Dreams

Az ünnepek alatt kivételesen nagyon élveztem, hogy gyűjthettem ajándékokat a családnak, főleg, hogy ez alkalommal, rendesen postán el is küldhettem őket, hiszen a Kedves meglátogatott és életemben először nem otthon ünnepeltem a karácsonyt. Szeritnem nagyon kis élvezetes volt, volt menő fánk és midnent beosztottunk, megdumáltunk, hogy jó legyen. Volt kaja, pia, díszítgetés, összességében igazán jól telt. Olyan jól, hogy természetesen nem is írtam blogot, mert volt jobb program. Utána sem írtam blogot mivel jött a szokásos szilveszteri ügyeleti blokk rengeteg szívással. Aztán amint vége lett a sok ügyeletnek mentem is haza, majdnem egy hónapra. Közben mondjuk egy hét csapatos síelés is volt, ami szerintem jól sikerült, a csapat mindig változik kicsit de szerintem elégedettek lehetünk, mind a pályák, mind a lakhely is nagyon minőségiek és nekünk valók voltak. Amint visszaértem megint meló és ügyeletek jöttek természetesen.

Az igazi, kis életemet jobban felkavaró események csak pár hete indultak be. Míg otthon voltam is folyamatosan nézegettem az állásokat Bécs környékén és talán írtam talán nem kacérkodtam már korábban is a szakirányváltás gondolatával. Megláttam a telelés vége felé több aneszteziológusi állást a Bécsi egyetemi klinikán és tekintve, hogy ez a terület mindig is tetszett, csak félelmetesnek tartottam a sok gyóygszer és intenzívterápia és sürgősségi dolgok miatt, végül mégis beadtam a jelentkezést. Meglepő sebességgel, egy hét alatt válaszoltak is egy hétfői napon, hogy csütörtökön akkor tudnék e menni interjúzni. Éppen jól jöt tki mert az ügyeleti blokkok miatt volt kis szabadidőm, tehár kaptam az alkalmon és gyorsba összeraktunk a Kedvessel egy Bécsi kirándulást. Nagyon rendesek, pozitívak, pontosak! voltak és abszolút az jött le, hogy benne vannak a dolgoban csak érdeklődjem meg mi kell ahhoz, hogy ausztriában tudjak dolgozni és mikor tudnék kezdeni. Pénteken körbetelefonáltam és írtam nekik, hétfőn már jött is a válasz, hogy akkor június egytől fel tudnák ajánlani a helyet. Nagyon várom a dolgot, szeritnem ritka izgalmas, persze előről kell kezdeni egy kicsit a szakmai részt, pont mikor nyugisabb lett volna már, de ez kihívás és főleg tényleg érdekes is. Ha nagyon nem jön be még visszamehetek sebészkedni, őgy is kell némi intenzíves tapasztalat, pl. a képződéshez. A kórház amúgy hatalmas nagy, az eljese mint egy bevásárlóközpont, postával, spar-ral, sőr még Starbucks is van. Tekintve, hogy egyetemi klinika kutatnak is rendesen, meg is lett villantva, hogy nekiállhatok a PhD-mnak.

Most van pár hónapom elintézni a rettentő mennyiségű adminisztratív feladatot, 3 országban. És amekkora kis mocskok mehetek nyelvvizsgázni, mert még nem voltam elégszer. De 3 év német nyelvű orvoskodás után tekintenek el tőle, nekem meg kettő van. Csodás. Mindenesetre már kp. veterán vagyok, mind nyelvvizsgázásból, mind adminiszrációs vackokból, szóval ezen nem múlik. Életemben először fel is mondtam ma. Már vettem egy könyvet is az amazonról, 3 nap alatt megjött, olvasom ezerrel, hiszen azt mondták kb. két hónapom lesz megtáltosodni és utána húzhatok egyedül altatni... Szép lesz.

Vajon most le kéne cserélni a hátteret!?

Poetry Slammerin

Nem tudok már annyi speciális, extra, érdekes dologról írni, mint a kezdetekben, mert, mint már többször említettem, elmúlt nagyon az újszerűsége az ittlétemnek. Kicsit alakul tehát a blog, amíg nem jutok el más érdekes helyre,van új munkahelyem, stb., írok pár szerintem izgalams dologról csak úgy, mert ez a játszóterem és amúgy is hol máshol.

Néha rámjön, hogy kezdem szeretni a német nyelvet is, hiszen most már cask jobban megy és szerintem nagyon nagy élmény, ha az ember egy másik nyelvre kezd ráérezni és elkezdi a kultúrát is megtapasztalni, részben tényleg a népét, részben simán dolgokat idegennyelven. Gyűlöltem az egész fost gimiben amikor csak le kellett vizsgázni belőle és soha nem tudtam mással beszélni, tv-t nézni, bármi. Hozzá kell természetesen tenni, hogy a német azért, főleg az angol után, idegesítően  macerás, a sok nyelvtannal.

Persze még mindíg tanulási fázis van. Rendszeres nyelvtani hibáim vannak, és folyton, konkrétan folyton érzem, hogy nem tudom magam rendesen kifejezni mert hiányoznak szavak. Ugyanakkor van haladás is, mert nem lepődök meg, ha így kell beszélni, és mások szerint akik részesei voltak a fejlődésemnek egész jól megy már. Legnehezebb a sima haveri beszélgetés még mindíg, egyszerően a mindennapokból hiányoznak a szavak, hiszen azért lássuk be, én főleg csak a kürházban használom a németet. 

Ami viszont a posztot ihlette, hogy van ami megy és könnyed és feldobódtam tőle, hogy megy. Sok zeneszámot értek például és ez tök kafa. Van mondjuk pár ami valamiért esélytelen, vagy fura kiejtés miatt, vagy sok szleng miatt pl., gyakran rap számoknál. A legjobb viszont, hogy a Julia Engelmann slam poetry-jét értem, szerintem igen szépen beszél, de azért kihívás is mert gyors a dolog. Ami rémísztő és király egyben, hogy referenciákat értek benne német zenekarok szövegeiből például. A német stand up comedy lenne még nagy célom de az messze van még az az érzésem.

