Notarztkus

Szóval amiről igértem, hogy írok az például a mentőskurzus. Hárman mentünk, két másik kolléga közül, az egyik olyan 3 éve dolgozik és mit írtam annó nálunk tanult. A másik már szakorvos. Bad Hofgastein-ban voltunk, állítólag ez a menő hely, a bécsi elvileg nem olyan jó. Mivel a többiek utolsó pillanatban terveztek ezért végül külön mentem én vonattal, nagyon kis kellemes a közlekedés, az egyetlen baj, hogy a vasútállomás elég messze (vagy 2 km) van a várostól. Szerencsére, odafele nagyon jó arc módon kijött az airbnb host-om elém autóval, így nem volt gond. Nagyon szép a hely, sajna sokat nem láttam belőle az egész napos kurzus és a szünetekben zuhogó eső miatt, de a hegyek lentről is impozánsak voltak. Az airbnb ugyancsak nagyon tuti volt, én voltam a nő első vendége, ennek ellenére nagyon pöpecen elő volt készítve a lakás, bazi nagy erkéllyel, stb. Síelni se lenne utolsó itt.

Maga a kurzus a helyi kongresszusi központban volt, nagy meglepetésünkre rengetegen voltak. Egy nagyjából családias 40-50 főre számítottunk, ennek ellenére 216 résztvevő volt. Az első két nap még csak előadások voltak, aztán beindultak a délutáni gyakorlati foglalkozások. Összességében tematikailag szerintem jól volt felépítve, midnen fontos részt érintettek. Természetesen voltak jobb és roszabb előadások, voltak akik ügyesen, érezhetően sok tapasztalattal csak a lényeget mondták el és ami a kis időbe belefért. Jobbaknál kapott az ember egy kis receptet, hogy mit is kéne valójában csinálni, ami az esetek 90%-ában működik és még megjegyezhető. Sajnos oylan is volt aki elveszett a részletekben. Sajnos a nekem pont fontos belgyószászatos rész ilyen volt. Ugyanakkor lehet, hogy az csak azért volt ennyire bonyolult mert ott sok volt az új infó. Nagyon változatos volt a csapat, a gyereksebésztől kezdve a belgyógyászokon át a fül-orr-gégészig minden féle fajta doki volt. Lehet a többieknek más volt a nehéz. Egy első nap délutánt mi is kihagytunk, a bevezetés a narkózisba és lélegeztetés részeket, mert no lássuk be amit egy órácskában ott elmondtak azzal már csak találkoztunk. Cserébe felültünk a síliftre és ebédeltünk a csúcson. Ilyen is kell na.

Délben és esténként persze közös kajálás és sörözgetés volt a program. Ennyit modnjuk egy évben összesen nem eszek étteremben. Az európabajnokság is kapóra jött, volt mit nézni a szünetekben.

A gyakorlati képzés erős súlypontja az újraélesztés volt. BLS és ALS orrvérzésig, persze értem én legalább ezt tudjuk ha hazamegyünk innen. Annyiból érdekes volt, hogy jóféle bábu volt és mérte a befújt levegőt, valamint a frekvenciát és mélységet a mellkaskompresszióknál, ezt nagyon jó visszajelzés. Szerencséreígy, hogy már voltunk ilyen szituációban ez nem okozott nagy gondot. Amire lehetetlen felkészíteni az embert, az persze az izgalom és a hangulat egy iylen szituációban, de azzal midnenkinek magának kell megküzdenie és csak a tapasztalat segít. Ami nagyon furcsa, hogy csak egy bábun játszunk a haverokkal és mégis elkezd az ember izgulni még a gyakorlásnál is. Volt egy óra tanulás intubálni is, ami a bábun azért elég más. Még ha nagyjából vágja is az ember hogyan történik ez, a bábun ez csak egy alap gyakorlása a műfogásoknak. Nem feltétlen nehezebb élő embert az a vicces, csak más a probléma. Volt továbbá egy kis vákummatrac, Stiff-Neck, gyerekreanimáció is. Nagy kedvenc volt még a csontba fúrt "véna", azt én is nagyon ki akartam már próbálni. Nagyon meglepő módon az esetmegbeszélések kis csoportban, amik ugyancsak a gyakorlatokhoz tartoztak, rendkívül jól sikerültek. Igazán jó eseteket raktak össze és oylan aspektusait világították meg a helyben történő döntéshozatalnak, amire nem is gondoltam volna. Le a kalappal ezekért.

A vége fele két vizsga volt. Egy gyakorlati, ahol meglepő módon reanimálni kellett. Elég lazára vették, 4-es csoportokban ment, egy valaki főnökként irányított, egy valak iasszisztált, a másik kettő pedig váltva nyomott és időt mért. Mindezt négyszer, hogy mindenki mindent csináljon. Ilyen formában elég könnyen lehetett segíteni egymásnak egy-egy félmondattal, ha valamit kihagyott volna. Talán egy-két embernek nem lett meg elsőre, el nem tudom képzelni mit lehetett elbaszni ezen. Utolsó nap volt egy teszt is, 150 kérdés, "igen / nem / nemtudom" lehetőségekkel. A hibás válasz mínusz pont. Itt is elvielg pár embernek nem sikerült. Nem volt igazándiból nehéz, figyelni kellett miket hangsúlyoznak az előadók, a témák végén a szervezők is feltettek kérdéseket, amik utána természetesen benne voltak a vizsgában is. A neten is található volt pár kérdés, ezeket mi például egy 5-ös csoporttal egyik ebéd során megvitattuk közösen.

Összességében szerintem amennyire lehetett jól össze volt rakva, persze ennyi simán nem elég ahhoz, hogy valaki vonuljon. Eget rengető újdonság nem volt az elméleti részben, ugyanakkor mivel a nagyját nem használom midnen nap, csak így hirtelen ellátni sem tudnám flottul. Nagyon jó volt újra hallani a dolgokról és összegezve átbeszélni, mégiscsak rég volt az egyetem. A gyakorlati részből leginkább az esetmegbeszélések voltak meglepő módon a fénypontok. Éppen ezeknél érezte viszont az ember, hiszen komplexebb eseteket dolgoztak fel, hogy mennyi különböző probléma adódhat és mennyire nehéz néha dönteni mi is lenne a jobb. Bennem még mindig a kettősség tombol, hogy egyik oldalról nagyon nehéz és diverz ez a meló, másik oldalról ha nagyjából stabil tök midnegy mi baja van pack and go és kész. Kinn meggyógyítani az utcán úgysem lehet senkit. Legjobban megragadt statisztika, hogy kanadában, ahol régiók szerint van ahol vannak mentőorvosok, van ahol csak mentőorvosok vannak és van ahol csak mentőápolók; a legjobb akkor a túlélés, ha kanyarba sehol sincs orvos. Túl sokat akarnak gyógyítani a betonon.

Az orvosi kamarával még most lesz a harc, arról még külön írok ha letisztul. Elvileg.

Luck

----- SPOILER ALERT! ---- (Grey's Anatomy aktuális részei)

Úgy néz ki, akkor jut eszembe ide írni ha nézek sorozatot. Most éppen Grey's Anatomy-t néztem és az utóbbi két részben épp egy rezidens állt a középpontban, aki egy vészhelyzetben döntéseket hozott, néhol megkérdőjelezhető helyességgel. A következmények persze drasztikusak voltak. Ugyan a való életbe nem teljesen így megy a dolog, ugyanakkor, szerintem aki látott / átélt már hasonló szituációt, természetesen akár jóval kevésbé súlyosat is, elgondolkodik egy-egy ilyen rész után. Megpróbálom rendszerezni őket, sajna így is lehet, hogy káosz lesz.

Kapóra jött, hogy tegnap előtt éjszakáztam a melóban és voltak persze izgalmak.

