Sonntag, 8. September 2013

Nie genug

Egésznapos kirándulás lett tervezve szombatra, és elégedetten mondhatom ,hogy nagyon jól klappolni látszott a dolog, szerintem minden lényeges belefért. Nem túlzottan, de azért éppen eléggé messze sikerült Christina Stürmer koncertet találni, és nagy lelkesedéssel meg is vettem a jegyet hónapokkal ezelőtt már. Persze most kiderült, hogy lesz nemsoká Stuttgartban is, de ennek ellenére nem bántam meg, csináltam mellé egy kis kiruccanást és így már mindjárt megérte.

Mesebeli kastély
Hajnal 8-kor felkeltem és a fél 10-es vonaton már fenn is voltam Reutlingen felé. Minden rendben ment, úgy gondoltam a megnézendő kastéllyal kezdem, mert az tuti sok idő, aztán majd kiderül, mennyi idő marad Reutlingenre. Előtte azért beszaladtam a Touristainformációhoz, hátha ők tudnak valami okosat, hogy hogyan lehet eljutni oda. A google maps szerint busszal és sok sétával, mert direkt oda semmi nem megy. Mint kiderült ez stimmel is, fel kell mászni a kastélyhoz, nem adják "ingyen". Ami amúgy teljesen buli, a jelzésekkel is csak egyszer az indulásnál volt probléma, a sípálya mellett valami kis mini ösvényen indul az erdei út, ott kicsit kétségbeestem, hogy akkor most mi lesz, ötletem nincs merre induljak. Végül midnen meglett, 2 buszmegállóból is lehet menni, az egyikből rendesen fel kell mászni a másikból lazább. A lichtensteini kastély nagyon szép, tényleg mint a mesékben. Ami egyébként pont igaz is, hiszen Wilhelm Urach hercege Hauff regényét olvasva döntött úgy, hogy neki kell egy olyan kastély mint amiről olvasott, és itt az eredmény. Ha be is akart nézni az ember akkor egy fél órás idegenvezetés is csapódott, szóval okosodtam germánul is kicsit. Még jó hogy wowoztam kicsit németül és pár középkori dolog már németül is megvan.
Reutlingen

Olyan 4 fele értem vissza Reutlingenbe, ami pint tökéletes volt a gyors városnézésre. Kaptam még délelőtt kis füztkét a városrül ami alapvetően tökéletes volt. Kis várostérkép, berajzolva egy ajánlott útvonal, midnen fontos látnivalóról és épületről 2-3 mondat. Szerintem nem kell több elsőre. Pont minden belefért, még a Mekiben is tudtam telefont tölteni kicsit. Örülök, hogy sikerült, mert már annyiszor hallottam a nevet, hiszen Szolnok testvérvárosa, a giminkből mindig mentek diákok. A 6-os vonattal indultam Urachba.

Christina
Bad Urach egy 12.000 lakosú nagyon kellemes kis csendes város, igazán pazar sváb főtérrel. Kis üldögélés után és egy Falco tribute koncert következett, ahogy éreztem a fiatalságnak ez kicsit régi volt, de páran nagyon élvezték. Igazából nem is volt ám rossz, csak mi nem ismertük rendesen. Ok a Rock me Amadeus-t talán sokan tudják. Lehet persze, hogy scak én vagyok műveletlen meg nem németajkú és nekem új. Extra volt, hogy a gitáros még az eredeti banda tagja volt. Közben azért elég sokan lettünk, lett hangulatvilágítás a téren, és páran az ablakból nézték, egyszóval lett hangulat szó se róla. A kirándulás zárásaként fergeteges Christina Stürmer koncert következett, igazán jók élőben, érdemes elmenni. Volt egy kis nyári eső is közbe de mégsem gondolta meg senki magát és ment haza. Nekem volt csak kicsit kalandos a hazaút iylen utolsó buszokkal és vonatokkal, igazából nem is lett volna gáz, csak a csatlakozások voltak szörnyűek és emiatt kellett sokat várni. De ha megkésve is egyben hazaértem és el sem áztam. Win!

