This is my OR!

This is your arena

Ezt valamiért külön akartam leírni. Miután szóltam, hogy tök nem fair, hogy mások többet próbálkozhatnak műteni mint én, kicsit javult a helyzet és volt szerencsém egy kér kis dolgot csinálni. Számomra érdekesek a tapasztalatok, nem egészen csak azok a nehézségek amire mindenki elsőre gondol. Talám valakinek fura, mésba belevágni, nekem ezzel éppen nincs gondom, de talám egyértelmű, hogy meg kell tanulni varrni, az eszközöket használni, elsőre azt sem tudja az ember hol a vége amit meg kell fogni. Ha csak nézed oylan egyértelmű, de mint mindíg itt is amint a kezedbe adják hirtelen mégsem megy oylan flottul a dolog.

Amit igazán meg akartam osztani mint magvas gondolat az viszont a következő. A címben szereplő mondat megannyiszor elhangzik kedvenc Grey's-emben ez talán másnak is feltűnt aki nézi. Miközben feltételezem, hogy ott ez csak hatásvadász fordulat, újabban elgondolkodtam rajta, hogy nem alaptalan. A műtőben tényleg az operatőr az isten. Persze az altatóorvos még komoly befolyással bír, hiszen hiába áll tökéletesen a velőűrszeg ha a beteg már nem tudja majd használni, de alapvetően a műtétet végző klinikai nagy fehér van a műtőben a tápláléklánc tetején. Ez most olyan bagatelnek és egyértelműnek tűnik, az is midnaddig amíg nem lettem hirtelen én az operatőr. A fentebb említett szerep ilyenkor összeütközik a kezdő bizonytalanságáva és tapasztalatlanságával és pontokon meglepően komikus a helyzet.

I would have been a really good postal worker.

Asszistensként teljesen átérzem, hogy azért vagyok, hogy segítsek. Csak azért. Nem nekem kell látni, az operatőrnek kell látni. Nem nekem kell hogy kényelmes legyen, hanem neki. Ha látom, hogy nem jól áll a lámpa megigazítom, hogy neki ideális legyen. Ha beállítja a kezem valahogy úgymaradok, azt teszem amit mond. És működik a rendszer. Mindenki a műtőben azon serénykedik, hogy az operatőr kényelmesen, a legjobb körülmények között a lehető legjobb eredménnyel tudja elvégezni a műtltet. Ez kezdőként szerintem lehetetlen. Annyira lefoglalja az embert az, hogy nem tudja igazán azt sem, hogy mit csinál, hogy mi merre van, hogy minden egyszínű rózsaszín, hogy vérzik, hogy midnenki rá vár, hogy haladjon, hogy mi a következő lépés, hogy ciki e megkérdezni, hogy "most miaf legyen?", stb. stb. - a végén az eredmény, hogy teljesen kéynelmetlenül, begörnyedve, sötétben, próbálkozik valamit csinálni amit gondol, hogy kéne, persze még annál is nehezebb mint amúgy lenne hiszen még csak a körülmények sem stimmelnek. De egyszerűen nincs kapacitása az embernek arra, hogy ezekre azonnal gondoljon, és valahogy nincs meg az önbizalma, hogy valóban irányítson, ahogy ebben a státuszban kéne. Szerintem oylan mint a vezetés, egy idő után autómatikusan jön de az elején túl sok az információ egyszerre.

Let's have some fun.

Mindenesetre élmény, és tök "jó" félni előtte, hogy menni fog e, tök érdekes közben megcsinálni és rendkívül menőnek érzi magát az ember utána, hogy meg tudott csiálni valamit. Csak ez az utóbbiakban részletezett helyzet így megragadt és én éppen nem erre számítottam, hogy nehézség lesz. Lehet persze, hogy másoknál más merül fel, erről érdemes lenne emgkérdezni a kollégákat talán.

Nem csak a húszéveseké a világ

Erősen áttértem a havi 1-2 posztra. Hiába, kevesebb az újdonság és több a meló, nem mindig érek rá, vagy ami még fontosabb van kedvem és erőm írni. Feladni semmiképp nem akarom, muszáj a rekordsorozatnak folytatódnia.

Szóval igazából már réges-régen de volt egy jó kis egyhetes szabim, amikor is meglátogatott a Kedves. Kütelező programként elmentünk a helyi fagyizóba, ami nagyon szuper, ezen szurkoltunk ezerrel, hogy legyen nyitva még így ősszel is. Mázlink volt, sikerült bezabálni, kétszer is. Mivel a környéken már voltunk a móltkori látogatása alkalmával, most kicsit távolabbi célokat vettünk célba. Egyik kolléga eljtette el, hogy Zürich nincs is olyan messze és végül is igaza van. Ezen felbuzdulva csináltunk egy kis vonatos kirándulást, csak így a hétvégére. Foglaltam Airbnb szállást, amivel ismét nagyon meg voltunk elégedve, a hely is tiszta, szép volt meg a vendéglátó lány is rendes volt teljesen. Abszolút flexibilisen megbeszéltük vele az érkezést meg indulást, és jó kis tippeket is adott. Egyikőnk se volt még Zürichben szóval némi netes kutatás után ahogy esik úgy puffan alapon mentünk előre és teljesen jó volt. Itt is van ilyen Welcome Card mint Berlinben, hasonlóan megéri az "ingyen" közlekedés, a sok akció. Itt még egy hajóút is benne van, amit nagyon lelkesen ki is használtunk, mindenképp megéri kipróbálni ha valaki arra jár. Másik utazásunk Karlsruheba vezetett de csak ilyen egy napos, reggel megyünk, este jövünk módszerrel. Ex némettanárnőm Eszti épp németországban kirándult, ez alkalommal őt látogattuk meg amíg a közelben volt. Megvolt a sok élménycsere, elnéztünk Ettlingenbe mert szép, ittunk jó kis kézműves sört, szóval mindent amit egy ilyen kiruccanás alatt kell. Az egészről a megszokott Flickr képsorozat itt, valamint Eszti csinált extra videót is az ő útjáról, abban is benne vagyunk.

