Hétvége + Penumbra

Péntek:

Pénteken a proffal csináltunk kis operációkat és kézműtéteket. Ezeknek általában el van különitve ilyen kis műtő egység, hiszen ide csak reggel befárad a paciens és délután minden dokumentumával együtt kisétál. Rendes volt a prof, mesélt, hogy hogyan működik a rendszer, mi az asszisztens feladata, persze másodsegédcsótány munka amit csinálni kell, de valahol el kell kezdeni. Jó ha képben van az ember amúgy tényleg mert az az igazi, amikor a beteg scere alatt megirja az ember az előző lapját és elengedi az az előtti beteget haza. Majd belejövök. Ami nagyon élvezetes volt, hogy ő igazi szakmát is magyarázot, mit, miért, hogyan csinál, mire kell figyelni. Fene, nem tudtam a kéztőcsontokat, de rendes volt még mondókát is mondott ami alapján németül is megjegyezhető. A legtutibb, hogy még drótot is fúrhattam valakinek a kezébe, ez utóbbi volt kétségtelenül a nap fénypontja. Utólag csináltam pár képet.

Bolt:

Gondoltam érdekes lehet még, hogy voltam vásárolni hétvégén és nem annyira mondható drágábbnak ez alapján Németország. Ezt vettem szombaton:

akciós 7up 1,5l - 195 + 75 üveg

pennys tej 1l 3,5% - 180

pennys por kakaó - 598

müzli - 810

2 kilós mosópor - 1080

öblitő - 586

menőbb féle zsömle - 39

kenhető sajt - 230

kicsi szetemszacsi - 207

Az árak természetesen már forintban vannak. A kajálás/kávézás pl. drágábbnak tűnt nekem de a bevásárlás szemmel láthatóan abszolút nem.

Bank:

Voltam ma bankban is, tök jó volt. Saját tanácsadóm van akit bármikor nyaggathatok. Bementem, volt idopontom, kb. másfél percet ültem a bőrfotelban és jött is Herr Miller aki türelmesen meghallgatott, midnen kérdésemre válaszolt, abszolút nem akart rábeszélni semmi hülyeségre mintha tényleg a javamat akarta vola. Vagy ennyire profi. Még a gondolatomat is kitalálta, van rögtön ilyen alszámlám is amire gyűjthetek spórolt pénzt.Meglett tehát a számlám, iylen internetes szóval a legolcsóbb amit ennél a banknál lehet, mondjuk igy is 3,90 € havonta. Ugyanakkor nagy bank, mindenki emliti ha megkérdezem hol nyissak bankszámlát, van egy rakat automatájuk, és hát ez a tanácsadás végül is nekem jó, úgysem ismerem a rendszert. Kaptam temrészetesen designos mappát, szatyrot, tollat. Ezek aztán amúgy mindenre gondoltak, van benne lefűzhető névjegytartó amibe kapom a fontos névjegyeket, külön lefűző a számláknak, naptár, szóval simán minden. Utána ott helyben be is adtam a kihozott kázpánzem, ne lopják már el. 

TéBé:

Végezetül még megosztanám a "Nők külföldön" bolg ezen posztját, külföldi tartózkodás/munka melletti TB fizetésről szól, szerintem jól összefoglalja és saját tapasztalatból mondhatom, hogy nem egyszerű összegyűjteni minden infót, néha azok sem tudják akiknek pedig nagyon kéne. Gondolom a bolg cime ellenére férfiakra is ugyan ez vonatkozik. Kivételesen ezt egy értékes fácsé megosztásnak találtam ismerőseimtől, hátha segit, ha valaki esetleg kalandba szeretne fogni a közeljövőben.

Baby steps...