Flickr album mindenről.

Freitag, 6. September 2013

All The Small Things...

Sokszor gondolkodom, hogy vagyon külső szemlélőként hogyan jön le a blog, nagyon depresszív, vagy legalább vegyes? Bárhogy is legyen, most egy kicsit megpróbálok segíteni a helyzeten és a pozitív irányba billenteni a kényes egyensúlyt. Valójában írhatnékom van egyszerűen és semmi normális téma nem jut eszembe és nem történt semmi olyan különleges, amiről terjengősen értekezhetnék, következzenek hát szösszenetek az elmúlt időszakból amik feldobták a napomat.

Mint minden (geek) normális ember értelem szerűen minden lehetséges helyen megosztottam, hogy, természetesen szigorú főorvosi felügyelet mellett, műthettem egy "pertrochanter törést" (csípőtáj, combcsonttörés). Tök jó buli volt, végre értem rendesen, hogy mi történik, valóban úgy van ez, ha az ember csak egyszer is csinálta már, teljesen más szemmel nézi a dolgokat utána. Jövő héten csak segédkezem az osztályon és műtőben, hátha akad valami amit megint csinálhatok.

Láttam még Karlsruheban a játékboltban ahol voltunk ilyen "szülinapi dobozkákat". Lehet, hogy otthon is van ilyen, mindenesetre én még nem láttam, pedig tök jó ötlet.  A szülők kérhetnek egy dobozt a szülinapos szekrényen és bele lehet gyűjteni mit szeretne a gyerkőc szülinapra. A hozzátartozóknak így nem kell szenvedni a válogatással, csak bemennek és választanak valamit a dobozból. Avagy egalább a lehetőség megvan. A meglepetés elem persze erősen sérül, de a kétségbeesett rokonoknál ez nagy segítség szerintem.


Nagyon elégedett vagyok a hangfalakkal amiket újítottam, végre lehet kellemesen zenét hallgatni itthon. Mindezt a másik nagyon sikeres projektem a Spotify támogatja. Igazán tuti dolognak találom. Elő is fizettem, mert az ingyenes verzió alapján láthatóan állandóan használom. Most még többet, hiszen a telefonra is letöltöttem a kedvenceket és útközben is tart a party. A 10 euró havonta egyrészről soknak tűnik, de azonnal rendelkezésemre áll egy hatalmas zenei könyvtár, rádió, ajánló, minden. Arról nem is bezsélve, hogy ha csak a sebtiben elkészült csillagozott listámat vettem volna meg valaho,l az szerintem máris több lenne. Kivételesen az ajánló funkció is abszolút használható, sok jó zenét találtam már. A hab a tortán, hogy van várólista, lehet megadni számokat, hogy következőként játssza le, majd térjen vissza az eredeti listához. Imádom.

"@S1Q3 a spotify a legjobb dolog a szeletelt kenyer ota, az utobbi 7 honapban ugy haromszor kellett zenet torrenteznem"
 Kosuke Tamashiro ‏@KTamas 1 Sep

Ma vettem új teát, 6 féle speciális íz van benne a világ minden tájáról. Még csak a "spanyol narancsot" próbáltam ki de az isteni. Láttam még narancsos gyertyát is, tehát megvan a mai hangulatvilágítás. Találtam ma Hárslevelűt az EDEKA-ban. Apróságok, de határozottan endorfint termelnek.


Holnap Christina Stürmer koncert!


Sikerült felfognom a biciklipumpám és a gumibelső működését. Éljen a diplomás elit, csak kicsit sikerült tönkretenni a pumpát a folyamat közben. 

Végre sikerült elmenni futni.

Olyat ettem ma a sváb étteremben ebédre, hogy napokig elég lesz a gyümölcs ami itthon van, semmi más nem kell.

Nemrég néztem az új Star Trek-et és a World War Z-t és mindkettő igazán jó lett, főleg a Star Trek, teljesen fan leszek.

És talán az egyik legfontosabb: jóban vagyunk.