Aztán megint dolgozni kellett, bár ez nem kellene, hogy ennyire meglepjen. Megyeget a meló, nagyon úgy érzem, hogy rá kéne venni magam az itthoni olvasásra, és szakmailag kicsit kéne fejlődni, csak persze macera midnez munka mellett, plána, hogyha senki nem rugdossa az embert. Azt érzem, hogy kicsit többet kéne műteni, valahogy még nem sikerült sokszor odajutni rendesen az asztalhoz. Persze szerencse kérdése is, hogy mikor jön olyan beteg akit lehet, épp privát biztosított e vagy nem, stb. de sokszor szervezési kérdés is, az meg zavaró. Szóval amikor van 3 olyan műtét ami kafa lenne a kezdőknek, és ott is vagyunk 3-an aznap, akkor mért egyvalaki csinálja az összeset, mért nem lehetne midnenkinek lehetőséget adni? A másik, hogy még azért mindig van kis gyomorgörcs és hiszi ha be kell menni dolgozni, ez nemtom mikor tűnik el, talán soha. Jobb mint korábban de még erősen fejleszthető. Bár nemrég, hogy beszéltem évfolyamtársakkal, akik otthon dolgoznak, kiderült azért, hogy nem egyszerűbb persze otthon sem az élet, hasonlóan nagy felelősséget sóznak az emberre és nagyon figyelni kell, mit vállal be az ember. A kollégák viszont jófejek, lassacskán kicsit összébb rázódunk, most van a Stuttgarter Wasen, ami olyan ugye mint amin voltam tavasszal, elvielg kicsit nagyobb is. Közösen ment az egész kórház, bár én csak későn értem, mert még ügyeltem is, de voltak azért ismerős arcok, aztán pedig még 3-4 masik kollégával benéztünk Stuttgartba is mert mért ne, "yolo" végülis. Sajna a második túráról lemaradtam, amikor csak a klikkesedő sebészek mentek, mert aznap már utaztam haza. Amit még sajnálok, hogy a Braun doktor elment praxisba, ő nagyon rendes volt és rengeteget segített, neki is pont szombaton volt a búcsúbulija, ilyen kerti party náluk, de én már akkor otthon voltam. Na nem panaszkodom mert az nagyon király de lehetett volna előtte való hétvégén is.

Voltam tehát otthon is, nem is keveset, vagy másfél hetet, így a szülinapom körülre volt betervezve. Mozgalmas volt azt meg kell hagyni. Ha a Timi jön, akkor legalább az első napot pihenéssel és minimális programmal töltjük, no ez most kimaradt. Sajna a gép is késett, rendesen éjszaka érkeztem, aztán a szabi első felében a rokonságot látogattuk végig minden irányban, meg sörözgettünk a Szolnok környéki bandával. Aztán félúton irány Pest, az ottani társasággal sör, végül pedig irány Eger. Bizony Eger, kitaláltuk, hogy nem kell nekünk repülni ahhoz, hogy valami jót lássunk, szép kis hazánkat is fel lehet fedezni. Összeszerveztük a haverokkal és hétvégéztünk egyet, nagyon kellemes volt, meglátogattuk a főbb nevezetességeket, iszonyatos finomakat ettünk és meg kell hagyni a bor is finom arra fele. Persze annyira tehetséges voltam, hogy a két telefontöltőnket otthagytam, szerencsére meglett és küldik postán, csak sajna így sokáig nem lesz rendes telefonom és netem és és és. Az iPhone töltő retek drága, ez mindíg meglepetésként ér valahogy, mert általában felülmúlja a várakozásaim. Ez történt most is. Ennek okán a képek (amiket én csináltam) csak később jönnek.

Ugyanitt vénülök, tesó is mindig ír szölinapos blogposztot, nos én csak hozzácsapom ehhez. Ad 1 félelmetes, hogy közelebb van a 30 mint a 20, ad 2 köszönöm midnenkinek ezúton is a köszöntéseket.

Ilyenek voltunk

Szépek voltunk!

Hol a Duna?

Kicsit lemaradtam az irassal. Szal ott tartottunk valahol, hogy hazajutottam! Kafa volt, már nagyon vártam az életérzést, hogy Pesten nyáron mászkálhatok. Haza egyáltalán nem mentem mert hadi állapotok uralkodnak a lakásfelújitás miatt, és a szülők sem voltak otthon. Igazából jól alakult, a legtöbb dolgot, amit akartam sikerült elintézni. A haverokból sajna viszonylag kevesen értek rá, mindenhol zajlik az élet és a legtöbben nyaraltak, ösztöndijjal voltak kinn satöbbi. Azért sokakkal sikerült találkozni aminek nagyon örülök, hiszen ugyan kezdek ismerni itt egy két embert, minimum a kollégákat, de azért az igaziak még mindig otthon vannak. Voltam eskövőn is, életemben először templomi szertartáson is; ezúton is sok boldogságot az ifjú párnak. Volt még dunai hajókázás, romkocsmázás, plázázás, ZP koncert, szóval igazán kellemesre sikeredett. Sajna nagyon rövidke volt... Hazavittem viszont a nagy bőröndöm odafele tele ecetes chipssel és borral meg sörrel, visszafele pedig elhoztam a számitógépem. Pár nap múlva beugrottam a Saturnba és elvertem egy rakat pénzt a kiegészitőkre meg monitorra, szóval ezt a bejegyzést már sikeresen asztali gépről írom. Minden klappolt és semmi nem tört össze útközben, persze kiadós macera volt szenvedni a bőrönddel, de mos már minden jó és szép.

