Posts mit dem Label életem werden angezeigt. Alle Posts anzeigen
Posts mit dem Label életem werden angezeigt. Alle Posts anzeigen

Sonntag, 17. Mai 2015

#S1Q3.at

Az ex-meló:
Expert Nail
Búcsú
Tehát felmondtam április végével. Még persze az utolsó hetekre beosztottak osztályra és ügyeleti blokkom is volt, nem meglepő módon egy hétvégi ügyeleten kívül semmit nem műthettem. Az mondjuk nagyon kafa volt, mert egy lábszártörést kellett meg velőűrszegelni ami tök király. A beteg térdénél kell bevezetni a szeget és fel kell fűzni a csontvégeket ahogy megy az ember lefele. Aztán fenn két csavar, ezek egyszerűek mert van rászerelhető célzó apparátus. A lenti 3 csavar viszont nehéz, mert nincs célzó, "szabad kézzel kell", azaz folytonos röntgen kotnroll alatt megtalálni és kifúrni úgy, hogy pont átjusson a velőűrszegen. Ilyet még sosem csináltam de meglepően jól ment, élmény volt. Túléltem tehát ezeket az utolsó napokat is, nem mondom, hogy nem volt nehéz, mert nagyon kellemetlen úgy dolgozni, hogy valahol mélyen már nem érdekel és máshol van az ember. De adtam magamra persze és nem feltűnően tettem. Végül megkaptam április második felére a szabit, persze a főnök kezd szenilis lenni és cirka háromszor kellett vele megbeszélni, még az előtte való héten sem volt rendesen beírva, hogy mehetek de kicsire nem adunk. EgyCsináltam sütit és kókuszgolyót, ezeket már reggel bevittem, igazából sikerük volt, elfogyott mind, főleg a kókuszgolyó, az igazán nagy sebességgel. Délutánra meg bevittem kis pezsgőt, hogy mégis. Midnenki nagyon rendes volt, egyedül a főnök volt béna, szokott kis beszédet modnani, most nem, ez szarul esett, de mindegy én azért rendesen megköszöntem h fejlesztettek stb. Értem én, hogy péntek délután már midnenki húzna haza, de két év nem olyan kevés, kibír 20 percet. Kollégáktól kaptam búcsúajándékot is, bécsi tájszóláshoz szótárat, kicsi anesztes zsebkönyvet, hop on hop off buszra zsét, kis bécses könyvecskét; aranyosak voltak tényleg. Igazából ezek után csak nyomtatni jártam be, leadtam mindenem, ez meglepően problémamentesen történt.
pénteki délutáni megbeszélésen volt mini "búcsúbuli".

A papírok:
Rengeteg minden kell az átjutáshoz, még jó, hogy már egyszer csináltam hasonlót és veterán vagyok. És mint írtam 3 országból. Igazából így utólag nem ugrik be semmi ami igazán nagyon problémás lett volna, csak mindent összehangolni és nem elfelejteni volt macerás. De lekopogom ezt még mert leadva még nincs, ki tudja mi derül ki. Nyelvvizsgázni is voltam, eszméletlen mennyiségű pénzbe kerül, még jó, hogy a kórház nagyvonalúan legalább ezt állja nekem.  Ehez képest mondjuk a szolgáltatás nem valami csoda. Nem volt váróterem, órákat álltunk, elfogyott a víz, és maga a vizsga is egy hivatalos levél lényegében meg 2x szituáció amiből az egyiknek értelme sem volt (sokktalanítóba kommunikáció, már bocsánat ez nem vizsgafeladat, ott simán káosz van és midnenki átordítja a másik oldalra amit muszáj). Mindegy, meglett, letudva. Mondták h látszik h már láttam német kórházat. A vicc az volt, hogy a vizsgabizottság egyik tagja épp anesztes főorvos csak másik kórházban, igazából csak a story-m érdekelte a vizsga utána már pörgött. Mondta, ha nem tetszik a hely van másik szép kórház is Bécsben. Úgy néz ki valóban hiány van.

