Minden ideköt

Kimaradt egy kicsi. Van ez így na. De ültem a kádban, vasárnap este, ügyelet előtt, Jim-mel (nem érti félre -.-) és gondoltam most van kedvem. Akkor cask így random dolgokkal tovább:


Neha még mindíg megnézem a kormány minden ideköt videóját. Mert szerintem amúgy jó. A második szörnyű, abban cask partyznak, meg kb. azt mutatja, amit a külföldiek, egyetemistaként, pénzesen csinálhatnak Pesten. De az első jó, ert a családot mutatja, a szülőket, a megszokott környezetet és a közös életet, olyannal aki teljesen megért. Vannak természetesen a kommentek, amiekt nem szabad elolvasni, de cask megakad rajta az ember szeme. Persze megy a gyalázkodás, hogy fos a video és, hogy senkit semi nem köt ide. És nekem nem is az elvándorlással van bajom, én is csinálom, cask a hozzáállással. Minek kell minden fronton és portálon szidni az országot? Így? Van szerintem helye és formálya ennek. Van különbség a gyalázkodás és az építő kritika között. Szerintem nagyon szomorú, ha úgy érzik emberek, már semi sem köti őket a hazájukhoz. Én ezt tökre nem így élem meg. Én is eljöttem, mert lássuk be messze nem tudnám azt elérni otthon, mint itt, és én is cask egyszer élek na. De bennem meg lenne a vágy nagyon is, hogy otthon dolgozzak. Biztos írtam is már, hogy sokkal mélyebb és job a kommunikáció az anyanelvemen és amúgy is szerintem jó lenne, ha otthon is meg lehetne csinálni amit itt. És azért nem luxus, cask élhető. Mindenesetre nem szeretem ha cask a szidás megy. A másik ami szerintem nagyon szomorú, ezen "vitáztam" a twitteren, hogy néhányan szívesen állampolgárságot váltanának a kinn élők közül. Nekem valahol itt van például a lélektani határ, hogy ezt nagyon ne. Ez egy olyan szimbolikus lépés, szerintem nem kifejezetten sok gyakorlati előnnyel, amit sose tennék, ha cask nem muszáj nagyon valami speciális miatt. Miért akarnak a fiataljaink, még ha kinn is élnek egy ideje, léynegében "nem magyarok" lenni? Tanulság nincs, cask ez elszomorít és néha kötözködöm emiatt emberekkel, hogy gondolják meg mit csinálnak.

A meló megy, igazából kafa. Még mindig úgy érzem, hogy kevesebbet dolgozom, de ez sajna  atapasztalattal el fog tűnni. A kezdőket nem kínozzák ügyeletben, mert nekik segíteni kell még és inkább a tapasztaltakat szivatják, azokhoz nem kell felkelnie a szupervíziónak. Izgi és amint kicsit belenyugodnék, hogy na megy ez lassan, jön valami ami visszaránt kicsit, hogy azért nem úgy van az. Fura, mert amint megvan a "mi részünk" alszik a beteg, benn az artéria, véna, midnen, rend van és megy az autopilóta  tényleg unalmas és kb. facebookozni lehet egy-egy egyszerű esetnél. De az elején, végén meg a nagy műtéteknél, nagyon beteg pácianseknél megy a küzdés. Neha úgy érzem mondjuk, hogy fogy a felügyelet és a motiváció, hog ytanítsanak, szal elgondolkodik az ember néha félúton, hogy valóban jó e a mit most csinálok vagy tré. Majd próbálok fejlődni, de meló mellett otthon szakmát olvasni fáááááj.

A lakás be van rendezve nagyjából és marhajó és nagyon örülök, hogy nem berendezettet válaszottunk, mert így oylan amiylet mi akartunk és tanultam rengeteg hasznos dolgot. Dec elején jön a lény és marhajó lesz!

És úgy mostanra fáradtam el. Ay edzéses gondolatok majd legközelebb.

