#S1Q3.at

Az ex-meló:

Expert Nail

Búcsú

Tehát felmondtam április végével. Még persze az utolsó hetekre beosztottak osztályra és ügyeleti blokkom is volt, nem meglepő módon egy hétvégi ügyeleten kívül semmit nem műthettem. Az mondjuk nagyon kafa volt, mert egy lábszártörést kellett meg velőűrszegelni ami tök király. A beteg térdénél kell bevezetni a szeget és fel kell fűzni a csontvégeket ahogy megy az ember lefele. Aztán fenn két csavar, ezek egyszerűek mert van rászerelhető célzó apparátus. A lenti 3 csavar viszont nehéz, mert nincs célzó, "szabad kézzel kell", azaz folytonos röntgen kotnroll alatt megtalálni és kifúrni úgy, hogy pont átjusson a velőűrszegen. Ilyet még sosem csináltam de meglepően jól ment, élmény volt. Túléltem tehát ezeket az utolsó napokat is, nem mondom, hogy nem volt nehéz, mert nagyon kellemetlen úgy dolgozni, hogy valahol mélyen már nem érdekel és máshol van az ember. De adtam magamra persze és nem feltűnően tettem. Végül megkaptam április második felére a szabit, persze a főnök kezd szenilis lenni és cirka háromszor kellett vele megbeszélni, még az előtte való héten sem volt rendesen beírva, hogy mehetek de kicsire nem adunk. EgyCsináltam sütit és kókuszgolyót, ezeket már reggel bevittem, igazából sikerük volt, elfogyott mind, főleg a kókuszgolyó, az igazán nagy sebességgel. Délutánra meg bevittem kis pezsgőt, hogy mégis. Midnenki nagyon rendes volt, egyedül a főnök volt béna, szokott kis beszédet modnani, most nem, ez szarul esett, de mindegy én azért rendesen megköszöntem h fejlesztettek stb. Értem én, hogy péntek délután már midnenki húzna haza, de két év nem olyan kevés, kibír 20 percet. Kollégáktól kaptam búcsúajándékot is, bécsi tájszóláshoz szótárat, kicsi anesztes zsebkönyvet, hop on hop off buszra zsét, kis bécses könyvecskét; aranyosak voltak tényleg. Igazából ezek után csak nyomtatni jártam be, leadtam mindenem, ez meglepően problémamentesen történt.
pénteki délutáni megbeszélésen volt mini "búcsúbuli".

A papírok:
Rengeteg minden kell az átjutáshoz, még jó, hogy már egyszer csináltam hasonlót és veterán vagyok. És mint írtam 3 országból. Igazából így utólag nem ugrik be semmi ami igazán nagyon problémás lett volna, csak mindent összehangolni és nem elfelejteni volt macerás. De lekopogom ezt még mert leadva még nincs, ki tudja mi derül ki. Nyelvvizsgázni is voltam, eszméletlen mennyiségű pénzbe kerül, még jó, hogy a kórház nagyvonalúan legalább ezt állja nekem.  Ehez képest mondjuk a szolgáltatás nem valami csoda. Nem volt váróterem, órákat álltunk, elfogyott a víz, és maga a vizsga is egy hivatalos levél lényegében meg 2x szituáció amiből az egyiknek értelme sem volt (sokktalanítóba kommunikáció, már bocsánat ez nem vizsgafeladat, ott simán káosz van és midnenki átordítja a másik oldalra amit muszáj). Mindegy, meglett, letudva. Mondták h látszik h már láttam német kórházat. A vicc az volt, hogy a vizsgabizottság egyik tagja épp anesztes főorvos csak másik kórházban, igazából csak a story-m érdekelte a vizsga utána már pörgött. Mondta, ha nem tetszik a hely van másik szép kórház is Bécsben. Úgy néz ki valóban hiány van.