Karácsony!

A végeredmény

A köv hét nem volt annyira húzós, mert végre csak segitő pozicióban voltam alkalmazva. Ugyanakkor valahogy elég fosul alakult a dolog, mert megint nem sikerült sem, mit igazán operálni és csinálni, nem is voltak olyanok amiket lehetett volna, ha volt akkor épp más volt soron vagy a rohadt telefon nem csörgött vagy stb. Ez igy elég gáz lassan mondanom kell a főnöknek, hogy nem fair az elosztás. Biztos mer' külföldi vagyok! Cserébe holnap megint a szokásos, enyém az osztály, senki nincs aki segitsen, 5 tervezett felvétel hétfőn, 5 szuris beteg minden napra, hétvégi ügyelet, éjszakák. Öreg vagyok én már ehhez...

Danke für Travvelling
vis Deutsche Bahn

A hétvége sem volt ugyanakkor unalmas, elugrottam Karlsruhe-ba a német barátainkhoz. Itt voltam annó nyelvet gyakorolni is.
Elgondolkodtatott kicsit a látogatás. Egyik oldalról, jézusom nem is volt ez olyan rég, hogy náluk töltöttem azt a hetet nyelvtanulni és mennyi minden történt azóta. Nagyon szalad az idő. Nyelvileg érezhetően fejlődtem természetesen, nem mondom még mindig hiányoznak rettentően alap dolgok, de már nem félek megszólalni, megszoktam, hogy akármi is van muszáj. Ugyanakkor persze tuti nekem vannak nagy elvárásaim, és máshonnan is azt hallottam, hogy ilyenkor mélypont van (3-4 hónap) de amellett, hogy érzem, hogy javulok, azzal is midnen egyes nap szembesülök, hogy mennyi minden hiányzik még. Valószinűleg hozzáállás kérdése, hogy az ember melyiket helyezi előtérbe. Amúgy semmi extra nem volt, életemben először utaztam rendes német vonattal, nos mindnenki szokta szidni, mint mi a MÁV-ot, de azért ez maradjunk annyiban, hogy jobb. (Persze midnenkinek a saját baja fáj.) Ugyanitt a nyelvhez kicsit visszakapcsolódva itt a videó, amiben a német vonatokról hisztiznek. Tök jó, mert nagyjából értem, és ez fejlődés, és tényleg vicces. Voltunk továbbá a Turmberg-nél, persze annak ellenére, hogy napsütésben indultam el, kafán eláztunk és fújt a szél is és én rövidgatyeszt vittem csak meg pólót. Meg grilleztünk és ettünk ott is Curry Wurst-ot és társasoztunk este. Másnap, Lofék már mentek búvárkodni én pedig haza, hogy itthon is tudjak kicsit még pihenni.

Még lógok egy betegbiztositásos cuccal is, el ne felejtsem...

Phase Gelb

Kicsit régen irtam. Benne van az is, hogy kicsit jobban beleszokom lassan az itteni életbe, kevesebb a sokk és az újdonság. Meg megint hétvégés aztán éjszakás ügyeletem volt és olyankor kevés motivációja van az embernek irogatni.

Sajna azóta nem műthettem egyedul, bár a szabad hetemen amikor nem én voltam felelős az osztályért segitgethettem és csavarozgathattam meg csomózgathattam meg varrhattam szal nem volt rossz. Biztos irtam már de összehasonlithatatlanul kellemes és nyugodt a meló ha csak besegit az ember. A hetvegen hal istennek nem volt sok beteg az osztalyon bar nehanyan problemasak voltak. Az pl. tökre tipikus, hogy amikor csináljuk ezt a szuris terápiát a hátfájósoknak akkor hetfon jönnek és péntekig maradnak, de pénteken midnenki kiakad h jaj de neki tökre fajdalmai vannak és ne akarjuk már kitenni. Persze egesz heten azt mondta h egyre jobban erzi magat es h segitenek a szurik. Na most akkor mivan? Ezert nekem kellet tszombaton "kidobni" mindenkit... Az surgősségi felvételen is hozták a formájukat, mindenki 3-5 nappal korábban esett el és azóta vannak fájdalmai de szombat délután jön... Persze tudom, hogy betegként másképp éli meg ezt az ember és ő nem érzékeli, hogy a hétvége és az este 10 óra milyen az ügyeletben lévő egészségügyis csapatnak de akkor is. Azért voltak jó fejek, meg sikerült egy 2.5 centis szalkat kivágni valakiből meg volt egy itt dolgozó aki kiderült, hogy magyar, szóval volt pozitiv is. A hétfő éjszaka alvás nélkül telt, folyamatosan jött valaki, a kedd/szerda nyugisabb volt, éjfél/egy óráig általában mindig van meló de utána lehetett pihenni. Tegnap este az egyik osztályon volt egy beteg mellkasi fájdalmakkal meg EKG elváltozásokkal és labor eltérésekkel, tökre megcsapott a belgyógyászat szépségének szele. Annyira más stilusú de megvan a szépsége és teljesen kimarad egy két dolog a munkából (lásd. EKG) igy a traumás sebészeten. Nem csinálnám szerintem hosszú távon olyan szivesen mint a sebészetet de igy most kellemes volt újra beleszagolni.