A lakás:
Vivenotgasse
Lakást keresni legtöbbször nem élmény, hiszen általában időre kell. Engem ez eléggé kiakasztott. Sosem csináltam ilyet, sosem volt albérletem. Ráadásul 650 km-ről pláne nem vicces. Felhívom, hogy két hét múlva oda tudok repülni megnézni körberöhög. Másnak fizetni nem akartam magam keresgettem sajna az interneten rengeteg szemét van, van sok ami már nem aktuális, van aki át akar verni, sok nem válaszol. Amitől teljesen lehidaltam, hogy nem ritkán, annak ellenére, hogy nem is nekem segít, ha cég intézi a dolgot a főbérlőnek _én_ fizetek jutalékot. Ami kicsit több mint két hónap bérleti díj. Lazán ki lehet fizetni 1,5k ojrót úgy, hogy sose látod vissza és nem kaptál érte semmit lényegében. Végül sikerült azért párat lebeszélni arra a pár napra amikor átrepültem és szerencsésen sikerült is egy szerintem egész kafát találni. 57 m2 kicsit nagy nekem de ha jön a Kedves király lesz. Nagyon jó helyen van nekem, mert minden van a közelben, már bolt stb. szempontból és U6 vonal, tekintve, hogy a kórháznak is van megállója, egész gyorsan benn leszek. Bútor nincs, szóval pár nap múlva indul a kör az IKEA-ba és az OBI-ba, elverünk egy rakat zsét.

50 pluszosak
A limbó:
Mivel sikerült gyorsan lakást találni belefért, hogy haza is utazzak és nyaraljak kicsit. Április végén 3 napot Bécsben töltöttem, átvettem a lakást, nyitottam bankszámlát, vettem telefont, stb. Otthon voltam vagy másfél hetet, ilyen vihar előtti csendként. Szülők idén 60 évesek, volt kis buli is, így szerencsére sikerült résztvenni. Kisimultak a vonásaim és megpróbáltam felkészülni a sűrű programra utána.

A költözés:
Egy magyar céggel költöztem, nem volt olcsó, de nem is közelre mentem. Nem mindegy, hogy elvittek engem is, márpedig személyszállítást nem vállal mindenki. Flexibilis időpont volt, 15-22 között, így olcsóbb, mert megszervezik úgy, hogy ne üresen jöjjön az autó. Elég kalandosra sikeredett mert én visszatértem 12-én és 13-án délelőtt írt nekem a költöztető, hogy akkor a 15 péntek működne. Ami nekem nem volt meg, hogy 14-e ünnepnap itt, tehát nem tudok kijelentkezni, mert nincs hivatal és nem tudom leadni a lakást, mert senki sincs benn. Tehát egy nap alatt kellett sprintelni a hivatalba, ami csak délig volt nyitva, bepakolni a végét és mindent kitakarítani. Jó kör volt. Mivel minden kész lett utólag 14-re módosult ráadásul a költözés, még aznap kis grillpartyra mentem, egy másik kolléga búcsúzott, és estére volt rendelve az autó. Persze úton ide Belgiumból defektet kapott és a kerékkulcs is eltört, tehát mindössze pár órát késett. Tizenegy után érkezett meg és fél egyre pakoltunk be, éjszaka utaztunk és 8-9 fele érkeztem meg reggel. Végül is mindegy, még pénteken intézkedhettem így kicsit mielőtt összeestem az alváshiánytól.

A fogadtatás:
Nagyon változatosak voltak a reakciók. A kollégák egy része nagyon egyetértett, azt mondta jól választottam, érdekes lesz, sokszor nyugisabb, de benne van az izgalom, ha történik valami, azt mondták megértik és élvezni fogom. Páran kétkedőek voltak, hogy hosszú távon nem unom-e meg, nem fog-e nagyon hiányozni a műtés, a kétkezi, kreatív munka. Teljesen meglepődtem, hogy az egyik anesztes, aki kis félelmetes és nem túl extrovertált (meggyőződésem volt, hogy utál), kifakadt, hogy nemár, mért mennek el az ügyes fiatal kollégák, és, hogy ő köztudottan elég spórolós a dicsérettel, de tök tehetséges vagyok és ezt tovább kell csinálni. Köpni, nyelni nem tudtam. A nem egészségügyis ismerősök általában megértették mért, nekik főleg azt kellett részletezni mit is csinál egyáltalán az anesztes és miért akarom én ezt kipróbálni. Összességében tehát nagyon vegyesek voltak a vélemények. Én izgulok milyen lesz, persze én is félek, hogy a sokadik altatás után ez reflex lesz és unalmas, de ha ott az intenzív és a sokktalanító és a szívás ha valami komplikáltabb nem hiszem, hogy beleunok. Meglátjuk, mindig lehet váltani ha nagyon élhetetlen. A másik persze, hogy volt nem egy, aki megkérdezte nyíltan vagy kevésbé nyíltan, hogy csak magánéleti okokból váltok e; hazugság lenne persze, ha azt mondanám semmi köze hozzá, de én azt sem hiszem, hogy végig ott maradtam volna ahol, ha ez nem így alakul. Szerintem egy főváros egyetemi klinikája nem visszalépés még szakmailag sem. Az meg alap, hogy ha valami jól működik a magánéletben, esetleg változtat az ember az élet más terén is; a boldogság nem csak pénz, melóhely, stb. kérdése.