Amit még mindíg tesztelek magamban, hogy vajon hol áll a németem az angolhoz. Mert az ment régen és most nem megy. Rendszeresen hisztizek is, hogy nem tudok váltani a kettő között. És valóban nagyon nehéznek érzem, mert újabban csak nagyon ritkán használok angolt élő beszédben és iszonyatosan nyögve nyelős. Passzívan megvan minden, és ha van időm, például írni kell, akkor még csak csak megy is de szóban rémes vagyok. Költői kérdés, hogy ment e annó tényleg jól, vagy csak van egy szép emlékem, hogy jó voltam és tényszerűen a fele sem igaz. Főleg arra jutottam, hogy nagyonb más a kettő most, németből még midníg kisebb a szókincsem de jobban tudom per pillanat használni mert benne vagyok. Igazán remélem, hogy az angol is visszajönne ha nagyon kéne. Néha azért feltűnik, hogy amellett, hogy legalább olvasni/megérteni jónak érzem az angolt még, simán nem értek sok mintent angolul sem, nem csak németül.

Macerás választani, hogy mit fejlesszek a kis időmben ami van. A filmekkel és sorozatokkal átálltam megint az angolra ha lehet, hogy megmaradjon. Persze zavar mert sok filmet németül is emgnéznék, hátha pont a mindennapi beszéd rámragadna. Olvasni ritkán tudok/van kedvem, most szépirodalmat angolul (extra lassan haladva) és gimis töri könyvet (mert az fun, kultúra és nyelvtanulás egyben) németül.

Megint idehánytam valamit amiben sok lesz a hiba és a szóismétlés és a minden, de mire eljutok a végére sosincs kedvem elolvasni megint csak azért hogy minőségi munkát adjak ki a kezemből. Igény vóna rá mélyen valahol de... Posztírás viszont csak így megy hogy ami épp bevillan leírom és kész, utána kéne rendszerezni. Midnenesetre kiteszem azért a végére Julia egyik videóját mert jó, és a lényeg, hogy ma élvezem, hogy kicsit tudok és javulok.

Ilyenek voltunk

Szépek voltunk!

Hol a Duna?

Kicsit lemaradtam az irassal. Szal ott tartottunk valahol, hogy hazajutottam! Kafa volt, már nagyon vártam az életérzést, hogy Pesten nyáron mászkálhatok. Haza egyáltalán nem mentem mert hadi állapotok uralkodnak a lakásfelújitás miatt, és a szülők sem voltak otthon. Igazából jól alakult, a legtöbb dolgot, amit akartam sikerült elintézni. A haverokból sajna viszonylag kevesen értek rá, mindenhol zajlik az élet és a legtöbben nyaraltak, ösztöndijjal voltak kinn satöbbi. Azért sokakkal sikerült találkozni aminek nagyon örülök, hiszen ugyan kezdek ismerni itt egy két embert, minimum a kollégákat, de azért az igaziak még mindig otthon vannak. Voltam eskövőn is, életemben először templomi szertartáson is; ezúton is sok boldogságot az ifjú párnak. Volt még dunai hajókázás, romkocsmázás, plázázás, ZP koncert, szóval igazán kellemesre sikeredett. Sajna nagyon rövidke volt... Hazavittem viszont a nagy bőröndöm odafele tele ecetes chipssel és borral meg sörrel, visszafele pedig elhoztam a számitógépem. Pár nap múlva beugrottam a Saturnba és elvertem egy rakat pénzt a kiegészitőkre meg monitorra, szóval ezt a bejegyzést már sikeresen asztali gépről írom. Minden klappolt és semmi nem tört össze útközben, persze kiadós macera volt szenvedni a bőrönddel, de mos már minden jó és szép.

Karácsony!

A végeredmény

A köv hét nem volt annyira húzós, mert végre csak segitő pozicióban voltam alkalmazva. Ugyanakkor valahogy elég fosul alakult a dolog, mert megint nem sikerült sem, mit igazán operálni és csinálni, nem is voltak olyanok amiket lehetett volna, ha volt akkor épp más volt soron vagy a rohadt telefon nem csörgött vagy stb. Ez igy elég gáz lassan mondanom kell a főnöknek, hogy nem fair az elosztás. Biztos mer' külföldi vagyok! Cserébe holnap megint a szokásos, enyém az osztály, senki nincs aki segitsen, 5 tervezett felvétel hétfőn, 5 szuris beteg minden napra, hétvégi ügyelet, éjszakák. Öreg vagyok én már ehhez...

Danke für Travvelling
vis Deutsche Bahn

A hétvége sem volt ugyanakkor unalmas, elugrottam Karlsruhe-ba a német barátainkhoz. Itt voltam annó nyelvet gyakorolni is.
Elgondolkodtatott kicsit a látogatás. Egyik oldalról, jézusom nem is volt ez olyan rég, hogy náluk töltöttem azt a hetet nyelvtanulni és mennyi minden történt azóta. Nagyon szalad az idő. Nyelvileg érezhetően fejlődtem természetesen, nem mondom még mindig hiányoznak rettentően alap dolgok, de már nem félek megszólalni, megszoktam, hogy akármi is van muszáj. Ugyanakkor persze tuti nekem vannak nagy elvárásaim, és máshonnan is azt hallottam, hogy ilyenkor mélypont van (3-4 hónap) de amellett, hogy érzem, hogy javulok, azzal is midnen egyes nap szembesülök, hogy mennyi minden hiányzik még. Valószinűleg hozzáállás kérdése, hogy az ember melyiket helyezi előtérbe. Amúgy semmi extra nem volt, életemben először utaztam rendes német vonattal, nos mindnenki szokta szidni, mint mi a MÁV-ot, de azért ez maradjunk annyiban, hogy jobb. (Persze midnenkinek a saját baja fáj.) Ugyanitt a nyelvhez kicsit visszakapcsolódva itt a videó, amiben a német vonatokról hisztiznek. Tök jó, mert nagyjából értem, és ez fejlődés, és tényleg vicces. Voltunk továbbá a Turmberg-nél, persze annak ellenére, hogy napsütésben indultam el, kafán eláztunk és fújt a szél is és én rövidgatyeszt vittem csak meg pólót. Meg grilleztünk és ettünk ott is Curry Wurst-ot és társasoztunk este. Másnap, Lofék már mentek búvárkodni én pedig haza, hogy itthon is tudjak kicsit még pihenni.