Például, hogy miylen gyorsan keveredik az ember olyan szituációba, ahol felelőssége van, és mégis elég messze van a kompetenstől. Tegnapi ügyeleti csapatunk az utolsó pillanatban megváltozott. Én 10 hónapja vagyok itt összesen. (A1-6-ig szereplünk az ügyeleti listában, annak megfelelően, hányadik éve vagyunk a képzésben) A2-nek számítok adminisztratív mert fél év sebészet hozzá van számolva, persze szakmai kérdéseknél keveset segít. Egy másik kolléga aki pár hónappal régebb óta csinálja mint én végül ki lett cserélve egy másikra, akinek jó ha fél év tapasztalata van. A tervezett A5 kolléganő beverte valamilyét napközben, lesérült vagy mi és hazament. Az egyik ugyancsak A1-es fiatal vállalta, hogy marad harmadiknak. Lényegében tehát a teljes aneszteziológus csapat akik a traumás műtéteken kívül minden egyébre be voltak oszta, egytől-egyig kvázi első évben voltak péntek este; hárman összesen alig tudtuk összeszedni a 2 évnél valamivel több tapasztalatot. Persze a beteg, az esetek és a vészhelyzet nem válogat... Igazán nem irigyeltem a szupervíziót akié nagyrészt a felelősség a mi hülyeségünkért is.

Így történhet meg például, hogy én kerülök le a szívkatéterlaborba ügyeletben. Megpróbáltuk elintézni, hogy más menjen, aki legalább volt már és tudja hol van az épületben, és ugye kicsivel több tapasztalata van de nem. Úgy kellett hívnom a kolléganőt a nővérpulttól, hogy kijöjjön elém. A beteg alkoholista, infarktussal jött aznap polytraumaként mert elesett. Pluszba eltörte a csípőjét is de persze az nem műthető így. Szokásos gyors átadás, olyan mint a postás játék, egyre kevesebb infó megy át és egyre több hülyeség keletkezik. Sokat persze amúgy se tudni mert nem tervezett a dolog. A beteg mája ugye magától érthetődően kevéssé funkcionál és a veseelégtelenség is kibontakozóban. Teljesen instabil. Két adrenalin perfúzor (automata fecskendőből adagoló gép) ment, egy 10 mg az 50 ml-re és egy 25 mg az 50 ml-re. (csak a miheztartás végett 1mg/50ml és 5/50ml amit rendesen alkalmaz az ember. Hozzá egy dobutamin is pluszba. Maradjunk annyiban, hogy közel sem láttam még ennyit életemben valakibe belefolyni. Még jó, hogy ott voltak a kardiológusok is. Nehéz átadni milyen érzés ilyenkor egyedül ott felelősnek lenni. Le let tuygan ebszélve, hogy a szakorvos legalább a szitnen marad és ha hiszti van leeht neki szólni de ennél a betegnél tényleg 20 masodperc alatt kerül a kaki a ventillátorba. Például mikor az amúgy macerás katéterezés alatt, ami több mitn egy óra volt, nitrót adtak az érbe (értágító) és másodpercek alatt összehoztunk egy 65/30-as vérnyomást. Hát köszi. Csak, hogy illusztráljam mennyire elveszett az ember egy új helyen és új szituációban, én például aggódtam hogyan dugom vissza a mobil lélegeztető gépbe a fali oxigén/levegő ellátásból a palackra a csöveket. Rémes stressz és láthatóan midnen probléma. Bármelyik percben ritmuszavara lehetett volna, vagy simán azt mondja a szive, hogy bekaphatjuk és akkor reanimálni kell. És lehet modnani, hogy ez a munkánk, orvos vagy tudni kéne, de akkor, ott, remegő kézzel, nagyon más. Visszaemlékezni hogyan kezelj ritmuszavart, a millió gyógyszerből melyiket add most, mennyit, stb., nem olyan szimpla. Olyat adni amit eddig sose az para. És nem, nincs tapasztalata az embernek, mert sosem csináltam kardiológiát és az átlag beteg nem ritmuszavaros a műtőben. Persze ott vannak mások is és segítenek, előbb utóbb jön a szakorvos, de addig azért ez kaland. Végül nem lett gáz, feljutott az intenzívre egyben. Csak én öregedtem 2 évet.

Még aznap este egyedül maradtunk a nálam is fiatalabb kollégábal és hál istennek, legalább egy tapasztaltabb aneszt. asszisztenssel, a retardált, 19 éves, veseelégtelen "gyerekkel" (135 centi / 44 kiló), akit nagy nehezen elaltattunk gázzal, lett neki egy vénája végre és épp le kellett dugni a laryngeális maszkot, amikor eltűnt a szupervízió, a mellettünk lévő műtőbe, mert épp összecsuklott a nagy hasi műtét közben a másik beteg keringése. Persze, hogy nem ment. Kicsi, nemjó, mellette szelel, géppel nem lélegeztethető, kézzel is csak nagy nyomásokkal, kilégzési széndioxid 60-80 (normálisan 35-40 kellene, hogy legyen). Itt jön az, hogy még ha tudnád is mit kellene csinálni (tiszta ügy, hogy nem megy, intubálni kell és rendesen lélegeztetni, nem hagyhatom így), nem mersz nekiállni. Rutintalanság. Eszedbe jut azonnal 10 másik dolog ami történhet még. Muszáj tényleg intubálni? Relaxáljam? Próbáljam nélküle? Nehéz légút? Ha nem megy? Ha basztatom és nem megy, kap egy kiadós ödémát, vagy laryngeális görcsöt és se ki, se be semmi? Akkor már jobb az, ami most van. Vagy nekiállhatunk elvágni a torkát. Vagy simán megöltem egy gyereket. Persze jött utána a főnök és persze intubáltam és nem volt gond, de ez egy iszonyú stresszes döntés kicsiként.

Érdekes az is, hogy ott és akkor tényleg mindez csak egy eset és csak később, utólag gondol bele az ember, hogy mekkora szarban volt akkor és hogy az ott az asztalon egy emberélet.

Eddig szerencsém volt. Senkinek nem lett baja, vagy bármi, mert elbasztam valamit úgy igazán, de erre azt szokták mondani, "még nem láttál elég beteget". Persze izgalmas, de néha, így visszatekintve, rémes miket csinálunk néha, és csoda, mit ki nem bírnak a betegek.

NAW inc!

A sorozatos applikációm szerint 2 hónap és 18 napot töltöttem sorozatnézéssel. És nincs benne minden. Azért ez kemény, tuti lehetett volna hasznosabban is tölteni, de na, a kikapcsolódás is fontos. Múltkor egyik este kínomban nem tudtam mit nézni, mert elfogyott az új kedvencem a Flesh and Bone. (Mondjuk ez az elfogyott, ez valami 3 napot jelent, hiszen kinn volt a neten a teljes évad és igazán király a cucc az van. Midnenki nézze azonnal ha teheti!) Szóval tanácsatalan voltam és magam sem tudom hogyan jutott eszembe ez de megkerestem az első E.R. részt és meglestem. Durvasztik, 1994-es, voltam kemény 7 éves. Igazából izgi és egész korrekt még szakmailag is. Wikipédia alapján nem csak nálunk volt rendszeres program esténként vészhelyzetet nézni. Alapvetően ekkor fertőződtem meg azzal, hogy iylet szeretnék csinálni később. Meg újraélesztettem tesóm a credits alatt, ezt különösen szerette. Kínomban lehet végignézem a 15 évadot, mi történhet...