#S1Q3.at

Az ex-meló:

Expert Nail

Búcsú

Tehát felmondtam április végével. Még persze az utolsó hetekre beosztottak osztályra és ügyeleti blokkom is volt, nem meglepő módon egy hétvégi ügyeleten kívül semmit nem műthettem. Az mondjuk nagyon kafa volt, mert egy lábszártörést kellett meg velőűrszegelni ami tök király. A beteg térdénél kell bevezetni a szeget és fel kell fűzni a csontvégeket ahogy megy az ember lefele. Aztán fenn két csavar, ezek egyszerűek mert van rászerelhető célzó apparátus. A lenti 3 csavar viszont nehéz, mert nincs célzó, "szabad kézzel kell", azaz folytonos röntgen kotnroll alatt megtalálni és kifúrni úgy, hogy pont átjusson a velőűrszegen. Ilyet még sosem csináltam de meglepően jól ment, élmény volt. Túléltem tehát ezeket az utolsó napokat is, nem mondom, hogy nem volt nehéz, mert nagyon kellemetlen úgy dolgozni, hogy valahol mélyen már nem érdekel és máshol van az ember. De adtam magamra persze és nem feltűnően tettem. Végül megkaptam április második felére a szabit, persze a főnök kezd szenilis lenni és cirka háromszor kellett vele megbeszélni, még az előtte való héten sem volt rendesen beírva, hogy mehetek de kicsire nem adunk. EgyCsináltam sütit és kókuszgolyót, ezeket már reggel bevittem, igazából sikerük volt, elfogyott mind, főleg a kókuszgolyó, az igazán nagy sebességgel. Délutánra meg bevittem kis pezsgőt, hogy mégis. Midnenki nagyon rendes volt, egyedül a főnök volt béna, szokott kis beszédet modnani, most nem, ez szarul esett, de mindegy én azért rendesen megköszöntem h fejlesztettek stb. Értem én, hogy péntek délután már midnenki húzna haza, de két év nem olyan kevés, kibír 20 percet. Kollégáktól kaptam búcsúajándékot is, bécsi tájszóláshoz szótárat, kicsi anesztes zsebkönyvet, hop on hop off buszra zsét, kis bécses könyvecskét; aranyosak voltak tényleg. Igazából ezek után csak nyomtatni jártam be, leadtam mindenem, ez meglepően problémamentesen történt.
pénteki délutáni megbeszélésen volt mini "búcsúbuli".

A papírok:
Rengeteg minden kell az átjutáshoz, még jó, hogy már egyszer csináltam hasonlót és veterán vagyok. És mint írtam 3 országból. Igazából így utólag nem ugrik be semmi ami igazán nagyon problémás lett volna, csak mindent összehangolni és nem elfelejteni volt macerás. De lekopogom ezt még mert leadva még nincs, ki tudja mi derül ki. Nyelvvizsgázni is voltam, eszméletlen mennyiségű pénzbe kerül, még jó, hogy a kórház nagyvonalúan legalább ezt állja nekem.  Ehez képest mondjuk a szolgáltatás nem valami csoda. Nem volt váróterem, órákat álltunk, elfogyott a víz, és maga a vizsga is egy hivatalos levél lényegében meg 2x szituáció amiből az egyiknek értelme sem volt (sokktalanítóba kommunikáció, már bocsánat ez nem vizsgafeladat, ott simán káosz van és midnenki átordítja a másik oldalra amit muszáj). Mindegy, meglett, letudva. Mondták h látszik h már láttam német kórházat. A vicc az volt, hogy a vizsgabizottság egyik tagja épp anesztes főorvos csak másik kórházban, igazából csak a story-m érdekelte a vizsga utána már pörgött. Mondta, ha nem tetszik a hely van másik szép kórház is Bécsben. Úgy néz ki valóban hiány van.

A lakás:

Vivenotgasse

Lakást keresni legtöbbször nem élmény, hiszen általában időre kell. Engem ez eléggé kiakasztott. Sosem csináltam ilyet, sosem volt albérletem. Ráadásul 650 km-ről pláne nem vicces. Felhívom, hogy két hét múlva oda tudok repülni megnézni körberöhög. Másnak fizetni nem akartam magam keresgettem sajna az interneten rengeteg szemét van, van sok ami már nem aktuális, van aki át akar verni, sok nem válaszol. Amitől teljesen lehidaltam, hogy nem ritkán, annak ellenére, hogy nem is nekem segít, ha cég intézi a dolgot a főbérlőnek _én_ fizetek jutalékot. Ami kicsit több mint két hónap bérleti díj. Lazán ki lehet fizetni 1,5k ojrót úgy, hogy sose látod vissza és nem kaptál érte semmit lényegében. Végül sikerült azért párat lebeszélni arra a pár napra amikor átrepültem és szerencsésen sikerült is egy szerintem egész kafát találni. 57 m2 kicsit nagy nekem de ha jön a Kedves király lesz. Nagyon jó helyen van nekem, mert minden van a közelben, már bolt stb. szempontból és U6 vonal, tekintve, hogy a kórháznak is van megállója, egész gyorsan benn leszek. Bútor nincs, szóval pár nap múlva indul a kör az IKEA-ba és az OBI-ba, elverünk egy rakat zsét.