Volt még a múltkor elmaradt sokktalanitó (ahol a súlyos, többszörösen sérült, sokkos állapotban lévő betegeket fogadják) training, hát az angyon buli volt. Van ténylegesen ilyen protokoll mait követni kell, szinekkel jelölt időintervallumok, hogy mit ekll vizsgaálni és minek kell megtörténnie. Katonás renddel kell parancsot adni és a többiekkel kapcsolatot tartani, ha hallottad akkor visszajelezni, h vetted. Mindez, hogy elkerüljük a teljesen extra és súlyos helyzetben a káoszt. Nehéz, mert sietsz és elfelejtesz dolgokat pedig tök jó terved volt még 2 perccel ezelőtt, hogy mit kéne csinálni. Jelzem meglepően komoylan vették , volt több főorvos, minden szakiranybol (anesztesek, sebészek, nővérek, radiológusok) többen jöttek, minde cucc ott volt, felhazsnálható volt, nem spóroltak semmin. Előre megtervezett két eset volt, élő "próbababával" akiket kisminkeltek, keerstek röntgen képet, hogy megnézhesd a leletet, egy szó mint száz profi volt és midnen volt. Szerintem nagyon hasznos volt, gyakorlatias volt ahoygan annak lennie kell. A végén megbeszéltük mi volt jó, mi javitható, de tényleg nem volt vizsga feeling. És nagyon érdekes problémák merültek fel maikre enm is számitottam. Mostmár van igy egy képem, hogy hogy is megy ez. Hasonló persze nagyon mint mikor a surgős operáció volt a közlekedési balesetnél ahol egyik kései ügyeletem alatt voltam, félelmetes kicsit.

Visszakaptam a biztositos cuccaim a fizuval ez dicséretes. Még lógok a betegbiztositós possztal, még egy papir kéne elvielg meg el akarok egyszer menni dokihoz is mert elfogy a lencsém, kivancsi leszek hogy megy és utána ráveszem magam, hogy leirjam az egészet. Szal most többet kaptam mint eddig, de mult honapban minuszig sikerült költeni magam azzal, hogy egyszerre levontak 3 havi betegbiztositast, stb. Rögtön neki is álltam elverni, fennállt a veszélye, hogy a 28-adikán megjött fizu elsejére már nem lesz meg...

Most viszont van jópár esemény amit már lehet nagyon várni! Mindjárt meglátogatnak és tervezhetem a sok programot ide meg Stuttgartba és kapok meglepit állitólag, szóval be vagyok sózva már. Jövő héten még dolgozom 3 kemény napot, valószinuleg teljesen elkalandozva már és utána jön a szabi pár napja. Aztán Augusztus elején megyünk tesóval szinházba a nagyon szeretett musical darabunkra. Tesó látta Pesten magyarul, én még sosem élőben, hát most megnézzük egy kis Berlini városnézéssel megfűszerezve egy hétvége során. Végül augusztus közepe fele hazalátogatok megint egy esküvőre, meg úgy amúgy is. Szóval nem fogok utankozni, remélem az ügyeleti beosztás is sikerül oylanra, hogy minden klappol, már leadtam a kivánságaim. Szabadidőmben futni is voltam már párszor, nagyon szép ez a város, teljesen erre van kitalálva. Sajna nem midnig érzem az erőt és sosem fogom beérni Landy-t (nem tudom hogy csinálja, hogy iylen gyakran megy) meg tesót de próbálkozom.

007

Házigazdáink

David az ir teológushallgató

A hétvégén bátor voltam, irtam ugyebár, hogy voltunk a kollégákkal sörözni, erre rátettem egy lapáttal azzal, hogy másnap átugrottam Júliáékhoz "Maultaschenparty"-ra. Ez utóbbi kaját jelent, hasonló mint az olasz ravioli csak nagyobb és tradicionális sváb étel.  Apropója Nils (Júlia barátja) nyilatkozata volt alapvetően, mit lehet tenni a celebek köztübk járnak és ezt meg kell ünnepelni. Kihivás vasárnap inni úgy, hogy hétfőn meló jön de egyszerélünk! Kifejezetten kafa volt, ismét beszélhettem több kevesebb sikerrel végre angolul, hiszen volt ir teológus vendég, meg csoporttársak meg párok. Volt élőzene, sok sör, jó hangfal, énekelés, sok féle nyelv, kaja, karácsonyi izzósor, játék, szal minden ami egy remek estéhez kell. Összességében tehát megérte a hétfői fáradtság, persze hétfőn azért azzal szembesültem, hogy én vagyok még az osztályon sőt a keddi prof vizitet is megnyerem, és az egyben az átadás. Ohye. Már meg se kottyan... 

Sophie és Riccarda a csopitársak

A hangulatot biztositotta...

Nem volt ugyanakkor annyira szörnyő a Prof. vizit, biztos jó napja volt a főnöknek is, egész jól tűrte a hiányosságaimat. Meglepően megkönnyebbültem miután nem engem bsztatott mindenki mindennel, egészen más ez a munka mikor nyugisan csak besegitesz és nem stressz van egész nap.

