Kanadai projekt

Általában nehezen viselem az ünnepeket, név-, szülinapokat, mert mindig valami nagyon jót akarok és nem valami sablonosat, ugyanakkor lusta vagyok rászánni gyakran az időt, általában elfelejtem a dátumokat és nem készülök rá előre, így az utolsó pillanatban akarok csodát tenni. Stresszes egy módszer, alapvetően nem ajánlom átvenni.

Megesik néha viszont, amikor igen is van jó ötletem és sikerül is megvalósítani, azt hiszem most már biztosan mondhatom, hogy ez alkalommal így lett. Erre a weboldalra már nem tudom pontosan hogyan, pedig jó lenne a storyhoz, mindenesetre teljesen véletlen találtam egyszer rá és jól elterveztem, hogy egyszer csinálok ilyet. Persze ez akkor még inkább olyan volt, amikor lát az ember az interneten valami menőt, tetszik neki, aztán el is felejti az a vége.

Figgie Shoes, ...

Nem sikerült ez alkalommal teljesen elfelejteni, épp a Kedves névnapjára ötleteltem amikor valamiért eszembe villant ez a dolog. Alapvetően azon agyaltam, hogy most én is valami olyannal lepném meg, amin mi vagyunk ketten és a közös emlékeink. Én is kaptam már tőle fotót, amit kitehettem, naptárat, amin ő van (marhajó lett, állatjó fotókkal és bekarikázva az ünnepek, mint írtam nem véletlen), takarót a fotóinkkal (felbecsülhetetlen egy-egy hideg téli éjszakán, ha nincs velem), szóval egy s mást, amin a közös életünk van. Szerettem volna ugyan ilyet, ha lehet persze nem a fent említetteket újra és ekkor jelent meg a villanykörte a fejem felett, hogy a két tervet tökéletesen össze lehet fűzni.

versekkel...

Felvettem velük a kapcsolatot, hogy hogyan is néz ki ez a procedúra, nagyon gyorsan vissza is írt a marketinges csaj, Leah, hogy küldenek ártáblát, hogy a legjobb, ha én küldök cipőt, hogy le lehet adni a kívánságokat, hogy hogyan megy a szerződés stb. Ezek között már szerepel is a legnagyobb akadály, miszerint is kell egy menő cipő, lehetőség szerint matt bőr vagy szatén, valamint saját elképzeléseim szerint fehér, homokszín, vagy szürkés. Mindezt persze a Kedves tudta nélkül. Ki más jön ilyenkor szóba, mint a legjobb barátnő, szóltam is neki, hogy itt a harci feladat, vigye el vásárolgatni, próbáltassa fel ha lehet stb. és küldje ki nekem. Nem könnyű ilyet úgy csinálni, hogy ne tűnjön fel a célszemélynek, meg a helyes darabot is meg kell találni, tehát eltartott egy darabig, de ez úgysem egy villámprojektnek lett tervezve. Végül persze minden rendben ment, meg is kaptam helyes kis csomagban, bár nem is én lennék, megláttam közben én is egyet Stuttgartban keresgetés közben, ami annyira megfelelt a megálmodott célnak, hogy méret egyeztetés után nem bírtam ki és én is vettem egyet.

... és virágokkal.

Gyorsan visszaírtam a csapatnak, hogy akkor most hivatalosan is szeretnék rendelni. Mondták még annó, hogy a névnapos dátum túl közeli, csak a szülinapos él. Erre rákérdeztem, hogy így a késéssel is belefér e még, vagy nem, azt mondták jó lesz. Gyorsan kinyomtattam a rendelős szerződést, szerintem hülyének néztek, de betekertem vattába a cipőket, amit a kórházban amúgy a betegek sebkötözéséhez használunk, és feladtam Kanadába, ugyanis ott él a csajszi, Deborah, aki csinálja. Jól jártam, mert könnyedek a lábbelik, levélnek számított.

Amíg mindez lefutott ötleteltem, és kis listát gyártottam mi és hol legyen rajta, milyenek legyenek a színek. Végül, amikor eljött az idő, írtam egy nem rövid levelet, amiben leírtam a kívánságokat és, hogy mi az amire igazán figyeljen, mi az ami nem annyira lényeges szerintem stb. Ahogy elnéztem a képeket a többi műről és tuti a hisztisebb, macerásabb kuncsaftok közé tartoztam, mert lássuk be a legtöbben eskövőre rendeltek ilyet, és virágok, meg "I Do" van rajta és ennyi. Ilyen fantáziátlant semmiképp nem akartam. Persze sok mindent rábíztam az alkotóra, főleg azt, hogy hogyan fűzi össze ezt a káoszt, amit én mind szeretnék látni a cipőn. Kapott egy rakat képet is rólunk és a fontos részletekről, hogy legyen miből alkotni. Az elején mi vagyunk ahogyan Skypeolunk, ez volt az alap és szerintem legjobb ötlet, a szélén pedig a hely ahol először találkoztunk, a nyaralásaink, a kedvenc fagyizónk, egyszóval a közös emlékek.

Ajándékutalvány

Jött a várakozás. Nem hallottam felőlük semmit. A végén csak írtam már nekik, hogy akkor most hogy is van ez, mert kevesebb mint egy hét van és nem tudom, hogy áll a a projekt, úton van e már, mégis mi van. Ekkor jött a hideg zuhany, hogy hát sorry, de nincs ám kész, "azt írtad, hogy flexibilis vagy a dátummal kapcsolatban". Persze, hogy az vagyok, ha nem jó a július vége, akkor majd megkapja karácsonyra, de ha megígérik, hogy kész lesz, akkor utána már nem vagyok az. Szerencsére, legalább értette Leah a fogyasztói társadalmat, és nagyon elnézést kért, felajánlotta, hogy küld előre vázlatot, amit megmutathatok, vagy valami, hogy természetesen innentől prioritás az én rendelésem, extra gyors, priority cuccal adják majd fel és alap, hogy ennek költségeit ők állják. Azért ez hideg zuhany volt, jött a csináld magad ajándékgyártás és néhány apróság mellé a vázlat kivágott darabjaival ellátott (nehogy rájöjjön már) ajándékutalványt kapott a Kedves. Közben, ami szerintem változtatandó volt a vázlaton leírtam nekik és Deborah megcsinálta a végleges változatot a cipőre.

Cetli

A csomagot még éppen megkaptuk Timi két hetes látogatása végén. Az persze alap, hogy eggyel nagyobb méretet vettem, mint kellett volna. Ez kicsit be is árnyékolta a kezdeti lelkesedést, szerencsére azóta már sikerült ilyen kis átlátszó, cipőbe ragasztható sarokvédő cuccal áthidalni a problémát. Íme, ez lett a végeredmény, igazából szerintem kafa lett. Rendes volt Deborah, ha már ilyen kis eseménydús volt a projekt, kaptunk egy kis cetlit is, amiben nagyon boldog szülinapot kívánt, írta, hogy ő is nagyon élvezte a dolgot amíg festette, hogy minden jót nekünk és hasonlók. Most már csak azt nem tudom, mit fogok legközelebb adni, mert ezzel megint kimerült a tár...

A mi love storynk.