Kórház:

Az első nap nem sok beteget láttam. Egyik dokival bejártuk a kórház rejtett zugait és beszereztük a legfontosabb dolgokat, gondolok itt a következőkre: telefon, kulcsok, ruha, kajakártya, igénylőlapok h legyen a számítogépekhez belépő kódom. Mindenki rendes volt és segítőkész, örültem persze nagyon, hogy kisértek mert elég labirintus a dolog, meg mindent elintézni jó nagy macera. Azóta főleg osztályon vagyok, bár párszor hívtak segíteni műtőbe is. Eléggé sokk az első pár nap, fura mert nem is kérnek akkora nafy dolgot, ugyan az kell mint itthon: beteg felvétel, intézkedés ha valamit rendelni kell (transzport, áthelyezés, konzílium stb.), záró írás, meg mondjuk néha egyedül csinálja a csajszi aki ott van a vizitet amihez azért képbe kéne lenni gyógyszereléssel meg hasonlókkal. Két probléma van, egyik természetesen a nyelv, mert van olyan beteg akit piszkosul nem értek, meg hiába írnék zárót azért nekem ilyen sebességgel nemm egy a fogalmazás. A másik baj a szakma, nem épp értek az ortopédiához még és úgy nehéz. A legtutibb, hogy ez a kettő összemosódik, és vagy fogalmam nincs valamiről, vagy nem tudom elmondani. De majd lassan csak belejövök, valszeg jöv héten kapok vagy 2 kórtermet és akkor lehet próbálkozni. Problem még például, hogy itt újabban nem vehet vért és nem tehet be branült nővér, szal ezt is nekem kell majd, amit gyorsítva meg kéne tanulni mert maximum 50% a sikerarányom. Azért már pár nap alatt is van tapasztalat, ha nem rettegek, és ha esetleg tudok beszélgetni a beteggel akkor jobb az eredmény. Amitől még tartok, hogy ezen az elmaradott helyen kézzel írják az ambuláns lapokat és én azt abszolút nem tudom eolvasni. Ráadásul németül, és szakmai szóval nem éppen tudom minek kéne ott állnia, pedig az egyszerűsíti a helyzetet. Kicsit érdekes, de ilyen hétköznapi kis dolgok simán megszivatnak. Jelenleg még nem akkora gáz mert olyan vagyok mint egy hatodéves, végülis jól jártam, hogy van egy kis időm belerázódni, remélem sikerül valamit magamra szedni mielőtt rám hagyják az osztályt. Hangulatom kicsit ingadozó, néha elég depresszív, hogy mint egy óvodás oylan vagyok aki nem ért semmit, nem tudja mi hogy megy, mi merre van és semmit nem képes egyedül megoldani. Persze nagyjából jófej mindenki, de az tiszta, hogy senki nem tanulhatja meg és csinálhatja helyettem amit kell.

Approbáció:

A napi 7:15-től kb negyed/fél 5-ig terjedő meló után folyamatosan mehettem intézni valamit. Ami rajtam múlott meg is van, voltam hivatalba bejelentkezni, és mákomra ott csinálják a hitelesített másolatokat is szóval két legyet egy csapásra. Flottul elintézték nekem gyorsan azt is a kórházban, hogy mehessek üzemorvoshoz. Vettek 4 cső vért, teljesen rosszul lettem. Majdnem megfejeltem az asztalt, kivert a víz, úgy kellett beszéltetni meg utána fekhettem le. Másnapra kiderült, hogy nincs antitestem hepatitist B ellen hiába oltottak ált. isk., szóval kaptam is azonnal egy oltás is. A lényeg, hogy kaptam papirost, hogy nem vagyok eltiltva. Nagy boldogan lebeszeltem a főnökkel, hogy ma elmegyek személyesen leadom, de hiába van nyitvatartási ideje a hivatalnak vagy mi a szösz, csak megbeszélt időpontra lehet menni. Kinos mert csak jöv hétre kaptam időpontot és ad 1 kéreckedhetek el megint, ad 2 fognak örülni, hogy még mindíg nincs papirom. A cég szokás szerint kritikán aluli, nekem kell levelezni a fordítóval, hogy küldje el a dolgokat és nekem kell megírni a postacímet is neki. A repjegyem azóta is utalják, különböző kifogásokkal. Hihetetlen.