50 pluszosak

A limbó:
Mivel sikerült gyorsan lakást találni belefért, hogy haza is utazzak és nyaraljak kicsit. Április végén 3 napot Bécsben töltöttem, átvettem a lakást, nyitottam bankszámlát, vettem telefont, stb. Otthon voltam vagy másfél hetet, ilyen vihar előtti csendként. Szülők idén 60 évesek, volt kis buli is, így szerencsére sikerült résztvenni. Kisimultak a vonásaim és megpróbáltam felkészülni a sűrű programra utána.

A költözés:
Egy magyar céggel költöztem, nem volt olcsó, de nem is közelre mentem. Nem mindegy, hogy elvittek engem is, márpedig személyszállítást nem vállal mindenki. Flexibilis időpont volt, 15-22 között, így olcsóbb, mert megszervezik úgy, hogy ne üresen jöjjön az autó. Elég kalandosra sikeredett mert én visszatértem 12-én és 13-án délelőtt írt nekem a költöztető, hogy akkor a 15 péntek működne. Ami nekem nem volt meg, hogy 14-e ünnepnap itt, tehát nem tudok kijelentkezni, mert nincs hivatal és nem tudom leadni a lakást, mert senki sincs benn. Tehát egy nap alatt kellett sprintelni a hivatalba, ami csak délig volt nyitva, bepakolni a végét és mindent kitakarítani. Jó kör volt. Mivel minden kész lett utólag 14-re módosult ráadásul a költözés, még aznap kis grillpartyra mentem, egy másik kolléga búcsúzott, és estére volt rendelve az autó. Persze úton ide Belgiumból defektet kapott és a kerékkulcs is eltört, tehát mindössze pár órát késett. Tizenegy után érkezett meg és fél egyre pakoltunk be, éjszaka utaztunk és 8-9 fele érkeztem meg reggel. Végül is mindegy, még pénteken intézkedhettem így kicsit mielőtt összeestem az alváshiánytól.

A fogadtatás:
Nagyon változatosak voltak a reakciók. A kollégák egy része nagyon egyetértett, azt mondta jól választottam, érdekes lesz, sokszor nyugisabb, de benne van az izgalom, ha történik valami, azt mondták megértik és élvezni fogom. Páran kétkedőek voltak, hogy hosszú távon nem unom-e meg, nem fog-e nagyon hiányozni a műtés, a kétkezi, kreatív munka. Teljesen meglepődtem, hogy az egyik anesztes, aki kis félelmetes és nem túl extrovertált (meggyőződésem volt, hogy utál), kifakadt, hogy nemár, mért mennek el az ügyes fiatal kollégák, és, hogy ő köztudottan elég spórolós a dicsérettel, de tök tehetséges vagyok és ezt tovább kell csinálni. Köpni, nyelni nem tudtam. A nem egészségügyis ismerősök általában megértették mért, nekik főleg azt kellett részletezni mit is csinál egyáltalán az anesztes és miért akarom én ezt kipróbálni. Összességében tehát nagyon vegyesek voltak a vélemények. Én izgulok milyen lesz, persze én is félek, hogy a sokadik altatás után ez reflex lesz és unalmas, de ha ott az intenzív és a sokktalanító és a szívás ha valami komplikáltabb nem hiszem, hogy beleunok. Meglátjuk, mindig lehet váltani ha nagyon élhetetlen. A másik persze, hogy volt nem egy, aki megkérdezte nyíltan vagy kevésbé nyíltan, hogy csak magánéleti okokból váltok e; hazugság lenne persze, ha azt mondanám semmi köze hozzá, de én azt sem hiszem, hogy végig ott maradtam volna ahol, ha ez nem így alakul. Szerintem egy főváros egyetemi klinikája nem visszalépés még szakmailag sem. Az meg alap, hogy ha valami jól működik a magánéletben, esetleg változtat az ember az élet más terén is; a boldogság nem csak pénz, melóhely, stb. kérdése.