Ön itt áll:
A korai költözéssel most sok időm van igazából, szervezkedni itt, lényegében jó is így. Hétfőtől minden napra van minimum 2 feladat és elintéznivaló, csütörtökön jön a Kedves és berendezünk, festünk, aztán 28-án már indul is a mandula az új helyen. Érdekes, hogy még csak most, napokkal a költözés után kezd lassan leesni, és érződni, hogy mennyire megváltozott az életem.

Freitag, 6. September 2013

All The Small Things...

Sokszor gondolkodom, hogy vagyon külső szemlélőként hogyan jön le a blog, nagyon depresszív, vagy legalább vegyes? Bárhogy is legyen, most egy kicsit megpróbálok segíteni a helyzeten és a pozitív irányba billenteni a kényes egyensúlyt. Valójában írhatnékom van egyszerűen és semmi normális téma nem jut eszembe és nem történt semmi olyan különleges, amiről terjengősen értekezhetnék, következzenek hát szösszenetek az elmúlt időszakból amik feldobták a napomat.

Mint minden (geek) normális ember értelem szerűen minden lehetséges helyen megosztottam, hogy, természetesen szigorú főorvosi felügyelet mellett, műthettem egy "pertrochanter törést" (csípőtáj, combcsonttörés). Tök jó buli volt, végre értem rendesen, hogy mi történik, valóban úgy van ez, ha az ember csak egyszer is csinálta már, teljesen más szemmel nézi a dolgokat utána. Jövő héten csak segédkezem az osztályon és műtőben, hátha akad valami amit megint csinálhatok.

Láttam még Karlsruheban a játékboltban ahol voltunk ilyen "szülinapi dobozkákat". Lehet, hogy otthon is van ilyen, mindenesetre én még nem láttam, pedig tök jó ötlet.  A szülők kérhetnek egy dobozt a szülinapos szekrényen és bele lehet gyűjteni mit szeretne a gyerkőc szülinapra. A hozzátartozóknak így nem kell szenvedni a válogatással, csak bemennek és választanak valamit a dobozból. Avagy egalább a lehetőség megvan. A meglepetés elem persze erősen sérül, de a kétségbeesett rokonoknál ez nagy segítség szerintem.


Nagyon elégedett vagyok a hangfalakkal amiket újítottam, végre lehet kellemesen zenét hallgatni itthon. Mindezt a másik nagyon sikeres projektem a Spotify támogatja. Igazán tuti dolognak találom. Elő is fizettem, mert az ingyenes verzió alapján láthatóan állandóan használom. Most még többet, hiszen a telefonra is letöltöttem a kedvenceket és útközben is tart a party. A 10 euró havonta egyrészről soknak tűnik, de azonnal rendelkezésemre áll egy hatalmas zenei könyvtár, rádió, ajánló, minden. Arról nem is bezsélve, hogy ha csak a sebtiben elkészült csillagozott listámat vettem volna meg valaho,l az szerintem máris több lenne. Kivételesen az ajánló funkció is abszolút használható, sok jó zenét találtam már. A hab a tortán, hogy van várólista, lehet megadni számokat, hogy következőként játssza le, majd térjen vissza az eredeti listához. Imádom.

"@S1Q3 a spotify a legjobb dolog a szeletelt kenyer ota, az utobbi 7 honapban ugy haromszor kellett zenet torrenteznem"
 Kosuke Tamashiro ‏@KTamas 1 Sep

Ma vettem új teát, 6 féle speciális íz van benne a világ minden tájáról. Még csak a "spanyol narancsot" próbáltam ki de az isteni. Láttam még narancsos gyertyát is, tehát megvan a mai hangulatvilágítás. Találtam ma Hárslevelűt az EDEKA-ban. Apróságok, de határozottan endorfint termelnek.


Holnap Christina Stürmer koncert!


Sikerült felfognom a biciklipumpám és a gumibelső működését. Éljen a diplomás elit, csak kicsit sikerült tönkretenni a pumpát a folyamat közben. 

Végre sikerült elmenni futni.

Olyat ettem ma a sváb étteremben ebédre, hogy napokig elég lesz a gyümölcs ami itthon van, semmi más nem kell.

Nemrég néztem az új Star Trek-et és a World War Z-t és mindkettő igazán jó lett, főleg a Star Trek, teljesen fan leszek.

És talán az egyik legfontosabb: jóban vagyunk.

Freitag, 19. April 2013

Megjött...