Egyéb:

Rohangáltam még az egyéb dolgokkal is. A lakásbejelentést már említettem, ezen kívül vettem egy prepaid telefont, hogy elérhető legyek, meg az itteni hivatalt is olcsóbb azért így hívni. Bankszámlát is akartam volna nyitni de nem lehetett csak egyszerűen besétálni és létrehozni egyet, kaptam időpontot h mikor menjek a tanácsadóhoz. Annyi midenesetre elmondható, hogy itt midnenhol sikerem volt, mindenki igazán nagyon rendes, kedves és segítenek. Bármilyen boltba mentem éreztem a fogyasztói társadalmat, szolgáltattak normálisan, és nem éreztem rosszul magamat a sokadik idióta kérdésem után sem. Érdekes, ez a számhúzás az ilyen helyeken itt nem tűnik divatnak, csak a hivatalban volt, máshol simán megvárják az emberek egymást.

Határátkelő

Mögérkeztem, Titivel a kaktusszal együtt épségben. Kalandos volt az út, állitólag már megnyitották az autópályát mire én mentem de aztán kitalálták, hogy mégsem. Jól jártam, hogy végül nem a pár nappal korábbi buszok mellett döntöttem mert azok visszafordultak vagy el sem indultak. Cserébe akik lemaradtak sokan ezzel jöttek, érdekes volt, hogy mindenki már spanci, hiszen 12-3 órát üldögéltek a sorban/parkolóban mielőtt visszafordulás lett a vége. Természetesen az alaphangulatot rögtön megadta a rendkivüli helyzet, főleg az emlitett rossz emlékekkel rendelkezőknek volt kiadós vérnyomás emelkedésük végig amig az országban voltunk. Minden féle arc volt. Egyik kedvenc "Ferenc II" (mert úgy nézett ki mint a pápa) aki fél percenként rohangált előre megosztani és kicserélni az információit a sofőrökkel. Amikor épp nem ezt tette telefonált folyamatosan és panaszkodott, vagy kiselőadást tartott kis közönségének változó témákról amelyekben persze mind elég szakértő volt. Más kedvencem a mókamester aki általános iskola alsó szintű faviccekkel szórakoztatott mindenkit. Megjelenését birtam legfőképp a bőrkabáttal, bajusszal, fél centis géppel lenyirt frizurával és egy elmaradhatatlan nagy Magyarországot ábrázoló fülbevalóval. Nem volt tahát unalmas az út.

Stuttgart külvárosi részébe érkezett a busz, egész könnyen megtaláltam a közeli HÉV-et és Karlsruhe után a jegyautomata sem okozott különösebb gondot. Azért a 2,20 eurót kicsit sajnáltam a 2 megállóra. Esslingenben is fogtam egy buszt a klinikákig mégse sétálgassak már a "cuki kis bőröndömmel" amivel kb egy sólyban voltunk. No meg az idő sem szeretett annyira, Münchenben még tavasz volt, aztán Ulm magasságában zuhogott a hó iszonyatosan, Stuttgartnál pedig esett az eső. Nagyon meg voltam elégedve a kórházzal ahogy szerveztek, kértem a gykornoki időre kaját meg szállást és mindent lerendeztek, minden levelemre 2 óran belül válaszoltak is. Kicsit megingott a dolog mikor be akartam jelentkezni a főportán és senki semmit nem tudott a jöttömről. Kis telefonálgatás után kaptam egy vendég apartmant mint az interjú alatt. Pont elkezdtem hisztizni, hogy eddig ugyesek voltak erre mi lett a dologból, amikor kb negyed oras tartozkodas utan csörrent a telefon a lakásban és ezerrel elnézést kért az illetékes és mondta h jön 10 perc és atadja a rendes szobát. Nagyon gyorsan reagált pedig nem hiszem, hogy vasárnap dél, 1 óra fele ő benn volt. Elnézett valami naptárat. Nagyon kedves volt ugyanakkor, mindent megmutatott, olyan mint egy kolesz, csak egyedül lakom a szobában. Konyha, hűtő, wc, fürdő, mosoda közös. Egy csap van viszont a szobábanlegalább lenycsét kivenni meg fogatmosni nem kell kifáradni. Be is van a legszükségesebbekkel rendezve, ágy, nagy szekrény, komód, kisasztal, iróasztal, szék, fotel, álló polc van. Kipakolásnál elfogott azért, hogy de marhára egyedül érzem magam, azóta mondjuk elvagyok nem volt energiám ilyenekkel foglalkozni. Kicsit elvesztek a cuccaim a lakásban, fejleszthető a dolog erősen. És tányért nem hoztam, szóval a Mülleres reklámújságon ettem ma. És vállfa sincs, az nem kafa. És meg kell oldanom még, hogy a falra feldobjam a naptárat meg a japán jeles lógómat. Ezek az elsődleges tervek. Sétáltam egyet a pakolás után mert sok időm volt, sajna vasárnap minden zárva volt természetesen, szóval intézni és vásárolni semmit nem tudtam. A lényeg, hogy net van azonnal, benne van a lakbérben, innentől nagy baj nem lehet.

