Catch My Disease

Legyen kerek a dolog, a címben szereplő szám a győzelmi zeném. Megvolt a belgyógyászat, sajnos csak "közepes" lett. Aznap még sajnos, pár nap múlva már egy csöppet sem fog zavarni ismerem magam. Természetesen jobban örültem volna ha az igazi cél teljesül egy 4-es, ugyanakkor elképesztő, hogy egyáltalán átmentem egy ilyen tárgyból!

Jöhet a következő a sebészet, remélhetőleg így már az első szigorlatból összegyűjtött tapasztalatokkal felvértezve  még a "jó" is meglesz. Addig is pár nap pihenés, alvás, koncert, ami már nagyon kellett.

Those nights

A vizsgák előtti esték mindig különlegesek. Álatalában este 6-8 óra fele már teljesen kivagyok és elegem van, abba is szoktam hagyni. Vannak ismerőseim akik bírják sokáig és éjszakáznak, nekem sosem ment. Esküsznek rá, hogy még rengeteg mindent át tudnak nézni, nos nem tudom én szerintem semmit nem jegyzek már meg ilyenkor fáradtan, izgulva.

Nekem kis rituálém van. Abbahagyom az egészet el is felejtem kicsit, hogy mi lesz másnap. Nézelődök a neten, felhívom anyukámat, beszélgetek ismerőseimmel. Jönnek a kedves youtube videók, egy sorozat, zenehallgatás (kareoke?). Utóbbi különösen fontos. Lefürdeni valami isteni érzés, le lehet kell mosni az egész tanulást, a szenvedést. Fürdés után könyvet kézbe venni bűn! Kell valami könnyed film a végére és meg is van a tökéletes este. Szeretek kiülni a tetőre csillagokat nézni ha van lehetőség rá, az is olyan megnyugtató.

Érdekes így leírva nem tűnik annyira speciálisnak, mégis van valami érzelmi túlfűtöttség bennem ezeken a napokon, van valami egészen egyedi a levegőben. Őszintén szólva imádom ezt, de csak ezt az estét. Egyben irtó félelmetes, és egyben olyan mint a kedvenc sorozatom a Grey's, tele érzelemmel és lehetőségekkel. Néha még most is tudom rózsaszínen látni a világot, és szeretnék orvos lenni, úgy mint a filmeken. Megélni a sok nehéz pillanatot, a szenvedést is, mert akkor van igazán értéke a jónak. Hiszem, hogy vannak gyönyörű pillanatai ennek a szakmának, az életnek. Vonatkozik ez az utolsó estékre is, csak akkor iylenek ha előtte megembereltem magam, tanultam és megpróbáltam legalább, és persze ha nagy a tét.

Nos ez alkalommal nagy a tét, nem gondoltam volna, hogy ekkora anyag ez a bel. Több mint a felét át sem ismételtem. Eléggé félek. De hátha.

Tekintve tehát, hogy egy ilyen estén indult a blog, a fentebbi címet adtam neki. Ez a szám a himnuszom, amit végül meg kell hallgatnom, közben szorgosan imádkozva, hogy valami legfelső hatalom kihúzzon a csávából. Elmaradhatatlan mindez ma is, nagyon remélem, hogy nem volt túlzás kitennem ezt a műtős hátteret (ami szerintem istenien néz ki), vizsga előtt kicsit szemtelennek érzem.