Ön itt áll:
A korai költözéssel most sok időm van igazából, szervezkedni itt, lényegében jó is így. Hétfőtől minden napra van minimum 2 feladat és elintéznivaló, csütörtökön jön a Kedves és berendezünk, festünk, aztán 28-án már indul is a mandula az új helyen. Érdekes, hogy még csak most, napokkal a költözés után kezd lassan leesni, és érződni, hogy mennyire megváltozott az életem.

Dreams

Az ünnepek alatt kivételesen nagyon élveztem, hogy gyűjthettem ajándékokat a családnak, főleg, hogy ez alkalommal, rendesen postán el is küldhettem őket, hiszen a Kedves meglátogatott és életemben először nem otthon ünnepeltem a karácsonyt. Szeritnem nagyon kis élvezetes volt, volt menő fánk és midnent beosztottunk, megdumáltunk, hogy jó legyen. Volt kaja, pia, díszítgetés, összességében igazán jól telt. Olyan jól, hogy természetesen nem is írtam blogot, mert volt jobb program. Utána sem írtam blogot mivel jött a szokásos szilveszteri ügyeleti blokk rengeteg szívással. Aztán amint vége lett a sok ügyeletnek mentem is haza, majdnem egy hónapra. Közben mondjuk egy hét csapatos síelés is volt, ami szerintem jól sikerült, a csapat mindig változik kicsit de szerintem elégedettek lehetünk, mind a pályák, mind a lakhely is nagyon minőségiek és nekünk valók voltak. Amint visszaértem megint meló és ügyeletek jöttek természetesen.

Az igazi, kis életemet jobban felkavaró események csak pár hete indultak be. Míg otthon voltam is folyamatosan nézegettem az állásokat Bécs környékén és talán írtam talán nem kacérkodtam már korábban is a szakirányváltás gondolatával. Megláttam a telelés vége felé több aneszteziológusi állást a Bécsi egyetemi klinikán és tekintve, hogy ez a terület mindig is tetszett, csak félelmetesnek tartottam a sok gyóygszer és intenzívterápia és sürgősségi dolgok miatt, végül mégis beadtam a jelentkezést. Meglepő sebességgel, egy hét alatt válaszoltak is egy hétfői napon, hogy csütörtökön akkor tudnék e menni interjúzni. Éppen jól jöt tki mert az ügyeleti blokkok miatt volt kis szabadidőm, tehár kaptam az alkalmon és gyorsba összeraktunk a Kedvessel egy Bécsi kirándulást. Nagyon rendesek, pozitívak, pontosak! voltak és abszolút az jött le, hogy benne vannak a dolgoban csak érdeklődjem meg mi kell ahhoz, hogy ausztriában tudjak dolgozni és mikor tudnék kezdeni. Pénteken körbetelefonáltam és írtam nekik, hétfőn már jött is a válasz, hogy akkor június egytől fel tudnák ajánlani a helyet. Nagyon várom a dolgot, szeritnem ritka izgalmas, persze előről kell kezdeni egy kicsit a szakmai részt, pont mikor nyugisabb lett volna már, de ez kihívás és főleg tényleg érdekes is. Ha nagyon nem jön be még visszamehetek sebészkedni, őgy is kell némi intenzíves tapasztalat, pl. a képződéshez. A kórház amúgy hatalmas nagy, az eljese mint egy bevásárlóközpont, postával, spar-ral, sőr még Starbucks is van. Tekintve, hogy egyetemi klinika kutatnak is rendesen, meg is lett villantva, hogy nekiállhatok a PhD-mnak.

Most van pár hónapom elintézni a rettentő mennyiségű adminisztratív feladatot, 3 országban. És amekkora kis mocskok mehetek nyelvvizsgázni, mert még nem voltam elégszer. De 3 év német nyelvű orvoskodás után tekintenek el tőle, nekem meg kettő van. Csodás. Mindenesetre már kp. veterán vagyok, mind nyelvvizsgázásból, mind adminiszrációs vackokból, szóval ezen nem múlik. Életemben először fel is mondtam ma. Már vettem egy könyvet is az amazonról, 3 nap alatt megjött, olvasom ezerrel, hiszen azt mondták kb. két hónapom lesz megtáltosodni és utána húzhatok egyedül altatni... Szép lesz.

Vajon most le kéne cserélni a hátteret!?

Agytréning

Maminti blogját említettem már, tőle olvastam a Lumosity-ről. Ilyen agy tréning, hogy fejlesszük képességeinket és ne legyünk idejekorán demensek. Még emlékszem, hogy tanultunk is iylenről, már, hogy az elméletről, miszerint az agy is oylan mint bármi más szervünk, ha jobban igénybe van véve, magasabb szintet ér el az életkor alapján a maximális IQ és ha más nem lassabban esik a színvonal az öregedés során. Nekem ez nagyon tetszett és belekóstoltam. Ingyenesen is használható, az elején van egy teszt ami egy indulás a programnak is, majd pedig napi 3 játékot enged. A napi több játék és statisztika csak havidíj ellenében elérhető viszont. Szerintem így is nagyon élvezetes, persze ha előfizet az ember akkor jön ki végül is, hogy hogyan teljesít. Én egy gyenge pillanatomban kiadtam rá pénzt, mert meglepően szórakoztatónak találtam és szerintem nagyon élvezetes legyőzni saját magad és persze versenyezni a többiekkel. Na nem mintha reprezentatív lenne a statisztika, hiszen csak az előfizetettek között nézi, ami pedig mégis csak feltételezi, hogy neked ez fontos és hogy voltál olyan bolond, hogy pénzt adtál ki rá. Az egy havi díj rengeteg, de vannak nagyon jó ajánlatok hoszabb időtartamra és azon kívül is például ilyen 30%-os leértékelés, ezeket érdemes kifogni. Kíváncsi leszek, egyrészt magamra, hogy kitartok e és használom e, valamint, hogy mutatok e végül is fejlődést vagy csak az időmet tolom el vele. Mondjuk a napi tapasztalat alapján lehet jobb 80 évesen már nem midnent tiszta aggyal megélni, de ez egy másik történet. Van amúgy mobilra is app, még az sem akadály, ha az ember nem jut haza, két záró között is gyorsan letudható a napi feladat.

Voltam megint koncerteken, ez néha rámjön, A Lindsey Stirling szerintem nagyon jó volt, én bírom ezt a muzsikát, a színpadkép is fontos itt hiszen táncos volt a csajszi és az is a lényeg, hogy végigszaladgálja a színpadot. Látszik, hogy még fiatal és amúgy is ez kell még az ő stílusához, ő azért sokszor poénra veszi a figurát. Teljesen más világ volt a saját bakancslistán szereplő Bryan Adams live. Én imádtam, az elején megvolt a koncert első felében a Reckless album 30-adik évfordulójára a visszaemlékezés, és noha ebben is már benne volt egy Sumemr of '69 és egy Heaven, a fellépés második felében egyszerűen sorra lettek vége a legnagyobb és legkedveltebb alkotások. Volt még pár extra dal is ami nem kerülhetett fel az albumra annó, ezekből is hallhattunk párat. Összességében azt akarom mondani, hogy szerintem tökéletesen fel volt építve a dolog, midnenki megkapta szerintem amiért jött. Ami feltűnt még, hogy persze fények meg videó a háttérben de semmi nagyon extra pucc nem volt. Sokszor fekete fehér minden, a zenekar sima feketében, semmi lángnyelv, lufi, csillogó szálló bizbasz, egyszerűen minőségi zene. Szeritnem az van, hopgy ők ezt megtehetik, és nem is hiányzott más. Végül voltam CRO-n is, ez most az új germán "raop" mánia. Igazából ez is jó volt, persze én azért inkább csak horizont tágításként megyek ilyenre, meg mert itt van és most kell.

Voltam párszor otthon is, történt midnen féle, voltunk cxsokifesztiválon, voltam lány beöltözős bulin, vágtam fát, minden volt. Most nagy változásként itt lesz a karácsony tartva és csak peri síelésként megyek haza. Nagyon izgi, kíváncsi vagyok végól, hogy sül el (jóóóól!). Hihetetlen de már az összes ajándék is megvan, ez történelmi rekord. Voltam amúgy Berlin-ben is (továbbképződni) amit még mindíg imádok.

Kanadai projekt

Általában nehezen viselem az ünnepeket, név-, szülinapokat, mert mindig valami nagyon jót akarok és nem valami sablonosat, ugyanakkor lusta vagyok rászánni gyakran az időt, általában elfelejtem a dátumokat és nem készülök rá előre, így az utolsó pillanatban akarok csodát tenni. Stresszes egy módszer, alapvetően nem ajánlom átvenni.

