"To write a diary?" " Something like that..."

Annó gimiben imádtam rajzolni, órán, otthon, szünetben, bárhol. Utólag rájöttem, hogy igazából naplót vezettem. Ha valaki végignézegeti őket, ami amúgy nem kis teljesítmény mert van 4 füzettartónyi, nem feltétlen lát többet mint tinédzser fiú kicsit fura rajzait és vágyait, de ha én nézem végig nekem minden darab egy emlék, egy órai tananyag, egy lány, egy életérzés, egy tapasztalat. A szabály az volt, hogy nem dobok el egyet sem, bárhogy is sikerült, ami ugyancsak azt mutatja, hogy nem is igazán csak a rajzoláson volt a hangsúly mind inkább az önkifejezésen. Egyetem alatt szépen lassan elmaradozott a dolog, ma sem tudom igazán miért mert annó nagyon élveztem, és most is örülök, hogy néha végiglapozhatom, közben rájövök mennyit változtam, hova jutottam. Csak azért jutott ez eszembe mert nem vittem a múltkor haza semmilyen könyvet, tanulnivalót, egyebet és nekiálltam újra rajzolni. Sajna olyan radír ami kellett volna nem volt otthon szóval félúton abbamaradt a projekt. Pedig egész jól haladt. Következtetés, hogy marad a közérthetőbb és publikusabb mód, amihez majd hozzászokom, tuti ezt is érdekes lesz visszaolvasni (ha merem) később.

Más. Jön a záróvizsga írásbeli szűk két hét múlva. Van két 800 oldalas tesztkönyv meg egy hasonló darab a megoldásokkal és magyarázatokkal. Nem kevés és minden féle téma van benne. Az évfolyamtársaim általában nyávognak, hogy tele van hülye kérdésekkel, van jópár ami idejétmúlt, vacak a magyarázat, stb. stb. Az egyetemen amúgyis elharapódzott a lázadási mánia, petíció készült a díszdiploma megváltoztatására, rendszeresen szidják a tablófotókat, a diplomaosztó ünnepségre felháborodva keveslik a jegyek számát amit kapunk, rondának találják az évfolyamgyűrűt amit lehet kérni. A fő probléma szerintem, hogy mindezt egy elég aggresszív és undorító sértődött stílusban teszik, amit sok embertől nem vártam volna. Képesek egymással összeveszni a levelezőlistán és olyan keményen megsérteni másokat, hogy ha nekem írja én megütöm. Kicsit csalódás így a végén. Egyedül lennék azzal, hogy akármilyen is volt az oktatás minősége azért hálás vagyok az egyetemnek és a tanároknak, hogy eljuthattam ide? Én igenis büszke vagyok és eredményként könyvelem el, hogy már csak államvizsgázni kell, és alapvető tiszteletet elvárnék az egyetem felé a többiektől is akármilyennek is élték meg az egyetemi éveket. Félreértés ne essék nekem is van véleményem arról, hogy nulla gyakorlati tudásunk van és egyebek, de igazán most van az az idő amikor ezen kell háborogni? Én néha még perverz módon a tesztezést is élvezem mert akadnak pillanatok amikor az érzem, hogy wow hallottam ezekről a dolgokról, talán nem volt hiába az egész, és előzetes direkt felkészülés nélkül sikerül alkalmanként válaszolni egy-egy kérdésre. Összegezve én most sokkal inkább vártam volna, hogy midnenki legalább egy félmosolyjal tekint vissza az elmúlt 6 évre, hiszen ez volt az életünk, megváltoztatott minket, ezért lettünk ilyenek amilyenek most vagyunk. Én márpedig nem érzem, hogy rossz irányba változtam volna. Nem tudom pillanatnyilag eldönteni, hogy a többiek reakciója csak a publikumnak szól és amit én írtam az "ciki", tényleg ilyenek, esetleg csak a mai magyar, számomra ellenszenves, véleménynyilvánítási szokások gyűrűztek be a hallgatók közé. Hátha amikor túlvagyunk az összes vizsgán és papírmunkán midnenki megnyugszik.

"Nyitsz egy blogot és írsz"

Azt mondták bármit írhatok. Már most vicces visszaolvasni azt a kemény három posztot ami sikerült megalkotnom. Úgy érzem nagyon sok minden megváltozott.

Vége a sulinak. Már csak egy államvizsga van amin igazából nem is tudom, hogy hogy lehet átmenni, úgy tűnik kb, csak szerencsével. Érdekes lesz de most már befejezzük valahogy ez nem vitás. Annyira jó lenne végezni és végre keresni, dolgozni, új életet kezdeni (nem itthon). Persze midnenki azt modnja, majd máshogy fogom gondolni, de így előtte azt hiszem ez a normális.