A lakás:

Vivenotgasse

Lakást keresni legtöbbször nem élmény, hiszen általában időre kell. Engem ez eléggé kiakasztott. Sosem csináltam ilyet, sosem volt albérletem. Ráadásul 650 km-ről pláne nem vicces. Felhívom, hogy két hét múlva oda tudok repülni megnézni körberöhög. Másnak fizetni nem akartam magam keresgettem sajna az interneten rengeteg szemét van, van sok ami már nem aktuális, van aki át akar verni, sok nem válaszol. Amitől teljesen lehidaltam, hogy nem ritkán, annak ellenére, hogy nem is nekem segít, ha cég intézi a dolgot a főbérlőnek _én_ fizetek jutalékot. Ami kicsit több mint két hónap bérleti díj. Lazán ki lehet fizetni 1,5k ojrót úgy, hogy sose látod vissza és nem kaptál érte semmit lényegében. Végül sikerült azért párat lebeszélni arra a pár napra amikor átrepültem és szerencsésen sikerült is egy szerintem egész kafát találni. 57 m2 kicsit nagy nekem de ha jön a Kedves király lesz. Nagyon jó helyen van nekem, mert minden van a közelben, már bolt stb. szempontból és U6 vonal, tekintve, hogy a kórháznak is van megállója, egész gyorsan benn leszek. Bútor nincs, szóval pár nap múlva indul a kör az IKEA-ba és az OBI-ba, elverünk egy rakat zsét.

50 pluszosak

A limbó:
Mivel sikerült gyorsan lakást találni belefért, hogy haza is utazzak és nyaraljak kicsit. Április végén 3 napot Bécsben töltöttem, átvettem a lakást, nyitottam bankszámlát, vettem telefont, stb. Otthon voltam vagy másfél hetet, ilyen vihar előtti csendként. Szülők idén 60 évesek, volt kis buli is, így szerencsére sikerült résztvenni. Kisimultak a vonásaim és megpróbáltam felkészülni a sűrű programra utána.

A költözés:
Egy magyar céggel költöztem, nem volt olcsó, de nem is közelre mentem. Nem mindegy, hogy elvittek engem is, márpedig személyszállítást nem vállal mindenki. Flexibilis időpont volt, 15-22 között, így olcsóbb, mert megszervezik úgy, hogy ne üresen jöjjön az autó. Elég kalandosra sikeredett mert én visszatértem 12-én és 13-án délelőtt írt nekem a költöztető, hogy akkor a 15 péntek működne. Ami nekem nem volt meg, hogy 14-e ünnepnap itt, tehát nem tudok kijelentkezni, mert nincs hivatal és nem tudom leadni a lakást, mert senki sincs benn. Tehát egy nap alatt kellett sprintelni a hivatalba, ami csak délig volt nyitva, bepakolni a végét és mindent kitakarítani. Jó kör volt. Mivel minden kész lett utólag 14-re módosult ráadásul a költözés, még aznap kis grillpartyra mentem, egy másik kolléga búcsúzott, és estére volt rendelve az autó. Persze úton ide Belgiumból defektet kapott és a kerékkulcs is eltört, tehát mindössze pár órát késett. Tizenegy után érkezett meg és fél egyre pakoltunk be, éjszaka utaztunk és 8-9 fele érkeztem meg reggel. Végül is mindegy, még pénteken intézkedhettem így kicsit mielőtt összeestem az alváshiánytól.

A fogadtatás:
Nagyon változatosak voltak a reakciók. A kollégák egy része nagyon egyetértett, azt mondta jól választottam, érdekes lesz, sokszor nyugisabb, de benne van az izgalom, ha történik valami, azt mondták megértik és élvezni fogom. Páran kétkedőek voltak, hogy hosszú távon nem unom-e meg, nem fog-e nagyon hiányozni a műtés, a kétkezi, kreatív munka. Teljesen meglepődtem, hogy az egyik anesztes, aki kis félelmetes és nem túl extrovertált (meggyőződésem volt, hogy utál), kifakadt, hogy nemár, mért mennek el az ügyes fiatal kollégák, és, hogy ő köztudottan elég spórolós a dicsérettel, de tök tehetséges vagyok és ezt tovább kell csinálni. Köpni, nyelni nem tudtam. A nem egészségügyis ismerősök általában megértették mért, nekik főleg azt kellett részletezni mit is csinál egyáltalán az anesztes és miért akarom én ezt kipróbálni. Összességében tehát nagyon vegyesek voltak a vélemények. Én izgulok milyen lesz, persze én is félek, hogy a sokadik altatás után ez reflex lesz és unalmas, de ha ott az intenzív és a sokktalanító és a szívás ha valami komplikáltabb nem hiszem, hogy beleunok. Meglátjuk, mindig lehet váltani ha nagyon élhetetlen. A másik persze, hogy volt nem egy, aki megkérdezte nyíltan vagy kevésbé nyíltan, hogy csak magánéleti okokból váltok e; hazugság lenne persze, ha azt mondanám semmi köze hozzá, de én azt sem hiszem, hogy végig ott maradtam volna ahol, ha ez nem így alakul. Szerintem egy főváros egyetemi klinikája nem visszalépés még szakmailag sem. Az meg alap, hogy ha valami jól működik a magánéletben, esetleg változtat az ember az élet más terén is; a boldogság nem csak pénz, melóhely, stb. kérdése.