Ha már vészhelyzet, sikerült egyet ügyelni a traumán, mégpedig első alkalommal hétvégén, az itt az új helyen létező 48 órás csodát. Ez azért kicsit hosszú volt... Nem szakadtunk meg, hál istennek élhető volt, de vasárnap már semmi időérzéke nincs az embernek, egyszerűen összefolyik, valami örökkévalósággá, hogy ott van az ember és dógozik. A legjobb ami kisült viszont a dologból, hogy jó csapat volt és a beszélgetés során kiderült, hogy mehetek mentőzni \o/

Az úgy van, hogy itt tudtommal csak mentőorvos van meg kvázi mentőápolós szállítóautó. A nálunk megszokott mentőtiszt mint félút nincs. Csak tisztázás képp, a Rettungssanitäter - mentőápoló, nem adhat kb semmiylen gyógyszert, talán egy vénát szúrhat, infúziót, oxigént adhat de semmi iagzán komolyat. Bepakol és kórház. Nálunk van autó mentőtissztel, az úgynevezett esetkocsi, ők főiskolát végzett emberek akik csak ezt tanulják, erre készülnek és szinte midnent csinálhatnak. Ha Notarzt - mentőorvos van az autón akkor  pedig a Notarztwagen - nálunk rohamkocsi a neve. Mindenhol kicsit más, hogy ki csinálhatja ezt. Nálunk bármiylen általános orvos aki extra vizsgát tett. Van a mentőszakorvos is, az oxiológus aki konkrétan erre specializálódott. A germánoknál végzett egyetem, 2 év tapasztalat és némi intenzív és sürgősségi osztály tapasztalat kell plusz a kurzus. Itt a osztrákiában "jus practicandi" azaz befejezett turnus (egyetem után 2-3 év majdnem orvosi meló, jelentősen redukált feladatkörrel és felelősséggel változatos osztályokon) és az azt követő vizsga általános orvoshoz. Vagy szakorvos. Plusz a kurzus.

Kisebb probléma, hogy nekem ugye ilyenem nincs, hiszen nem itt tanultam. Természetesen egy szakorvos képzési helyet nem hagy ott az ember ezért a hülyeségért évekre. Igazából az osztrákoknak sem kötelező csak midnenhol kérik. Elvileg mostanéba változtatnak ezen az agymenésen. Tehát várni kell szakorvosig. Kiderült viszont, hogy a kolléganő akivel ügyeltem, Budapesten tanult az egyetemünkön csak germánul. És ő már utánajárt, hogy mivel mi tettünk államviszgát stb. elfogadják az mint "jus practicandi". Kell egy approbáció németországból valószínűleg (lol nekem már ban bibibiííí), mwert úgy hivatalos német nyelven is, hogy jogunk van beteghez nyúlni. Szóval van nyári program, mert azt is megtudtam melyik kurzusra kell menni ami király. 

Most nagyon happy vagyok, mert én ezt mindig is akartam volna csinálni. Persze most is fosok ezerrel, hiszen ez az ahol egyedül vagy, 0 segítség, gyorsan kell, fos feltételek között stb. Perzse nem mindíg ennyire extra, hiszen rengeteg "08/15" eset van, de elég egyszer kifogni a fáról leesett gyereket, koponyaűri vérzéssel. Nekem iylen szuperhősök még mindig a mentősök és tök irigy vagyok az egyetemi társakra akik már csinálják. Na majd most behozom a lemaradást.

Gégemaszk (eléggé más a két vége)

Nem is értem, hogyan lehet itt ez a szabályozás amúgy. Véggigondolva, ha épp úgy került valaki jó helyre, és 4-5 éve sebész, anesztes stb., de nem csinált turnust, vagy külföldi és nem fogadják el a papírjait, annak ellenére, hogy nap mint nap ezt csinálja, saját felelősséggel, nem mehet. de a kis turnusarzt 2 év vérvétel és záróírás után mehet a súlyos sérülthöz az autóbalesethez. A fődokik nagyon panaszkodnak például, hogy igazán sok félreintubált beteg jön (nyelőcsőben van a tubus és a gyomrát lélegezteti). Nem csoda, ha nem tudnak, mert alig csinálták, babán csinálták, max párszor rendesen betegen és az utcán ráadásul sokkal fosabb mint műtőben. De jött be úgy beteg hozzánk állítólag, hogy a gégemaszkot _fordítva_ dugta le. Vagy épp tegnap sokktalanítóba hoztak egy beteget, aki elvágta két ujját. Azaz ott állt egy anesztes főorvos, két szakorvosjelölt/rezidens anesztes, 2-3 szakápoló, traumás főorvos, 2x traumás szakorvosjelölt/rezidens, radiológus, radiológus aszissztens. Midnezt díszmagyarban, ólomköpenyben. Persze ez nem erre van... Le is lettek baszva. A baj csak az, hogy a súlyos sérült iylenkor nem jöhetett volna akinek kell is ez.

Ezt meg itthagyom  a végére, hogy el ne felejtsétek nézni, hsizen irtójó:

Minden ideköt

Kimaradt egy kicsi. Van ez így na. De ültem a kádban, vasárnap este, ügyelet előtt, Jim-mel (nem érti félre -.-) és gondoltam most van kedvem. Akkor cask így random dolgokkal tovább:


Neha még mindíg megnézem a kormány minden ideköt videóját. Mert szerintem amúgy jó. A második szörnyű, abban cask partyznak, meg kb. azt mutatja, amit a külföldiek, egyetemistaként, pénzesen csinálhatnak Pesten. De az első jó, ert a családot mutatja, a szülőket, a megszokott környezetet és a közös életet, olyannal aki teljesen megért. Vannak természetesen a kommentek, amiekt nem szabad elolvasni, de cask megakad rajta az ember szeme. Persze megy a gyalázkodás, hogy fos a video és, hogy senkit semi nem köt ide. És nekem nem is az elvándorlással van bajom, én is csinálom, cask a hozzáállással. Minek kell minden fronton és portálon szidni az országot? Így? Van szerintem helye és formálya ennek. Van különbség a gyalázkodás és az építő kritika között. Szerintem nagyon szomorú, ha úgy érzik emberek, már semi sem köti őket a hazájukhoz. Én ezt tökre nem így élem meg. Én is eljöttem, mert lássuk be messze nem tudnám azt elérni otthon, mint itt, és én is cask egyszer élek na. De bennem meg lenne a vágy nagyon is, hogy otthon dolgozzak. Biztos írtam is már, hogy sokkal mélyebb és job a kommunikáció az anyanelvemen és amúgy is szerintem jó lenne, ha otthon is meg lehetne csinálni amit itt. És azért nem luxus, cask élhető. Mindenesetre nem szeretem ha cask a szidás megy. A másik ami szerintem nagyon szomorú, ezen "vitáztam" a twitteren, hogy néhányan szívesen állampolgárságot váltanának a kinn élők közül. Nekem valahol itt van például a lélektani határ, hogy ezt nagyon ne. Ez egy olyan szimbolikus lépés, szerintem nem kifejezetten sok gyakorlati előnnyel, amit sose tennék, ha cask nem muszáj nagyon valami speciális miatt. Miért akarnak a fiataljaink, még ha kinn is élnek egy ideje, léynegében "nem magyarok" lenni? Tanulság nincs, cask ez elszomorít és néha kötözködöm emiatt emberekkel, hogy gondolják meg mit csinálnak.

A meló megy, igazából kafa. Még mindig úgy érzem, hogy kevesebbet dolgozom, de ez sajna  atapasztalattal el fog tűnni. A kezdőket nem kínozzák ügyeletben, mert nekik segíteni kell még és inkább a tapasztaltakat szivatják, azokhoz nem kell felkelnie a szupervíziónak. Izgi és amint kicsit belenyugodnék, hogy na megy ez lassan, jön valami ami visszaránt kicsit, hogy azért nem úgy van az. Fura, mert amint megvan a "mi részünk" alszik a beteg, benn az artéria, véna, midnen, rend van és megy az autopilóta  tényleg unalmas és kb. facebookozni lehet egy-egy egyszerű esetnél. De az elején, végén meg a nagy műtéteknél, nagyon beteg pácianseknél megy a küzdés. Neha úgy érzem mondjuk, hogy fogy a felügyelet és a motiváció, hog ytanítsanak, szal elgondolkodik az ember néha félúton, hogy valóban jó e a mit most csinálok vagy tré. Majd próbálok fejlődni, de meló mellett otthon szakmát olvasni fáááááj.