Megesik néha viszont, amikor igen is van jó ötletem és sikerül is megvalósítani, azt hiszem most már biztosan mondhatom, hogy ez alkalommal így lett. Erre a weboldalra már nem tudom pontosan hogyan, pedig jó lenne a storyhoz, mindenesetre teljesen véletlen találtam egyszer rá és jól elterveztem, hogy egyszer csinálok ilyet. Persze ez akkor még inkább olyan volt, amikor lát az ember az interneten valami menőt, tetszik neki, aztán el is felejti az a vége.

Figgie Shoes, ...

Nem sikerült ez alkalommal teljesen elfelejteni, épp a Kedves névnapjára ötleteltem amikor valamiért eszembe villant ez a dolog. Alapvetően azon agyaltam, hogy most én is valami olyannal lepném meg, amin mi vagyunk ketten és a közös emlékeink. Én is kaptam már tőle fotót, amit kitehettem, naptárat, amin ő van (marhajó lett, állatjó fotókkal és bekarikázva az ünnepek, mint írtam nem véletlen), takarót a fotóinkkal (felbecsülhetetlen egy-egy hideg téli éjszakán, ha nincs velem), szóval egy s mást, amin a közös életünk van. Szerettem volna ugyan ilyet, ha lehet persze nem a fent említetteket újra és ekkor jelent meg a villanykörte a fejem felett, hogy a két tervet tökéletesen össze lehet fűzni.

versekkel...

Felvettem velük a kapcsolatot, hogy hogyan is néz ki ez a procedúra, nagyon gyorsan vissza is írt a marketinges csaj, Leah, hogy küldenek ártáblát, hogy a legjobb, ha én küldök cipőt, hogy le lehet adni a kívánságokat, hogy hogyan megy a szerződés stb. Ezek között már szerepel is a legnagyobb akadály, miszerint is kell egy menő cipő, lehetőség szerint matt bőr vagy szatén, valamint saját elképzeléseim szerint fehér, homokszín, vagy szürkés. Mindezt persze a Kedves tudta nélkül. Ki más jön ilyenkor szóba, mint a legjobb barátnő, szóltam is neki, hogy itt a harci feladat, vigye el vásárolgatni, próbáltassa fel ha lehet stb. és küldje ki nekem. Nem könnyű ilyet úgy csinálni, hogy ne tűnjön fel a célszemélynek, meg a helyes darabot is meg kell találni, tehát eltartott egy darabig, de ez úgysem egy villámprojektnek lett tervezve. Végül persze minden rendben ment, meg is kaptam helyes kis csomagban, bár nem is én lennék, megláttam közben én is egyet Stuttgartban keresgetés közben, ami annyira megfelelt a megálmodott célnak, hogy méret egyeztetés után nem bírtam ki és én is vettem egyet.

... és virágokkal.

Gyorsan visszaírtam a csapatnak, hogy akkor most hivatalosan is szeretnék rendelni. Mondták még annó, hogy a névnapos dátum túl közeli, csak a szülinapos él. Erre rákérdeztem, hogy így a késéssel is belefér e még, vagy nem, azt mondták jó lesz. Gyorsan kinyomtattam a rendelős szerződést, szerintem hülyének néztek, de betekertem vattába a cipőket, amit a kórházban amúgy a betegek sebkötözéséhez használunk, és feladtam Kanadába, ugyanis ott él a csajszi, Deborah, aki csinálja. Jól jártam, mert könnyedek a lábbelik, levélnek számított.

Amíg mindez lefutott ötleteltem, és kis listát gyártottam mi és hol legyen rajta, milyenek legyenek a színek. Végül, amikor eljött az idő, írtam egy nem rövid levelet, amiben leírtam a kívánságokat és, hogy mi az amire igazán figyeljen, mi az ami nem annyira lényeges szerintem stb. Ahogy elnéztem a képeket a többi műről és tuti a hisztisebb, macerásabb kuncsaftok közé tartoztam, mert lássuk be a legtöbben eskövőre rendeltek ilyet, és virágok, meg "I Do" van rajta és ennyi. Ilyen fantáziátlant semmiképp nem akartam. Persze sok mindent rábíztam az alkotóra, főleg azt, hogy hogyan fűzi össze ezt a káoszt, amit én mind szeretnék látni a cipőn. Kapott egy rakat képet is rólunk és a fontos részletekről, hogy legyen miből alkotni. Az elején mi vagyunk ahogyan Skypeolunk, ez volt az alap és szerintem legjobb ötlet, a szélén pedig a hely ahol először találkoztunk, a nyaralásaink, a kedvenc fagyizónk, egyszóval a közös emlékek.