Még lógok egy betegbiztositásos cuccal is, el ne felejtsem...

Munkanapi lidércnyomás

Sokat vártam az irással, de csak mert mozgalmasra sikeredett az elmúlt két hét. Voltam ugyebár szeretett kishazámban, ahol nem pazaroltam drága perceim blogolásra, ezen e héten pedig mélyviz alapon megkaptam az osztályt, menedzselhettem mindenkit. Lesz most egy kis időutazás kedves olvasók, mert előbb fogok az osztályról irni, az otthoni események korrekt prezentálásához kunyiznom kell ugyanis még képeket másoktól is. Akkor hát öveket becsatolni.

Igazából amúgy éreztem, hogy ez lesz. A hazajutás egyik fontos előnye volt az is, hogy innen szabadultam, és tényleg pihenés volt. A fejemben volt viszont, főleg a vége fele, hogy tuti bevetnek következő héten, nem úszom meg. Hétfő reggel nem volt túl sok kedvem bemenni a sok kellemes 9-10 órás, kedvessel kelés után, sokkolt is reggel az infó, hogy figyeljek az átadásnál mert most elsősorban nekem jön az infó. A reggeli vizit még nem volt para még közösen csináltuk. Másnap már Prof vizitnek kellett volna lennie de csak főorvosi volt, hiszen a Prof nyaral, igazabol jol jártam mert igy lazább volt, azonnal kiderult hol vannak a hiányok a felkészültségemben. Harmadnap éppenséggel egyedül viziteltem, néztek is nagyot a nővérek, hogy "te, egyedül?". Hát mondom ja, igy jartunk, en is nagyon orulok elhihetik. Igazából rendesek voltak többnyire, csak többet láttak már mint én és segitettek, egyetlen egy volt aki kicsit pöcs és látszott rajta a fájdalom, meg, hogy tisztára zavarja, hogy bénázok. Mondjuk bekaphatja mert ő sem igy született, meg nemtom mire fel hepciáskodik, ahelyett, hogy csapatmunka lenne.  Többnyire azért segitett a másik két rezidens doki, sok minden nem megy elsőre, amikor sajna egyikőjük lebetegedett és a másiknak pedig műtőben kellett lennie, egyedül maradtam.

A beteglisták átadástól péntekig

A legkülönbözőbb problémák jöttek elő. Azt mondtam újabban, hogy kevésbé a német a baj, ami igaz is, beszélek, nemérdekel, hogy hibás e, muszáj haladni. Alap esetben nem is gáz, de azért amikor komolyabb beszélgetéseket kell intézni, akár beteggel például egy műtéti beleegyező nyilatkozatot aláiratni, akár hozzátartozónak elmesélni mi a terv a szerettével, mégis csak előjön, hogy élvezném ha tudnék kicsit árnyaltabban fogalmazni. Olyan konkrétan volt, hogy a néni nekem nem akarta aláirni, hogy műtik, mondjuk az is benne volt, hogy fel se fogtam mit mond mert öreg és agyi infarktus utan van, meg kezdődő elbutulás is a diagnózisai közt szerepel, szóval isteni helyzet. Az osztályos munka fele organizatórikus, érezni kéne mi a fontos és mi nem, ha lehet delegálni dolgokat, és a teljes képet mindig szem előtt tartani. Na hát ez is kemény elsőre. Midnenkiről mindent kéne tudni. Rátett egy lapáttal, hogy az elején meg kellett szokatni midnenkivel, hogy ezen e héten valóban én vagyok osztályon és basszus nekem mondják ha valami van, mert ha nem ott állok bután, hogy pont én nem tudok valamiről. Ma pénteken pl. felhivott a kolléganő az ambulanciáról, hogy hé tökfej felvettem egy beteget hozzátok, ez ls ez van vele. Igy mindjárt más a leányzó fekvése. De a hét elején, főleg nővéri oldalról kb. semmi infó sose nem érkezett. Gyógyszerek átállitása is kicsit problemás még nekem de próbálkozom. Egyre több egyéni ötletem volt a héten. Volt ügyeletben amúgy olyan is, hogy hivtak, hogy a beteg szarul van és nagyon magas a vérnyomása mit adjanak neki. Na itt rögtön volt egy extra szivakcióm, imádok gyógyszerelni. Másik kedvencem a szociális kérdések. Az kafa, hogy mi el akarjuk engedni a beteget de tudni kell, hogy hova. Nekem kell kerdeses esetben a szociális munkásokat hivni elbeszélgetésre, és utána velük egyeztetve kitalálni mi legyen. Eltoltam pl. olyat is, hogy nem neztem meg, hogy a beteg munkabalesetet szenvedett ls siman hazaküldtem normál pedig ilyenkor teljesen más az eljárás. Zárójelentésekkel is volt baki néha, főleg ciki amikor kijavitja a főorvos de a beteg már lelépett tegnap. Alapból úgy lenne, hogy előzőnap kész zárókat javitanak ki amiket másnapra azért még át lehet alakitani. De amikor aznap vizitkor találja ki a szentem, hogy mehet a beteg akkor meg balhé van, mert nem tudom előre megmutatni. Vagy ha simán el vagyok maradva és nincs kész. Ez főleg ám a problem, hogy mindenhez 3x annyi idő kell nekem még. Egyszerű gyakorlatias problémák, hogy kit hol ér el az ember, kinek szól, mi hol van, iylenek is tarkitották a képet.  Érdekes, a pár héttel ezelőtti vérvételes problemáim kezdenek fakulni. Persze most is előfordult, hogy nem sikeredett de ez már javul.  Összefoglalva kafán sztresszeltem egész héten és sokszor ötletem nem volt mit kezdjek a szituációval, ez ebben a szakmában pont kellemtlen, de mindenki túlélte, ez a fontos. A hét második felére eljutottunk oda, hogy kórházasat álmodtam és f6 fele felriadtam és, ahelyett, hogy élveztem volna, hogy még maradhatok fetrengeni, azon filóztam, kivel mit kell csinálni. Félelmetes.