A lakás be van rendezve nagyjából és marhajó és nagyon örülök, hogy nem berendezettet válaszottunk, mert így oylan amiylet mi akartunk és tanultam rengeteg hasznos dolgot. Dec elején jön a lény és marhajó lesz!

És úgy mostanra fáradtam el. Ay edzéses gondolatok majd legközelebb.

#S1Q3.at

Az ex-meló:

Expert Nail

Búcsú

Tehát felmondtam április végével. Még persze az utolsó hetekre beosztottak osztályra és ügyeleti blokkom is volt, nem meglepő módon egy hétvégi ügyeleten kívül semmit nem műthettem. Az mondjuk nagyon kafa volt, mert egy lábszártörést kellett meg velőűrszegelni ami tök király. A beteg térdénél kell bevezetni a szeget és fel kell fűzni a csontvégeket ahogy megy az ember lefele. Aztán fenn két csavar, ezek egyszerűek mert van rászerelhető célzó apparátus. A lenti 3 csavar viszont nehéz, mert nincs célzó, "szabad kézzel kell", azaz folytonos röntgen kotnroll alatt megtalálni és kifúrni úgy, hogy pont átjusson a velőűrszegen. Ilyet még sosem csináltam de meglepően jól ment, élmény volt. Túléltem tehát ezeket az utolsó napokat is, nem mondom, hogy nem volt nehéz, mert nagyon kellemetlen úgy dolgozni, hogy valahol mélyen már nem érdekel és máshol van az ember. De adtam magamra persze és nem feltűnően tettem. Végül megkaptam április második felére a szabit, persze a főnök kezd szenilis lenni és cirka háromszor kellett vele megbeszélni, még az előtte való héten sem volt rendesen beírva, hogy mehetek de kicsire nem adunk. EgyCsináltam sütit és kókuszgolyót, ezeket már reggel bevittem, igazából sikerük volt, elfogyott mind, főleg a kókuszgolyó, az igazán nagy sebességgel. Délutánra meg bevittem kis pezsgőt, hogy mégis. Midnenki nagyon rendes volt, egyedül a főnök volt béna, szokott kis beszédet modnani, most nem, ez szarul esett, de mindegy én azért rendesen megköszöntem h fejlesztettek stb. Értem én, hogy péntek délután már midnenki húzna haza, de két év nem olyan kevés, kibír 20 percet. Kollégáktól kaptam búcsúajándékot is, bécsi tájszóláshoz szótárat, kicsi anesztes zsebkönyvet, hop on hop off buszra zsét, kis bécses könyvecskét; aranyosak voltak tényleg. Igazából ezek után csak nyomtatni jártam be, leadtam mindenem, ez meglepően problémamentesen történt.
pénteki délutáni megbeszélésen volt mini "búcsúbuli".

A papírok:
Rengeteg minden kell az átjutáshoz, még jó, hogy már egyszer csináltam hasonlót és veterán vagyok. És mint írtam 3 országból. Igazából így utólag nem ugrik be semmi ami igazán nagyon problémás lett volna, csak mindent összehangolni és nem elfelejteni volt macerás. De lekopogom ezt még mert leadva még nincs, ki tudja mi derül ki. Nyelvvizsgázni is voltam, eszméletlen mennyiségű pénzbe kerül, még jó, hogy a kórház nagyvonalúan legalább ezt állja nekem.  Ehez képest mondjuk a szolgáltatás nem valami csoda. Nem volt váróterem, órákat álltunk, elfogyott a víz, és maga a vizsga is egy hivatalos levél lényegében meg 2x szituáció amiből az egyiknek értelme sem volt (sokktalanítóba kommunikáció, már bocsánat ez nem vizsgafeladat, ott simán káosz van és midnenki átordítja a másik oldalra amit muszáj). Mindegy, meglett, letudva. Mondták h látszik h már láttam német kórházat. A vicc az volt, hogy a vizsgabizottság egyik tagja épp anesztes főorvos csak másik kórházban, igazából csak a story-m érdekelte a vizsga utána már pörgött. Mondta, ha nem tetszik a hely van másik szép kórház is Bécsben. Úgy néz ki valóban hiány van.

A lakás:

Vivenotgasse

Lakást keresni legtöbbször nem élmény, hiszen általában időre kell. Engem ez eléggé kiakasztott. Sosem csináltam ilyet, sosem volt albérletem. Ráadásul 650 km-ről pláne nem vicces. Felhívom, hogy két hét múlva oda tudok repülni megnézni körberöhög. Másnak fizetni nem akartam magam keresgettem sajna az interneten rengeteg szemét van, van sok ami már nem aktuális, van aki át akar verni, sok nem válaszol. Amitől teljesen lehidaltam, hogy nem ritkán, annak ellenére, hogy nem is nekem segít, ha cég intézi a dolgot a főbérlőnek _én_ fizetek jutalékot. Ami kicsit több mint két hónap bérleti díj. Lazán ki lehet fizetni 1,5k ojrót úgy, hogy sose látod vissza és nem kaptál érte semmit lényegében. Végül sikerült azért párat lebeszélni arra a pár napra amikor átrepültem és szerencsésen sikerült is egy szerintem egész kafát találni. 57 m2 kicsit nagy nekem de ha jön a Kedves király lesz. Nagyon jó helyen van nekem, mert minden van a közelben, már bolt stb. szempontból és U6 vonal, tekintve, hogy a kórháznak is van megállója, egész gyorsan benn leszek. Bútor nincs, szóval pár nap múlva indul a kör az IKEA-ba és az OBI-ba, elverünk egy rakat zsét.

50 pluszosak

A limbó:
Mivel sikerült gyorsan lakást találni belefért, hogy haza is utazzak és nyaraljak kicsit. Április végén 3 napot Bécsben töltöttem, átvettem a lakást, nyitottam bankszámlát, vettem telefont, stb. Otthon voltam vagy másfél hetet, ilyen vihar előtti csendként. Szülők idén 60 évesek, volt kis buli is, így szerencsére sikerült résztvenni. Kisimultak a vonásaim és megpróbáltam felkészülni a sűrű programra utána.

A költözés:
Egy magyar céggel költöztem, nem volt olcsó, de nem is közelre mentem. Nem mindegy, hogy elvittek engem is, márpedig személyszállítást nem vállal mindenki. Flexibilis időpont volt, 15-22 között, így olcsóbb, mert megszervezik úgy, hogy ne üresen jöjjön az autó. Elég kalandosra sikeredett mert én visszatértem 12-én és 13-án délelőtt írt nekem a költöztető, hogy akkor a 15 péntek működne. Ami nekem nem volt meg, hogy 14-e ünnepnap itt, tehát nem tudok kijelentkezni, mert nincs hivatal és nem tudom leadni a lakást, mert senki sincs benn. Tehát egy nap alatt kellett sprintelni a hivatalba, ami csak délig volt nyitva, bepakolni a végét és mindent kitakarítani. Jó kör volt. Mivel minden kész lett utólag 14-re módosult ráadásul a költözés, még aznap kis grillpartyra mentem, egy másik kolléga búcsúzott, és estére volt rendelve az autó. Persze úton ide Belgiumból defektet kapott és a kerékkulcs is eltört, tehát mindössze pár órát késett. Tizenegy után érkezett meg és fél egyre pakoltunk be, éjszaka utaztunk és 8-9 fele érkeztem meg reggel. Végül is mindegy, még pénteken intézkedhettem így kicsit mielőtt összeestem az alváshiánytól.