Ebben a posztban még a szokásosnál is több elirás és érthetetlen mondat van de ma volt az első nap és én tuti vissza nem olvasom, fáradt vagyok ennyire voltam képes. Majd az első napot(kat) is leirom de az utazással együtt túl sok, az OCD-met pedig nagyon zavarta volna ha össze vissza irok.

Draußen ist Freiheit

Vettem egy egyirányú jegyet a minap. De nem érzek semmi különöset. Már írtam elébb, hogy amint hazaértem visszazökkentem a szokásos kerékvágásba, szerintem ez maradt meg, először a buszon fogok az életemen gondolkodni. Lesz is rá időm, ismét kellemesen hosszú lesz az út de muszáj mivel olcsóbb meg főleg több cuccot lehet vinni. 16-odikán utazom, először csak ilyen gyakornok státuszba, mivel approbáció nélkül hivatalosan nem nyúlhatok beteghez. Lapjaim azóta is gyűjtöm, majd kinn fog összeállni a végleges paksaméta. Sikerült eltolni pár dolgot az adminisztráció során, nem mondom én sem vagyok elég rutinos de azt sem értem, hogy ha a cég annyi embert közvetített már ki amennyit mond mért nem tudja merre hány méter. Mert ők is mondtak hülyeséget. Én ezt sokkal jobban tudnám csinálni, még ha több országból jönnek is emberek, más és más rendszerrel, miért nincs egy-egy ember aki egy-egy országra van ráállva és azt tényleg ismeri. Meg egy flowchart, hogy mit mikor mi után hol kell intézni. Na mindegy, a lényeg, hogy szerintem ügyesebben is lehetne.

Voltam nyelvvizsgázni is, remélem sikerül, jó fos feladatok voltak, néhány meglepett. Azért remélem a vizsgarutin átsegített. Érthetetlen például számomra, hogy egy vizsgára amin a résztvevők túlnyomó többsége gimnazista, hogyan lehet olyan cikket adni átbeszélésre a szóbelin, hogy "Felemeljük e a nyugdíjkorhatárt 75 évre". Nem irigyeltem a vizsgapartneremet.

Egyetlen igazi problémám csak az egyébként, hogy Murphy törvényei szerint mióta megvan, hogy nemsokára tutibiztos megyek, találkozom emberekkel és lehetőségekkel amelyeket nem tudok értelmesen kihasználni mert megyek. Persze az előző hónapok alatt nem voltak ilyenek, vagy simán nem jöttek össze. Ezen azért némileg tényleg morcos vagyok, a többi csak hiszti.

De a lényeg, hogy mindjárt indulhat valóságban is a fő projekt, lehetek végre "nagy fehér" és jó lesz! Minden mást ami nekem még fontos pedig simán megpróbálok mellé besuvasztani és megoldom. Max. sikerül rosszabbul nem lehet járni. Most még megpróbálom élvezni itt a két hetemet ami maradt, aztán remélem elfog a szokásos lelkesedés ha már ott leszek.