Külön élveztem, hogy egyéb dolgokat is kellett volna intéznem, egyik nap kifulladásig rohangáltam a bank, a hivatal és a posta miatt, Háziorvost még mindig nem siekrült találni, pedig nagyon szorit az idő, de munka mellett marhára nehéz bármit is elintézni, főkeg ilyen héten.

De a hiszti után térjünk rá a lényegre, hogy "túléltem vaze!" Remélem, mint ahogyan annak normálisan lennie kell, jövő héten már nem én kapom a megtiszteltetést. Főleg, hogy a hétvégi ügyelet is az enyém lesz. Megy egy kései is. A sors fintora, hogy a másik egyetemről kiesett, ebben a hónapban érkezett kolléga műthetett ilyen egyszerűt párat. Botrány!

Ugyanitt, meg kell tanulnom ezt a hátfájósoknál adandó szuri dolgot, mert majd nekem is kell csinálni és még mindig nem 100%-ig tiszta a röntgenképen, hogy mi mi.  Majd a magyar kollégával elmagyaráztatom, ő úgyis vágja nagyon a gerinces dolgokat.

Egyszerűen csak "Wasen"

@julismuris

Vasútállomás

Tegnap végre kimozdultam, mondván, hogy ez már nem állapot ami itt folyik, be fog penészedni a seggem. Képzeletbeli internetes ismerősöm ajánlott további képzeletbeli barátokat akik a közelben vannak és érdemes lehetne tán felvenni velük a kapcsolatot. Tényekre leforditva @masnisgyilkos, avagy twitteres menedzserem szólt, hogy @julismuris itt él éppenséggel Stuttgartban és kövessem ha gondolom. Abszolút megérte, hiszen rögtön az elején fel is világositott, hogy a zsömle amit oly nagyon szidtam esélyesen olyan volt amit még meg kellett volna sütni sütőben, mer, hogy itt ez divat. Gondolta a fene a zsöme az zsömle, magyar ferfi ember amugyse olvas el hasznalati utasitást, ez elvi kérdés. Hamarosan felmerült a sörözés ötlete, mondtam, hogy ha jó idő lesz egyik hétvégén megoldjuk. Majdnem nem jött be, hiszen még kora délután amikor a Lidl-ben voltam még csepergett az eső, de csodák csodájára délutánra még a nap is kisütött, és nem áztunk el este sem.

Candy shop

Csapatrészlet

Maci evolúció

Stuttgart fő pályaudvarán találkoztunk, és el tömegközlekedtünk hozzájuk, mert mint utólag kiderült házibuli szerűséggel indul a dolog. Nagyon jó kis lakás amúgy, ilyenben én is szivesen laknék, még vendéglátóim is megjegyezték, hogy szerencséjük volt vele.  Kis tetőtéri, hangulatos, kulön szobák ahova el lehet vonulni, ilyen fa pult a konyha körül meg lambéria amiktől pedig nagyon otthonos lesz az egész. Kis társasággal söröztünk és ettünk, habzsi dőzsi volt meg minimum 3 nyelv. Németül, magyarul és a grúz lányok valami számomra felismerhetetlen kommunikációs formában tolták, egyszóval mindneki örült kicsit, hogy az anyanyelvét is használhatja. Felkészülésképp az est további részére meg is tanulhattam a következő nagyon fontos német szót: "Maß". Alapvetően egyebek mellett az egy literes sörös korsó (teljesben "Maßkrug"), és amúgy magának a mennyiségnek a megnevezése, ami csak újabban pont egy liter, történetileg 1,069 liter volt.  Folytatásképp pedig elindultunk a "Wasen"-re/-ba/-be.

World domination!

A Cannstatter (Stuttgarter) Wasen, egy 35 hektáros terület, ahol mindenféle rendezvényeket rendeznek, Stuttgart észak-keleti városrészén található a Neckar partján. A leglényegesebbek talán tavasszal a Stuttgarter Frühlingsfest és ősszel a Cannstatter Volksfest. Ezek minden évben vannak, közben persze sok szabadtéri koncert, sportesemény, etb. is helyet kap, vagy éppen parkolóként szolgál a Neckar Parkban rendezendő többi rendezvény számára. Mi a tavaszi fesztivált látogattuk meg, idén éppen a 75-ödiket. Meg kell hagyni tényleg nem kicsi, alapvetően vidámpark ilyenkor, nagyon fényes és rengeteg féle óriáskerék és félelmetes forgó szörnyűség áll a kedves látogatók rendelkezésére. Én mondjuk csak rájuknézek és hányinger kerülget, de ki mit szeret. Mi kis bóklászás után egy partysátorban állapodtunk meg, kellemes kis sor állt előtte de nagy szerencsénkre az egyik csapattag testvére már benn volt és haver is volt szóval bejutottunk. Hangulat az volt, az emberek 70%-a a padokon és asztalokon táncolt, átható sörszag terjengett és kellemesen megfért egymás után a "Nothing Else Matters" cimű örökzöld és a Toten Hosen legújabb slágere. Külön felhivnám a figyelmet a képeken is látható sok patrióta kockás inges, kantáros bőrnacis fiatalemberre és a hozzájuk passzoló "Dirndl"-ben (bajor/osztrák női népviselet) viritó lányokra. Ha már patriotizmus, kellemes melegséggel töltötte el szivünket, hogy mi is midnenhol ott vagyunk, láttunk lángost majszoló embereket, hiszen a magyar specialitások boltjában ezt is lehetett kapni.

