Minden ideköt

Kimaradt egy kicsi. Van ez így na. De ültem a kádban, vasárnap este, ügyelet előtt, Jim-mel (nem érti félre -.-) és gondoltam most van kedvem. Akkor cask így random dolgokkal tovább:


Neha még mindíg megnézem a kormány minden ideköt videóját. Mert szerintem amúgy jó. A második szörnyű, abban cask partyznak, meg kb. azt mutatja, amit a külföldiek, egyetemistaként, pénzesen csinálhatnak Pesten. De az első jó, ert a családot mutatja, a szülőket, a megszokott környezetet és a közös életet, olyannal aki teljesen megért. Vannak természetesen a kommentek, amiekt nem szabad elolvasni, de cask megakad rajta az ember szeme. Persze megy a gyalázkodás, hogy fos a video és, hogy senkit semi nem köt ide. És nekem nem is az elvándorlással van bajom, én is csinálom, cask a hozzáállással. Minek kell minden fronton és portálon szidni az országot? Így? Van szerintem helye és formálya ennek. Van különbség a gyalázkodás és az építő kritika között. Szerintem nagyon szomorú, ha úgy érzik emberek, már semi sem köti őket a hazájukhoz. Én ezt tökre nem így élem meg. Én is eljöttem, mert lássuk be messze nem tudnám azt elérni otthon, mint itt, és én is cask egyszer élek na. De bennem meg lenne a vágy nagyon is, hogy otthon dolgozzak. Biztos írtam is már, hogy sokkal mélyebb és job a kommunikáció az anyanelvemen és amúgy is szerintem jó lenne, ha otthon is meg lehetne csinálni amit itt. És azért nem luxus, cask élhető. Mindenesetre nem szeretem ha cask a szidás megy. A másik ami szerintem nagyon szomorú, ezen "vitáztam" a twitteren, hogy néhányan szívesen állampolgárságot váltanának a kinn élők közül. Nekem valahol itt van például a lélektani határ, hogy ezt nagyon ne. Ez egy olyan szimbolikus lépés, szerintem nem kifejezetten sok gyakorlati előnnyel, amit sose tennék, ha cask nem muszáj nagyon valami speciális miatt. Miért akarnak a fiataljaink, még ha kinn is élnek egy ideje, léynegében "nem magyarok" lenni? Tanulság nincs, cask ez elszomorít és néha kötözködöm emiatt emberekkel, hogy gondolják meg mit csinálnak.

A meló megy, igazából kafa. Még mindig úgy érzem, hogy kevesebbet dolgozom, de ez sajna  atapasztalattal el fog tűnni. A kezdőket nem kínozzák ügyeletben, mert nekik segíteni kell még és inkább a tapasztaltakat szivatják, azokhoz nem kell felkelnie a szupervíziónak. Izgi és amint kicsit belenyugodnék, hogy na megy ez lassan, jön valami ami visszaránt kicsit, hogy azért nem úgy van az. Fura, mert amint megvan a "mi részünk" alszik a beteg, benn az artéria, véna, midnen, rend van és megy az autopilóta  tényleg unalmas és kb. facebookozni lehet egy-egy egyszerű esetnél. De az elején, végén meg a nagy műtéteknél, nagyon beteg pácianseknél megy a küzdés. Neha úgy érzem mondjuk, hogy fogy a felügyelet és a motiváció, hog ytanítsanak, szal elgondolkodik az ember néha félúton, hogy valóban jó e a mit most csinálok vagy tré. Majd próbálok fejlődni, de meló mellett otthon szakmát olvasni fáááááj.

A lakás be van rendezve nagyjából és marhajó és nagyon örülök, hogy nem berendezettet válaszottunk, mert így oylan amiylet mi akartunk és tanultam rengeteg hasznos dolgot. Dec elején jön a lény és marhajó lesz!

És úgy mostanra fáradtam el. Ay edzéses gondolatok majd legközelebb.

#S1Q3.at

Az ex-meló:

Expert Nail

Búcsú

Tehát felmondtam április végével. Még persze az utolsó hetekre beosztottak osztályra és ügyeleti blokkom is volt, nem meglepő módon egy hétvégi ügyeleten kívül semmit nem műthettem. Az mondjuk nagyon kafa volt, mert egy lábszártörést kellett meg velőűrszegelni ami tök király. A beteg térdénél kell bevezetni a szeget és fel kell fűzni a csontvégeket ahogy megy az ember lefele. Aztán fenn két csavar, ezek egyszerűek mert van rászerelhető célzó apparátus. A lenti 3 csavar viszont nehéz, mert nincs célzó, "szabad kézzel kell", azaz folytonos röntgen kotnroll alatt megtalálni és kifúrni úgy, hogy pont átjusson a velőűrszegen. Ilyet még sosem csináltam de meglepően jól ment, élmény volt. Túléltem tehát ezeket az utolsó napokat is, nem mondom, hogy nem volt nehéz, mert nagyon kellemetlen úgy dolgozni, hogy valahol mélyen már nem érdekel és máshol van az ember. De adtam magamra persze és nem feltűnően tettem. Végül megkaptam április második felére a szabit, persze a főnök kezd szenilis lenni és cirka háromszor kellett vele megbeszélni, még az előtte való héten sem volt rendesen beírva, hogy mehetek de kicsire nem adunk. EgyCsináltam sütit és kókuszgolyót, ezeket már reggel bevittem, igazából sikerük volt, elfogyott mind, főleg a kókuszgolyó, az igazán nagy sebességgel. Délutánra meg bevittem kis pezsgőt, hogy mégis. Midnenki nagyon rendes volt, egyedül a főnök volt béna, szokott kis beszédet modnani, most nem, ez szarul esett, de mindegy én azért rendesen megköszöntem h fejlesztettek stb. Értem én, hogy péntek délután már midnenki húzna haza, de két év nem olyan kevés, kibír 20 percet. Kollégáktól kaptam búcsúajándékot is, bécsi tájszóláshoz szótárat, kicsi anesztes zsebkönyvet, hop on hop off buszra zsét, kis bécses könyvecskét; aranyosak voltak tényleg. Igazából ezek után csak nyomtatni jártam be, leadtam mindenem, ez meglepően problémamentesen történt.
pénteki délutáni megbeszélésen volt mini "búcsúbuli".

A papírok:
Rengeteg minden kell az átjutáshoz, még jó, hogy már egyszer csináltam hasonlót és veterán vagyok. És mint írtam 3 országból. Igazából így utólag nem ugrik be semmi ami igazán nagyon problémás lett volna, csak mindent összehangolni és nem elfelejteni volt macerás. De lekopogom ezt még mert leadva még nincs, ki tudja mi derül ki. Nyelvvizsgázni is voltam, eszméletlen mennyiségű pénzbe kerül, még jó, hogy a kórház nagyvonalúan legalább ezt állja nekem.  Ehez képest mondjuk a szolgáltatás nem valami csoda. Nem volt váróterem, órákat álltunk, elfogyott a víz, és maga a vizsga is egy hivatalos levél lényegében meg 2x szituáció amiből az egyiknek értelme sem volt (sokktalanítóba kommunikáció, már bocsánat ez nem vizsgafeladat, ott simán káosz van és midnenki átordítja a másik oldalra amit muszáj). Mindegy, meglett, letudva. Mondták h látszik h már láttam német kórházat. A vicc az volt, hogy a vizsgabizottság egyik tagja épp anesztes főorvos csak másik kórházban, igazából csak a story-m érdekelte a vizsga utána már pörgött. Mondta, ha nem tetszik a hely van másik szép kórház is Bécsben. Úgy néz ki valóban hiány van.

A lakás:

Vivenotgasse

Lakást keresni legtöbbször nem élmény, hiszen általában időre kell. Engem ez eléggé kiakasztott. Sosem csináltam ilyet, sosem volt albérletem. Ráadásul 650 km-ről pláne nem vicces. Felhívom, hogy két hét múlva oda tudok repülni megnézni körberöhög. Másnak fizetni nem akartam magam keresgettem sajna az interneten rengeteg szemét van, van sok ami már nem aktuális, van aki át akar verni, sok nem válaszol. Amitől teljesen lehidaltam, hogy nem ritkán, annak ellenére, hogy nem is nekem segít, ha cég intézi a dolgot a főbérlőnek _én_ fizetek jutalékot. Ami kicsit több mint két hónap bérleti díj. Lazán ki lehet fizetni 1,5k ojrót úgy, hogy sose látod vissza és nem kaptál érte semmit lényegében. Végül sikerült azért párat lebeszélni arra a pár napra amikor átrepültem és szerencsésen sikerült is egy szerintem egész kafát találni. 57 m2 kicsit nagy nekem de ha jön a Kedves király lesz. Nagyon jó helyen van nekem, mert minden van a közelben, már bolt stb. szempontból és U6 vonal, tekintve, hogy a kórháznak is van megállója, egész gyorsan benn leszek. Bútor nincs, szóval pár nap múlva indul a kör az IKEA-ba és az OBI-ba, elverünk egy rakat zsét.

50 pluszosak

A limbó:
Mivel sikerült gyorsan lakást találni belefért, hogy haza is utazzak és nyaraljak kicsit. Április végén 3 napot Bécsben töltöttem, átvettem a lakást, nyitottam bankszámlát, vettem telefont, stb. Otthon voltam vagy másfél hetet, ilyen vihar előtti csendként. Szülők idén 60 évesek, volt kis buli is, így szerencsére sikerült résztvenni. Kisimultak a vonásaim és megpróbáltam felkészülni a sűrű programra utána.

A költözés:
Egy magyar céggel költöztem, nem volt olcsó, de nem is közelre mentem. Nem mindegy, hogy elvittek engem is, márpedig személyszállítást nem vállal mindenki. Flexibilis időpont volt, 15-22 között, így olcsóbb, mert megszervezik úgy, hogy ne üresen jöjjön az autó. Elég kalandosra sikeredett mert én visszatértem 12-én és 13-án délelőtt írt nekem a költöztető, hogy akkor a 15 péntek működne. Ami nekem nem volt meg, hogy 14-e ünnepnap itt, tehát nem tudok kijelentkezni, mert nincs hivatal és nem tudom leadni a lakást, mert senki sincs benn. Tehát egy nap alatt kellett sprintelni a hivatalba, ami csak délig volt nyitva, bepakolni a végét és mindent kitakarítani. Jó kör volt. Mivel minden kész lett utólag 14-re módosult ráadásul a költözés, még aznap kis grillpartyra mentem, egy másik kolléga búcsúzott, és estére volt rendelve az autó. Persze úton ide Belgiumból defektet kapott és a kerékkulcs is eltört, tehát mindössze pár órát késett. Tizenegy után érkezett meg és fél egyre pakoltunk be, éjszaka utaztunk és 8-9 fele érkeztem meg reggel. Végül is mindegy, még pénteken intézkedhettem így kicsit mielőtt összeestem az alváshiánytól.

A fogadtatás:
Nagyon változatosak voltak a reakciók. A kollégák egy része nagyon egyetértett, azt mondta jól választottam, érdekes lesz, sokszor nyugisabb, de benne van az izgalom, ha történik valami, azt mondták megértik és élvezni fogom. Páran kétkedőek voltak, hogy hosszú távon nem unom-e meg, nem fog-e nagyon hiányozni a műtés, a kétkezi, kreatív munka. Teljesen meglepődtem, hogy az egyik anesztes, aki kis félelmetes és nem túl extrovertált (meggyőződésem volt, hogy utál), kifakadt, hogy nemár, mért mennek el az ügyes fiatal kollégák, és, hogy ő köztudottan elég spórolós a dicsérettel, de tök tehetséges vagyok és ezt tovább kell csinálni. Köpni, nyelni nem tudtam. A nem egészségügyis ismerősök általában megértették mért, nekik főleg azt kellett részletezni mit is csinál egyáltalán az anesztes és miért akarom én ezt kipróbálni. Összességében tehát nagyon vegyesek voltak a vélemények. Én izgulok milyen lesz, persze én is félek, hogy a sokadik altatás után ez reflex lesz és unalmas, de ha ott az intenzív és a sokktalanító és a szívás ha valami komplikáltabb nem hiszem, hogy beleunok. Meglátjuk, mindig lehet váltani ha nagyon élhetetlen. A másik persze, hogy volt nem egy, aki megkérdezte nyíltan vagy kevésbé nyíltan, hogy csak magánéleti okokból váltok e; hazugság lenne persze, ha azt mondanám semmi köze hozzá, de én azt sem hiszem, hogy végig ott maradtam volna ahol, ha ez nem így alakul. Szerintem egy főváros egyetemi klinikája nem visszalépés még szakmailag sem. Az meg alap, hogy ha valami jól működik a magánéletben, esetleg változtat az ember az élet más terén is; a boldogság nem csak pénz, melóhely, stb. kérdése.

Ön itt áll:
A korai költözéssel most sok időm van igazából, szervezkedni itt, lényegében jó is így. Hétfőtől minden napra van minimum 2 feladat és elintéznivaló, csütörtökön jön a Kedves és berendezünk, festünk, aztán 28-án már indul is a mandula az új helyen. Érdekes, hogy még csak most, napokkal a költözés után kezd lassan leesni, és érződni, hogy mennyire megváltozott az életem.

Dreams

Az ünnepek alatt kivételesen nagyon élveztem, hogy gyűjthettem ajándékokat a családnak, főleg, hogy ez alkalommal, rendesen postán el is küldhettem őket, hiszen a Kedves meglátogatott és életemben először nem otthon ünnepeltem a karácsonyt. Szeritnem nagyon kis élvezetes volt, volt menő fánk és midnent beosztottunk, megdumáltunk, hogy jó legyen. Volt kaja, pia, díszítgetés, összességében igazán jól telt. Olyan jól, hogy természetesen nem is írtam blogot, mert volt jobb program. Utána sem írtam blogot mivel jött a szokásos szilveszteri ügyeleti blokk rengeteg szívással. Aztán amint vége lett a sok ügyeletnek mentem is haza, majdnem egy hónapra. Közben mondjuk egy hét csapatos síelés is volt, ami szerintem jól sikerült, a csapat mindig változik kicsit de szerintem elégedettek lehetünk, mind a pályák, mind a lakhely is nagyon minőségiek és nekünk valók voltak. Amint visszaértem megint meló és ügyeletek jöttek természetesen.

Az igazi, kis életemet jobban felkavaró események csak pár hete indultak be. Míg otthon voltam is folyamatosan nézegettem az állásokat Bécs környékén és talán írtam talán nem kacérkodtam már korábban is a szakirányváltás gondolatával. Megláttam a telelés vége felé több aneszteziológusi állást a Bécsi egyetemi klinikán és tekintve, hogy ez a terület mindig is tetszett, csak félelmetesnek tartottam a sok gyóygszer és intenzívterápia és sürgősségi dolgok miatt, végül mégis beadtam a jelentkezést. Meglepő sebességgel, egy hét alatt válaszoltak is egy hétfői napon, hogy csütörtökön akkor tudnék e menni interjúzni. Éppen jól jöt tki mert az ügyeleti blokkok miatt volt kis szabadidőm, tehár kaptam az alkalmon és gyorsba összeraktunk a Kedvessel egy Bécsi kirándulást. Nagyon rendesek, pozitívak, pontosak! voltak és abszolút az jött le, hogy benne vannak a dolgoban csak érdeklődjem meg mi kell ahhoz, hogy ausztriában tudjak dolgozni és mikor tudnék kezdeni. Pénteken körbetelefonáltam és írtam nekik, hétfőn már jött is a válasz, hogy akkor június egytől fel tudnák ajánlani a helyet. Nagyon várom a dolgot, szeritnem ritka izgalmas, persze előről kell kezdeni egy kicsit a szakmai részt, pont mikor nyugisabb lett volna már, de ez kihívás és főleg tényleg érdekes is. Ha nagyon nem jön be még visszamehetek sebészkedni, őgy is kell némi intenzíves tapasztalat, pl. a képződéshez. A kórház amúgy hatalmas nagy, az eljese mint egy bevásárlóközpont, postával, spar-ral, sőr még Starbucks is van. Tekintve, hogy egyetemi klinika kutatnak is rendesen, meg is lett villantva, hogy nekiállhatok a PhD-mnak.

Most van pár hónapom elintézni a rettentő mennyiségű adminisztratív feladatot, 3 országban. És amekkora kis mocskok mehetek nyelvvizsgázni, mert még nem voltam elégszer. De 3 év német nyelvű orvoskodás után tekintenek el tőle, nekem meg kettő van. Csodás. Mindenesetre már kp. veterán vagyok, mind nyelvvizsgázásból, mind adminiszrációs vackokból, szóval ezen nem múlik. Életemben először fel is mondtam ma. Már vettem egy könyvet is az amazonról, 3 nap alatt megjött, olvasom ezerrel, hiszen azt mondták kb. két hónapom lesz megtáltosodni és utána húzhatok egyedül altatni... Szép lesz.

Vajon most le kéne cserélni a hátteret!?

Kanadai projekt

Általában nehezen viselem az ünnepeket, név-, szülinapokat, mert mindig valami nagyon jót akarok és nem valami sablonosat, ugyanakkor lusta vagyok rászánni gyakran az időt, általában elfelejtem a dátumokat és nem készülök rá előre, így az utolsó pillanatban akarok csodát tenni. Stresszes egy módszer, alapvetően nem ajánlom átvenni.

Megesik néha viszont, amikor igen is van jó ötletem és sikerül is megvalósítani, azt hiszem most már biztosan mondhatom, hogy ez alkalommal így lett. Erre a weboldalra már nem tudom pontosan hogyan, pedig jó lenne a storyhoz, mindenesetre teljesen véletlen találtam egyszer rá és jól elterveztem, hogy egyszer csinálok ilyet. Persze ez akkor még inkább olyan volt, amikor lát az ember az interneten valami menőt, tetszik neki, aztán el is felejti az a vége.

Figgie Shoes, ...

Nem sikerült ez alkalommal teljesen elfelejteni, épp a Kedves névnapjára ötleteltem amikor valamiért eszembe villant ez a dolog. Alapvetően azon agyaltam, hogy most én is valami olyannal lepném meg, amin mi vagyunk ketten és a közös emlékeink. Én is kaptam már tőle fotót, amit kitehettem, naptárat, amin ő van (marhajó lett, állatjó fotókkal és bekarikázva az ünnepek, mint írtam nem véletlen), takarót a fotóinkkal (felbecsülhetetlen egy-egy hideg téli éjszakán, ha nincs velem), szóval egy s mást, amin a közös életünk van. Szerettem volna ugyan ilyet, ha lehet persze nem a fent említetteket újra és ekkor jelent meg a villanykörte a fejem felett, hogy a két tervet tökéletesen össze lehet fűzni.

versekkel...

Felvettem velük a kapcsolatot, hogy hogyan is néz ki ez a procedúra, nagyon gyorsan vissza is írt a marketinges csaj, Leah, hogy küldenek ártáblát, hogy a legjobb, ha én küldök cipőt, hogy le lehet adni a kívánságokat, hogy hogyan megy a szerződés stb. Ezek között már szerepel is a legnagyobb akadály, miszerint is kell egy menő cipő, lehetőség szerint matt bőr vagy szatén, valamint saját elképzeléseim szerint fehér, homokszín, vagy szürkés. Mindezt persze a Kedves tudta nélkül. Ki más jön ilyenkor szóba, mint a legjobb barátnő, szóltam is neki, hogy itt a harci feladat, vigye el vásárolgatni, próbáltassa fel ha lehet stb. és küldje ki nekem. Nem könnyű ilyet úgy csinálni, hogy ne tűnjön fel a célszemélynek, meg a helyes darabot is meg kell találni, tehát eltartott egy darabig, de ez úgysem egy villámprojektnek lett tervezve. Végül persze minden rendben ment, meg is kaptam helyes kis csomagban, bár nem is én lennék, megláttam közben én is egyet Stuttgartban keresgetés közben, ami annyira megfelelt a megálmodott célnak, hogy méret egyeztetés után nem bírtam ki és én is vettem egyet.

... és virágokkal.

Gyorsan visszaírtam a csapatnak, hogy akkor most hivatalosan is szeretnék rendelni. Mondták még annó, hogy a névnapos dátum túl közeli, csak a szülinapos él. Erre rákérdeztem, hogy így a késéssel is belefér e még, vagy nem, azt mondták jó lesz. Gyorsan kinyomtattam a rendelős szerződést, szerintem hülyének néztek, de betekertem vattába a cipőket, amit a kórházban amúgy a betegek sebkötözéséhez használunk, és feladtam Kanadába, ugyanis ott él a csajszi, Deborah, aki csinálja. Jól jártam, mert könnyedek a lábbelik, levélnek számított.

Amíg mindez lefutott ötleteltem, és kis listát gyártottam mi és hol legyen rajta, milyenek legyenek a színek. Végül, amikor eljött az idő, írtam egy nem rövid levelet, amiben leírtam a kívánságokat és, hogy mi az amire igazán figyeljen, mi az ami nem annyira lényeges szerintem stb. Ahogy elnéztem a képeket a többi műről és tuti a hisztisebb, macerásabb kuncsaftok közé tartoztam, mert lássuk be a legtöbben eskövőre rendeltek ilyet, és virágok, meg "I Do" van rajta és ennyi. Ilyen fantáziátlant semmiképp nem akartam. Persze sok mindent rábíztam az alkotóra, főleg azt, hogy hogyan fűzi össze ezt a káoszt, amit én mind szeretnék látni a cipőn. Kapott egy rakat képet is rólunk és a fontos részletekről, hogy legyen miből alkotni. Az elején mi vagyunk ahogyan Skypeolunk, ez volt az alap és szerintem legjobb ötlet, a szélén pedig a hely ahol először találkoztunk, a nyaralásaink, a kedvenc fagyizónk, egyszóval a közös emlékek.

Ajándékutalvány

Jött a várakozás. Nem hallottam felőlük semmit. A végén csak írtam már nekik, hogy akkor most hogy is van ez, mert kevesebb mint egy hét van és nem tudom, hogy áll a a projekt, úton van e már, mégis mi van. Ekkor jött a hideg zuhany, hogy hát sorry, de nincs ám kész, "azt írtad, hogy flexibilis vagy a dátummal kapcsolatban". Persze, hogy az vagyok, ha nem jó a július vége, akkor majd megkapja karácsonyra, de ha megígérik, hogy kész lesz, akkor utána már nem vagyok az. Szerencsére, legalább értette Leah a fogyasztói társadalmat, és nagyon elnézést kért, felajánlotta, hogy küld előre vázlatot, amit megmutathatok, vagy valami, hogy természetesen innentől prioritás az én rendelésem, extra gyors, priority cuccal adják majd fel és alap, hogy ennek költségeit ők állják. Azért ez hideg zuhany volt, jött a csináld magad ajándékgyártás és néhány apróság mellé a vázlat kivágott darabjaival ellátott (nehogy rájöjjön már) ajándékutalványt kapott a Kedves. Közben, ami szerintem változtatandó volt a vázlaton leírtam nekik és Deborah megcsinálta a végleges változatot a cipőre.

Cetli

A csomagot még éppen megkaptuk Timi két hetes látogatása végén. Az persze alap, hogy eggyel nagyobb méretet vettem, mint kellett volna. Ez kicsit be is árnyékolta a kezdeti lelkesedést, szerencsére azóta már sikerült ilyen kis átlátszó, cipőbe ragasztható sarokvédő cuccal áthidalni a problémát. Íme, ez lett a végeredmény, igazából szerintem kafa lett. Rendes volt Deborah, ha már ilyen kis eseménydús volt a projekt, kaptunk egy kis cetlit is, amiben nagyon boldog szülinapot kívánt, írta, hogy ő is nagyon élvezte a dolgot amíg festette, hogy minden jót nekünk és hasonlók. Most már csak azt nem tudom, mit fogok legközelebb adni, mert ezzel megint kimerült a tár...

A mi love storynk.

Lacus Brigantinus

Boldogan vonatozunk!

Gróf Zeppelin.

Májusban már elfelejtettem, hogy mi történt ezért bármennyire szeretném is nem nagyon tudom leírni. Kár érte. Annyit kiokoskodtunk a kedvessel, hogy voltam május elsején otthon és majálison is és jó volt. Aztán jött a még jobb ő jött több mint két hétre. Ennyi szabim nekem sem volt de okosba őgyelet mellett 1-2 napokat kivettem és szerencsénkre volt nemzeti ünnep is, szóval összességében "olcsün" megúszva nagyon sokat voltunk együtt. Egy hétvégén éjszakáim voltak és egy napot simán dolgoztam is, úgyhogy megtapasdztaltuk milyen is ha úgy érek haza, hogy van aki vár. Végülis akár rendszeresíthetnénk is. Az itteni lét már közösen sem annyira extra, persze így hogy alig látjuk egymást nagyon élevztük, sétálgattunk, fagyizgattunk, voltunk Porsche múzeumban, csináltunk marhajó koktélokat ha már kaptam könyvet ajándékba, főzögettünk stb. Ezt is nagyon élveztük de azért az attrakció a rövidke kis 5 napos nyaralás volt a Bodensee-n, kb. "itteni Balatonon".

És volt szép hajó kedves.

Volt szép kilátás.

Vonattal mentünk tök olcsó volt ahhoz képest amire számítottam. Az itteniek által nagyon szidott, fos, szar, fos német vasúttársaság ezúttal tiszta és potnos volt minden átszállással együtt. Szokásunkhoz híven Airbnbn foglaltunk szállást, a város nyugis részén volt es japán pár adta ki. Teljesen jó élményünk volt ismét, semmi komplikáció, tiszta volt, rendes volt, a legfontosabbak rendelkezésre álltak. Wifi és mikró nem volt az mondjuk fájt, na de hát ez van. Nagy örömünkre valami adófizetés ellenében (ilyen idegenforgalmi cucc ha jól értelmeztem) ami a szállás mellé alap benne volt kaptunk "ingyé" buszbérletet az ott tartózkodás idejére. Nagyon meglepett és nagyon jól jártunk vele, egy vagyonba került volna másképp. Vettünk 3 napra ilyen élménykártyát ami igaz retek drága de még mindíg olcsóbb mint kifizetni minden belépőt és minden hajókázást. Utóbbiak ugyanis mind kafán benne vannak, így sokkal könnyedebb a nyaralás amúgy. Kaptunk persze hozzá minden féle képes prospektust és leírást, miket lehet megnézni, mik a jók. Még kis tipp is volt, hogy ha valaki csak pár napot tölt a környéken, miket melyik nap nézzen meg, hogy szervezze össze. Voltunk Sea Life Centerben, hajókáztunk orrba szájba, néztünk léghajó múzeumot Friedrichshafenben és menő középkori várat Meeresburgban. Azt hiszem közös vélemény alapján kijelenthetem a leg aranyosabb az utóbbi, az egész városka a kikötővel, várral, új kastállyal, sikátorokkal és kajáldákkal igen hangulatos. Konstanz-ban is sokat mászkáltunk, a centrum itt is rendkívül kellemes, és persze a part a városligettel a legjobb kikapcsolódás. Laknánk ezen a vidéken azt hiszem.

Rájás.

Nagy akváriumos.

Amúgy megy tovább a meló, egy részről mintha ragadna rám valami, másrész persze még mindíg van sok szituáció amit nem nagyon sikerül megoldani. Jó élmény, hogy voltam a hatodéveseknek az előadásán, emit a mi főnökünk tartott (ez alapból tartozik a hatodéves gyakorlathoz) és egész sok dolgot tudtam volna kapásból ami felmerült. Hiába ha az ember látta és találkozott vele könnyebb. Természetesen volt jó pár hibás tippem is, de maradjunk csak pozitívak.

Nagyon tervezzük már a kedvessel, hogy valahol közelebb egymáshoz keresünk valamit, elsősorban Bécs és hasonló határmenti területek jönnének szóba. Már jelentkeztem is de annyira valahogy mégsem könnyű. Nem könnyű innen és nem könnyű igazi ismeretség nélkül. Meg amúgy kiírva állásokat sem láttam. Azt hittem tapasztalattal, ráadásul germánnal ennél lényegesen egyszerűbb lesz. No mindegy nem hajt a tatár mondják nekem, csak frusztrál a sikertelenség. Pedig még esetleg szakirányt is váltanék. Még alakul. Midnenesetre ez alkalommal egyedül vágtam neki, alapvetően életemben először a dolognak. Céggel van jó meg rossz tapasztalatom is ugyebár, nem kellenek ők nekem. Bár lelombozva végignéztem, hogy kiktől lehetne segítséget kérni, az a vicces, hogy alig van aki az osztrákokhoz is szervez. Gondolom németbe egyszerűbb és amúgy többet keresnek. Ugyanitt ha valaki tud nekem helyet ne habozzon :P Attól nagyon félek, hogy lassan beosztanak ügyeletbe mint "tapasztaltabb"-at és pl általános sebészeti kérdésekről abszolút ötletem nincs. Lassan kéne másik részlegen kis időt tölteni csak így, hogy emnni tervezek nem merek jelentkezni. Vagy lehet keresek sima sebészetet bécsben és onnan ugrok megint? Ezt még megoldom...

Nem csak a húszéveseké a világ

Erősen áttértem a havi 1-2 posztra. Hiába, kevesebb az újdonság és több a meló, nem mindig érek rá, vagy ami még fontosabb van kedvem és erőm írni. Feladni semmiképp nem akarom, muszáj a rekordsorozatnak folytatódnia.

Szóval igazából már réges-régen de volt egy jó kis egyhetes szabim, amikor is meglátogatott a Kedves. Kütelező programként elmentünk a helyi fagyizóba, ami nagyon szuper, ezen szurkoltunk ezerrel, hogy legyen nyitva még így ősszel is. Mázlink volt, sikerült bezabálni, kétszer is. Mivel a környéken már voltunk a móltkori látogatása alkalmával, most kicsit távolabbi célokat vettünk célba. Egyik kolléga eljtette el, hogy Zürich nincs is olyan messze és végül is igaza van. Ezen felbuzdulva csináltunk egy kis vonatos kirándulást, csak így a hétvégére. Foglaltam Airbnb szállást, amivel ismét nagyon meg voltunk elégedve, a hely is tiszta, szép volt meg a vendéglátó lány is rendes volt teljesen. Abszolút flexibilisen megbeszéltük vele az érkezést meg indulást, és jó kis tippeket is adott. Egyikőnk se volt még Zürichben szóval némi netes kutatás után ahogy esik úgy puffan alapon mentünk előre és teljesen jó volt. Itt is van ilyen Welcome Card mint Berlinben, hasonlóan megéri az "ingyen" közlekedés, a sok akció. Itt még egy hajóút is benne van, amit nagyon lelkesen ki is használtunk, mindenképp megéri kipróbálni ha valaki arra jár. Másik utazásunk Karlsruheba vezetett de csak ilyen egy napos, reggel megyünk, este jövünk módszerrel. Ex némettanárnőm Eszti épp németországban kirándult, ez alkalommal őt látogattuk meg amíg a közelben volt. Megvolt a sok élménycsere, elnéztünk Ettlingenbe mert szép, ittunk jó kis kézműves sört, szóval mindent amit egy ilyen kiruccanás alatt kell. Az egészről a megszokott Flickr képsorozat itt, valamint Eszti csinált extra videót is az ő útjáról, abban is benne vagyunk.

Aztán megint dolgozni kellett, bár ez nem kellene, hogy ennyire meglepjen. Megyeget a meló, nagyon úgy érzem, hogy rá kéne venni magam az itthoni olvasásra, és szakmailag kicsit kéne fejlődni, csak persze macera midnez munka mellett, plána, hogyha senki nem rugdossa az embert. Azt érzem, hogy kicsit többet kéne műteni, valahogy még nem sikerült sokszor odajutni rendesen az asztalhoz. Persze szerencse kérdése is, hogy mikor jön olyan beteg akit lehet, épp privát biztosított e vagy nem, stb. de sokszor szervezési kérdés is, az meg zavaró. Szóval amikor van 3 olyan műtét ami kafa lenne a kezdőknek, és ott is vagyunk 3-an aznap, akkor mért egyvalaki csinálja az összeset, mért nem lehetne midnenkinek lehetőséget adni? A másik, hogy még azért mindig van kis gyomorgörcs és hiszi ha be kell menni dolgozni, ez nemtom mikor tűnik el, talán soha. Jobb mint korábban de még erősen fejleszthető. Bár nemrég, hogy beszéltem évfolyamtársakkal, akik otthon dolgoznak, kiderült azért, hogy nem egyszerűbb persze otthon sem az élet, hasonlóan nagy felelősséget sóznak az emberre és nagyon figyelni kell, mit vállal be az ember. A kollégák viszont jófejek, lassacskán kicsit összébb rázódunk, most van a Stuttgarter Wasen, ami olyan ugye mint amin voltam tavasszal, elvielg kicsit nagyobb is. Közösen ment az egész kórház, bár én csak későn értem, mert még ügyeltem is, de voltak azért ismerős arcok, aztán pedig még 3-4 masik kollégával benéztünk Stuttgartba is mert mért ne, "yolo" végülis. Sajna a második túráról lemaradtam, amikor csak a klikkesedő sebészek mentek, mert aznap már utaztam haza. Amit még sajnálok, hogy a Braun doktor elment praxisba, ő nagyon rendes volt és rengeteget segített, neki is pont szombaton volt a búcsúbulija, ilyen kerti party náluk, de én már akkor otthon voltam. Na nem panaszkodom mert az nagyon király de lehetett volna előtte való hétvégén is.

Voltam tehát otthon is, nem is keveset, vagy másfél hetet, így a szülinapom körülre volt betervezve. Mozgalmas volt azt meg kell hagyni. Ha a Timi jön, akkor legalább az első napot pihenéssel és minimális programmal töltjük, no ez most kimaradt. Sajna a gép is késett, rendesen éjszaka érkeztem, aztán a szabi első felében a rokonságot látogattuk végig minden irányban, meg sörözgettünk a Szolnok környéki bandával. Aztán félúton irány Pest, az ottani társasággal sör, végül pedig irány Eger. Bizony Eger, kitaláltuk, hogy nem kell nekünk repülni ahhoz, hogy valami jót lássunk, szép kis hazánkat is fel lehet fedezni. Összeszerveztük a haverokkal és hétvégéztünk egyet, nagyon kellemes volt, meglátogattuk a főbb nevezetességeket, iszonyatos finomakat ettünk és meg kell hagyni a bor is finom arra fele. Persze annyira tehetséges voltam, hogy a két telefontöltőnket otthagytam, szerencsére meglett és küldik postán, csak sajna így sokáig nem lesz rendes telefonom és netem és és és. Az iPhone töltő retek drága, ez mindíg meglepetésként ér valahogy, mert általában felülmúlja a várakozásaim. Ez történt most is. Ennek okán a képek (amiket én csináltam) csak később jönnek.

Ugyanitt vénülök, tesó is mindig ír szölinapos blogposztot, nos én csak hozzácsapom ehhez. Ad 1 félelmetes, hogy közelebb van a 30 mint a 20, ad 2 köszönöm midnenkinek ezúton is a köszöntéseket.

Az én Kedvesem egy olyan lány...