Ajándékutalvány

Jött a várakozás. Nem hallottam felőlük semmit. A végén csak írtam már nekik, hogy akkor most hogy is van ez, mert kevesebb mint egy hét van és nem tudom, hogy áll a a projekt, úton van e már, mégis mi van. Ekkor jött a hideg zuhany, hogy hát sorry, de nincs ám kész, "azt írtad, hogy flexibilis vagy a dátummal kapcsolatban". Persze, hogy az vagyok, ha nem jó a július vége, akkor majd megkapja karácsonyra, de ha megígérik, hogy kész lesz, akkor utána már nem vagyok az. Szerencsére, legalább értette Leah a fogyasztói társadalmat, és nagyon elnézést kért, felajánlotta, hogy küld előre vázlatot, amit megmutathatok, vagy valami, hogy természetesen innentől prioritás az én rendelésem, extra gyors, priority cuccal adják majd fel és alap, hogy ennek költségeit ők állják. Azért ez hideg zuhany volt, jött a csináld magad ajándékgyártás és néhány apróság mellé a vázlat kivágott darabjaival ellátott (nehogy rájöjjön már) ajándékutalványt kapott a Kedves. Közben, ami szerintem változtatandó volt a vázlaton leírtam nekik és Deborah megcsinálta a végleges változatot a cipőre.

Cetli

A csomagot még éppen megkaptuk Timi két hetes látogatása végén. Az persze alap, hogy eggyel nagyobb méretet vettem, mint kellett volna. Ez kicsit be is árnyékolta a kezdeti lelkesedést, szerencsére azóta már sikerült ilyen kis átlátszó, cipőbe ragasztható sarokvédő cuccal áthidalni a problémát. Íme, ez lett a végeredmény, igazából szerintem kafa lett. Rendes volt Deborah, ha már ilyen kis eseménydús volt a projekt, kaptunk egy kis cetlit is, amiben nagyon boldog szülinapot kívánt, írta, hogy ő is nagyon élvezte a dolgot amíg festette, hogy minden jót nekünk és hasonlók. Most már csak azt nem tudom, mit fogok legközelebb adni, mert ezzel megint kimerült a tár...

A mi love storynk.

Csak kicsit csapongok...

Szal voltak itt anyumék, beriasztottam őket, hogy addig jöjjenek amíg tuti itt vagyok. Ugyan én éjszakában voltam és néha kicsit extrém sport volt napközben még túravezetni de ők megértőek voltak én meg küzdöttem és alapvetően jól kijött a dolog szerintem. Persze maguk is meglepően kis önállóak voltak, tiszta büszke vagyok rájuk. Megismerték legalább az Airbnb-t is, nekünk ismét jó a tapasztalat.

Most teljesen megölöm a kronológiát de még ez előtt amúgy voltunk a Balatonon haverékkal, nagyon jól elvoltunk. Azért a balaton az életérzés. Családi Airbnb-ként saját kis lakásunk volt (utólag is köszönet az illetékeseknek); főztünk, strandoltunk, söröztünk, társasoztunk, mászkáltznk, boboztunk ami csak kell.

Voltam közben álbeteg és elmentem meglátogatni egy kórházat Bécs mellett. Nagyon megörültem, hogy van végre valami, bármi; sajna aktuálisan nincs hely csak majd lesz lehet, elvileg, talán. Macera. Szerintem az is baj, hogy van ez a sok Turnarzt meg Sekundärassistenzarzt és ha van képzési helye a főnöknek inkább a sajátjaiból választ. Iagzából zavar, hogy nem megy elég gyorsan a dolog, persze van munkám és ok de haladjunkmár, találjak ott is jót. Most!

Munkaügyileg semmi extra nincs, csak megy tovább a mókuskerék; bejelentkeztem meg ket otvabbkepzesre egy kötelező röntgensugárzásos fosra meg ami mondjuk érdekel is egy ultrahangosra Berlinbe. Birom azt a várost, legyen az is jó! Kaptam betegtől köszönő képeslapot a múltkor, tök fura. Meg aranyos igazából. Sőt az ambulancián múltkor jégkrémet. Sokat. Léynegében tehát itt is van hálapénz hálakaja.

Tesó mutatta nemrég Maminti blogját, pszichiáter rezidens és szerintem tök jól ír meg a sztorik is nagyon izgik, rászokok asszem. Nektek is kéne.