Hát meg. (vagy forditva?) No de komolyra forditva a szót átvehettem ma a postán a levet amiben megküldték az approbációt. "Nem ment könnyen" hiszen kicsit meg is zavart a postán a nő amikor azzal kezdte a mondókáját, hogy hát azért ehhez az átvételhez alapvetően kéne egy teljes körű megbizás. Épp megpróbáltam felfogni mit akar mikor kerdezte, hogy amúgy apukámé? Aztán leesett, hogy megint 19-nek néztek és nem gondolta a név alapján, hogy én vagyok. Mellékletben látszik milyen, egész csinos. Mondjuk ennyi pénzért. Ma még nem zavar annyira, hogy csatolták hozzá a röpke 300 eurós csekket is amely rendezésére adtak 14 napot, nemsokára fog.  Az adminisztrációs rémálomnak persze nincs vége, hiszen akkor most végleges szerződés lesz, el kell igazodonom midnenféle adózásban, betegbiztositasban, otthon is intezni kell h ott nem kell ezentul fizetni meg hasonlók. De azért lassan "dőlni fog a lé", azért ez jelentős pozitivum. Csatolva az approbációhoz arról is tájékoztattak, hogy természetesen itt is tagnak kell lenni a regionális orvosi kamaránál, azt is lehet majd intézgetni...


Mindezek örömére elvertem kis pénzt és indul ma a foreveralone party ecetes chipssel és helyi borral, amihez nem birtam ki poharat is vettem. Amúgy a bor azért "Glockenspiel" (Harangjáték) mert az itteni borok néha jelentős helyi nevezetességekre, történelmi eseményekre utaló neveket viselnek. Ez éppen a régi városháza tetején lévő harangtoronyra és harangjátékra utal. Egyébként Riseling és Silvaner fajtákból készül, félédes, édes.


Akartam még irni a nyelvtudásról is de nincs kedvem majd legközelebb...

Sonntag, 7. April 2013

Hatótávolság

Sürgősségi
Command Centre
Kicsit kevesebb az újdonság, kicsit kevésbé felek a napi törtenesektol. A heten alig lattam mondjuk beteget, altalaban a mutoben voltam raadasul csodas csipo muteteknel ahol masodasszisztalni kell, ez egyenlo azzal, hogy az ember az asztal ellenkezo oldalan all mint ahol a mutet tortenik es tartja a kampot es a beteg labat kelloen kitekert poziciokban. Nem kifejezetten izgi mert nem latok semmit szinte ami tortenik, de ketsegtelen, hogy nem igazan kivitelezheto a mutet kettecsken szoval igy jartam. Penteken jobb volt, ismet a fonokkel csinaltuk a kismuteteket, mostmar vagtem, mi is a feladatom, ugyan minosegileg meg elegge kerdeses a produktumom azert vegül is meg lett minden OP-Protokoll irva. Mar epp keszültem a hetvegere, hohy majd mosok, takaritok, lazulok, amikor pentek este megcsörrent a telefon es kerdezte a magyar kollega, hogy "Na Töki akkor melyik nap jössz be velem ügyelni, hogy gyakoroljad mert mindjart neked kell egyedül." Igazabol tök jo fej, igy latok talan par dolgot mielott jon a melyviz, raadasul igy magatol szolt. Ennek alapjan tegnap reggel 7-tol este fel 8-ig sikerült idebenn tolni az ingyenmunkat, ma mar azert delutan hazajöttem tulzasba vinni sem érdemes a dolgot. Korantsem 100 %-os az idokihasznalasom persze, sokszor cask bambulok es nezem ahogy dolgoznak, de az is segit. Azert aktivan is beszallok ha lehet persze, gyakorolni kell ugyebar a verveteleket/branülöket levenni/betenni, irtam par ambulans lapot, kicsit segitettem mutoben es a legjobb, hogy összevarrtam egy neni szajat belul aki elesett. Vegülis barmi kicsi ramragad annyival is egyszerubb lesz következo heten. Mák, hogy még szombaton fel kellett vennem a telefont a doki helyett és pont a főnök kereste volna, meglepodott hogy en vettem fel, remelhetoleg orul hogy ilyen szorgalmas uj munkaereje van. Pár kepet ma csinaltam amikor épp nyugi volt az ambulancián ilyen.
Vizsgáló
Sebellátó








Kaptam valami levelet valahonnan ami ajanlott, ilyen meno sarga atvevo szelvenyt talaltam a postaladaban, szerintem igazan kulturaltan nez ki, es meg kitöltve is ertelmesen van. Alapertelmezetten szerepel rajra egy rublika amivel meghatalmazast lehet adni valakinek, hogy felvegye, ezt peldaul különösen jo ötletnek tartom.