A fogadtatás:
Nagyon változatosak voltak a reakciók. A kollégák egy része nagyon egyetértett, azt mondta jól választottam, érdekes lesz, sokszor nyugisabb, de benne van az izgalom, ha történik valami, azt mondták megértik és élvezni fogom. Páran kétkedőek voltak, hogy hosszú távon nem unom-e meg, nem fog-e nagyon hiányozni a műtés, a kétkezi, kreatív munka. Teljesen meglepődtem, hogy az egyik anesztes, aki kis félelmetes és nem túl extrovertált (meggyőződésem volt, hogy utál), kifakadt, hogy nemár, mért mennek el az ügyes fiatal kollégák, és, hogy ő köztudottan elég spórolós a dicsérettel, de tök tehetséges vagyok és ezt tovább kell csinálni. Köpni, nyelni nem tudtam. A nem egészségügyis ismerősök általában megértették mért, nekik főleg azt kellett részletezni mit is csinál egyáltalán az anesztes és miért akarom én ezt kipróbálni. Összességében tehát nagyon vegyesek voltak a vélemények. Én izgulok milyen lesz, persze én is félek, hogy a sokadik altatás után ez reflex lesz és unalmas, de ha ott az intenzív és a sokktalanító és a szívás ha valami komplikáltabb nem hiszem, hogy beleunok. Meglátjuk, mindig lehet váltani ha nagyon élhetetlen. A másik persze, hogy volt nem egy, aki megkérdezte nyíltan vagy kevésbé nyíltan, hogy csak magánéleti okokból váltok e; hazugság lenne persze, ha azt mondanám semmi köze hozzá, de én azt sem hiszem, hogy végig ott maradtam volna ahol, ha ez nem így alakul. Szerintem egy főváros egyetemi klinikája nem visszalépés még szakmailag sem. Az meg alap, hogy ha valami jól működik a magánéletben, esetleg változtat az ember az élet más terén is; a boldogság nem csak pénz, melóhely, stb. kérdése.

Ön itt áll:
A korai költözéssel most sok időm van igazából, szervezkedni itt, lényegében jó is így. Hétfőtől minden napra van minimum 2 feladat és elintéznivaló, csütörtökön jön a Kedves és berendezünk, festünk, aztán 28-án már indul is a mandula az új helyen. Érdekes, hogy még csak most, napokkal a költözés után kezd lassan leesni, és érződni, hogy mennyire megváltozott az életem.

Dreams

Az ünnepek alatt kivételesen nagyon élveztem, hogy gyűjthettem ajándékokat a családnak, főleg, hogy ez alkalommal, rendesen postán el is küldhettem őket, hiszen a Kedves meglátogatott és életemben először nem otthon ünnepeltem a karácsonyt. Szeritnem nagyon kis élvezetes volt, volt menő fánk és midnent beosztottunk, megdumáltunk, hogy jó legyen. Volt kaja, pia, díszítgetés, összességében igazán jól telt. Olyan jól, hogy természetesen nem is írtam blogot, mert volt jobb program. Utána sem írtam blogot mivel jött a szokásos szilveszteri ügyeleti blokk rengeteg szívással. Aztán amint vége lett a sok ügyeletnek mentem is haza, majdnem egy hónapra. Közben mondjuk egy hét csapatos síelés is volt, ami szerintem jól sikerült, a csapat mindig változik kicsit de szerintem elégedettek lehetünk, mind a pályák, mind a lakhely is nagyon minőségiek és nekünk valók voltak. Amint visszaértem megint meló és ügyeletek jöttek természetesen.

Az igazi, kis életemet jobban felkavaró események csak pár hete indultak be. Míg otthon voltam is folyamatosan nézegettem az állásokat Bécs környékén és talán írtam talán nem kacérkodtam már korábban is a szakirányváltás gondolatával. Megláttam a telelés vége felé több aneszteziológusi állást a Bécsi egyetemi klinikán és tekintve, hogy ez a terület mindig is tetszett, csak félelmetesnek tartottam a sok gyóygszer és intenzívterápia és sürgősségi dolgok miatt, végül mégis beadtam a jelentkezést. Meglepő sebességgel, egy hét alatt válaszoltak is egy hétfői napon, hogy csütörtökön akkor tudnék e menni interjúzni. Éppen jól jöt tki mert az ügyeleti blokkok miatt volt kis szabadidőm, tehár kaptam az alkalmon és gyorsba összeraktunk a Kedvessel egy Bécsi kirándulást. Nagyon rendesek, pozitívak, pontosak! voltak és abszolút az jött le, hogy benne vannak a dolgoban csak érdeklődjem meg mi kell ahhoz, hogy ausztriában tudjak dolgozni és mikor tudnék kezdeni. Pénteken körbetelefonáltam és írtam nekik, hétfőn már jött is a válasz, hogy akkor június egytől fel tudnák ajánlani a helyet. Nagyon várom a dolgot, szeritnem ritka izgalmas, persze előről kell kezdeni egy kicsit a szakmai részt, pont mikor nyugisabb lett volna már, de ez kihívás és főleg tényleg érdekes is. Ha nagyon nem jön be még visszamehetek sebészkedni, őgy is kell némi intenzíves tapasztalat, pl. a képződéshez. A kórház amúgy hatalmas nagy, az eljese mint egy bevásárlóközpont, postával, spar-ral, sőr még Starbucks is van. Tekintve, hogy egyetemi klinika kutatnak is rendesen, meg is lett villantva, hogy nekiállhatok a PhD-mnak.

Most van pár hónapom elintézni a rettentő mennyiségű adminisztratív feladatot, 3 országban. És amekkora kis mocskok mehetek nyelvvizsgázni, mert még nem voltam elégszer. De 3 év német nyelvű orvoskodás után tekintenek el tőle, nekem meg kettő van. Csodás. Mindenesetre már kp. veterán vagyok, mind nyelvvizsgázásból, mind adminiszrációs vackokból, szóval ezen nem múlik. Életemben először fel is mondtam ma. Már vettem egy könyvet is az amazonról, 3 nap alatt megjött, olvasom ezerrel, hiszen azt mondták kb. két hónapom lesz megtáltosodni és utána húzhatok egyedül altatni... Szép lesz.

Vajon most le kéne cserélni a hátteret!?

Lacus Brigantinus

Boldogan vonatozunk!

Gróf Zeppelin.

Májusban már elfelejtettem, hogy mi történt ezért bármennyire szeretném is nem nagyon tudom leírni. Kár érte. Annyit kiokoskodtunk a kedvessel, hogy voltam május elsején otthon és majálison is és jó volt. Aztán jött a még jobb ő jött több mint két hétre. Ennyi szabim nekem sem volt de okosba őgyelet mellett 1-2 napokat kivettem és szerencsénkre volt nemzeti ünnep is, szóval összességében "olcsün" megúszva nagyon sokat voltunk együtt. Egy hétvégén éjszakáim voltak és egy napot simán dolgoztam is, úgyhogy megtapasdztaltuk milyen is ha úgy érek haza, hogy van aki vár. Végülis akár rendszeresíthetnénk is. Az itteni lét már közösen sem annyira extra, persze így hogy alig látjuk egymást nagyon élevztük, sétálgattunk, fagyizgattunk, voltunk Porsche múzeumban, csináltunk marhajó koktélokat ha már kaptam könyvet ajándékba, főzögettünk stb. Ezt is nagyon élveztük de azért az attrakció a rövidke kis 5 napos nyaralás volt a Bodensee-n, kb. "itteni Balatonon".

És volt szép hajó kedves.

Volt szép kilátás.