Csak kicsit csapongok...

Poetry Slammerin

Nem tudok már annyi speciális, extra, érdekes dologról írni, mint a kezdetekben, mert, mint már többször említettem, elmúlt nagyon az újszerűsége az ittlétemnek. Kicsit alakul tehát a blog, amíg nem jutok el más érdekes helyre,van új munkahelyem, stb., írok pár szerintem izgalams dologról csak úgy, mert ez a játszóterem és amúgy is hol máshol.

Néha rámjön, hogy kezdem szeretni a német nyelvet is, hiszen most már cask jobban megy és szerintem nagyon nagy élmény, ha az ember egy másik nyelvre kezd ráérezni és elkezdi a kultúrát is megtapasztalni, részben tényleg a népét, részben simán dolgokat idegennyelven. Gyűlöltem az egész fost gimiben amikor csak le kellett vizsgázni belőle és soha nem tudtam mással beszélni, tv-t nézni, bármi. Hozzá kell természetesen tenni, hogy a német azért, főleg az angol után, idegesítően  macerás, a sok nyelvtannal.

Persze még mindíg tanulási fázis van. Rendszeres nyelvtani hibáim vannak, és folyton, konkrétan folyton érzem, hogy nem tudom magam rendesen kifejezni mert hiányoznak szavak. Ugyanakkor van haladás is, mert nem lepődök meg, ha így kell beszélni, és mások szerint akik részesei voltak a fejlődésemnek egész jól megy már. Legnehezebb a sima haveri beszélgetés még mindíg, egyszerően a mindennapokból hiányoznak a szavak, hiszen azért lássuk be, én főleg csak a kürházban használom a németet. 

Ami viszont a posztot ihlette, hogy van ami megy és könnyed és feldobódtam tőle, hogy megy. Sok zeneszámot értek például és ez tök kafa. Van mondjuk pár ami valamiért esélytelen, vagy fura kiejtés miatt, vagy sok szleng miatt pl., gyakran rap számoknál. A legjobb viszont, hogy a Julia Engelmann slam poetry-jét értem, szerintem igen szépen beszél, de azért kihívás is mert gyors a dolog. Ami rémísztő és király egyben, hogy referenciákat értek benne német zenekarok szövegeiből például. A német stand up comedy lenne még nagy célom de az messze van még az az érzésem.

Amit még mindíg tesztelek magamban, hogy vajon hol áll a németem az angolhoz. Mert az ment régen és most nem megy. Rendszeresen hisztizek is, hogy nem tudok váltani a kettő között. És valóban nagyon nehéznek érzem, mert újabban csak nagyon ritkán használok angolt élő beszédben és iszonyatosan nyögve nyelős. Passzívan megvan minden, és ha van időm, például írni kell, akkor még csak csak megy is de szóban rémes vagyok. Költői kérdés, hogy ment e annó tényleg jól, vagy csak van egy szép emlékem, hogy jó voltam és tényszerűen a fele sem igaz. Főleg arra jutottam, hogy nagyonb más a kettő most, németből még midníg kisebb a szókincsem de jobban tudom per pillanat használni mert benne vagyok. Igazán remélem, hogy az angol is visszajönne ha nagyon kéne. Néha azért feltűnik, hogy amellett, hogy legalább olvasni/megérteni jónak érzem az angolt még, simán nem értek sok mintent angolul sem, nem csak németül.

Macerás választani, hogy mit fejlesszek a kis időmben ami van. A filmekkel és sorozatokkal átálltam megint az angolra ha lehet, hogy megmaradjon. Persze zavar mert sok filmet németül is emgnéznék, hátha pont a mindennapi beszéd rámragadna. Olvasni ritkán tudok/van kedvem, most szépirodalmat angolul (extra lassan haladva) és gimis töri könyvet (mert az fun, kultúra és nyelvtanulás egyben) németül.

Megint idehánytam valamit amiben sok lesz a hiba és a szóismétlés és a minden, de mire eljutok a végére sosincs kedvem elolvasni megint csak azért hogy minőségi munkát adjak ki a kezemből. Igény vóna rá mélyen valahol de... Posztírás viszont csak így megy hogy ami épp bevillan leírom és kész, utána kéne rendszerezni. Midnenesetre kiteszem azért a végére Julia egyik videóját mert jó, és a lényeg, hogy ma élvezem, hogy kicsit tudok és javulok.