Sonntag, 8. November 2015

Minden ideköt

Kimaradt egy kicsi. Van ez így na. De ültem a kádban, vasárnap este, ügyelet előtt, Jim-mel (nem érti félre -.-) és gondoltam most van kedvem. Akkor cask így random dolgokkal tovább:


Neha még mindíg megnézem a kormány minden ideköt videóját. Mert szerintem amúgy jó. A második szörnyű, abban cask partyznak, meg kb. azt mutatja, amit a külföldiek, egyetemistaként, pénzesen csinálhatnak Pesten. De az első jó, ert a családot mutatja, a szülőket, a megszokott környezetet és a közös életet, olyannal aki teljesen megért. Vannak természetesen a kommentek, amiekt nem szabad elolvasni, de cask megakad rajta az ember szeme. Persze megy a gyalázkodás, hogy fos a video és, hogy senkit semi nem köt ide. És nekem nem is az elvándorlással van bajom, én is csinálom, cask a hozzáállással. Minek kell minden fronton és portálon szidni az országot? Így? Van szerintem helye és formálya ennek. Van különbség a gyalázkodás és az építő kritika között. Szerintem nagyon szomorú, ha úgy érzik emberek, már semi sem köti őket a hazájukhoz. Én ezt tökre nem így élem meg. Én is eljöttem, mert lássuk be messze nem tudnám azt elérni otthon, mint itt, és én is cask egyszer élek na. De bennem meg lenne a vágy nagyon is, hogy otthon dolgozzak. Biztos írtam is már, hogy sokkal mélyebb és job a kommunikáció az anyanelvemen és amúgy is szerintem jó lenne, ha otthon is meg lehetne csinálni amit itt. És azért nem luxus, cask élhető. Mindenesetre nem szeretem ha cask a szidás megy. A másik ami szerintem nagyon szomorú, ezen "vitáztam" a twitteren, hogy néhányan szívesen állampolgárságot váltanának a kinn élők közül. Nekem valahol itt van például a lélektani határ, hogy ezt nagyon ne. Ez egy olyan szimbolikus lépés, szerintem nem kifejezetten sok gyakorlati előnnyel, amit sose tennék, ha cask nem muszáj nagyon valami speciális miatt. Miért akarnak a fiataljaink, még ha kinn is élnek egy ideje, léynegében "nem magyarok" lenni? Tanulság nincs, cask ez elszomorít és néha kötözködöm emiatt emberekkel, hogy gondolják meg mit csinálnak.

A meló megy, igazából kafa. Még mindig úgy érzem, hogy kevesebbet dolgozom, de ez sajna  atapasztalattal el fog tűnni. A kezdőket nem kínozzák ügyeletben, mert nekik segíteni kell még és inkább a tapasztaltakat szivatják, azokhoz nem kell felkelnie a szupervíziónak. Izgi és amint kicsit belenyugodnék, hogy na megy ez lassan, jön valami ami visszaránt kicsit, hogy azért nem úgy van az. Fura, mert amint megvan a "mi részünk" alszik a beteg, benn az artéria, véna, midnen, rend van és megy az autopilóta  tényleg unalmas és kb. facebookozni lehet egy-egy egyszerű esetnél. De az elején, végén meg a nagy műtéteknél, nagyon beteg pácianseknél megy a küzdés. Neha úgy érzem mondjuk, hogy fogy a felügyelet és a motiváció, hog ytanítsanak, szal elgondolkodik az ember néha félúton, hogy valóban jó e a mit most csinálok vagy tré. Majd próbálok fejlődni, de meló mellett otthon szakmát olvasni fáááááj.

A lakás be van rendezve nagyjából és marhajó és nagyon örülök, hogy nem berendezettet válaszottunk, mert így oylan amiylet mi akartunk és tanultam rengeteg hasznos dolgot. Dec elején jön a lény és marhajó lesz!

És úgy mostanra fáradtam el. Ay edzéses gondolatok majd legközelebb.

Keine Kommentare:

Kommentar veröffentlichen