Note to self: Lehet több kép vagy valami kéne, ezt én így el nem olvasnám. Majd megkérdem a tapasztaltabb blog írókat hgy csinálják.

Halovány fény az alagút végén

Történtek dolgok, csak ismét havi összesítésben írok.

Megelégeltem, hogy nem történik semmi, meg, hogy úgy érzem nem foglalkoznak velem és elkezdtem más céget kutatni, hátha. Persze nem szóltam az eredeti bandának akik taníttattak eddig és el is vittek egyszer interjúra, az angyali lelkem amúgy ez eléggé nyomasztotta is, elmondhatatlanul gyűlölöm az ilyet. Végül egy ismerős ajánlott egy másik közvetítős céget (Köszi!) akik nagyon lelkesen indítottak, már rögtön mondták, hogy van is egy hely ahova mehetnék. Rekord sebességgel peregtek az események, kb. egy hétfői napon beszéltem először a nővel és következő hét kedden már egy gépen ültem. Mondju kez alkalommal én (ok tesóm) fizette a repjegyet, amit majd egyszer állítólag visszaadnak. Mostmár amúgy senkiben nem bízom. és midnenki köcsög, szóval gyanúsak emiatt is de mindegy. Most nem kisérgetett senki, elsőre úgy éreztem, hogy ez nem jó de igazából sokkal királyabb. Látszik legalább, hogy nem teljesen béna és elveszett az ember és nem úgy mutatkozik be a kórházban, hogy fogja "apuci" kezét és úgy mutatják be. A hely amúgy nagyon szép, nagyobb mitn az előző, a kórház is nagyobb, alapvetően jobban jártam szerintem, talán ez a legfontosabb. Pár kép a helyről itt. A végeredmény pozitív, nekem tetszett a hely, nekik meg nagyon kell ember, szóval a professzor azt mondta mehetek. Papírformában modnjuk ez még nincs a kezemben de lekopogom és nagyon remélem, hogy nem vágnak át innen már.

Ennek örömére indul a papírok hajkurászása. Természetesen ami félre mehetett az meg is tette. Isteni például, hogy van nekem német középfokú nyelvvizsgám de nem lesz jó. Mivel régi, gimis, 2005-ös és attól, hogy középfokú csak B1-nek számít az új rendszerben. Persze behazudtam a kórháznak, hogy van nyelvvizsgám, valóságban pedig mehetek március másodikán. Hivatalosan egy hónap múlva adnak ki papírt arról, hogy sikerült és lesz róla később bizonyítvány, ha nem sikerül kisírni, hogy előbb történjen ez meg eléggé megszívom. A másik cég erre azt mondta, hogy "biztos jó az" illetve, hogy "elintézzük". Nem tudom, hogyan jártam jobban. A dokumentumok intézéséről is kérdeztem de az volt a válasz, hogy majd akkor ha van hely. Persze most vacak mert kiderült, hogy bizony kell működési engedély a jóhírnév igazoláshoz, nekem meg mivel nem kezdtem el itthon dolgozni nincs még. Utóbbi engedélyhez kamaratagság is kell, persze az sincs, mért lenne. Mire mindet megvárom 2014 lesz. Összességében van tehát fény az alagút végén csak elég messzinek tűnik.

Kikapcsolódásként elmentünk hétvégén hármasban haverokkal kirándulni, természetesen azon a napon amikor végig esett, hideg volt, köd volt. Ennek ellenére végeredményben élveztük, el is tévedtünk, de a fontos, hogy van mit mesélni. Erről is van pár flickr kép.

Alapvetően azért egyre nehezebben viselem, hogy otthon vagyok és magamnak kell beosztani az időmet és értelmet kell adni a napoknak. Az ügyintézés sokszor inkább arról szól, hogy vár az ember, hogy elkészüljön amit kért. A némettanulás elvesztette varázsát, lelassult a fejlődés és elmaradozik a motiváció. Remélhetőleg kicsit visszaadja, hogy megint új némettanárnőm lesz, hátha valami érdekes színt tud majd vinni a dologba.