És akkor az elmúlt két nap csodái következnek még. Érdekes mód két mérföldkövet is elhagytam ezen rövid időintervallumban, tudjátok olyan eseméynek mikor megállsz kicsit és elgondolkodsz magadról, életedről, stb. Az egyik az volt mikor meg kellett mutatnom a hatodéves orvostanhallgató lánykának, hogy hogyan is megy a varratszedés, és alá kellett irni a kis könyvecskéjében, hogy ez már megvolt. Önamgában semmi extra, de a tény, hogy én "tanitok" valakit az mondjuk poénos, valamint, hogy belegondoltam, éppen csak pár hónappal ezelőtt még én rohangáltam egy hasonló cetlivel, és vadásztam az aláirásokat. Akkora különbség tehát mégsincs köztünk, és mégis sok minden történt azóta azért.

"A month ago, you were in med school being taught by doctors. Today... you are the doctors."

Grey's Anatomy; A Hard Day's Night (S01E01)

A másik pedig, hogy túlestem első műtétemen! Egy gyógyult alsólábszártöröttnél kellett kivenni a velőűrszeget meg a csavarokat. Persze nem agysebészet, de mégis az én nevem szerepel ott mint operatőr és én mostam le a területet, én kezembe volt a kés, én csavargattam, én kalapáltam, én varrtam össze mindent, szóval iagzán kafa volt. Szal azt hiszem ma jó kedvem van.

"And you think you know what you’re gonna feel like standing over that table but … that was such a high. I don’t know why anybody does drugs."

Grey's Anatomy; A Hard Day's Night (S01E01)

Munkanapi lidércnyomás

Sokat vártam az irással, de csak mert mozgalmasra sikeredett az elmúlt két hét. Voltam ugyebár szeretett kishazámban, ahol nem pazaroltam drága perceim blogolásra, ezen e héten pedig mélyviz alapon megkaptam az osztályt, menedzselhettem mindenkit. Lesz most egy kis időutazás kedves olvasók, mert előbb fogok az osztályról irni, az otthoni események korrekt prezentálásához kunyiznom kell ugyanis még képeket másoktól is. Akkor hát öveket becsatolni.

Igazából amúgy éreztem, hogy ez lesz. A hazajutás egyik fontos előnye volt az is, hogy innen szabadultam, és tényleg pihenés volt. A fejemben volt viszont, főleg a vége fele, hogy tuti bevetnek következő héten, nem úszom meg. Hétfő reggel nem volt túl sok kedvem bemenni a sok kellemes 9-10 órás, kedvessel kelés után, sokkolt is reggel az infó, hogy figyeljek az átadásnál mert most elsősorban nekem jön az infó. A reggeli vizit még nem volt para még közösen csináltuk. Másnap már Prof vizitnek kellett volna lennie de csak főorvosi volt, hiszen a Prof nyaral, igazabol jol jártam mert igy lazább volt, azonnal kiderult hol vannak a hiányok a felkészültségemben. Harmadnap éppenséggel egyedül viziteltem, néztek is nagyot a nővérek, hogy "te, egyedül?". Hát mondom ja, igy jartunk, en is nagyon orulok elhihetik. Igazából rendesek voltak többnyire, csak többet láttak már mint én és segitettek, egyetlen egy volt aki kicsit pöcs és látszott rajta a fájdalom, meg, hogy tisztára zavarja, hogy bénázok. Mondjuk bekaphatja mert ő sem igy született, meg nemtom mire fel hepciáskodik, ahelyett, hogy csapatmunka lenne.  Többnyire azért segitett a másik két rezidens doki, sok minden nem megy elsőre, amikor sajna egyikőjük lebetegedett és a másiknak pedig műtőben kellett lennie, egyedül maradtam.