Várban jártunk

Itt volt A lány! Kellemes hosszúhétvégém után gondoltam én naivan, hogy beugrok 3 napra munkába segiteni, ellébecolok benn aztán jöhet a következő hosszúhétvége. No ez mondjuk nem jött be, persze mindenki szabin volt meg éjszakai ügyeletben meg ki tudja merre, szóval arra a 3 napra is megkaptam az osztályt. Mindegy. Szerdán már át is adtam, hiszen jött a szabi, igazán sajnáltam szegény Hannest aki megkapta, van ugyan tapasztalata orvosként két évnyi (1 év bel 1 év sebészet) de a trauma neki is "új" azért. Meg amint azt talán már emlitettem a szervezési rész is nagyon macera, és ha valaki nem ismeri hogyan folyik konkrétan ezen az osztályon az élet, marhanehéz.

Bőregér

Farkasss

Szerda éccaka pedig kimentem a reptérre felszedni az én Kedvesem, aki egy olyan lány aki táncot lejtett fenn felhők között. Teljesen kivoltam a nap után, még valami 7-kor is egy kimaradt zárót irogattam, szóval taktikusan és gazdaságosan a reptéren ettem. Határozottan segitett mondjuk. Másnapra mlg nem terveztünk valami nagy programot, ki kellett aludni magunkat először, csak elsétáltunk itt helyben a várba (felmászattam mint tesót a sokkk lépcsőn!), a belvárosba, ettünk kafa sváb kaját, kifeküdtünk a parkba, szóval kellemesen elvoltunk. Bár utóbbi nem sikerült teljesen jól, mivel egy friss anyuka páros a kb tök üres park ellenére tőlunk másfél méterrre telepedett meg (wtf?). A koronát az tette fel az egészre mikor elkezdtek a szoptatással kapcsolatos tapasztalataikról csevegni. Kicsit kiakadtunk. Másnap ellátogattunk Stuttgartba, végigmásztuk a Wilhelma-t, ami egy nagyon menő kis (nagy) állatkert, kiültünk a Neckar partján a homokos, napozóágyas, nagyon tuti vendéglátóipari egységbe, végigsétáltuk a Rosensteinpark-ot, a főutcákat, megnéztük a kastélyt. Megpróbáltuk a japán kultúra nyers halas csodáját is, de ez úgy néz ki csak nekem jön be és "tesós program marad". Szombaton nekem vásároltunk egy rakat akciós és olcsó menő cuccot, jobb igy ha valaki segit azt kell hogy mondjam. Délután egy paprikáskrumpli gyártás is befigyelt, éljenek a hazai izek! A hétvége zárásaként elmentünk a Mercedes-Benz Múzeumba. Még én sem voltam korábban pedig meg kell hagyni érdemes. Erre van kitalálva az egész épület, nagyon design, modern és elegáns az egész, a kiállitás pedig redkivül igényes, nem traktál túl sok infóval ha nem akarod, lényegretörő és kétségtelenül nagyon megéri a látogatás. Pedig én nem vagyok kifejezett autó vagy Mercedes fan. A hétfő már nehez volt, nagyon ott lebegett a hazautazás setét fellege a fejünk felett, meg persze a hamarosan újrainduló melózásé (mindezt csak nagy fagyikelyhekkel sikerült enyhiteni). Kaptam viszont meglepit, a reptéren megtudtam, hogy vár otthon a fiókban. Cimlapfotóval lepett meg a Kedves, igazán marhajó lett, ki is került azonnal a szobába.

Little bit of Japan

Merzedes-Benz Múzeum

Fagyiii!

Nem volt alaptalan amúgy a "disztressz" hiszen keddtől ismét megnyertem az alfadoki poziciót. Neheziti az ügyet, hogy szerdán és pénteken kései ügyeletem van, az azért baj (mert pl. 8ig benn esz a fene) mert a délutáni megbeszélés után nincs lehetőséget túlórázni és utolérni magad, ami még hiányzik "nyugodtan" befejezni, hanem le kell menni az ambulanciára és segiteni kell. Ma például nagyon kellemes, hogy már itthon vagyok kb. 5 óta, csak az a baj, hogy lehalt a kórházi szerver és nem lehetett megirni a zárókat. Csak 8-at kellett volna... Tehát holnap isteni lesz mert napközbe kene valahogy pótolni. Még csak azt se mondhatom, hogy bejövök hétvégén mert hétvégi ügyeletes is vagyok persze, szóval amúgy saját magamat szivatom meg ha nem készül el minden. És nem fog mert kései ügyeletem is van holnap ugyebár. Aztán jön a 3 éjszaka. Remélem a hétfői nem lesz gáz mert előtte be kell fejeznem az előadásom a kollégáknak (ilyen Journal Club) és az ügyelet után reggel, elő kell adni. Tuti energikus leszek. Na jó nem nyafogok tovább, de ez tényleg elég gázra jött ki. ugyanakkor lekopogom kicsit jobban megy a management ha osztályon vagyok, és ma megdicsért az egyik fődoki, h az itt eltöltött időhöz képest egész jól megoldom. Ennyike! Azért már most nagyon várom a következő hosszóhétvégémet és a Luxuslärm koncertet.