Érdekes, ahhoz képest, hogy lényegében sikerült szerezni valamit végre, mégis negatív színezetű a poszt. Hűen tükrözi hozzáállásom amúgy. Nem a hellyel van baj, hanem, hogy amint hazaértem azonnal vissza sikerült süllyedni a semmittevésbe és ez zavar. Olyan messzi az első nap még, hogy nem vidít fel rendesen a lehetőség. Mindegy, mostmár kihúzom, jó lesz, és lépésről lépésre előbb utóbb csak meglesz minden papír és akkor végre kezdhetek magammal valamit. Ámen.

Busz egy esős napon

Hajnal egy óra van, de nem tudok aludni, mert kissé fel van borulva a napi ritmusom. Későn kelek és későn fekszem le. Amolyan vizsgaidőszak feeling, amikor reggel, akar a halál felkelni, hisz el kell kezdeni tanulni és még az egész napi anyag hátra van, éjszaka pedig nem akar aludni, mert végre végzett.

Alapvetően morcos vagyok, kicsit magamra is meg a világra is mert ami az utóbbi időben történt az a semmi. A történteket úgy tudnám vázolni, mint ahogyan az egyszeri ember egy esős napon el akar jutni  A-ból B-be.

A legügyesebbje megnézi előre a helyzetet, tájékozódik igen korán, hogy mi mennyibe kerül, milyen lehetőségei vannak. Na ez nem volt meg, szüleim simán elejtenék erre, hogy "Nem vagy életrevaló fiam.". Én azt mondom nem iszunk előre a medve bőrére, addig amíg nem diplomáztam le nem keresek állást. Mert mégis mekkora gáz az ha éppenséggel nem sikerül...

Én taxival akartam menni. Az a legjobb, legkényelmesebb, igazán midnen elvárásnak megfelel. Csak később leesett, hogy az nem fog menni. Mint már írtam skandináviába szakorvos kell. Pech. Kicsit kevesebb időt is elszalaszthattam volna azzal, h ezt az álmot - minimum ideiglenesen - feladom, de már mindegy.

Marad tehát a busz és a gyalog. Utóbbi a biztosabb. Nincs lutri, előbb utóbb odaérsz. Megterhelőbb útközben mert mégiscsak sétálni kell, és nem nagy élmény mert kicsit el is ázol, az meg aztán éppen nem volt része a rózsaszín kis tervenk. De én nem akartam itthon dolgozni. A kórház omlik, mindenki ideges, pénzt alig kapsz, és te vagy az utolsó segédcsótány. Persze ez hiszti mert tapasztalatod meg lesz amit imádnak kinn is, a jelenlegi 0 bevételemnél pedig az is jóval több amit adnak. Mondjuk nyelvet tanulni ilyen munkanapok után élmény lehet. De kicsit jobban érzed megad mert csinálsz valamit, és senki nem szólhat be.

Ugyanakkor mivel ha a taxit nem is vállalhatom be buszra még nekem is van elég. Az viszont ki tudja, hogy mikor jön, jön-e egyáltalán. Ha mákod van hamar odaér és jobban jársz mintha gyalog mentél volna. Előbb odajutsz, ok, nem néznek fel rád, hogy ebben az egészségtelen időben is erőfeszítést tettél és sétáltál, de a végcélod gyorsabban eléred. Méghozzá szárazon, rendezetten jelensz meg, ami ugyancsak előny, csak másféle. Biztos lusta is meg hisztis is vagyok de én ezt választottam. Extra sebességgel nyelvettanulni és inkább hamarabb, nyelvileg jól felkészülten kimenni. Ennek is megvannak az előnyei, és rám rámfért pár hónap nagyon intenzív készülés. Majdnem összejött. De a Kamp-Lintfort buszra sajna úgy néz ki rossz szám volt írva. Anélkül, hogy fejtegeném (mert nem tudom potnosan) miért nem reagálnak időbe, az érzésem tényleg olyan mint mikor nagyon várod a buszt, megörülsz, hogy megpillantod, de kiderül, hogy nem jó irányba megy, neked másik kell.