Nem csak a mutoben edzek nagyon, hanem probalom tartani a fegyenc edzest is, ugy tunik jol bevalt a szemelyre szabott program amit gyartottam magamnak, en mintha latnek valtozast. Kicsit nehez midnen nap ravenni magam, de az eredmenyekre gondolva azert megyeget, a heti 6 edzes viszont ugy nez ki nem fog menni. Azt vettem eszre, hogy tudom csinalni 1-2 hetig de utana valahogy osszegyulik a faradtsag es kell kicsit pihenni. A mindennapok összevisszasagaban szerintem atallok a heti 4-re, az kello flexibilitast ad a napok szervezeseben is, es van idom, hogy ujra osszeszedjem magam. Ezek a fontos dolgok, mert nem is egy-egy edzes megcsinalasa nehez kulonosen, hanem a kitartas, hogy hosszu tavon is sikeruljon. Erdekes, hogy pont nemsokkal a fegyencedzes megtalalasa utan (ami nekem külön kiraly mert pont a szamomra problemas dolgokat veszi ki a "gyuras"-bol) sikerult a Fitocracy-ra is rabukkanni ami regneteget segit nekem. Nemreg elkeszult a tudasbank is hozza erdekes infokkal, ahol olvaszam ezt a cikket arrol, hogy ez a program kulonosen a "geek"-eknek kiraly, es tokre egyet tudok erteni. Imadom amikor latom leirva, hogy mit csinaltam, tudom vezetni valahol, persze lehet ezt egy fuzetben is de nekem kell a design meg a statisztika meg a szintlepegetes meg a minden mas.

Jo is, hogy van mert lefoglal kicsit, azert en alapvetoen lassan ismerkedem es egyetlen haverom sincs meg itt szoval nincs tulzsufolva a programom sorozesekkel, mozikkal, setakkal stb. Sokat chatelek es Skypeolok cserebe az otthon maradt Kedvessel, ami egyik oldalrol nagyon kiraly, mert egyszeruen lehet tartani a kapcsolatot, masik oldalrol viszont lassuk be nagyon messze van az igazi talalkozastol. Fel kell talalni erre a spanyol viaszt es epiteni egy teleportalos gepet mert bar nagyon romantikus a dolog eleg nehez a mindennapok soran. Ennek oromere ha kapok vegre penzt, aminek ideje lenne (papir meg nem jott meg es az szamit), jov honap elejen hazamegyek hetvegezni. Mar most latom/felek, hogy hiperursebesseggel fog eltelni, de cserebe tutibiztos marhajo lesz. Ugy erzem magam mint a Davy Jones meg aztan Mr. Turner a PotC-ban....

Mittwoch, 6. März 2013

Draußen ist Freiheit

Vettem egy egyirányú jegyet a minap. De nem érzek semmi különöset. Már írtam elébb, hogy amint hazaértem visszazökkentem a szokásos kerékvágásba, szerintem ez maradt meg, először a buszon fogok az életemen gondolkodni. Lesz is rá időm, ismét kellemesen hosszú lesz az út de muszáj mivel olcsóbb meg főleg több cuccot lehet vinni. 16-odikán utazom, először csak ilyen gyakornok státuszba, mivel approbáció nélkül hivatalosan nem nyúlhatok beteghez. Lapjaim azóta is gyűjtöm, majd kinn fog összeállni a végleges paksaméta. Sikerült eltolni pár dolgot az adminisztráció során, nem mondom én sem vagyok elég rutinos de azt sem értem, hogy ha a cég annyi embert közvetített már ki amennyit mond mért nem tudja merre hány méter. Mert ők is mondtak hülyeséget. Én ezt sokkal jobban tudnám csinálni, még ha több országból jönnek is emberek, más és más rendszerrel, miért nincs egy-egy ember aki egy-egy országra van ráállva és azt tényleg ismeri. Meg egy flowchart, hogy mit mikor mi után hol kell intézni. Na mindegy, a lényeg, hogy szerintem ügyesebben is lehetne.

Voltam nyelvvizsgázni is, remélem sikerül, jó fos feladatok voltak, néhány meglepett. Azért remélem a vizsgarutin átsegített. Érthetetlen például számomra, hogy egy vizsgára amin a résztvevők túlnyomó többsége gimnazista, hogyan lehet olyan cikket adni átbeszélésre a szóbelin, hogy "Felemeljük e a nyugdíjkorhatárt 75 évre". Nem irigyeltem a vizsgapartneremet.

Egyetlen igazi problémám csak az egyébként, hogy Murphy törvényei szerint mióta megvan, hogy nemsokára tutibiztos megyek, találkozom emberekkel és lehetőségekkel amelyeket nem tudok értelmesen kihasználni mert megyek. Persze az előző hónapok alatt nem voltak ilyenek, vagy simán nem jöttek össze. Ezen azért némileg tényleg morcos vagyok, a többi csak hiszti.