A beteglisták átadástól péntekig

A legkülönbözőbb problémák jöttek elő. Azt mondtam újabban, hogy kevésbé a német a baj, ami igaz is, beszélek, nemérdekel, hogy hibás e, muszáj haladni. Alap esetben nem is gáz, de azért amikor komolyabb beszélgetéseket kell intézni, akár beteggel például egy műtéti beleegyező nyilatkozatot aláiratni, akár hozzátartozónak elmesélni mi a terv a szerettével, mégis csak előjön, hogy élvezném ha tudnék kicsit árnyaltabban fogalmazni. Olyan konkrétan volt, hogy a néni nekem nem akarta aláirni, hogy műtik, mondjuk az is benne volt, hogy fel se fogtam mit mond mert öreg és agyi infarktus utan van, meg kezdődő elbutulás is a diagnózisai közt szerepel, szóval isteni helyzet. Az osztályos munka fele organizatórikus, érezni kéne mi a fontos és mi nem, ha lehet delegálni dolgokat, és a teljes képet mindig szem előtt tartani. Na hát ez is kemény elsőre. Midnenkiről mindent kéne tudni. Rátett egy lapáttal, hogy az elején meg kellett szokatni midnenkivel, hogy ezen e héten valóban én vagyok osztályon és basszus nekem mondják ha valami van, mert ha nem ott állok bután, hogy pont én nem tudok valamiről. Ma pénteken pl. felhivott a kolléganő az ambulanciáról, hogy hé tökfej felvettem egy beteget hozzátok, ez ls ez van vele. Igy mindjárt más a leányzó fekvése. De a hét elején, főleg nővéri oldalról kb. semmi infó sose nem érkezett. Gyógyszerek átállitása is kicsit problemás még nekem de próbálkozom. Egyre több egyéni ötletem volt a héten. Volt ügyeletben amúgy olyan is, hogy hivtak, hogy a beteg szarul van és nagyon magas a vérnyomása mit adjanak neki. Na itt rögtön volt egy extra szivakcióm, imádok gyógyszerelni. Másik kedvencem a szociális kérdések. Az kafa, hogy mi el akarjuk engedni a beteget de tudni kell, hogy hova. Nekem kell kerdeses esetben a szociális munkásokat hivni elbeszélgetésre, és utána velük egyeztetve kitalálni mi legyen. Eltoltam pl. olyat is, hogy nem neztem meg, hogy a beteg munkabalesetet szenvedett ls siman hazaküldtem normál pedig ilyenkor teljesen más az eljárás. Zárójelentésekkel is volt baki néha, főleg ciki amikor kijavitja a főorvos de a beteg már lelépett tegnap. Alapból úgy lenne, hogy előzőnap kész zárókat javitanak ki amiket másnapra azért még át lehet alakitani. De amikor aznap vizitkor találja ki a szentem, hogy mehet a beteg akkor meg balhé van, mert nem tudom előre megmutatni. Vagy ha simán el vagyok maradva és nincs kész. Ez főleg ám a problem, hogy mindenhez 3x annyi idő kell nekem még. Egyszerű gyakorlatias problémák, hogy kit hol ér el az ember, kinek szól, mi hol van, iylenek is tarkitották a képet.  Érdekes, a pár héttel ezelőtti vérvételes problemáim kezdenek fakulni. Persze most is előfordult, hogy nem sikeredett de ez már javul.  Összefoglalva kafán sztresszeltem egész héten és sokszor ötletem nem volt mit kezdjek a szituációval, ez ebben a szakmában pont kellemtlen, de mindenki túlélte, ez a fontos. A hét második felére eljutottunk oda, hogy kórházasat álmodtam és f6 fele felriadtam és, ahelyett, hogy élveztem volna, hogy még maradhatok fetrengeni, azon filóztam, kivel mit kell csinálni. Félelmetes.

Külön élveztem, hogy egyéb dolgokat is kellett volna intéznem, egyik nap kifulladásig rohangáltam a bank, a hivatal és a posta miatt, Háziorvost még mindig nem siekrült találni, pedig nagyon szorit az idő, de munka mellett marhára nehéz bármit is elintézni, főkeg ilyen héten.

De a hiszti után térjünk rá a lényegre, hogy "túléltem vaze!" Remélem, mint ahogyan annak normálisan lennie kell, jövő héten már nem én kapom a megtiszteltetést. Főleg, hogy a hétvégi ügyelet is az enyém lesz. Megy egy kései is. A sors fintora, hogy a másik egyetemről kiesett, ebben a hónapban érkezett kolléga műthetett ilyen egyszerűt párat. Botrány!

Ugyanitt, meg kell tanulnom ezt a hátfájósoknál adandó szuri dolgot, mert majd nekem is kell csinálni és még mindig nem 100%-ig tiszta a röntgenképen, hogy mi mi.  Majd a magyar kollégával elmagyaráztatom, ő úgyis vágja nagyon a gerinces dolgokat.

Kései élmények

A kórház este

Ma volt az első "Spätdienst"-em, továbbiakban saját mondjuk kései ügyelet (nem tudom nalunk hogy hivjak) ami azt jelenti hétköznapokon, hogy az ember a délután 4-kor lejáró hivatalos munkaidő után még aznap este 8-ig benn marad. Utána jön az igazi éjszakai ügyelet, ami 12 órás 8-tól 8-ig. Ilyenkor 3 sebész doki van benn alapvetően, rezidensek, amennyiben lehetséges mind a három különböző klinikáról (traumatológia/orthopédia, ér- mellkassebészet, általános sebészet), és mindenképpen van tapasztaltabb kolléga is. Teendőként ugye ott van a sürgősségi/ügyeleti ellátás, a fekvőbeteg osztályokon felmerülő bármilyen probléma megoldása (teszem azt a betegnek fajdalmai vannak, infarktust kap épp, kell egy branült betenni stb.) és az esetleges műtétekben segédkezés. Ugyan van beosztás szerint egy valaki aki ambulancián van ( népi nevén ugye "az ügyelet") de realitásként csapatmunka van, hiszen ha épp nincs más tennivaló mért ne segitene az ember. A főorvosoknak elvileg telefonos ügyelet van, igazán szabályozva nincs orásban itt, hogy hazamehetnek -e vagy nem, iratlan szabály, hogy maximum egy olyan fél óra alatt benn kell lenni, de ez sosem probléma azt mondták mert midnenki a közelben lakik. Főorvosból is három ügyel egyszerre, minden szakirányból egy. Szoktak amúgy benn lenni, hiszen ha műtétek vannak akkor ők csinálják.