A legfontosabb az az érzés ami midnezek után kapja el az embert. Kezdi a vesztét érezni, hogy lehet, rosszul döntött, talán mégis gyalogolni köllött vóna. Mert itt álldogálni lassan elég ciki. És már a mobilja se köti le várakozás közben. Ugyanakkor bármennyire is szeretne mostmár gyalog elindulni, ha más nem azért, hogy történjen valami, jelen pillanatban elég hülye ötletnek tűnik az is. Hiszen mostmár csak jön az a hülye busz. És minél többet vár rá az ember annál nehezebben indul neki gyalog. Közben feszíti a döntés kényszere, hogy legalább tűzoltásként kéne gyalogolni, vagy legalább a következő megállóig. De ha közbe meg jön pont a busz, akkor értelme nem sok volt. Meg amúgyis esik.

Hát ez van most. De lehet csak az a bajom, hogy nem írt...

Something New

Imádom az érzést, amikor egy rövid időre rózsaszínen látom az orvoslást. Tisztelet a Grey's alkotóinak, hogy 9 évad után is tudnak olyan részt alkotni ami kihozza ez utóbbit. Egyúttal eszembe villant, hogy dokumentálni kéne ismét. Olyan ez a blog mint a heti összesítő e-mail, túl sok történik két poszt között. Megvan ennek az oka, egyszerűen nem akartam írni interjúról stb., hátha nem sikerül. Kisebbrendűségi komplexuson nehezen viseli még, ha sikertelenséget kell közzétenni, meg nem akartam "elátkozni".

Tanultam marhasok németet az utóbbi hónapokban. Nehéz mert gyorstalpaló, olyan mint a farmakológia tanulása volt annó, telefonkönyv néha és mivel rövid idő alatt rengeteget szeretnék megtanulni, nincs ideje ülepedni. Mindemellett kp. sikeresnek értékelem a projektet, azért valami fejlődést tapasztaltam. Persze még nagyon sok lehetőség van a fejlődésre, csak hogy finoman fogalmazzam meg.

Voltam Karlsruhe-ban is WoW-ból ismert barátoknál. Egy hetet töltöttem ott, nagyon hasznos volt és persze szép is. Segített mert egyrészt magamat kellett managelni és nem tévedtem el külföldön és intéztem magamnak programot ha kellett, szal összességében nem voltam "penis sinister" és ez mindig segít rajtam kicsit, önbizalmat ad, hogy nem vagyok teljesen elveszett. Másrészről pedig megegyeztünk a vendéglátókkal, hogy az angol nyelv az tiltott, és így kénytelen voltam kicsit szokni, hogy németül kell megértetnem magam. Nehéz volt, és sajnos így azért én úgy érzem, hogy nem minden esetben volt túl magasröptű a kommunikáció, komplex gondolatok és életérzések átadása azért még elég kihívás, csak remélni merem, hogy ők is érezték, hogy a nyelv az akadály. Voltak ugyanakkor meglepően jó beszélgetések is erről arról, szóval van remény. Legközelebb még jobb lesz. Pozitív volt az is, hogy véletlenül pont Karlsruhe-ban van a közvetítő cég székhelye, és eljutottam oda párszor délelőtt németórára. Az "approbáció" nevű kötleező nyelvi/szakami vizsgára készülnek ott azok akiknek már van állásuk. Kellemes meglepetés volt, hogy találkozhattam így sorstársakkal, akik pár lépéssel vanank csak előttem, hallottam sok élménybeszámolót, és legfőképp, hogy annyira hatalmas nyelvtudásbeli különbségek nem voltak köztünk. Öszességében reményt adott a dolog, sokkal lazábban mentem el így interjúzni, és főleg kicsit jobban edzésben vagyok nem rezzenek feltétlen össze ha németül szól hozzám valaki, és ez nagyon de nagyon fontos. Érdekes mód gyakran mintha saját magam lennék a legnagyobb ellenségem, ha stresszelek és kétségbeesek, hogy enm tudom ezt vagy azt elmondani.

