"Kellemes" osztályos hét után jött a várva várt kirándulásunk a germán fővárosba. Fő attrakció alapvetően a Vámpirok Bálja musical volt szombaton, de korrekt hétvégézést sikerült köré kanyarintani. Kicsit kérdéses volt, hol is lakjunk, szóba jött, hogy szegről végről csak ismerünk valakit ott majd vendégeskedünk, de végül úgy döntöttünk macera és maásokhoz vagyunk kötve inkább foglalunk valamit. Mindenkinek nagyon tudnám ajánlani az Airbnb-t akir ócsóért akar szállást szerezni külhonban, igazán királyat sikerült találni. Mi fiatal srácoknál laktunk, akik igazából alig voltak mondjuk otthon, érkezéskor kaptunk pár nagyon jó tippet a házigazdától, hogy hol mit érdemes a városban de amúgy kb saját lakásunk volt. Igazán olcsó volt és kb 2 percet kellett sétálni a reptéri busz egyik megállójától (ami a központba is bevisz), hogy hazajussunk.
Tesó érkezett először, neki volt szabija, én még aznap dolgoztam még, hál istennek sikerült időben eltűnni és volt időm nyugiban elindulni. Laza szervezésben szerintem igazán jól összejött midnen, még első este is sétáltunk sokat, ittunk egy sört, körbenéztünk mi merre van. Elkaptunk egy kivetitős fényschow-t a Reichstagnál, nagyon életérzés volt a Spree partjáról bambulni a történelmi összefoglalót. Másnaptól pedig indult a program, jártunk TV-toronyban, körbenéztünk fentről, ettünk jóféle Currywurstot, jártunk Brandenburgi Kapunál és Reichstagnál nappal is igy, megnéztük az előadást. Este még megnéztük a fal maradványait és az egykori DDR-t, ettünk Berlin (egyik) legjobb hamburgeréből amit egy WC bódéból árulnak, és elmentünk kicsit sörözni. Másnap még befért egy igazi németes pékséges reggeli, a Checkpoint Charlie és a német töri múzeum, hogy ránkragadjon kis kultúra. Sajna nagyon gyorsan elröppent, de tökre elégedett vagyok mert sok minden belefért, az idő kafa volt, mondhatni midnen klappolt. Képek flickr-en. Tesó is csinált párat, hasonlóképp flickr-re kerültek.
Most indul megint a mókuskerék, másfél hetes küzdés ismét hétvégével és éjszakákkal, de utána lendületből megyek is haza haza és jön a féktelen "P3".
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen