Poetry Slammerin

Nem tudok már annyi speciális, extra, érdekes dologról írni, mint a kezdetekben, mert, mint már többször említettem, elmúlt nagyon az újszerűsége az ittlétemnek. Kicsit alakul tehát a blog, amíg nem jutok el más érdekes helyre,van új munkahelyem, stb., írok pár szerintem izgalams dologról csak úgy, mert ez a játszóterem és amúgy is hol máshol.

Néha rámjön, hogy kezdem szeretni a német nyelvet is, hiszen most már cask jobban megy és szerintem nagyon nagy élmény, ha az ember egy másik nyelvre kezd ráérezni és elkezdi a kultúrát is megtapasztalni, részben tényleg a népét, részben simán dolgokat idegennyelven. Gyűlöltem az egész fost gimiben amikor csak le kellett vizsgázni belőle és soha nem tudtam mással beszélni, tv-t nézni, bármi. Hozzá kell természetesen tenni, hogy a német azért, főleg az angol után, idegesítően  macerás, a sok nyelvtannal.

Persze még mindíg tanulási fázis van. Rendszeres nyelvtani hibáim vannak, és folyton, konkrétan folyton érzem, hogy nem tudom magam rendesen kifejezni mert hiányoznak szavak. Ugyanakkor van haladás is, mert nem lepődök meg, ha így kell beszélni, és mások szerint akik részesei voltak a fejlődésemnek egész jól megy már. Legnehezebb a sima haveri beszélgetés még mindíg, egyszerően a mindennapokból hiányoznak a szavak, hiszen azért lássuk be, én főleg csak a kürházban használom a németet. 

Ami viszont a posztot ihlette, hogy van ami megy és könnyed és feldobódtam tőle, hogy megy. Sok zeneszámot értek például és ez tök kafa. Van mondjuk pár ami valamiért esélytelen, vagy fura kiejtés miatt, vagy sok szleng miatt pl., gyakran rap számoknál. A legjobb viszont, hogy a Julia Engelmann slam poetry-jét értem, szerintem igen szépen beszél, de azért kihívás is mert gyors a dolog. Ami rémísztő és király egyben, hogy referenciákat értek benne német zenekarok szövegeiből például. A német stand up comedy lenne még nagy célom de az messze van még az az érzésem.

Amit még mindíg tesztelek magamban, hogy vajon hol áll a németem az angolhoz. Mert az ment régen és most nem megy. Rendszeresen hisztizek is, hogy nem tudok váltani a kettő között. És valóban nagyon nehéznek érzem, mert újabban csak nagyon ritkán használok angolt élő beszédben és iszonyatosan nyögve nyelős. Passzívan megvan minden, és ha van időm, például írni kell, akkor még csak csak megy is de szóban rémes vagyok. Költői kérdés, hogy ment e annó tényleg jól, vagy csak van egy szép emlékem, hogy jó voltam és tényszerűen a fele sem igaz. Főleg arra jutottam, hogy nagyonb más a kettő most, németből még midníg kisebb a szókincsem de jobban tudom per pillanat használni mert benne vagyok. Igazán remélem, hogy az angol is visszajönne ha nagyon kéne. Néha azért feltűnik, hogy amellett, hogy legalább olvasni/megérteni jónak érzem az angolt még, simán nem értek sok mintent angolul sem, nem csak németül.

Macerás választani, hogy mit fejlesszek a kis időmben ami van. A filmekkel és sorozatokkal átálltam megint az angolra ha lehet, hogy megmaradjon. Persze zavar mert sok filmet németül is emgnéznék, hátha pont a mindennapi beszéd rámragadna. Olvasni ritkán tudok/van kedvem, most szépirodalmat angolul (extra lassan haladva) és gimis töri könyvet (mert az fun, kultúra és nyelvtanulás egyben) németül.

Megint idehánytam valamit amiben sok lesz a hiba és a szóismétlés és a minden, de mire eljutok a végére sosincs kedvem elolvasni megint csak azért hogy minőségi munkát adjak ki a kezemből. Igény vóna rá mélyen valahol de... Posztírás viszont csak így megy hogy ami épp bevillan leírom és kész, utána kéne rendszerezni. Midnenesetre kiteszem azért a végére Julia egyik videóját mert jó, és a lényeg, hogy ma élvezem, hogy kicsit tudok és javulok.

Nem csak a húszéveseké a világ

Erősen áttértem a havi 1-2 posztra. Hiába, kevesebb az újdonság és több a meló, nem mindig érek rá, vagy ami még fontosabb van kedvem és erőm írni. Feladni semmiképp nem akarom, muszáj a rekordsorozatnak folytatódnia.

Szóval igazából már réges-régen de volt egy jó kis egyhetes szabim, amikor is meglátogatott a Kedves. Kütelező programként elmentünk a helyi fagyizóba, ami nagyon szuper, ezen szurkoltunk ezerrel, hogy legyen nyitva még így ősszel is. Mázlink volt, sikerült bezabálni, kétszer is. Mivel a környéken már voltunk a móltkori látogatása alkalmával, most kicsit távolabbi célokat vettünk célba. Egyik kolléga eljtette el, hogy Zürich nincs is olyan messze és végül is igaza van. Ezen felbuzdulva csináltunk egy kis vonatos kirándulást, csak így a hétvégére. Foglaltam Airbnb szállást, amivel ismét nagyon meg voltunk elégedve, a hely is tiszta, szép volt meg a vendéglátó lány is rendes volt teljesen. Abszolút flexibilisen megbeszéltük vele az érkezést meg indulást, és jó kis tippeket is adott. Egyikőnk se volt még Zürichben szóval némi netes kutatás után ahogy esik úgy puffan alapon mentünk előre és teljesen jó volt. Itt is van ilyen Welcome Card mint Berlinben, hasonlóan megéri az "ingyen" közlekedés, a sok akció. Itt még egy hajóút is benne van, amit nagyon lelkesen ki is használtunk, mindenképp megéri kipróbálni ha valaki arra jár. Másik utazásunk Karlsruheba vezetett de csak ilyen egy napos, reggel megyünk, este jövünk módszerrel. Ex némettanárnőm Eszti épp németországban kirándult, ez alkalommal őt látogattuk meg amíg a közelben volt. Megvolt a sok élménycsere, elnéztünk Ettlingenbe mert szép, ittunk jó kis kézműves sört, szóval mindent amit egy ilyen kiruccanás alatt kell. Az egészről a megszokott Flickr képsorozat itt, valamint Eszti csinált extra videót is az ő útjáról, abban is benne vagyunk.

Aztán megint dolgozni kellett, bár ez nem kellene, hogy ennyire meglepjen. Megyeget a meló, nagyon úgy érzem, hogy rá kéne venni magam az itthoni olvasásra, és szakmailag kicsit kéne fejlődni, csak persze macera midnez munka mellett, plána, hogyha senki nem rugdossa az embert. Azt érzem, hogy kicsit többet kéne műteni, valahogy még nem sikerült sokszor odajutni rendesen az asztalhoz. Persze szerencse kérdése is, hogy mikor jön olyan beteg akit lehet, épp privát biztosított e vagy nem, stb. de sokszor szervezési kérdés is, az meg zavaró. Szóval amikor van 3 olyan műtét ami kafa lenne a kezdőknek, és ott is vagyunk 3-an aznap, akkor mért egyvalaki csinálja az összeset, mért nem lehetne midnenkinek lehetőséget adni? A másik, hogy még azért mindig van kis gyomorgörcs és hiszi ha be kell menni dolgozni, ez nemtom mikor tűnik el, talán soha. Jobb mint korábban de még erősen fejleszthető. Bár nemrég, hogy beszéltem évfolyamtársakkal, akik otthon dolgoznak, kiderült azért, hogy nem egyszerűbb persze otthon sem az élet, hasonlóan nagy felelősséget sóznak az emberre és nagyon figyelni kell, mit vállal be az ember. A kollégák viszont jófejek, lassacskán kicsit összébb rázódunk, most van a Stuttgarter Wasen, ami olyan ugye mint amin voltam tavasszal, elvielg kicsit nagyobb is. Közösen ment az egész kórház, bár én csak későn értem, mert még ügyeltem is, de voltak azért ismerős arcok, aztán pedig még 3-4 masik kollégával benéztünk Stuttgartba is mert mért ne, "yolo" végülis. Sajna a második túráról lemaradtam, amikor csak a klikkesedő sebészek mentek, mert aznap már utaztam haza. Amit még sajnálok, hogy a Braun doktor elment praxisba, ő nagyon rendes volt és rengeteget segített, neki is pont szombaton volt a búcsúbulija, ilyen kerti party náluk, de én már akkor otthon voltam. Na nem panaszkodom mert az nagyon király de lehetett volna előtte való hétvégén is.

Voltam tehát otthon is, nem is keveset, vagy másfél hetet, így a szülinapom körülre volt betervezve. Mozgalmas volt azt meg kell hagyni. Ha a Timi jön, akkor legalább az első napot pihenéssel és minimális programmal töltjük, no ez most kimaradt. Sajna a gép is késett, rendesen éjszaka érkeztem, aztán a szabi első felében a rokonságot látogattuk végig minden irányban, meg sörözgettünk a Szolnok környéki bandával. Aztán félúton irány Pest, az ottani társasággal sör, végül pedig irány Eger. Bizony Eger, kitaláltuk, hogy nem kell nekünk repülni ahhoz, hogy valami jót lássunk, szép kis hazánkat is fel lehet fedezni. Összeszerveztük a haverokkal és hétvégéztünk egyet, nagyon kellemes volt, meglátogattuk a főbb nevezetességeket, iszonyatos finomakat ettünk és meg kell hagyni a bor is finom arra fele. Persze annyira tehetséges voltam, hogy a két telefontöltőnket otthagytam, szerencsére meglett és küldik postán, csak sajna így sokáig nem lesz rendes telefonom és netem és és és. Az iPhone töltő retek drága, ez mindíg meglepetésként ér valahogy, mert általában felülmúlja a várakozásaim. Ez történt most is. Ennek okán a képek (amiket én csináltam) csak később jönnek.

Ugyanitt vénülök, tesó is mindig ír szölinapos blogposztot, nos én csak hozzácsapom ehhez. Ad 1 félelmetes, hogy közelebb van a 30 mint a 20, ad 2 köszönöm midnenkinek ezúton is a köszöntéseket.

All The Small Things...

Sokszor gondolkodom, hogy vagyon külső szemlélőként hogyan jön le a blog, nagyon depresszív, vagy legalább vegyes? Bárhogy is legyen, most egy kicsit megpróbálok segíteni a helyzeten és a pozitív irányba billenteni a kényes egyensúlyt. Valójában írhatnékom van egyszerűen és semmi normális téma nem jut eszembe és nem történt semmi olyan különleges, amiről terjengősen értekezhetnék, következzenek hát szösszenetek az elmúlt időszakból amik feldobták a napomat.

Mint minden (geek) normális ember értelem szerűen minden lehetséges helyen megosztottam, hogy, természetesen szigorú főorvosi felügyelet mellett, műthettem egy "pertrochanter törést" (csípőtáj, combcsonttörés). Tök jó buli volt, végre értem rendesen, hogy mi történik, valóban úgy van ez, ha az ember csak egyszer is csinálta már, teljesen más szemmel nézi a dolgokat utána. Jövő héten csak segédkezem az osztályon és műtőben, hátha akad valami amit megint csinálhatok.

Láttam még Karlsruheban a játékboltban ahol voltunk ilyen "szülinapi dobozkákat". Lehet, hogy otthon is van ilyen, mindenesetre én még nem láttam, pedig tök jó ötlet.  A szülők kérhetnek egy dobozt a szülinapos szekrényen és bele lehet gyűjteni mit szeretne a gyerkőc szülinapra. A hozzátartozóknak így nem kell szenvedni a válogatással, csak bemennek és választanak valamit a dobozból. Avagy egalább a lehetőség megvan. A meglepetés elem persze erősen sérül, de a kétségbeesett rokonoknál ez nagy segítség szerintem.


Nagyon elégedett vagyok a hangfalakkal amiket újítottam, végre lehet kellemesen zenét hallgatni itthon. Mindezt a másik nagyon sikeres projektem a Spotify támogatja. Igazán tuti dolognak találom. Elő is fizettem, mert az ingyenes verzió alapján láthatóan állandóan használom. Most még többet, hiszen a telefonra is letöltöttem a kedvenceket és útközben is tart a party. A 10 euró havonta egyrészről soknak tűnik, de azonnal rendelkezésemre áll egy hatalmas zenei könyvtár, rádió, ajánló, minden. Arról nem is bezsélve, hogy ha csak a sebtiben elkészült csillagozott listámat vettem volna meg valaho,l az szerintem máris több lenne. Kivételesen az ajánló funkció is abszolút használható, sok jó zenét találtam már. A hab a tortán, hogy van várólista, lehet megadni számokat, hogy következőként játssza le, majd térjen vissza az eredeti listához. Imádom.

"@S1Q3 a spotify a legjobb dolog a szeletelt kenyer ota, az utobbi 7 honapban ugy haromszor kellett zenet torrenteznem"

 Kosuke Tamashiro ‏@KTamas 1 Sep

Ma vettem új teát, 6 féle speciális íz van benne a világ minden tájáról. Még csak a "spanyol narancsot" próbáltam ki de az isteni. Láttam még narancsos gyertyát is, tehát megvan a mai hangulatvilágítás. Találtam ma Hárslevelűt az EDEKA-ban. Apróságok, de határozottan endorfint termelnek.

Holnap Christina Stürmer koncert!

Sikerült felfognom a biciklipumpám és a gumibelső működését. Éljen a diplomás elit, csak kicsit sikerült tönkretenni a pumpát a folyamat közben. 

Végre sikerült elmenni futni.

Olyat ettem ma a sváb étteremben ebédre, hogy napokig elég lesz a gyümölcs ami itthon van, semmi más nem kell.

Nemrég néztem az új Star Trek-et és a World War Z-t és mindkettő igazán jó lett, főleg a Star Trek, teljesen fan leszek.

És talán az egyik legfontosabb: jóban vagyunk.

Phase Gelb

Kicsit régen irtam. Benne van az is, hogy kicsit jobban beleszokom lassan az itteni életbe, kevesebb a sokk és az újdonság. Meg megint hétvégés aztán éjszakás ügyeletem volt és olyankor kevés motivációja van az embernek irogatni.

Sajna azóta nem műthettem egyedul, bár a szabad hetemen amikor nem én voltam felelős az osztályért segitgethettem és csavarozgathattam meg csomózgathattam meg varrhattam szal nem volt rossz. Biztos irtam már de összehasonlithatatlanul kellemes és nyugodt a meló ha csak besegit az ember. A hetvegen hal istennek nem volt sok beteg az osztalyon bar nehanyan problemasak voltak. Az pl. tökre tipikus, hogy amikor csináljuk ezt a szuris terápiát a hátfájósoknak akkor hetfon jönnek és péntekig maradnak, de pénteken midnenki kiakad h jaj de neki tökre fajdalmai vannak és ne akarjuk már kitenni. Persze egesz heten azt mondta h egyre jobban erzi magat es h segitenek a szurik. Na most akkor mivan? Ezert nekem kellet tszombaton "kidobni" mindenkit... Az surgősségi felvételen is hozták a formájukat, mindenki 3-5 nappal korábban esett el és azóta vannak fájdalmai de szombat délután jön... Persze tudom, hogy betegként másképp éli meg ezt az ember és ő nem érzékeli, hogy a hétvége és az este 10 óra milyen az ügyeletben lévő egészségügyis csapatnak de akkor is. Azért voltak jó fejek, meg sikerült egy 2.5 centis szalkat kivágni valakiből meg volt egy itt dolgozó aki kiderült, hogy magyar, szóval volt pozitiv is. A hétfő éjszaka alvás nélkül telt, folyamatosan jött valaki, a kedd/szerda nyugisabb volt, éjfél/egy óráig általában mindig van meló de utána lehetett pihenni. Tegnap este az egyik osztályon volt egy beteg mellkasi fájdalmakkal meg EKG elváltozásokkal és labor eltérésekkel, tökre megcsapott a belgyógyászat szépségének szele. Annyira más stilusú de megvan a szépsége és teljesen kimarad egy két dolog a munkából (lásd. EKG) igy a traumás sebészeten. Nem csinálnám szerintem hosszú távon olyan szivesen mint a sebészetet de igy most kellemes volt újra beleszagolni.

Volt még a múltkor elmaradt sokktalanitó (ahol a súlyos, többszörösen sérült, sokkos állapotban lévő betegeket fogadják) training, hát az angyon buli volt. Van ténylegesen ilyen protokoll mait követni kell, szinekkel jelölt időintervallumok, hogy mit ekll vizsgaálni és minek kell megtörténnie. Katonás renddel kell parancsot adni és a többiekkel kapcsolatot tartani, ha hallottad akkor visszajelezni, h vetted. Mindez, hogy elkerüljük a teljesen extra és súlyos helyzetben a káoszt. Nehéz, mert sietsz és elfelejtesz dolgokat pedig tök jó terved volt még 2 perccel ezelőtt, hogy mit kéne csinálni. Jelzem meglepően komoylan vették , volt több főorvos, minden szakiranybol (anesztesek, sebészek, nővérek, radiológusok) többen jöttek, minde cucc ott volt, felhazsnálható volt, nem spóroltak semmin. Előre megtervezett két eset volt, élő "próbababával" akiket kisminkeltek, keerstek röntgen képet, hogy megnézhesd a leletet, egy szó mint száz profi volt és midnen volt. Szerintem nagyon hasznos volt, gyakorlatias volt ahoygan annak lennie kell. A végén megbeszéltük mi volt jó, mi javitható, de tényleg nem volt vizsga feeling. És nagyon érdekes problémák merültek fel maikre enm is számitottam. Mostmár van igy egy képem, hogy hogy is megy ez. Hasonló persze nagyon mint mikor a surgős operáció volt a közlekedési balesetnél ahol egyik kései ügyeletem alatt voltam, félelmetes kicsit.

Visszakaptam a biztositos cuccaim a fizuval ez dicséretes. Még lógok a betegbiztositós possztal, még egy papir kéne elvielg meg el akarok egyszer menni dokihoz is mert elfogy a lencsém, kivancsi leszek hogy megy és utána ráveszem magam, hogy leirjam az egészet. Szal most többet kaptam mint eddig, de mult honapban minuszig sikerült költeni magam azzal, hogy egyszerre levontak 3 havi betegbiztositast, stb. Rögtön neki is álltam elverni, fennállt a veszélye, hogy a 28-adikán megjött fizu elsejére már nem lesz meg...

Most viszont van jópár esemény amit már lehet nagyon várni! Mindjárt meglátogatnak és tervezhetem a sok programot ide meg Stuttgartba és kapok meglepit állitólag, szóval be vagyok sózva már. Jövő héten még dolgozom 3 kemény napot, valószinuleg teljesen elkalandozva már és utána jön a szabi pár napja. Aztán Augusztus elején megyünk tesóval szinházba a nagyon szeretett musical darabunkra. Tesó látta Pesten magyarul, én még sosem élőben, hát most megnézzük egy kis Berlini városnézéssel megfűszerezve egy hétvége során. Végül augusztus közepe fele hazalátogatok megint egy esküvőre, meg úgy amúgy is. Szóval nem fogok utankozni, remélem az ügyeleti beosztás is sikerül oylanra, hogy minden klappol, már leadtam a kivánságaim. Szabadidőmben futni is voltam már párszor, nagyon szép ez a város, teljesen erre van kitalálva. Sajna nem midnig érzem az erőt és sosem fogom beérni Landy-t (nem tudom hogy csinálja, hogy iylen gyakran megy) meg tesót de próbálkozom.

M.D.

Érdekes, csak negyed évente írok ide valamit, ugyanakkor kitartóan midnig ide írok és nem nyitok új blogot. Meglepődve tapasztaltam, hogy az előző bejegyzés még írásbeli előttre datál. Nos ezen az egész államvizsgázós, diplomázós, avatásos dolgon túl vagyok már. Nem érzem magam másképp, nagyon örülök, hogy sikeresen vége ennek az egésznek, orvosnak sem érzem magam, szerintem amíg nem dolgoztam úgy igazán nem is fogom.

Sokat pihentem a nyáron. Bár emlékeztem mit tesznek a szüleim munkanélküli gyermekeikkel (pszichoterror) szóval taktikusan azonnal elkezdtem legalább tervezni, hogy hogyan és merre kéne menni így diploma után. Érsebészeten mondta a konzulens doktornőm, hogy lesz üres hely, de végül úgy döntöttem, nem élek a lehetőséggel. Nincs az az isten, hogy én itthon, zéró fizetésért, ilyen hangulatban, a félig leomló kórházban dolgozzak. Lehet, hogy nem túl hazafias de én nem a hazámat nem szeretem, csak nem akarok ilyen körülmények között élni. Szóval külföld lesz, amúgy is szerintem most a legjobb elnézni más országba, nem tart vissza semmi. Lassacskán meg is született egy CV, elkezdtem levelezgetni minden féle fajta fejvadász céggel, nagyjából bele is jöttem a dologba. A skandináv országokba akartam menni nagyon, de csak szakorvos kell oda meg pszichiáter szóval bukta. Angol nyelvterületre tapasztalat kell, bár nem sok de oda meg annyira nem is akarok kiköltözni. Maradt a csodás német, amit "úgy szerettem" annó. Magamat is megleptem, hogy most viszont egészen lelkesen tanulnám újra, szóval ahogy extrém sportoló ismerősöm modnaná "jó lesz ez".

Ezért is jutott eszembe, hogy kéne írni ide mert bevillant, hogy az ilyen külföldre utazó emberek szoktak tapasztalatokat írni blogban. Tehát ha bejön ez a dolog lesz végre miről blogolni. Már most nagyon félelmetes, hogy mit fogok én ott csinálni, és mennyi nehézség lesz. De ugyancsak rám nem jellemzően most még kp. örülök is a kihívásnak, igazából nagyon is izgalmas. Mondanám, hogy "stay tuned", de ez az én bejegyzésgyártási frekvenciám mellett nem okozhat túl nagy problémát amúgy sem. 

"To write a diary?" " Something like that..."

Annó gimiben imádtam rajzolni, órán, otthon, szünetben, bárhol. Utólag rájöttem, hogy igazából naplót vezettem. Ha valaki végignézegeti őket, ami amúgy nem kis teljesítmény mert van 4 füzettartónyi, nem feltétlen lát többet mint tinédzser fiú kicsit fura rajzait és vágyait, de ha én nézem végig nekem minden darab egy emlék, egy órai tananyag, egy lány, egy életérzés, egy tapasztalat. A szabály az volt, hogy nem dobok el egyet sem, bárhogy is sikerült, ami ugyancsak azt mutatja, hogy nem is igazán csak a rajzoláson volt a hangsúly mind inkább az önkifejezésen. Egyetem alatt szépen lassan elmaradozott a dolog, ma sem tudom igazán miért mert annó nagyon élveztem, és most is örülök, hogy néha végiglapozhatom, közben rájövök mennyit változtam, hova jutottam. Csak azért jutott ez eszembe mert nem vittem a múltkor haza semmilyen könyvet, tanulnivalót, egyebet és nekiálltam újra rajzolni. Sajna olyan radír ami kellett volna nem volt otthon szóval félúton abbamaradt a projekt. Pedig egész jól haladt. Következtetés, hogy marad a közérthetőbb és publikusabb mód, amihez majd hozzászokom, tuti ezt is érdekes lesz visszaolvasni (ha merem) később.

Más. Jön a záróvizsga írásbeli szűk két hét múlva. Van két 800 oldalas tesztkönyv meg egy hasonló darab a megoldásokkal és magyarázatokkal. Nem kevés és minden féle téma van benne. Az évfolyamtársaim általában nyávognak, hogy tele van hülye kérdésekkel, van jópár ami idejétmúlt, vacak a magyarázat, stb. stb. Az egyetemen amúgyis elharapódzott a lázadási mánia, petíció készült a díszdiploma megváltoztatására, rendszeresen szidják a tablófotókat, a diplomaosztó ünnepségre felháborodva keveslik a jegyek számát amit kapunk, rondának találják az évfolyamgyűrűt amit lehet kérni. A fő probléma szerintem, hogy mindezt egy elég aggresszív és undorító sértődött stílusban teszik, amit sok embertől nem vártam volna. Képesek egymással összeveszni a levelezőlistán és olyan keményen megsérteni másokat, hogy ha nekem írja én megütöm. Kicsit csalódás így a végén. Egyedül lennék azzal, hogy akármilyen is volt az oktatás minősége azért hálás vagyok az egyetemnek és a tanároknak, hogy eljuthattam ide? Én igenis büszke vagyok és eredményként könyvelem el, hogy már csak államvizsgázni kell, és alapvető tiszteletet elvárnék az egyetem felé a többiektől is akármilyennek is élték meg az egyetemi éveket. Félreértés ne essék nekem is van véleményem arról, hogy nulla gyakorlati tudásunk van és egyebek, de igazán most van az az idő amikor ezen kell háborogni? Én néha még perverz módon a tesztezést is élvezem mert akadnak pillanatok amikor az érzem, hogy wow hallottam ezekről a dolgokról, talán nem volt hiába az egész, és előzetes direkt felkészülés nélkül sikerül alkalmanként válaszolni egy-egy kérdésre. Összegezve én most sokkal inkább vártam volna, hogy midnenki legalább egy félmosolyjal tekint vissza az elmúlt 6 évre, hiszen ez volt az életünk, megváltoztatott minket, ezért lettünk ilyenek amilyenek most vagyunk. Én márpedig nem érzem, hogy rossz irányba változtam volna. Nem tudom pillanatnyilag eldönteni, hogy a többiek reakciója csak a publikumnak szól és amit én írtam az "ciki", tényleg ilyenek, esetleg csak a mai magyar, számomra ellenszenves, véleménynyilvánítási szokások gyűrűztek be a hallgatók közé. Hátha amikor túlvagyunk az összes vizsgán és papírmunkán midnenki megnyugszik.

Sinus

Rég nem írtam pedig történtek dolgok. Most még azok is indítottak blogot az ismerőseim közül akiknek eddig nem volt, úgyhogy érzem a nyomást midnen irányból, hogy abba ne hagyjam. Ezzel a harmadik bejegyzéssel már azt hiszem rekord lesz, biztos azért sikerült most mert tetszik ahogy kinéz.

A vizsgázás már nagyon messzinek tűnik, azóta mai nappal be is fejeztük a két hetes trauma gyakorlatot. Láttunk pár érdekes dolgot, de kétségtelen, hogy ennél jobban is lehetett volna csinálni. Kezdetnek az intenzívre kerültünk, ott kedvesek voltak nagyon, de egyszerű, sima eseteket nem láthattunk, ambulálni nem mehettünk, betegfelvételt, vizsgálatot nemigazán végeztünk. Egy-két nap után rájöttünk, hogy nekünk kell mászkálni ha akarunk valamit, így sikerült pár izgalmas esetet, műtétet meglesni, ezek bizonyára megmaradnak hosszútávon is. Ide már nem úgy érkeztem, hogy "jaj ez biztosan nagyon jó lesz, hatodéves gyakrolatokon csak csinálunk már valamit", nem is csalódtam akkorát. A rendszer viszont, hogy van egy lista, hogy miket kell látni és teljesíteni szerintem nagyon rossz, ahelyett hogy odafigyeltünk volna azon paráztunk, hogy midnen bekerüljön.

Dráma is volt mostanság, eléggé stresszesre siekredett a szigorlati tanulási héttel kezdődő kb. 3 hét. A vizsga, hogy nem volt szünet utána, és némi kapcsolati vita nagyon lefárasztott, de hál istennek most újra midnen rendben van azt hiszem. Ezen hypnothim időszakomban a csokoládé fogyasztásom gigászi mértékig fokozódott, remélem hosszútávú szövödmény azért nem lesz.

Elkezdtem vezetni is, ami nagyon élvezetes, az első 4 gyakorlati feladat már "megy", szivesen járok úgyhogy remélem így motiváltan nem lesz a vizsgával sem különösebb probléma.

Jövő héttől indul a rendes sebészet gyakorlat, elvárásaim már nincsenek. Most eszembe jutott még néhány dolog amiről írhatnék de mára talán ennyi elég lesz, később folytatom.