Egy fárasztó hét margójára

Adminisztráció

Szerződésem van ez mindenképp dicséretes, cserébe kaptam kismillió elintéznivalót. Mondjuk ha már itt tartunk ennyi erővel mondhatták volna ezt korábban is. Amikor kérdeztem, hogy mi kell azt mondta a személyzetis főnök, hogy semmi extra, töltsem ki az a dataim ezen a lapon meg hozzam az approbációt. Erre kedden kaptam egy oldalnyi vackot, hogy akkor ezt kene elintézni ha lehet a héten!!! de mindneképp a hónapban. Jófejek. Köztük ilyesmi mint bejelentkezés a nyugdijbiztositónál és igazolások, az adóhatóságtól is kell valami lap, meg rendezzek magamnak betegbiztositást is. Ha előbb modnják mondjuk lett volna esélyem. És kezdem azt is megérezni miylen kafa is ügyintézni ha minden csak munkaidőben van nyitva, egyszer mar be is szóltak hogy a beteget kéne a műtéthez beállitani, és nem telefonálni. Adóhatósághoz például remélem el tudok menni anélkül, hogy napot vennék ki mert az meg túllövés, majd megpróbálom lezsirozni. Amivel rákeféltem még, hogy pénzt csak jövő hónapban kapok mert az ehavi már le van adminisztrálva.

Ügyelet

Sokktalanito (lopott)

Megint voltam délután, és láttam érdekeset. Egy motorbalesetet szenvedett csávó jött, sajna én a sokktalanitóban (súlyos sérültek ellátására szolgáló speciális felszerelt szoba) nem voltam ott de a műtétnél már igen. Ami izgi, hogy ez sürgős rohanós műtét volt és tényleg a beteg életéért ment a küzdelem. Sokszor emlegetik, hogy emberéletek vannak az orvos kezében bla bla, persze igaz de az osztályon például azért jóval kevésvé érezni ezt, hiszen midnen viszonylag ráérősen történik, lehet segitséget kérni, többen is ránéznek a páciensre, egyszóval van védőháló. Ez esetben viszont nagyon benne volt a levegőben, nem tudom szebben mondani, egyszóval a halál. A műtő folyosón még mint a filmekben nyomta valaki a mellkasát a betegnek, ment az ujraélesztés, bemosakodás csak igy nagy vonalakban, köpenyem és kesztyűm oldjam meg magam, nem érünk rá az asszisztenst öltöztetgetni, a steril takarókat is csak úgy feldobták és már nyitva is volt a beteg hasa. Igazi versenyfutás az idővel. Nagyon sokan voltak ott amúgy, összegyűlik a nép ilyenkor, és midnenki próbál segiteni. Kicsit félelmetes is amúgy. Ezzel együtt el is ment az ügyeleti időm mire végeztünk kb. lett is 8 óra.

Német

A herceg

Akartam már régen is irni kicsit, hogy például szaknyelv ide vagy oda miért is nem érti néha az ember mi folyik körülötte. Szép sváb szó a "Schnippeldillerich", aminek például a retraktor (allitható fém kar/szerkezet ami beállitható kampót tartani) végén leffegő kis vackot nevezik, ahova beakad a kampó. Miután sikerült végre megjegyezni ezt a szépséget, rákerestem és nos ugy tűnik férfi nemiszervet jelent, azt is "idősebb korban, tehát valamelyst elhasználódottan". Szaknyelv... Amúgy maga a retraktor is alkalmanként Ernst August néven fut, ő mellesleg Hannover hercege, ha jól olvastam hülyegégei miatt került be a lapokba rendszeresen. Az elnevezés oka természetesen, hogy a retraktornak is kb. annyi esze van mint neki, avagy mindig szarul áll.

Közönségtalálkozó

Istenesen sokba került igy az utolsó pillanatban és most emiatt méginkább tartozom mindenkinek de megyek haza! Kivettem egy napot és egy itteni ünnepnappal összekötve kicsit hosszabbra is sikerült mint egy sima hétvégi villámlátogatás. Persze programmal igy is tele van máris. Jó lesz, végre látom!

Műanyag zsömlének híg a leve

Műtőfolyosó

Braunol

Sajna nem tudok igazán újat modnani a munkával kapcsolatban, lassan kiderül mi is rezidensként itt a feladatok spektruma amivel találkozik az ember. Küzdök ezek elsajátitásán, egyelőre kicsit betanitott munkás szinten dolgozom, gondolkodni luxus, meg nincs kellő szakami háttér amivel lehetne. A héten osztályon voltam az elején, aztán ismét műtőben, de most kellemesebb volt, mert másféle műtéteket is láttam és csak ketten csináltuk a Braun doktorral szóval láttam is mi történik. Első negativ tapasztalatom ugyanakkor a héten, hogy rajtam poénkodtak és nem értettem. Ez igy kevéssé sportszerű. Megitélni se tudom, hogy laza ártalmatlan viccelődés ami normális mindenhol vagy komoylan gondolták, mert nem is fgyeltem, meg fel se fogtam. Csak a végén kérdezték meg h mit szólok hozzá, hat edesek, mondtam h ma még semmit... Majd legközelebb visszakapják! Illusztrációnak itt a köpenyem tartalma, kiszedtem mert csak ki kéne néha mosni. Lehet válogatni kéne mert ez a mennyiségű kacat már konkrétan nehéz. Van még pár műtős fotóm is amiket egyik délután lőttem, amikor már nem volt akkora a forgalom ebből is itt van pár. Aztán lassan vége a kórház fotózásnak mert mindenről van már. Még a végén ki kell mozdulnom ezentúl...

Eszköztár

Itt jön be a beteg

Mi itt öltözünk

Approbációm még mindig nincs, éljen az ingyenmunka. Hivorásztam őket a héten foylamatosan de felvenni luxus, végül egy e-mailre válaszoltak, hogy még dolgoznak rajta es par nap mulva erkezik. Hat jofejek, nem tudom mi ennyire nehez egy lap kinyomtatásán és aláirásán. A baj csak az, hogy igy nem kapok zsét a honap végén és nem lesz miből hazamenni meg élni. Az is vicces, hogy a jövő heti ügyeletben hogy leszek beosztva ha nem is dolgozom itt. Persze mostmár nem rajtam múlik a dolog, ami annyiból jó, hogy tényleg mondhatom ha kérdezik, hogy nincs befolyásom az eseményekre, annyiból meg fos h tenni nem tudok semmit de én szivom meg. Mindegy egyszer vége lesz ennek a baromságnak is. A repjegy zsét ugyanakkor átutalták végül, szóval megérte a harc.



