Határátkelő

Mögérkeztem, Titivel a kaktusszal együtt épségben. Kalandos volt az út, állitólag már megnyitották az autópályát mire én mentem de aztán kitalálták, hogy mégsem. Jól jártam, hogy végül nem a pár nappal korábbi buszok mellett döntöttem mert azok visszafordultak vagy el sem indultak. Cserébe akik lemaradtak sokan ezzel jöttek, érdekes volt, hogy mindenki már spanci, hiszen 12-3 órát üldögéltek a sorban/parkolóban mielőtt visszafordulás lett a vége. Természetesen az alaphangulatot rögtön megadta a rendkivüli helyzet, főleg az emlitett rossz emlékekkel rendelkezőknek volt kiadós vérnyomás emelkedésük végig amig az országban voltunk. Minden féle arc volt. Egyik kedvenc "Ferenc II" (mert úgy nézett ki mint a pápa) aki fél percenként rohangált előre megosztani és kicserélni az információit a sofőrökkel. Amikor épp nem ezt tette telefonált folyamatosan és panaszkodott, vagy kiselőadást tartott kis közönségének változó témákról amelyekben persze mind elég szakértő volt. Más kedvencem a mókamester aki általános iskola alsó szintű faviccekkel szórakoztatott mindenkit. Megjelenését birtam legfőképp a bőrkabáttal, bajusszal, fél centis géppel lenyirt frizurával és egy elmaradhatatlan nagy Magyarországot ábrázoló fülbevalóval. Nem volt tahát unalmas az út.

Stuttgart külvárosi részébe érkezett a busz, egész könnyen megtaláltam a közeli HÉV-et és Karlsruhe után a jegyautomata sem okozott különösebb gondot. Azért a 2,20 eurót kicsit sajnáltam a 2 megállóra. Esslingenben is fogtam egy buszt a klinikákig mégse sétálgassak már a "cuki kis bőröndömmel" amivel kb egy sólyban voltunk. No meg az idő sem szeretett annyira, Münchenben még tavasz volt, aztán Ulm magasságában zuhogott a hó iszonyatosan, Stuttgartnál pedig esett az eső. Nagyon meg voltam elégedve a kórházzal ahogy szerveztek, kértem a gykornoki időre kaját meg szállást és mindent lerendeztek, minden levelemre 2 óran belül válaszoltak is. Kicsit megingott a dolog mikor be akartam jelentkezni a főportán és senki semmit nem tudott a jöttömről. Kis telefonálgatás után kaptam egy vendég apartmant mint az interjú alatt. Pont elkezdtem hisztizni, hogy eddig ugyesek voltak erre mi lett a dologból, amikor kb negyed oras tartozkodas utan csörrent a telefon a lakásban és ezerrel elnézést kért az illetékes és mondta h jön 10 perc és atadja a rendes szobát. Nagyon gyorsan reagált pedig nem hiszem, hogy vasárnap dél, 1 óra fele ő benn volt. Elnézett valami naptárat. Nagyon kedves volt ugyanakkor, mindent megmutatott, olyan mint egy kolesz, csak egyedül lakom a szobában. Konyha, hűtő, wc, fürdő, mosoda közös. Egy csap van viszont a szobábanlegalább lenycsét kivenni meg fogatmosni nem kell kifáradni. Be is van a legszükségesebbekkel rendezve, ágy, nagy szekrény, komód, kisasztal, iróasztal, szék, fotel, álló polc van. Kipakolásnál elfogott azért, hogy de marhára egyedül érzem magam, azóta mondjuk elvagyok nem volt energiám ilyenekkel foglalkozni. Kicsit elvesztek a cuccaim a lakásban, fejleszthető a dolog erősen. És tányért nem hoztam, szóval a Mülleres reklámújságon ettem ma. És vállfa sincs, az nem kafa. És meg kell oldanom még, hogy a falra feldobjam a naptárat meg a japán jeles lógómat. Ezek az elsődleges tervek. Sétáltam egyet a pakolás után mert sok időm volt, sajna vasárnap minden zárva volt természetesen, szóval intézni és vásárolni semmit nem tudtam. A lényeg, hogy net van azonnal, benne van a lakbérben, innentől nagy baj nem lehet.

Ebben a posztban még a szokásosnál is több elirás és érthetetlen mondat van de ma volt az első nap és én tuti vissza nem olvasom, fáradt vagyok ennyire voltam képes. Majd az első napot(kat) is leirom de az utazással együtt túl sok, az OCD-met pedig nagyon zavarta volna ha össze vissza irok.