Ön itt áll:
A korai költözéssel most sok időm van igazából, szervezkedni itt, lényegében jó is így. Hétfőtől minden napra van minimum 2 feladat és elintéznivaló, csütörtökön jön a Kedves és berendezünk, festünk, aztán 28-án már indul is a mandula az új helyen. Érdekes, hogy még csak most, napokkal a költözés után kezd lassan leesni, és érződni, hogy mennyire megváltozott az életem.

Draußen ist Freiheit

Vettem egy egyirányú jegyet a minap. De nem érzek semmi különöset. Már írtam elébb, hogy amint hazaértem visszazökkentem a szokásos kerékvágásba, szerintem ez maradt meg, először a buszon fogok az életemen gondolkodni. Lesz is rá időm, ismét kellemesen hosszú lesz az út de muszáj mivel olcsóbb meg főleg több cuccot lehet vinni. 16-odikán utazom, először csak ilyen gyakornok státuszba, mivel approbáció nélkül hivatalosan nem nyúlhatok beteghez. Lapjaim azóta is gyűjtöm, majd kinn fog összeállni a végleges paksaméta. Sikerült eltolni pár dolgot az adminisztráció során, nem mondom én sem vagyok elég rutinos de azt sem értem, hogy ha a cég annyi embert közvetített már ki amennyit mond mért nem tudja merre hány méter. Mert ők is mondtak hülyeséget. Én ezt sokkal jobban tudnám csinálni, még ha több országból jönnek is emberek, más és más rendszerrel, miért nincs egy-egy ember aki egy-egy országra van ráállva és azt tényleg ismeri. Meg egy flowchart, hogy mit mikor mi után hol kell intézni. Na mindegy, a lényeg, hogy szerintem ügyesebben is lehetne.

Voltam nyelvvizsgázni is, remélem sikerül, jó fos feladatok voltak, néhány meglepett. Azért remélem a vizsgarutin átsegített. Érthetetlen például számomra, hogy egy vizsgára amin a résztvevők túlnyomó többsége gimnazista, hogyan lehet olyan cikket adni átbeszélésre a szóbelin, hogy "Felemeljük e a nyugdíjkorhatárt 75 évre". Nem irigyeltem a vizsgapartneremet.

Egyetlen igazi problémám csak az egyébként, hogy Murphy törvényei szerint mióta megvan, hogy nemsokára tutibiztos megyek, találkozom emberekkel és lehetőségekkel amelyeket nem tudok értelmesen kihasználni mert megyek. Persze az előző hónapok alatt nem voltak ilyenek, vagy simán nem jöttek össze. Ezen azért némileg tényleg morcos vagyok, a többi csak hiszti.

De a lényeg, hogy mindjárt indulhat valóságban is a fő projekt, lehetek végre "nagy fehér" és jó lesz! Minden mást ami nekem még fontos pedig simán megpróbálok mellé besuvasztani és megoldom. Max. sikerül rosszabbul nem lehet járni. Most még megpróbálom élvezni itt a két hetemet ami maradt, aztán remélem elfog a szokásos lelkesedés ha már ott leszek.

Note to self: Lehet több kép vagy valami kéne, ezt én így el nem olvasnám. Majd megkérdem a tapasztaltabb blog írókat hgy csinálják.

Halovány fény az alagút végén

Történtek dolgok, csak ismét havi összesítésben írok.

