jól belátható úton, viszonylag kevés meglepetéssel. (Persze sarkítás az élet minden félét hoz én is tudom de most nem ez lenne a mondanivaló/összehasonlítás lényege) Ezzel szemben én azt sem tudom még egészen pontosan, hogy mi lesz belőlem, egyáltalán ötletem nincs, hogy mit fog hozni a magánéletem, hogy hol fogok élni, hogy meddig fogok ott élni, stb. stb. Kettős a dolog, persze irigylésre méltó, hogy nekik már megvan "mindenük", ugyanakkor nem unalmas nekik? Rám még annyi midnen vár, persze lehet, hogy ők is így látják a saját életüket (jóesetben). Vajon az ő álmaikkal mi lett, mert én még mindíg kergetem a sajátom, és még el is fog tartani egy darabig amíg úgy  igazán elérem. Lehet nekik a család és egy nyugis élet volt az álmuk? Lehet azért nem tudom elképzelni az ő további álmaikat és céljaikat mert még enm tartok ott. Bizonyára meg kéne kérdeznem tőlük, csak kellemetlen fordulatot vesz a beszélgetés ha éppen nem boldogok, és csak megelégedtek azzal ami van. Esetleg csak az én felsőbbrendűnek tűnő lenézésem a probléma, ami igazából simán tudatlanság, vagy talán a képek hazudnak.

Amúgy már csak azért sem az előbbi a probléma mert látom a saját konkurenciámat akik már évek óta dolgoznak, talpraesettek, néhányan több nyelven beszélnek, már hónapok óta svájcban dolgoznak és hasonlók, szóval azért nem gondolom magam akkora ásznak. Mégis úgy látom rám még tök jó kis kalandok várnak, szemben velük. Végülis lényeg, hogy magamnak pozitívan hoztam ki!

Tanulságot ugyanakkor nem tudok megosztani, csak pillanatnyi egodiasztolémnak engedtem teret.

M.D.

Érdekes, csak negyed évente írok ide valamit, ugyanakkor kitartóan midnig ide írok és nem nyitok új blogot. Meglepődve tapasztaltam, hogy az előző bejegyzés még írásbeli előttre datál. Nos ezen az egész államvizsgázós, diplomázós, avatásos dolgon túl vagyok már. Nem érzem magam másképp, nagyon örülök, hogy sikeresen vége ennek az egésznek, orvosnak sem érzem magam, szerintem amíg nem dolgoztam úgy igazán nem is fogom.

Sokat pihentem a nyáron. Bár emlékeztem mit tesznek a szüleim munkanélküli gyermekeikkel (pszichoterror) szóval taktikusan azonnal elkezdtem legalább tervezni, hogy hogyan és merre kéne menni így diploma után. Érsebészeten mondta a konzulens doktornőm, hogy lesz üres hely, de végül úgy döntöttem, nem élek a lehetőséggel. Nincs az az isten, hogy én itthon, zéró fizetésért, ilyen hangulatban, a félig leomló kórházban dolgozzak. Lehet, hogy nem túl hazafias de én nem a hazámat nem szeretem, csak nem akarok ilyen körülmények között élni. Szóval külföld lesz, amúgy is szerintem most a legjobb elnézni más országba, nem tart vissza semmi. Lassacskán meg is született egy CV, elkezdtem levelezgetni minden féle fajta fejvadász céggel, nagyjából bele is jöttem a dologba. A skandináv országokba akartam menni nagyon, de csak szakorvos kell oda meg pszichiáter szóval bukta. Angol nyelvterületre tapasztalat kell, bár nem sok de oda meg annyira nem is akarok kiköltözni. Maradt a csodás német, amit "úgy szerettem" annó. Magamat is megleptem, hogy most viszont egészen lelkesen tanulnám újra, szóval ahogy extrém sportoló ismerősöm modnaná "jó lesz ez".

Ezért is jutott eszembe, hogy kéne írni ide mert bevillant, hogy az ilyen külföldre utazó emberek szoktak tapasztalatokat írni blogban. Tehát ha bejön ez a dolog lesz végre miről blogolni. Már most nagyon félelmetes, hogy mit fogok én ott csinálni, és mennyi nehézség lesz. De ugyancsak rám nem jellemzően most még kp. örülök is a kihívásnak, igazából nagyon is izgalmas. Mondanám, hogy "stay tuned", de ez az én bejegyzésgyártási frekvenciám mellett nem okozhat túl nagy problémát amúgy sem.