Dienstag, 8. Januar 2013

Busz egy esős napon

Hajnal egy óra van, de nem tudok aludni, mert kissé fel van borulva a napi ritmusom. Későn kelek és későn fekszem le. Amolyan vizsgaidőszak feeling, amikor reggel, akar a halál felkelni, hisz el kell kezdeni tanulni és még az egész napi anyag hátra van, éjszaka pedig nem akar aludni, mert végre végzett.

Alapvetően morcos vagyok, kicsit magamra is meg a világra is mert ami az utóbbi időben történt az a semmi. A történteket úgy tudnám vázolni, mint ahogyan az egyszeri ember egy esős napon el akar jutni  A-ból B-be.

A legügyesebbje megnézi előre a helyzetet, tájékozódik igen korán, hogy mi mennyibe kerül, milyen lehetőségei vannak. Na ez nem volt meg, szüleim simán elejtenék erre, hogy "Nem vagy életrevaló fiam.". Én azt mondom nem iszunk előre a medve bőrére, addig amíg nem diplomáztam le nem keresek állást. Mert mégis mekkora gáz az ha éppenséggel nem sikerül...

Én taxival akartam menni. Az a legjobb, legkényelmesebb, igazán midnen elvárásnak megfelel. Csak később leesett, hogy az nem fog menni. Mint már írtam skandináviába szakorvos kell. Pech. Kicsit kevesebb időt is elszalaszthattam volna azzal, h ezt az álmot - minimum ideiglenesen - feladom, de már mindegy.

Marad tehát a busz és a gyalog. Utóbbi a biztosabb. Nincs lutri, előbb utóbb odaérsz. Megterhelőbb útközben mert mégiscsak sétálni kell, és nem nagy élmény mert kicsit el is ázol, az meg aztán éppen nem volt része a rózsaszín kis tervenk. De én nem akartam itthon dolgozni. A kórház omlik, mindenki ideges, pénzt alig kapsz, és te vagy az utolsó segédcsótány. Persze ez hiszti mert tapasztalatod meg lesz amit imádnak kinn is, a jelenlegi 0 bevételemnél pedig az is jóval több amit adnak. Mondjuk nyelvet tanulni ilyen munkanapok után élmény lehet. De kicsit jobban érzed megad mert csinálsz valamit, és senki nem szólhat be.

Ugyanakkor mivel ha a taxit nem is vállalhatom be buszra még nekem is van elég. Az viszont ki tudja, hogy mikor jön, jön-e egyáltalán. Ha mákod van hamar odaér és jobban jársz mintha gyalog mentél volna. Előbb odajutsz, ok, nem néznek fel rád, hogy ebben az egészségtelen időben is erőfeszítést tettél és sétáltál, de a végcélod gyorsabban eléred. Méghozzá szárazon, rendezetten jelensz meg, ami ugyancsak előny, csak másféle. Biztos lusta is meg hisztis is vagyok de én ezt választottam. Extra sebességgel nyelvettanulni és inkább hamarabb, nyelvileg jól felkészülten kimenni. Ennek is megvannak az előnyei, és rám rámfért pár hónap nagyon intenzív készülés. Majdnem összejött. De a Kamp-Lintfort buszra sajna úgy néz ki rossz szám volt írva. Anélkül, hogy fejtegeném (mert nem tudom potnosan) miért nem reagálnak időbe, az érzésem tényleg olyan mint mikor nagyon várod a buszt, megörülsz, hogy megpillantod, de kiderül, hogy nem jó irányba megy, neked másik kell.

A legfontosabb az az érzés ami midnezek után kapja el az embert. Kezdi a vesztét érezni, hogy lehet, rosszul döntött, talán mégis gyalogolni köllött vóna. Mert itt álldogálni lassan elég ciki. És már a mobilja se köti le várakozás közben. Ugyanakkor bármennyire is szeretne mostmár gyalog elindulni, ha más nem azért, hogy történjen valami, jelen pillanatban elég hülye ötletnek tűnik az is. Hiszen mostmár csak jön az a hülye busz. És minél többet vár rá az ember annál nehezebben indul neki gyalog. Közben feszíti a döntés kényszere, hogy legalább tűzoltásként kéne gyalogolni, vagy legalább a következő megállóig. De ha közbe meg jön pont a busz, akkor értelme nem sok volt. Meg amúgyis esik.


Hát ez van most. De lehet csak az a bajom, hogy nem írt...


Keine Kommentare:

Kommentar veröffentlichen