A hét mélypontja az az iszonyatos fos mű zsemleoid volt amit a Pennyben vettem mert midnen más elfogyott, pedig a múltkor nagyon jól jártam az ott vásárolt pékárúval. Ez valami előre csomagolt dolog volt, nem is tudom, hogy gondoltam, hogy megveszem, de hát enm volt más. Kinyitáskor majdnem beájultam a gáztól ami kijött a csomagolásból, puha pedig kiderült azért volt mert teljesen vizes. Az ize passzolt az illathoz és a minőséghez. Én igazán smucig vagyok de kivágtama  fenébe, és egyúttal másnap felkerestem a tesó által 4sq-en feléfedezett Lidlit. Jóféle, közelebb is van mint a többi bolt és van benne pékség mint otthon Szolnokon az utca végén lévőben. Apropó hasonlóság, 100%-ig ugyan olyan mint az otthoni, jó persze tudom, hogy egy kaptafára épülnek de hogy az egyes áruféleségek is pontosan ugyan ott vannak az durva. Elfogott kicsit a honvágy azért.

Baby steps...

Kórház:

Az első nap nem sok beteget láttam. Egyik dokival bejártuk a kórház rejtett zugait és beszereztük a legfontosabb dolgokat, gondolok itt a következőkre: telefon, kulcsok, ruha, kajakártya, igénylőlapok h legyen a számítogépekhez belépő kódom. Mindenki rendes volt és segítőkész, örültem persze nagyon, hogy kisértek mert elég labirintus a dolog, meg mindent elintézni jó nagy macera. Azóta főleg osztályon vagyok, bár párszor hívtak segíteni műtőbe is. Eléggé sokk az első pár nap, fura mert nem is kérnek akkora nafy dolgot, ugyan az kell mint itthon: beteg felvétel, intézkedés ha valamit rendelni kell (transzport, áthelyezés, konzílium stb.), záró írás, meg mondjuk néha egyedül csinálja a csajszi aki ott van a vizitet amihez azért képbe kéne lenni gyógyszereléssel meg hasonlókkal. Két probléma van, egyik természetesen a nyelv, mert van olyan beteg akit piszkosul nem értek, meg hiába írnék zárót azért nekem ilyen sebességgel nemm egy a fogalmazás. A másik baj a szakma, nem épp értek az ortopédiához még és úgy nehéz. A legtutibb, hogy ez a kettő összemosódik, és vagy fogalmam nincs valamiről, vagy nem tudom elmondani. De majd lassan csak belejövök, valszeg jöv héten kapok vagy 2 kórtermet és akkor lehet próbálkozni. Problem még például, hogy itt újabban nem vehet vért és nem tehet be branült nővér, szal ezt is nekem kell majd, amit gyorsítva meg kéne tanulni mert maximum 50% a sikerarányom. Azért már pár nap alatt is van tapasztalat, ha nem rettegek, és ha esetleg tudok beszélgetni a beteggel akkor jobb az eredmény. Amitől még tartok, hogy ezen az elmaradott helyen kézzel írják az ambuláns lapokat és én azt abszolút nem tudom eolvasni. Ráadásul németül, és szakmai szóval nem éppen tudom minek kéne ott állnia, pedig az egyszerűsíti a helyzetet. Kicsit érdekes, de ilyen hétköznapi kis dolgok simán megszivatnak. Jelenleg még nem akkora gáz mert olyan vagyok mint egy hatodéves, végülis jól jártam, hogy van egy kis időm belerázódni, remélem sikerül valamit magamra szedni mielőtt rám hagyják az osztályt. Hangulatom kicsit ingadozó, néha elég depresszív, hogy mint egy óvodás oylan vagyok aki nem ért semmit, nem tudja mi hogy megy, mi merre van és semmit nem képes egyedül megoldani. Persze nagyjából jófej mindenki, de az tiszta, hogy senki nem tanulhatja meg és csinálhatja helyettem amit kell.

Approbáció:

A napi 7:15-től kb negyed/fél 5-ig terjedő meló után folyamatosan mehettem intézni valamit. Ami rajtam múlott meg is van, voltam hivatalba bejelentkezni, és mákomra ott csinálják a hitelesített másolatokat is szóval két legyet egy csapásra. Flottul elintézték nekem gyorsan azt is a kórházban, hogy mehessek üzemorvoshoz. Vettek 4 cső vért, teljesen rosszul lettem. Majdnem megfejeltem az asztalt, kivert a víz, úgy kellett beszéltetni meg utána fekhettem le. Másnapra kiderült, hogy nincs antitestem hepatitist B ellen hiába oltottak ált. isk., szóval kaptam is azonnal egy oltás is. A lényeg, hogy kaptam papirost, hogy nem vagyok eltiltva. Nagy boldogan lebeszeltem a főnökkel, hogy ma elmegyek személyesen leadom, de hiába van nyitvatartási ideje a hivatalnak vagy mi a szösz, csak megbeszélt időpontra lehet menni. Kinos mert csak jöv hétre kaptam időpontot és ad 1 kéreckedhetek el megint, ad 2 fognak örülni, hogy még mindíg nincs papirom. A cég szokás szerint kritikán aluli, nekem kell levelezni a fordítóval, hogy küldje el a dolgokat és nekem kell megírni a postacímet is neki. A repjegyem azóta is utalják, különböző kifogásokkal. Hihetetlen.