De a lényeg, hogy mindjárt indulhat valóságban is a fő projekt, lehetek végre "nagy fehér" és jó lesz! Minden mást ami nekem még fontos pedig simán megpróbálok mellé besuvasztani és megoldom. Max. sikerül rosszabbul nem lehet járni. Most még megpróbálom élvezni itt a két hetemet ami maradt, aztán remélem elfog a szokásos lelkesedés ha már ott leszek.

Note to self: Lehet több kép vagy valami kéne, ezt én így el nem olvasnám. Majd megkérdem a tapasztaltabb blog írókat hgy csinálják.

Dienstag, 8. Januar 2013

Busz egy esős napon

Hajnal egy óra van, de nem tudok aludni, mert kissé fel van borulva a napi ritmusom. Későn kelek és későn fekszem le. Amolyan vizsgaidőszak feeling, amikor reggel, akar a halál felkelni, hisz el kell kezdeni tanulni és még az egész napi anyag hátra van, éjszaka pedig nem akar aludni, mert végre végzett.

Alapvetően morcos vagyok, kicsit magamra is meg a világra is mert ami az utóbbi időben történt az a semmi. A történteket úgy tudnám vázolni, mint ahogyan az egyszeri ember egy esős napon el akar jutni  A-ból B-be.

A legügyesebbje megnézi előre a helyzetet, tájékozódik igen korán, hogy mi mennyibe kerül, milyen lehetőségei vannak. Na ez nem volt meg, szüleim simán elejtenék erre, hogy "Nem vagy életrevaló fiam.". Én azt mondom nem iszunk előre a medve bőrére, addig amíg nem diplomáztam le nem keresek állást. Mert mégis mekkora gáz az ha éppenséggel nem sikerül...

Én taxival akartam menni. Az a legjobb, legkényelmesebb, igazán midnen elvárásnak megfelel. Csak később leesett, hogy az nem fog menni. Mint már írtam skandináviába szakorvos kell. Pech. Kicsit kevesebb időt is elszalaszthattam volna azzal, h ezt az álmot - minimum ideiglenesen - feladom, de már mindegy.

Marad tehát a busz és a gyalog. Utóbbi a biztosabb. Nincs lutri, előbb utóbb odaérsz. Megterhelőbb útközben mert mégiscsak sétálni kell, és nem nagy élmény mert kicsit el is ázol, az meg aztán éppen nem volt része a rózsaszín kis tervenk. De én nem akartam itthon dolgozni. A kórház omlik, mindenki ideges, pénzt alig kapsz, és te vagy az utolsó segédcsótány. Persze ez hiszti mert tapasztalatod meg lesz amit imádnak kinn is, a jelenlegi 0 bevételemnél pedig az is jóval több amit adnak. Mondjuk nyelvet tanulni ilyen munkanapok után élmény lehet. De kicsit jobban érzed megad mert csinálsz valamit, és senki nem szólhat be.

Ugyanakkor mivel ha a taxit nem is vállalhatom be buszra még nekem is van elég. Az viszont ki tudja, hogy mikor jön, jön-e egyáltalán. Ha mákod van hamar odaér és jobban jársz mintha gyalog mentél volna. Előbb odajutsz, ok, nem néznek fel rád, hogy ebben az egészségtelen időben is erőfeszítést tettél és sétáltál, de a végcélod gyorsabban eléred. Méghozzá szárazon, rendezetten jelensz meg, ami ugyancsak előny, csak másféle. Biztos lusta is meg hisztis is vagyok de én ezt választottam. Extra sebességgel nyelvettanulni és inkább hamarabb, nyelvileg jól felkészülten kimenni. Ennek is megvannak az előnyei, és rám rámfért pár hónap nagyon intenzív készülés. Majdnem összejött. De a Kamp-Lintfort buszra sajna úgy néz ki rossz szám volt írva. Anélkül, hogy fejtegeném (mert nem tudom potnosan) miért nem reagálnak időbe, az érzésem tényleg olyan mint mikor nagyon várod a buszt, megörülsz, hogy megpillantod, de kiderül, hogy nem jó irányba megy, neked másik kell.

A legfontosabb az az érzés ami midnezek után kapja el az embert. Kezdi a vesztét érezni, hogy lehet, rosszul döntött, talán mégis gyalogolni köllött vóna. Mert itt álldogálni lassan elég ciki. És már a mobilja se köti le várakozás közben. Ugyanakkor bármennyire is szeretne mostmár gyalog elindulni, ha más nem azért, hogy történjen valami, jelen pillanatban elég hülye ötletnek tűnik az is. Hiszen mostmár csak jön az a hülye busz. És minél többet vár rá az ember annál nehezebben indul neki gyalog. Közben feszíti a döntés kényszere, hogy legalább tűzoltásként kéne gyalogolni, vagy legalább a következő megállóig. De ha közbe meg jön pont a busz, akkor értelme nem sok volt. Meg amúgyis esik.