Jártam Kamp-Lintfortban is interjún. Repülhettem Kölnig aztán kocsival elvitt Marek a cég egyik munkatársa, közben gyorstalpalót tartva a városról, a kórházról és a hospitálás rejtelmeiről. Egy HR-essel beszéltünk először de az nem interjú volt, főleg ő mesélt. Végig vigyorogta, nagyon rendes volt, olyan érzésem volt mintha értem küzdene a kórház. Kicsit benne van, mert az érsebészeti osztály épp újáépül, már ami az ott dolgozó csapatot érinti, cask 4-en vannak épp az osztályon, az egyik főorvos kb. egy hete, de az osztályvezető is csak kb. tavasz óta. Erre azt mondta Marek, hogy lássam pozitívan, könyebb csapattaggá válni mert nem évek óta dolgoznak ők sem együtt. Aztán egy rezidenssel beszéltem mert a vezetés már enm volt ott délután vagy ment haza, poén volt emrt ő épp szlovák. Másnap egész nap mint egy medikus kisérgettem a dokikat ide oda, voltam műtéteken, asszisztáltam, voltam ambuláns betegfelvételeken, ultrahangokon, műtéti beleegyezés kéréseken. A kórház nem annyira kicsi, esélyesen gyorsan lehet gyakorlatot szerezni mert nincsenek sokan, marhajól felszerelt, persze én az itthoni kórházakhoz viszonyítok. A hangulat jó, sokkal nyugisabb mint itthon, pedig kevesen vannak és sokat dolgoznak. Nincs elszállva a főorvos, laza, jó arc, velem is beszélgetett sokat, együtt kajáltunk, és osztályvezetőként is segít a beteget műtőből kitolni, és a másik ágyra átrakni, amit azért megnéznék itthon. Persze midnenk itudja merre hány méter, de ezt így is lehet. Maga a szakmai rész tehát full pozitív, főleg kezdeni szerintem elég jó. Fizetés szokásos német standart mint a közkórházakban (ez egyházi finanszírozású), de adnak lakást az első 6 hónapra majd ingyen, aztán pedig lehet maradni nagyon ócsóért, a kaja ugyancsak ott dolgozóknak nagyon gazdaságos.

A város teljesen ilyen kertváros feeling, sok kicsi aranyos tégla házikó. Esélyesen túl nyugodt a huszonéves fejemnek, de pl. nem csúnya, teljesen rendezett. Vannak nagyvárosok közel, kocsival persze nagyon egyszerű átugrani, vagy akár bejárni, a busz közlekedés állítólag fos kicsit. Ez igazándiból az egyetlen problemám, hogy félek, hogy Budapest után én ott fejreállok, és semmi emberi kontaktom nem lesz. Ennek ellenére egyelőre úgy vagyok vele, hogy megpróbálom, mert midnent meg lehet oldani, rajtam is múlik, hogy kimozdulok e stb. Meg azt beszélik, hogy az első fél egy évben úgysm érek rá semmire...

Holnap délelőttig találhatom ki, hogy akarom e, és még mondjuk a kórház sem írt (illetve nekem nem írtak a cégtől h mint mondott a kórház) szal nem lehet még örülni ezerrel. Bár Marek azt mondta h ő úgy érzi tudja mit fognak modnani ( (+) szeritnem), csak tudja már ennyi év után a szakmában. Kemények midnenesetre ezek a "big life decision"-ök. Az ijesztett még meg, hogy mindenki arról beszélt h jól gondoljuk meg mert akkor az igazán ideális ha hosszútávú a dolog. Ami persze igaz (meg főleg nekik akkor jó, mármint kórháznak/cégnek) nekem is jobb, csak ezzel én rögtön odaláncolva éreztem magam. Pedig a 3 hónap felmondási idő ott is él és azt csinálhatok utána amit akarok.

Nos jelenleg így áll a dolog, nemsokára kiderül mi lesz a vége és talán írhatok gyakrabban mostmár midnenféle érdekes élményről, saját Grey's Anatomy indul, a külföldi munkavállalás nehézségeivel megspékelve.