Telefon plethora

Nekem ma tök nagy mákom volt és igazán kafára sikerült az egész. Délutáni megbeszélésről ma is lemaradtam, mert még csináltuk az egyik combcsonttörést az egyik fődokival. Utána lementem az ügyeletes telefonért, igy van megoldva, hogy nem is kell tudnia senkinek, hogy ki mikor ügyel hiszen sztenderd telefonszáma van a 3 ügyeletben lévőnek. Vicces mennyiségű telefon volt igy délután nálam: a német saját, a munkahelyi, az ügyeleti és az magyar saját, fényképezni. Az ambulancián nem volt épp roham, és szóltak az egyik osztályról, hogy kéne egy branül valakinek, ezt a feladatot természetesen azonnal megnyertem. Magán biztositásos beteg volt, attól kicsit félek mert ott nagyok az elvárások, de szerencsére sikerült megoldani a kérdést, ráadásul eslőre, szóval az inditó löket megvolt. Aztán hivott is az aznap benn lévő általános sebész fődoki, hogy menjek már segiteni laparoszkópos műtétben. Apropó ez nagyon gáz, hogy senkinek nem fogom fel a nevét a telefonban és általában ebben a korai "sokk"-ban ami a telefon felvételével jár a beosztásáról is lemaradok. Két vakbél műtét volt, hasonlóan a hazai gyakorlathoz megkaptam a kamerát (bár otthon én csak epe műtétet láttam/segédkeztem), és be kell valljam nagyon nagyon tetszett. Ezt úgy csinálnám én is. Már van amúgy pár apróbb műtét amit kezdek felfogni és olyan elérhetőnek tűnik. Nagyon jól látszott midnen és amúgy szerintme a doki is nagyon jól nyomja, flottul ment az egész és egy feles mozdulata nem volt, ha még nekem is feltűnt akkor szerintem tényleg tud. Aztán az ambulancián néztem rá két kis felületesebb sérülésre és irtam meg a lapokat hozzá. És hivtak a két másik saját osztályunkról is, hogy kell egy-egy branól ami csodák csodájára ugyancsak sikeredett, és még a betegek is jó arcok voltak. 8 fele, kicsit véletlen (igazából csak a magyar dokit kerestem aki ma a masik ügyeletes volt, amugy ez is mak, jobban segit hiszen ismer), betévedtem a megbeszélésre ahol átadják a késeiek az ügyeletet az éjszakai csapatnak, nagyon kellemes volt, kis pihenőben történik az ambulancián, igazán családias is hatan, meg laza, hiszen senkinek nincsen még professzor komplexusa. Végül mielőtt elmentem az egyik osztályon beadtam ilyen helyi érzéstelenitőt két néninek (akik éppen pont megint csak rettentó jófejek voltak) akik tértprotézist kaptak és van ilyen idegszál blokádjuk, kb. mint a gerincvelős érzéstelenitésnél, azt is bennhagyják a műtét utánra is fájdalomcsillapitani. Én sem láttam még ilyet amúgy de azt mondta a tapasztalt kollega, hogy be kell adni a kilogo csőbe aztan kalap. Ez történt. Összességében tehát szerintem nagy szenecsém volt, ami király mert legalább pozitiv az első élmény és nagyon élveztem az egészet. Olyan orvos kezdemény voltam ma.

Persze approbációt nem küldtek. Poén mert nem is dolgozom itt jogilag de én vagyok az ügyeletes... A pénzem azért lehet, hogy elkérem a maiért, mégiscsak benn voltam, intézzék el!

Deny, Deny, Deny

"The key to surviving a surgical internship is denial. We deny that we're tired, we deny we are scared, we deny how badly we want to succeed, and most importantly we deny that we are in denial."

Grey's Anatomy; Deny, Deny, Deny (S02E04)

Fáradt még nem vagyok ugyan de a többi kezd ismerős lenni. Persze a mindennapokban elvesznek általában ezek a jól megfogalmazott nagy érzések és filmbe illő tipikus jelenetek de azért mégis meg lehet őket találni imitt amott. Nem is menőzni vagy hisztizni akarok egyszerűen élvezem (újra), hogy megtanit eme kedvenc sorozatom kicsit rózsaszinen látni a dolgokat. Motiváció pedig kell. Jó, hogy találtam tecsőn teljes évadokat!

Something New

Imádom az érzést, amikor egy rövid időre rózsaszínen látom az orvoslást. Tisztelet a Grey's alkotóinak, hogy 9 évad után is tudnak olyan részt alkotni ami kihozza ez utóbbit. Egyúttal eszembe villant, hogy dokumentálni kéne ismét. Olyan ez a blog mint a heti összesítő e-mail, túl sok történik két poszt között. Megvan ennek az oka, egyszerűen nem akartam írni interjúról stb., hátha nem sikerül. Kisebbrendűségi komplexuson nehezen viseli még, ha sikertelenséget kell közzétenni, meg nem akartam "elátkozni".

Tanultam marhasok németet az utóbbi hónapokban. Nehéz mert gyorstalpaló, olyan mint a farmakológia tanulása volt annó, telefonkönyv néha és mivel rövid idő alatt rengeteget szeretnék megtanulni, nincs ideje ülepedni. Mindemellett kp. sikeresnek értékelem a projektet, azért valami fejlődést tapasztaltam. Persze még nagyon sok lehetőség van a fejlődésre, csak hogy finoman fogalmazzam meg.