Egyéb:

Rohangáltam még az egyéb dolgokkal is. A lakásbejelentést már említettem, ezen kívül vettem egy prepaid telefont, hogy elérhető legyek, meg az itteni hivatalt is olcsóbb azért így hívni. Bankszámlát is akartam volna nyitni de nem lehetett csak egyszerűen besétálni és létrehozni egyet, kaptam időpontot h mikor menjek a tanácsadóhoz. Annyi midenesetre elmondható, hogy itt midnenhol sikerem volt, mindenki igazán nagyon rendes, kedves és segítenek. Bármilyen boltba mentem éreztem a fogyasztói társadalmat, szolgáltattak normálisan, és nem éreztem rosszul magamat a sokadik idióta kérdésem után sem. Érdekes, ez a számhúzás az ilyen helyeken itt nem tűnik divatnak, csak a hivatalban volt, máshol simán megvárják az emberek egymást.

Halovány fény az alagút végén

Történtek dolgok, csak ismét havi összesítésben írok.

Megelégeltem, hogy nem történik semmi, meg, hogy úgy érzem nem foglalkoznak velem és elkezdtem más céget kutatni, hátha. Persze nem szóltam az eredeti bandának akik taníttattak eddig és el is vittek egyszer interjúra, az angyali lelkem amúgy ez eléggé nyomasztotta is, elmondhatatlanul gyűlölöm az ilyet. Végül egy ismerős ajánlott egy másik közvetítős céget (Köszi!) akik nagyon lelkesen indítottak, már rögtön mondták, hogy van is egy hely ahova mehetnék. Rekord sebességgel peregtek az események, kb. egy hétfői napon beszéltem először a nővel és következő hét kedden már egy gépen ültem. Mondju kez alkalommal én (ok tesóm) fizette a repjegyet, amit majd egyszer állítólag visszaadnak. Mostmár amúgy senkiben nem bízom. és midnenki köcsög, szóval gyanúsak emiatt is de mindegy. Most nem kisérgetett senki, elsőre úgy éreztem, hogy ez nem jó de igazából sokkal királyabb. Látszik legalább, hogy nem teljesen béna és elveszett az ember és nem úgy mutatkozik be a kórházban, hogy fogja "apuci" kezét és úgy mutatják be. A hely amúgy nagyon szép, nagyobb mitn az előző, a kórház is nagyobb, alapvetően jobban jártam szerintem, talán ez a legfontosabb. Pár kép a helyről itt. A végeredmény pozitív, nekem tetszett a hely, nekik meg nagyon kell ember, szóval a professzor azt mondta mehetek. Papírformában modnjuk ez még nincs a kezemben de lekopogom és nagyon remélem, hogy nem vágnak át innen már.

Ennek örömére indul a papírok hajkurászása. Természetesen ami félre mehetett az meg is tette. Isteni például, hogy van nekem német középfokú nyelvvizsgám de nem lesz jó. Mivel régi, gimis, 2005-ös és attól, hogy középfokú csak B1-nek számít az új rendszerben. Persze behazudtam a kórháznak, hogy van nyelvvizsgám, valóságban pedig mehetek március másodikán. Hivatalosan egy hónap múlva adnak ki papírt arról, hogy sikerült és lesz róla később bizonyítvány, ha nem sikerül kisírni, hogy előbb történjen ez meg eléggé megszívom. A másik cég erre azt mondta, hogy "biztos jó az" illetve, hogy "elintézzük". Nem tudom, hogyan jártam jobban. A dokumentumok intézéséről is kérdeztem de az volt a válasz, hogy majd akkor ha van hely. Persze most vacak mert kiderült, hogy bizony kell működési engedély a jóhírnév igazoláshoz, nekem meg mivel nem kezdtem el itthon dolgozni nincs még. Utóbbi engedélyhez kamaratagság is kell, persze az sincs, mért lenne. Mire mindet megvárom 2014 lesz. Összességében van tehát fény az alagút végén csak elég messzinek tűnik.

Kikapcsolódásként elmentünk hétvégén hármasban haverokkal kirándulni, természetesen azon a napon amikor végig esett, hideg volt, köd volt. Ennek ellenére végeredményben élveztük, el is tévedtünk, de a fontos, hogy van mit mesélni. Erről is van pár flickr kép.

Alapvetően azért egyre nehezebben viselem, hogy otthon vagyok és magamnak kell beosztani az időmet és értelmet kell adni a napoknak. Az ügyintézés sokszor inkább arról szól, hogy vár az ember, hogy elkészüljön amit kért. A némettanulás elvesztette varázsát, lelassult a fejlődés és elmaradozik a motiváció. Remélhetőleg kicsit visszaadja, hogy megint új némettanárnőm lesz, hátha valami érdekes színt tud majd vinni a dologba.

Érdekes, ahhoz képest, hogy lényegében sikerült szerezni valamit végre, mégis negatív színezetű a poszt. Hűen tükrözi hozzáállásom amúgy. Nem a hellyel van baj, hanem, hogy amint hazaértem azonnal vissza sikerült süllyedni a semmittevésbe és ez zavar. Olyan messzi az első nap még, hogy nem vidít fel rendesen a lehetőség. Mindegy, mostmár kihúzom, jó lesz, és lépésről lépésre előbb utóbb csak meglesz minden papír és akkor végre kezdhetek magammal valamit. Ámen.

Something New

Imádom az érzést, amikor egy rövid időre rózsaszínen látom az orvoslást. Tisztelet a Grey's alkotóinak, hogy 9 évad után is tudnak olyan részt alkotni ami kihozza ez utóbbit. Egyúttal eszembe villant, hogy dokumentálni kéne ismét. Olyan ez a blog mint a heti összesítő e-mail, túl sok történik két poszt között. Megvan ennek az oka, egyszerűen nem akartam írni interjúról stb., hátha nem sikerül. Kisebbrendűségi komplexuson nehezen viseli még, ha sikertelenséget kell közzétenni, meg nem akartam "elátkozni".

Tanultam marhasok németet az utóbbi hónapokban. Nehéz mert gyorstalpaló, olyan mint a farmakológia tanulása volt annó, telefonkönyv néha és mivel rövid idő alatt rengeteget szeretnék megtanulni, nincs ideje ülepedni. Mindemellett kp. sikeresnek értékelem a projektet, azért valami fejlődést tapasztaltam. Persze még nagyon sok lehetőség van a fejlődésre, csak hogy finoman fogalmazzam meg.