Hát ez van most. De lehet csak az a bajom, hogy nem írt...


Mittwoch, 22. August 2012

Élet: 22% teljesítve

Pótcselekvésként (valamint mert a családi beszélgetés során felmerült) kémkedtem kicsit a kedvenc közösségi oldalunkon rég elfeledett ismerőseim után. Nem teszem gyakran, és talán épp ezért is van tele meglepetésekkel mikor előfordul.

Sok érdekességet találtam, ami persze utólag végiggondolva csak elsőre hathat meglepőnek, és azonnal a saját életemre gondoltam, és megpróbáltam elhelyezni magam a többiekhez képest. Van amiben jóval előrébb járnak, van ugyanakkor pár dolog amiből viszont mintha ők maradtak volna ki. Valószínűsítem nem véletlen mostanában gondolkodom ilyeneken. Vannak akik teljesen megváltoztak, láthatóan megöregedtek, nem tudom, hogy a gének, az élet vagy az életmódváltás az ok, ezt hál istennek én még nem tapasztalom. Sokan házasok gyerekeik vannak, ez utóbbi mondjuk félelmetes. Még azt sem mondhatom, hogy nekem azért nincs mert más karriert választottam, hiszen folyamatosan kint van valakiről az egyeteim társaim közül, hogy kit jegyzett el, vagy kihez ment hozzá. Közepesnek itélem a helyzetet e téren, nem mondom, hogy nem örülnék ha lenne valaki komoly normális ember az életemben, de most éppen kapóra jön hogy nincs, egy esetleges dezertálás esetén. Azért sajnos láttam pár példát már, mikor 40-50 évesen egyedülálló férfiak kínjukban huszonévesek társaságát keresik még, és nincsen semmi értelmes emberi kapcsolatuk az azért kellemetlen ezt kihagynám. És pont nem láttam kapcsolatot a között, hogy mit értek el amúgy az életben, és, hogy találtak e társat, szóval nem is tudom, talán szerencse kérdése az egész?

No de nem is párkapcsolati hisztit szerettem volna írni, hanem a fura ötletemről, érzésemről, hogy egy két említett ismerősömenk akkor "már vége az életének"? Max 5 éves korkülönbség van köztünk és teljesen más dolgok várnak ránk. Számomra ez rendkívül furcsa, aki befejezte minden suliját, van felesége, van 1.5 gyereke, van pár éve munkája, lakik valahol, az azért végeredményben már "kész", halad lassan komótosan egy elég jól belátható úton, viszonylag kevés meglepetéssel. (Persze sarkítás az élet minden félét hoz én is tudom de most nem ez lenne a mondanivaló/összehasonlítás lényege) Ezzel szemben én azt sem tudom még egészen pontosan, hogy mi lesz belőlem, egyáltalán ötletem nincs, hogy mit fog hozni a magánéletem, hogy hol fogok élni, hogy meddig fogok ott élni, stb. stb. Kettős a dolog, persze irigylésre méltó, hogy nekik már megvan "mindenük", ugyanakkor nem unalmas nekik? Rám még annyi midnen vár, persze lehet, hogy ők is így látják a saját életüket (jóesetben). Vajon az ő álmaikkal mi lett, mert én még mindíg kergetem a sajátom, és még el is fog tartani egy darabig amíg úgy  igazán elérem. Lehet nekik a család és egy nyugis élet volt az álmuk? Lehet azért nem tudom elképzelni az ő további álmaikat és céljaikat mert még enm tartok ott. Bizonyára meg kéne kérdeznem tőlük, csak kellemetlen fordulatot vesz a beszélgetés ha éppen nem boldogok, és csak megelégedtek azzal ami van. Esetleg csak az én felsőbbrendűnek tűnő lenézésem a probléma, ami igazából simán tudatlanság, vagy talán a képek hazudnak.

Amúgy már csak azért sem az előbbi a probléma mert látom a saját konkurenciámat akik már évek óta dolgoznak, talpraesettek, néhányan több nyelven beszélnek, már hónapok óta svájcban dolgoznak és hasonlók, szóval azért nem gondolom magam akkora ásznak. Mégis úgy látom rám még tök jó kis kalandok várnak, szemben velük. Végülis lényeg, hogy magamnak pozitívan hoztam ki!

Tanulságot ugyanakkor nem tudok megosztani, csak pillanatnyi egodiasztolémnak engedtem teret.

Freitag, 30. September 2011

Sinus

Rég nem írtam pedig történtek dolgok. Most még azok is indítottak blogot az ismerőseim közül akiknek eddig nem volt, úgyhogy érzem a nyomást midnen irányból, hogy abba ne hagyjam. Ezzel a harmadik bejegyzéssel már azt hiszem rekord lesz, biztos azért sikerült most mert tetszik ahogy kinéz.