Vonattal mentünk tök olcsó volt ahhoz képest amire számítottam. Az itteniek által nagyon szidott, fos, szar, fos német vasúttársaság ezúttal tiszta és potnos volt minden átszállással együtt. Szokásunkhoz híven Airbnbn foglaltunk szállást, a város nyugis részén volt es japán pár adta ki. Teljesen jó élményünk volt ismét, semmi komplikáció, tiszta volt, rendes volt, a legfontosabbak rendelkezésre álltak. Wifi és mikró nem volt az mondjuk fájt, na de hát ez van. Nagy örömünkre valami adófizetés ellenében (ilyen idegenforgalmi cucc ha jól értelmeztem) ami a szállás mellé alap benne volt kaptunk "ingyé" buszbérletet az ott tartózkodás idejére. Nagyon meglepett és nagyon jól jártunk vele, egy vagyonba került volna másképp. Vettünk 3 napra ilyen élménykártyát ami igaz retek drága de még mindíg olcsóbb mint kifizetni minden belépőt és minden hajókázást. Utóbbiak ugyanis mind kafán benne vannak, így sokkal könnyedebb a nyaralás amúgy. Kaptunk persze hozzá minden féle képes prospektust és leírást, miket lehet megnézni, mik a jók. Még kis tipp is volt, hogy ha valaki csak pár napot tölt a környéken, miket melyik nap nézzen meg, hogy szervezze össze. Voltunk Sea Life Centerben, hajókáztunk orrba szájba, néztünk léghajó múzeumot Friedrichshafenben és menő középkori várat Meeresburgban. Azt hiszem közös vélemény alapján kijelenthetem a leg aranyosabb az utóbbi, az egész városka a kikötővel, várral, új kastállyal, sikátorokkal és kajáldákkal igen hangulatos. Konstanz-ban is sokat mászkáltunk, a centrum itt is rendkívül kellemes, és persze a part a városligettel a legjobb kikapcsolódás. Laknánk ezen a vidéken azt hiszem.

Rájás.

Nagy akváriumos.

Amúgy megy tovább a meló, egy részről mintha ragadna rám valami, másrész persze még mindíg van sok szituáció amit nem nagyon sikerül megoldani. Jó élmény, hogy voltam a hatodéveseknek az előadásán, emit a mi főnökünk tartott (ez alapból tartozik a hatodéves gyakorlathoz) és egész sok dolgot tudtam volna kapásból ami felmerült. Hiába ha az ember látta és találkozott vele könnyebb. Természetesen volt jó pár hibás tippem is, de maradjunk csak pozitívak.

Nagyon tervezzük már a kedvessel, hogy valahol közelebb egymáshoz keresünk valamit, elsősorban Bécs és hasonló határmenti területek jönnének szóba. Már jelentkeztem is de annyira valahogy mégsem könnyű. Nem könnyű innen és nem könnyű igazi ismeretség nélkül. Meg amúgy kiírva állásokat sem láttam. Azt hittem tapasztalattal, ráadásul germánnal ennél lényegesen egyszerűbb lesz. No mindegy nem hajt a tatár mondják nekem, csak frusztrál a sikertelenség. Pedig még esetleg szakirányt is váltanék. Még alakul. Midnenesetre ez alkalommal egyedül vágtam neki, alapvetően életemben először a dolognak. Céggel van jó meg rossz tapasztalatom is ugyebár, nem kellenek ők nekem. Bár lelombozva végignéztem, hogy kiktől lehetne segítséget kérni, az a vicces, hogy alig van aki az osztrákokhoz is szervez. Gondolom németbe egyszerűbb és amúgy többet keresnek. Ugyanitt ha valaki tud nekem helyet ne habozzon :P Attól nagyon félek, hogy lassan beosztanak ügyeletbe mint "tapasztaltabb"-at és pl általános sebészeti kérdésekről abszolút ötletem nincs. Lassan kéne másik részlegen kis időt tölteni csak így, hogy emnni tervezek nem merek jelentkezni. Vagy lehet keresek sima sebészetet bécsben és onnan ugrok megint? Ezt még megoldom...

My OR!

Még jó, hogy legalább azt elmondhatom, hogy írtam már ebben az évben. Sajna ebben magam sem voltam biztos míg meg enm néztem. Történnek persze dolgok, csak én minimum már nem érzem őket annyira speciálisnak, ha van időm lusta vagyok írni ha nincs pedig nincs. De a blog marad és fontos és legyen és írok ha nem hamar akkor későn!

Timi a jégcsappal

Voltam sokat otthon februárban, egy hétig lébecoltam anyuméknál, aztán pedig elmentünk síelni végre megint a régi bandával ahogy azt kell. Volt vagy 2 év amikor nem jött össze ezért különösen örültem, hogy mindenki időt tudott szakítani rá. Az odaút katasztrofális volt, soha ennyit nem utaztunk még francia síterepre, a legjobb pedig az volt amikor lerobbant a busz kb 2 megállóval a szállás előtt, nekünk semmi infó miért. Kiderült, hogy hólánc kéne de a 100%-ig kompetens buszsofőrök nem tudták felrakni. A teljes busz egy heti cuccal és sífelszereléssel a járat buszon cipekedett fel. A szállás sem volt a legjobb, kicsi, szűk (szűkebb mint amúgy na) és sajna úgy sikerült már csak foglalni, hogy 2 felé kellett szakadni. Legközelebb ügyesebbek leszünk, de ami számít az amúgy is a csapat az meg jó volt. A síterep is kafa volt bár erősen a jobb síelőkre van kitalálva, néhány dolgot nem sikerült teljesen kihasználni, gleccseren a méteres szűzhóban nem vagyunk még teljesen magabiztosak na. Amúgy volt besíelés is Mátraszentistvánon, az is kafa volt.

Flo & Inez

A csapat másik fele.

Voltam extra síelni a kórházas csapattal is március végén, csak hétvége, 2 nap. Gondoltam nem árthat kicsit "networkingelni" és jobban megismerni a kórházban dolgozókat egy másik oldalról is. Részsiker, amúgy is introvertált személyem idegen nyelven nem teljesít jobban, de azért egyértelműen megérte. Első nap az igazi "húsvéti síelés" érzés volt, sok zöld és néha csak egy csík a pálya, de panaszra nem volt ok, voltak igazán jkó helyek még és teljes napsütésben toltuk sál és kesztyű nélkül. Másnapra a fene se gondotla de egész estés és napközbeni hüesés után a friss fél méteres szűzhóban toltuk az ipart mint a filmeken, isteni volt. Ugyanittt jegyezném meg, hogy fene a sok nyugateurópai délnémetbe akik zavarbaejtően profin síelnek, de mindenki. Videót is csináltam, meg kéne vágnmi stb. még dolgozom az ügyön. Ugyanitt tesó is emgcsinálhatná a februárit!

NagyZ

Volt vendégem is március elején Prof. Dr. med. Habil. Hr. Nagy M.D. Phd. jóbarátom meglátogatott. (van matrac aki akar jöhet, még most mielőtt elköltözöm!). Városnéztünk, főztünk, partyztunk minden volt. Még azt is sikerült megoldani, hogy benézzen velem melóba, ha már úgy is tervben van egy esetleges németországi munkavállalás. Azt hazudta, hogy jól érezte magát remélem legalább részben igaz is.

Melóban volt minden féle szokásos, jobb napok, rosszabb napok ahogy az lenni zsokott. Legutóbbi vicces eset az volt mikor a műtét második fele úgy zajlott, hogy scak a beteg volt német a műtőben, és a műtét második alapvetően nemf eltétlen egyszerűbb szakasza szak-, főorvosi felügyelet nélkül történt, Zolika mint Chef operatőr kiszedte a két beragadt csavart a spec. munkaeszközökkel maik megérkeztek és befejezte a műtétet. A főorvos hál istennek laza volt, nagyon birom jó arc de azért állítólag megelpődött kicsit mikor a műtős segéd bejelentette, hogy a szomszédban a kis retek rezidens tovább operált és kiszedte a csavarokat. Qualitätskrankenhaus. Vannak iylenek de tessék csak nyugodtan orvoshoz járni.