Voltam Karlsruhe-ban is WoW-ból ismert barátoknál. Egy hetet töltöttem ott, nagyon hasznos volt és persze szép is. Segített mert egyrészt magamat kellett managelni és nem tévedtem el külföldön és intéztem magamnak programot ha kellett, szal összességében nem voltam "penis sinister" és ez mindig segít rajtam kicsit, önbizalmat ad, hogy nem vagyok teljesen elveszett. Másrészről pedig megegyeztünk a vendéglátókkal, hogy az angol nyelv az tiltott, és így kénytelen voltam kicsit szokni, hogy németül kell megértetnem magam. Nehéz volt, és sajnos így azért én úgy érzem, hogy nem minden esetben volt túl magasröptű a kommunikáció, komplex gondolatok és életérzések átadása azért még elég kihívás, csak remélni merem, hogy ők is érezték, hogy a nyelv az akadály. Voltak ugyanakkor meglepően jó beszélgetések is erről arról, szóval van remény. Legközelebb még jobb lesz. Pozitív volt az is, hogy véletlenül pont Karlsruhe-ban van a közvetítő cég székhelye, és eljutottam oda párszor délelőtt németórára. Az "approbáció" nevű kötleező nyelvi/szakami vizsgára készülnek ott azok akiknek már van állásuk. Kellemes meglepetés volt, hogy találkozhattam így sorstársakkal, akik pár lépéssel vanank csak előttem, hallottam sok élménybeszámolót, és legfőképp, hogy annyira hatalmas nyelvtudásbeli különbségek nem voltak köztünk. Öszességében reményt adott a dolog, sokkal lazábban mentem el így interjúzni, és főleg kicsit jobban edzésben vagyok nem rezzenek feltétlen össze ha németül szól hozzám valaki, és ez nagyon de nagyon fontos. Érdekes mód gyakran mintha saját magam lennék a legnagyobb ellenségem, ha stresszelek és kétségbeesek, hogy enm tudom ezt vagy azt elmondani.

Jártam Kamp-Lintfortban is interjún. Repülhettem Kölnig aztán kocsival elvitt Marek a cég egyik munkatársa, közben gyorstalpalót tartva a városról, a kórházról és a hospitálás rejtelmeiről. Egy HR-essel beszéltünk először de az nem interjú volt, főleg ő mesélt. Végig vigyorogta, nagyon rendes volt, olyan érzésem volt mintha értem küzdene a kórház. Kicsit benne van, mert az érsebészeti osztály épp újáépül, már ami az ott dolgozó csapatot érinti, cask 4-en vannak épp az osztályon, az egyik főorvos kb. egy hete, de az osztályvezető is csak kb. tavasz óta. Erre azt mondta Marek, hogy lássam pozitívan, könyebb csapattaggá válni mert nem évek óta dolgoznak ők sem együtt. Aztán egy rezidenssel beszéltem mert a vezetés már enm volt ott délután vagy ment haza, poén volt emrt ő épp szlovák. Másnap egész nap mint egy medikus kisérgettem a dokikat ide oda, voltam műtéteken, asszisztáltam, voltam ambuláns betegfelvételeken, ultrahangokon, műtéti beleegyezés kéréseken. A kórház nem annyira kicsi, esélyesen gyorsan lehet gyakorlatot szerezni mert nincsenek sokan, marhajól felszerelt, persze én az itthoni kórházakhoz viszonyítok. A hangulat jó, sokkal nyugisabb mint itthon, pedig kevesen vannak és sokat dolgoznak. Nincs elszállva a főorvos, laza, jó arc, velem is beszélgetett sokat, együtt kajáltunk, és osztályvezetőként is segít a beteget műtőből kitolni, és a másik ágyra átrakni, amit azért megnéznék itthon. Persze midnenk itudja merre hány méter, de ezt így is lehet. Maga a szakmai rész tehát full pozitív, főleg kezdeni szerintem elég jó. Fizetés szokásos német standart mint a közkórházakban (ez egyházi finanszírozású), de adnak lakást az első 6 hónapra majd ingyen, aztán pedig lehet maradni nagyon ócsóért, a kaja ugyancsak ott dolgozóknak nagyon gazdaságos.

A város teljesen ilyen kertváros feeling, sok kicsi aranyos tégla házikó. Esélyesen túl nyugodt a huszonéves fejemnek, de pl. nem csúnya, teljesen rendezett. Vannak nagyvárosok közel, kocsival persze nagyon egyszerű átugrani, vagy akár bejárni, a busz közlekedés állítólag fos kicsit. Ez igazándiból az egyetlen problemám, hogy félek, hogy Budapest után én ott fejreállok, és semmi emberi kontaktom nem lesz. Ennek ellenére egyelőre úgy vagyok vele, hogy megpróbálom, mert midnent meg lehet oldani, rajtam is múlik, hogy kimozdulok e stb. Meg azt beszélik, hogy az első fél egy évben úgysm érek rá semmire...

Holnap délelőttig találhatom ki, hogy akarom e, és még mondjuk a kórház sem írt (illetve nekem nem írtak a cégtől h mint mondott a kórház) szal nem lehet még örülni ezerrel. Bár Marek azt mondta h ő úgy érzi tudja mit fognak modnani ( (+) szeritnem), csak tudja már ennyi év után a szakmában. Kemények midnenesetre ezek a "big life decision"-ök. Az ijesztett még meg, hogy mindenki arról beszélt h jól gondoljuk meg mert akkor az igazán ideális ha hosszútávú a dolog. Ami persze igaz (meg főleg nekik akkor jó, mármint kórháznak/cégnek) nekem is jobb, csak ezzel én rögtön odaláncolva éreztem magam. Pedig a 3 hónap felmondási idő ott is él és azt csinálhatok utána amit akarok.

Nos jelenleg így áll a dolog, nemsokára kiderül mi lesz a vége és talán írhatok gyakrabban mostmár midnenféle érdekes élményről, saját Grey's Anatomy indul, a külföldi munkavállalás nehézségeivel megspékelve.