A vizsgázás már nagyon messzinek tűnik, azóta mai nappal be is fejeztük a két hetes trauma gyakorlatot. Láttunk pár érdekes dolgot, de kétségtelen, hogy ennél jobban is lehetett volna csinálni. Kezdetnek az intenzívre kerültünk, ott kedvesek voltak nagyon, de egyszerű, sima eseteket nem láthattunk, ambulálni nem mehettünk, betegfelvételt, vizsgálatot nemigazán végeztünk. Egy-két nap után rájöttünk, hogy nekünk kell mászkálni ha akarunk valamit, így sikerült pár izgalmas esetet, műtétet meglesni, ezek bizonyára megmaradnak hosszútávon is. Ide már nem úgy érkeztem, hogy "jaj ez biztosan nagyon jó lesz, hatodéves gyakrolatokon csak csinálunk már valamit", nem is csalódtam akkorát. A rendszer viszont, hogy van egy lista, hogy miket kell látni és teljesíteni szerintem nagyon rossz, ahelyett hogy odafigyeltünk volna azon paráztunk, hogy midnen bekerüljön.

Dráma is volt mostanság, eléggé stresszesre siekredett a szigorlati tanulási héttel kezdődő kb. 3 hét. A vizsga, hogy nem volt szünet utána, és némi kapcsolati vita nagyon lefárasztott, de hál istennek most újra midnen rendben van azt hiszem. Ezen hypnothim időszakomban a csokoládé fogyasztásom gigászi mértékig fokozódott, remélem hosszútávú szövödmény azért nem lesz.

Elkezdtem vezetni is, ami nagyon élvezetes, az első 4 gyakorlati feladat már "megy", szivesen járok úgyhogy remélem így motiváltan nem lesz a vizsgával sem különösebb probléma.

Jövő héttől indul a rendes sebészet gyakorlat, elvárásaim már nincsenek. Most eszembe jutott még néhány dolog amiről írhatnék de mára talán ennyi elég lesz, később folytatom.

Dienstag, 13. September 2011

Those nights

A vizsgák előtti esték mindig különlegesek. Álatalában este 6-8 óra fele már teljesen kivagyok és elegem van, abba is szoktam hagyni. Vannak ismerőseim akik bírják sokáig és éjszakáznak, nekem sosem ment. Esküsznek rá, hogy még rengeteg mindent át tudnak nézni, nos nem tudom én szerintem semmit nem jegyzek már meg ilyenkor fáradtan, izgulva.

Nekem kis rituálém van. Abbahagyom az egészet el is felejtem kicsit, hogy mi lesz másnap. Nézelődök a neten, felhívom anyukámat, beszélgetek ismerőseimmel. Jönnek a kedves youtube videók, egy sorozat, zenehallgatás (kareoke?). Utóbbi különösen fontos. Lefürdeni valami isteni érzés, le lehet kell mosni az egész tanulást, a szenvedést. Fürdés után könyvet kézbe venni bűn! Kell valami könnyed film a végére és meg is van a tökéletes este. Szeretek kiülni a tetőre csillagokat nézni ha van lehetőség rá, az is olyan megnyugtató.

Érdekes így leírva nem tűnik annyira speciálisnak, mégis van valami érzelmi túlfűtöttség bennem ezeken a napokon, van valami egészen egyedi a levegőben. Őszintén szólva imádom ezt, de csak ezt az estét. Egyben irtó félelmetes, és egyben olyan mint a kedvenc sorozatom a Grey's, tele érzelemmel és lehetőségekkel. Néha még most is tudom rózsaszínen látni a világot, és szeretnék orvos lenni, úgy mint a filmeken. Megélni a sok nehéz pillanatot, a szenvedést is, mert akkor van igazán értéke a jónak. Hiszem, hogy vannak gyönyörű pillanatai ennek a szakmának, az életnek. Vonatkozik ez az utolsó estékre is, csak akkor iylenek ha előtte megembereltem magam, tanultam és megpróbáltam legalább, és persze ha nagy a tét.

Nos ez alkalommal nagy a tét, nem gondoltam volna, hogy ekkora anyag ez a bel. Több mint a felét át sem ismételtem. Eléggé félek. De hátha.

Tekintve tehát, hogy egy ilyen estén indult a blog, a fentebbi címet adtam neki. Ez a szám a himnuszom, amit végül meg kell hallgatnom, közben szorgosan imádkozva, hogy valami legfelső hatalom kihúzzon a csávából. Elmaradhatatlan mindez ma is, nagyon remélem, hogy nem volt túlzás kitennem ezt a műtős hátteret (ami szerintem istenien néz ki), vizsga előtt kicsit szemtelennek érzem.