Sido

30 Seconds 2 Mars

Votlam halál menő koncerteken is (bárki bármit moind, csak irigyek), ezt bírom Stuttgarban, hogy elég nagy ahhoz, hogy azért nagyobb nevek is jöjjenek. Volt 30 Seconds to Mars, One Republic (arra menjetek eszméletlen a hangulat és a színpadkép is), Sido, Luxuslärm megint. Asszem koncert fan vagyok. Már van tervben Baseballs is méghozzá 77 Bombay Street-tel előtte; jóleszez!

30 Seconds 2 Mars

Hétfőtől megyek továbbképzésre, még sosem voltam ilyemsin nagyon kíváncsi leszek milyen lesz. Nem kell dolgozni szal jól indul. Majd írok arról is emrt jó témának tűnik.


P.s.: A helyesírási hibák, a vesszők hiánya és az elírások elengedhetetlen részei a stílusnak, avagy újraolvasni lusta vagyok jó lesz ez így is.

This is my OR!

This is your arena

Ezt valamiért külön akartam leírni. Miután szóltam, hogy tök nem fair, hogy mások többet próbálkozhatnak műteni mint én, kicsit javult a helyzet és volt szerencsém egy kér kis dolgot csinálni. Számomra érdekesek a tapasztalatok, nem egészen csak azok a nehézségek amire mindenki elsőre gondol. Talám valakinek fura, mésba belevágni, nekem ezzel éppen nincs gondom, de talám egyértelmű, hogy meg kell tanulni varrni, az eszközöket használni, elsőre azt sem tudja az ember hol a vége amit meg kell fogni. Ha csak nézed oylan egyértelmű, de mint mindíg itt is amint a kezedbe adják hirtelen mégsem megy oylan flottul a dolog.

Amit igazán meg akartam osztani mint magvas gondolat az viszont a következő. A címben szereplő mondat megannyiszor elhangzik kedvenc Grey's-emben ez talán másnak is feltűnt aki nézi. Miközben feltételezem, hogy ott ez csak hatásvadász fordulat, újabban elgondolkodtam rajta, hogy nem alaptalan. A műtőben tényleg az operatőr az isten. Persze az altatóorvos még komoly befolyással bír, hiszen hiába áll tökéletesen a velőűrszeg ha a beteg már nem tudja majd használni, de alapvetően a műtétet végző klinikai nagy fehér van a műtőben a tápláléklánc tetején. Ez most olyan bagatelnek és egyértelműnek tűnik, az is midnaddig amíg nem lettem hirtelen én az operatőr. A fentebb említett szerep ilyenkor összeütközik a kezdő bizonytalanságáva és tapasztalatlanságával és pontokon meglepően komikus a helyzet.

I would have been a really good postal worker.

Asszistensként teljesen átérzem, hogy azért vagyok, hogy segítsek. Csak azért. Nem nekem kell látni, az operatőrnek kell látni. Nem nekem kell hogy kényelmes legyen, hanem neki. Ha látom, hogy nem jól áll a lámpa megigazítom, hogy neki ideális legyen. Ha beállítja a kezem valahogy úgymaradok, azt teszem amit mond. És működik a rendszer. Mindenki a műtőben azon serénykedik, hogy az operatőr kényelmesen, a legjobb körülmények között a lehető legjobb eredménnyel tudja elvégezni a műtltet. Ez kezdőként szerintem lehetetlen. Annyira lefoglalja az embert az, hogy nem tudja igazán azt sem, hogy mit csinál, hogy mi merre van, hogy minden egyszínű rózsaszín, hogy vérzik, hogy midnenki rá vár, hogy haladjon, hogy mi a következő lépés, hogy ciki e megkérdezni, hogy "most miaf legyen?", stb. stb. - a végén az eredmény, hogy teljesen kéynelmetlenül, begörnyedve, sötétben, próbálkozik valamit csinálni amit gondol, hogy kéne, persze még annál is nehezebb mint amúgy lenne hiszen még csak a körülmények sem stimmelnek. De egyszerűen nincs kapacitása az embernek arra, hogy ezekre azonnal gondoljon, és valahogy nincs meg az önbizalma, hogy valóban irányítson, ahogy ebben a státuszban kéne. Szerintem oylan mint a vezetés, egy idő után autómatikusan jön de az elején túl sok az információ egyszerre.

Let's have some fun.

Mindenesetre élmény, és tök "jó" félni előtte, hogy menni fog e, tök érdekes közben megcsinálni és rendkívül menőnek érzi magát az ember utána, hogy meg tudott csiálni valamit. Csak ez az utóbbiakban részletezett helyzet így megragadt és én éppen nem erre számítottam, hogy nehézség lesz. Lehet persze, hogy másoknál más merül fel, erről érdemes lenne emgkérdezni a kollégákat talán.

Nem csak a húszéveseké a világ

Erősen áttértem a havi 1-2 posztra. Hiába, kevesebb az újdonság és több a meló, nem mindig érek rá, vagy ami még fontosabb van kedvem és erőm írni. Feladni semmiképp nem akarom, muszáj a rekordsorozatnak folytatódnia.

Szóval igazából már réges-régen de volt egy jó kis egyhetes szabim, amikor is meglátogatott a Kedves. Kütelező programként elmentünk a helyi fagyizóba, ami nagyon szuper, ezen szurkoltunk ezerrel, hogy legyen nyitva még így ősszel is. Mázlink volt, sikerült bezabálni, kétszer is. Mivel a környéken már voltunk a móltkori látogatása alkalmával, most kicsit távolabbi célokat vettünk célba. Egyik kolléga eljtette el, hogy Zürich nincs is olyan messze és végül is igaza van. Ezen felbuzdulva csináltunk egy kis vonatos kirándulást, csak így a hétvégére. Foglaltam Airbnb szállást, amivel ismét nagyon meg voltunk elégedve, a hely is tiszta, szép volt meg a vendéglátó lány is rendes volt teljesen. Abszolút flexibilisen megbeszéltük vele az érkezést meg indulást, és jó kis tippeket is adott. Egyikőnk se volt még Zürichben szóval némi netes kutatás után ahogy esik úgy puffan alapon mentünk előre és teljesen jó volt. Itt is van ilyen Welcome Card mint Berlinben, hasonlóan megéri az "ingyen" közlekedés, a sok akció. Itt még egy hajóút is benne van, amit nagyon lelkesen ki is használtunk, mindenképp megéri kipróbálni ha valaki arra jár. Másik utazásunk Karlsruheba vezetett de csak ilyen egy napos, reggel megyünk, este jövünk módszerrel. Ex némettanárnőm Eszti épp németországban kirándult, ez alkalommal őt látogattuk meg amíg a közelben volt. Megvolt a sok élménycsere, elnéztünk Ettlingenbe mert szép, ittunk jó kis kézműves sört, szóval mindent amit egy ilyen kiruccanás alatt kell. Az egészről a megszokott Flickr képsorozat itt, valamint Eszti csinált extra videót is az ő útjáról, abban is benne vagyunk.