Voltam Karlsruhe-ban is WoW-ból ismert barátoknál. Egy hetet töltöttem ott, nagyon hasznos volt és persze szép is. Segített mert egyrészt magamat kellett managelni és nem tévedtem el külföldön és intéztem magamnak programot ha kellett, szal összességében nem voltam "penis sinister" és ez mindig segít rajtam kicsit, önbizalmat ad, hogy nem vagyok teljesen elveszett. Másrészről pedig megegyeztünk a vendéglátókkal, hogy az angol nyelv az tiltott, és így kénytelen voltam kicsit szokni, hogy németül kell megértetnem magam. Nehéz volt, és sajnos így azért én úgy érzem, hogy nem minden esetben volt túl magasröptű a kommunikáció, komplex gondolatok és életérzések átadása azért még elég kihívás, csak remélni merem, hogy ők is érezték, hogy a nyelv az akadály. Voltak ugyanakkor meglepően jó beszélgetések is erről arról, szóval van remény. Legközelebb még jobb lesz. Pozitív volt az is, hogy véletlenül pont Karlsruhe-ban van a közvetítő cég székhelye, és eljutottam oda párszor délelőtt németórára. Az "approbáció" nevű kötleező nyelvi/szakami vizsgára készülnek ott azok akiknek már van állásuk. Kellemes meglepetés volt, hogy találkozhattam így sorstársakkal, akik pár lépéssel vanank csak előttem, hallottam sok élménybeszámolót, és legfőképp, hogy annyira hatalmas nyelvtudásbeli különbségek nem voltak köztünk. Öszességében reményt adott a dolog, sokkal lazábban mentem el így interjúzni, és főleg kicsit jobban edzésben vagyok nem rezzenek feltétlen össze ha németül szól hozzám valaki, és ez nagyon de nagyon fontos. Érdekes mód gyakran mintha saját magam lennék a legnagyobb ellenségem, ha stresszelek és kétségbeesek, hogy enm tudom ezt vagy azt elmondani.

Jártam Kamp-Lintfortban is interjún. Repülhettem Kölnig aztán kocsival elvitt Marek a cég egyik munkatársa, közben gyorstalpalót tartva a városról, a kórházról és a hospitálás rejtelmeiről. Egy HR-essel beszéltünk először de az nem interjú volt, főleg ő mesélt. Végig vigyorogta, nagyon rendes volt, olyan érzésem volt mintha értem küzdene a kórház. Kicsit benne van, mert az érsebészeti osztály épp újáépül, már ami az ott dolgozó csapatot érinti, cask 4-en vannak épp az osztályon, az egyik főorvos kb. egy hete, de az osztályvezető is csak kb. tavasz óta. Erre azt mondta Marek, hogy lássam pozitívan, könyebb csapattaggá válni mert nem évek óta dolgoznak ők sem együtt. Aztán egy rezidenssel beszéltem mert a vezetés már enm volt ott délután vagy ment haza, poén volt emrt ő épp szlovák. Másnap egész nap mint egy medikus kisérgettem a dokikat ide oda, voltam műtéteken, asszisztáltam, voltam ambuláns betegfelvételeken, ultrahangokon, műtéti beleegyezés kéréseken. A kórház nem annyira kicsi, esélyesen gyorsan lehet gyakorlatot szerezni mert nincsenek sokan, marhajól felszerelt, persze én az itthoni kórházakhoz viszonyítok. A hangulat jó, sokkal nyugisabb mint itthon, pedig kevesen vannak és sokat dolgoznak. Nincs elszállva a főorvos, laza, jó arc, velem is beszélgetett sokat, együtt kajáltunk, és osztályvezetőként is segít a beteget műtőből kitolni, és a másik ágyra átrakni, amit azért megnéznék itthon. Persze midnenk itudja merre hány méter, de ezt így is lehet. Maga a szakmai rész tehát full pozitív, főleg kezdeni szerintem elég jó. Fizetés szokásos német standart mint a közkórházakban (ez egyházi finanszírozású), de adnak lakást az első 6 hónapra majd ingyen, aztán pedig lehet maradni nagyon ócsóért, a kaja ugyancsak ott dolgozóknak nagyon gazdaságos.

A város teljesen ilyen kertváros feeling, sok kicsi aranyos tégla házikó. Esélyesen túl nyugodt a huszonéves fejemnek, de pl. nem csúnya, teljesen rendezett. Vannak nagyvárosok közel, kocsival persze nagyon egyszerű átugrani, vagy akár bejárni, a busz közlekedés állítólag fos kicsit. Ez igazándiból az egyetlen problemám, hogy félek, hogy Budapest után én ott fejreállok, és semmi emberi kontaktom nem lesz. Ennek ellenére egyelőre úgy vagyok vele, hogy megpróbálom, mert midnent meg lehet oldani, rajtam is múlik, hogy kimozdulok e stb. Meg azt beszélik, hogy az első fél egy évben úgysm érek rá semmire...

Holnap délelőttig találhatom ki, hogy akarom e, és még mondjuk a kórház sem írt (illetve nekem nem írtak a cégtől h mint mondott a kórház) szal nem lehet még örülni ezerrel. Bár Marek azt mondta h ő úgy érzi tudja mit fognak modnani ( (+) szeritnem), csak tudja már ennyi év után a szakmában. Kemények midnenesetre ezek a "big life decision"-ök. Az ijesztett még meg, hogy mindenki arról beszélt h jól gondoljuk meg mert akkor az igazán ideális ha hosszútávú a dolog. Ami persze igaz (meg főleg nekik akkor jó, mármint kórháznak/cégnek) nekem is jobb, csak ezzel én rögtön odaláncolva éreztem magam. Pedig a 3 hónap felmondási idő ott is él és azt csinálhatok utána amit akarok.

Nos jelenleg így áll a dolog, nemsokára kiderül mi lesz a vége és talán írhatok gyakrabban mostmár midnenféle érdekes élményről, saját Grey's Anatomy indul, a külföldi munkavállalás nehézségeivel megspékelve.