Megelégeltem, hogy nem történik semmi, meg, hogy úgy érzem nem foglalkoznak velem és elkezdtem más céget kutatni, hátha. Persze nem szóltam az eredeti bandának akik taníttattak eddig és el is vittek egyszer interjúra, az angyali lelkem amúgy ez eléggé nyomasztotta is, elmondhatatlanul gyűlölöm az ilyet. Végül egy ismerős ajánlott egy másik közvetítős céget (Köszi!) akik nagyon lelkesen indítottak, már rögtön mondták, hogy van is egy hely ahova mehetnék. Rekord sebességgel peregtek az események, kb. egy hétfői napon beszéltem először a nővel és következő hét kedden már egy gépen ültem. Mondju kez alkalommal én (ok tesóm) fizette a repjegyet, amit majd egyszer állítólag visszaadnak. Mostmár amúgy senkiben nem bízom. és midnenki köcsög, szóval gyanúsak emiatt is de mindegy. Most nem kisérgetett senki, elsőre úgy éreztem, hogy ez nem jó de igazából sokkal királyabb. Látszik legalább, hogy nem teljesen béna és elveszett az ember és nem úgy mutatkozik be a kórházban, hogy fogja "apuci" kezét és úgy mutatják be. A hely amúgy nagyon szép, nagyobb mitn az előző, a kórház is nagyobb, alapvetően jobban jártam szerintem, talán ez a legfontosabb. Pár kép a helyről itt. A végeredmény pozitív, nekem tetszett a hely, nekik meg nagyon kell ember, szóval a professzor azt mondta mehetek. Papírformában modnjuk ez még nincs a kezemben de lekopogom és nagyon remélem, hogy nem vágnak át innen már.

Ennek örömére indul a papírok hajkurászása. Természetesen ami félre mehetett az meg is tette. Isteni például, hogy van nekem német középfokú nyelvvizsgám de nem lesz jó. Mivel régi, gimis, 2005-ös és attól, hogy középfokú csak B1-nek számít az új rendszerben. Persze behazudtam a kórháznak, hogy van nyelvvizsgám, valóságban pedig mehetek március másodikán. Hivatalosan egy hónap múlva adnak ki papírt arról, hogy sikerült és lesz róla később bizonyítvány, ha nem sikerül kisírni, hogy előbb történjen ez meg eléggé megszívom. A másik cég erre azt mondta, hogy "biztos jó az" illetve, hogy "elintézzük". Nem tudom, hogyan jártam jobban. A dokumentumok intézéséről is kérdeztem de az volt a válasz, hogy majd akkor ha van hely. Persze most vacak mert kiderült, hogy bizony kell működési engedély a jóhírnév igazoláshoz, nekem meg mivel nem kezdtem el itthon dolgozni nincs még. Utóbbi engedélyhez kamaratagság is kell, persze az sincs, mért lenne. Mire mindet megvárom 2014 lesz. Összességében van tehát fény az alagút végén csak elég messzinek tűnik.

Kikapcsolódásként elmentünk hétvégén hármasban haverokkal kirándulni, természetesen azon a napon amikor végig esett, hideg volt, köd volt. Ennek ellenére végeredményben élveztük, el is tévedtünk, de a fontos, hogy van mit mesélni. Erről is van pár flickr kép.

Alapvetően azért egyre nehezebben viselem, hogy otthon vagyok és magamnak kell beosztani az időmet és értelmet kell adni a napoknak. Az ügyintézés sokszor inkább arról szól, hogy vár az ember, hogy elkészüljön amit kért. A némettanulás elvesztette varázsát, lelassult a fejlődés és elmaradozik a motiváció. Remélhetőleg kicsit visszaadja, hogy megint új némettanárnőm lesz, hátha valami érdekes színt tud majd vinni a dologba.

Érdekes, ahhoz képest, hogy lényegében sikerült szerezni valamit végre, mégis negatív színezetű a poszt. Hűen tükrözi hozzáállásom amúgy. Nem a hellyel van baj, hanem, hogy amint hazaértem azonnal vissza sikerült süllyedni a semmittevésbe és ez zavar. Olyan messzi az első nap még, hogy nem vidít fel rendesen a lehetőség. Mindegy, mostmár kihúzom, jó lesz, és lépésről lépésre előbb utóbb csak meglesz minden papír és akkor végre kezdhetek magammal valamit. Ámen.