Aztán megint dolgozni kellett, bár ez nem kellene, hogy ennyire meglepjen. Megyeget a meló, nagyon úgy érzem, hogy rá kéne venni magam az itthoni olvasásra, és szakmailag kicsit kéne fejlődni, csak persze macera midnez munka mellett, plána, hogyha senki nem rugdossa az embert. Azt érzem, hogy kicsit többet kéne műteni, valahogy még nem sikerült sokszor odajutni rendesen az asztalhoz. Persze szerencse kérdése is, hogy mikor jön olyan beteg akit lehet, épp privát biztosított e vagy nem, stb. de sokszor szervezési kérdés is, az meg zavaró. Szóval amikor van 3 olyan műtét ami kafa lenne a kezdőknek, és ott is vagyunk 3-an aznap, akkor mért egyvalaki csinálja az összeset, mért nem lehetne midnenkinek lehetőséget adni? A másik, hogy még azért mindig van kis gyomorgörcs és hiszi ha be kell menni dolgozni, ez nemtom mikor tűnik el, talán soha. Jobb mint korábban de még erősen fejleszthető. Bár nemrég, hogy beszéltem évfolyamtársakkal, akik otthon dolgoznak, kiderült azért, hogy nem egyszerűbb persze otthon sem az élet, hasonlóan nagy felelősséget sóznak az emberre és nagyon figyelni kell, mit vállal be az ember. A kollégák viszont jófejek, lassacskán kicsit összébb rázódunk, most van a Stuttgarter Wasen, ami olyan ugye mint amin voltam tavasszal, elvielg kicsit nagyobb is. Közösen ment az egész kórház, bár én csak későn értem, mert még ügyeltem is, de voltak azért ismerős arcok, aztán pedig még 3-4 masik kollégával benéztünk Stuttgartba is mert mért ne, "yolo" végülis. Sajna a második túráról lemaradtam, amikor csak a klikkesedő sebészek mentek, mert aznap már utaztam haza. Amit még sajnálok, hogy a Braun doktor elment praxisba, ő nagyon rendes volt és rengeteget segített, neki is pont szombaton volt a búcsúbulija, ilyen kerti party náluk, de én már akkor otthon voltam. Na nem panaszkodom mert az nagyon király de lehetett volna előtte való hétvégén is.

Voltam tehát otthon is, nem is keveset, vagy másfél hetet, így a szülinapom körülre volt betervezve. Mozgalmas volt azt meg kell hagyni. Ha a Timi jön, akkor legalább az első napot pihenéssel és minimális programmal töltjük, no ez most kimaradt. Sajna a gép is késett, rendesen éjszaka érkeztem, aztán a szabi első felében a rokonságot látogattuk végig minden irányban, meg sörözgettünk a Szolnok környéki bandával. Aztán félúton irány Pest, az ottani társasággal sör, végül pedig irány Eger. Bizony Eger, kitaláltuk, hogy nem kell nekünk repülni ahhoz, hogy valami jót lássunk, szép kis hazánkat is fel lehet fedezni. Összeszerveztük a haverokkal és hétvégéztünk egyet, nagyon kellemes volt, meglátogattuk a főbb nevezetességeket, iszonyatos finomakat ettünk és meg kell hagyni a bor is finom arra fele. Persze annyira tehetséges voltam, hogy a két telefontöltőnket otthagytam, szerencsére meglett és küldik postán, csak sajna így sokáig nem lesz rendes telefonom és netem és és és. Az iPhone töltő retek drága, ez mindíg meglepetésként ér valahogy, mert általában felülmúlja a várakozásaim. Ez történt most is. Ennek okán a képek (amiket én csináltam) csak később jönnek.

Ugyanitt vénülök, tesó is mindig ír szölinapos blogposztot, nos én csak hozzácsapom ehhez. Ad 1 félelmetes, hogy közelebb van a 30 mint a 20, ad 2 köszönöm midnenkinek ezúton is a köszöntéseket.

Ilyenek voltunk

Szépek voltunk!

Hol a Duna?

Kicsit lemaradtam az irassal. Szal ott tartottunk valahol, hogy hazajutottam! Kafa volt, már nagyon vártam az életérzést, hogy Pesten nyáron mászkálhatok. Haza egyáltalán nem mentem mert hadi állapotok uralkodnak a lakásfelújitás miatt, és a szülők sem voltak otthon. Igazából jól alakult, a legtöbb dolgot, amit akartam sikerült elintézni. A haverokból sajna viszonylag kevesen értek rá, mindenhol zajlik az élet és a legtöbben nyaraltak, ösztöndijjal voltak kinn satöbbi. Azért sokakkal sikerült találkozni aminek nagyon örülök, hiszen ugyan kezdek ismerni itt egy két embert, minimum a kollégákat, de azért az igaziak még mindig otthon vannak. Voltam eskövőn is, életemben először templomi szertartáson is; ezúton is sok boldogságot az ifjú párnak. Volt még dunai hajókázás, romkocsmázás, plázázás, ZP koncert, szóval igazán kellemesre sikeredett. Sajna nagyon rövidke volt... Hazavittem viszont a nagy bőröndöm odafele tele ecetes chipssel és borral meg sörrel, visszafele pedig elhoztam a számitógépem. Pár nap múlva beugrottam a Saturnba és elvertem egy rakat pénzt a kiegészitőkre meg monitorra, szóval ezt a bejegyzést már sikeresen asztali gépről írom. Minden klappolt és semmi nem tört össze útközben, persze kiadós macera volt szenvedni a bőrönddel, de mos már minden jó és szép.

Karácsony!

A végeredmény

A köv hét nem volt annyira húzós, mert végre csak segitő pozicióban voltam alkalmazva. Ugyanakkor valahogy elég fosul alakult a dolog, mert megint nem sikerült sem, mit igazán operálni és csinálni, nem is voltak olyanok amiket lehetett volna, ha volt akkor épp más volt soron vagy a rohadt telefon nem csörgött vagy stb. Ez igy elég gáz lassan mondanom kell a főnöknek, hogy nem fair az elosztás. Biztos mer' külföldi vagyok! Cserébe holnap megint a szokásos, enyém az osztály, senki nincs aki segitsen, 5 tervezett felvétel hétfőn, 5 szuris beteg minden napra, hétvégi ügyelet, éjszakák. Öreg vagyok én már ehhez...

Danke für Travvelling
vis Deutsche Bahn

A hétvége sem volt ugyanakkor unalmas, elugrottam Karlsruhe-ba a német barátainkhoz. Itt voltam annó nyelvet gyakorolni is.
Elgondolkodtatott kicsit a látogatás. Egyik oldalról, jézusom nem is volt ez olyan rég, hogy náluk töltöttem azt a hetet nyelvtanulni és mennyi minden történt azóta. Nagyon szalad az idő. Nyelvileg érezhetően fejlődtem természetesen, nem mondom még mindig hiányoznak rettentően alap dolgok, de már nem félek megszólalni, megszoktam, hogy akármi is van muszáj. Ugyanakkor persze tuti nekem vannak nagy elvárásaim, és máshonnan is azt hallottam, hogy ilyenkor mélypont van (3-4 hónap) de amellett, hogy érzem, hogy javulok, azzal is midnen egyes nap szembesülök, hogy mennyi minden hiányzik még. Valószinűleg hozzáállás kérdése, hogy az ember melyiket helyezi előtérbe. Amúgy semmi extra nem volt, életemben először utaztam rendes német vonattal, nos mindnenki szokta szidni, mint mi a MÁV-ot, de azért ez maradjunk annyiban, hogy jobb. (Persze midnenkinek a saját baja fáj.) Ugyanitt a nyelvhez kicsit visszakapcsolódva itt a videó, amiben a német vonatokról hisztiznek. Tök jó, mert nagyjából értem, és ez fejlődés, és tényleg vicces. Voltunk továbbá a Turmberg-nél, persze annak ellenére, hogy napsütésben indultam el, kafán eláztunk és fújt a szél is és én rövidgatyeszt vittem csak meg pólót. Meg grilleztünk és ettünk ott is Curry Wurst-ot és társasoztunk este. Másnap, Lofék már mentek búvárkodni én pedig haza, hogy itthon is tudjak kicsit még pihenni.

Még lógok egy betegbiztositásos cuccal is, el ne felejtsem...