Többek között szingli is lettem (kezdjünk új életet). Fura régen volt ilyen, azt sem tudom mit kéne csinálni. Aktív párkeresés sosem ment, valahol korábban elekadt a szocializációs fejlődésem, most meg kicsit macerás bepótolni. Mindegy "lightning can strike" alapon dolgozom. Aztán majd lesz "sing with rapture and dance like a dervish".

Addig pedig maradnak a barátok akikből nem volt sok eddig sem és el is hanyagoltam őket kicsit az utóbbi időben. Ugyanakkor meglepően rendesek és sok igazi barát, és mintha mi sem történt volna úgy viselkedtek. Note to self. Azért úgy érzem be kell szereznem még pár újat, hogy kevesebb foreveralone este legyen.

Végső tanulsága a napnak, hogy nem iszom többet, kellenek absztinens napok (avagy már alkoholizmusba csapok át) , és valószínűleg holnapi tanulság lesz, hogy spiccesen nem postolunk.

Sinus

Rég nem írtam pedig történtek dolgok. Most még azok is indítottak blogot az ismerőseim közül akiknek eddig nem volt, úgyhogy érzem a nyomást midnen irányból, hogy abba ne hagyjam. Ezzel a harmadik bejegyzéssel már azt hiszem rekord lesz, biztos azért sikerült most mert tetszik ahogy kinéz.

A vizsgázás már nagyon messzinek tűnik, azóta mai nappal be is fejeztük a két hetes trauma gyakorlatot. Láttunk pár érdekes dolgot, de kétségtelen, hogy ennél jobban is lehetett volna csinálni. Kezdetnek az intenzívre kerültünk, ott kedvesek voltak nagyon, de egyszerű, sima eseteket nem láthattunk, ambulálni nem mehettünk, betegfelvételt, vizsgálatot nemigazán végeztünk. Egy-két nap után rájöttünk, hogy nekünk kell mászkálni ha akarunk valamit, így sikerült pár izgalmas esetet, műtétet meglesni, ezek bizonyára megmaradnak hosszútávon is. Ide már nem úgy érkeztem, hogy "jaj ez biztosan nagyon jó lesz, hatodéves gyakrolatokon csak csinálunk már valamit", nem is csalódtam akkorát. A rendszer viszont, hogy van egy lista, hogy miket kell látni és teljesíteni szerintem nagyon rossz, ahelyett hogy odafigyeltünk volna azon paráztunk, hogy midnen bekerüljön.

Dráma is volt mostanság, eléggé stresszesre siekredett a szigorlati tanulási héttel kezdődő kb. 3 hét. A vizsga, hogy nem volt szünet utána, és némi kapcsolati vita nagyon lefárasztott, de hál istennek most újra midnen rendben van azt hiszem. Ezen hypnothim időszakomban a csokoládé fogyasztásom gigászi mértékig fokozódott, remélem hosszútávú szövödmény azért nem lesz.

Elkezdtem vezetni is, ami nagyon élvezetes, az első 4 gyakorlati feladat már "megy", szivesen járok úgyhogy remélem így motiváltan nem lesz a vizsgával sem különösebb probléma.

Jövő héttől indul a rendes sebészet gyakorlat, elvárásaim már nincsenek. Most eszembe jutott még néhány dolog amiről írhatnék de mára talán ennyi elég lesz, később folytatom.

Catch My Disease

Legyen kerek a dolog, a címben szereplő szám a győzelmi zeném. Megvolt a belgyógyászat, sajnos csak "közepes" lett. Aznap még sajnos, pár nap múlva már egy csöppet sem fog zavarni ismerem magam. Természetesen jobban örültem volna ha az igazi cél teljesül egy 4-es, ugyanakkor elképesztő, hogy egyáltalán átmentem egy ilyen tárgyból!

Jöhet a következő a sebészet, remélhetőleg így már az első szigorlatból összegyűjtött tapasztalatokkal felvértezve  még a "jó" is meglesz. Addig is pár nap pihenés, alvás, koncert, ami már nagyon kellett.

Those nights

A vizsgák előtti esték mindig különlegesek. Álatalában este 6-8 óra fele már teljesen kivagyok és elegem van, abba is szoktam hagyni. Vannak ismerőseim akik bírják sokáig és éjszakáznak, nekem sosem ment. Esküsznek rá, hogy még rengeteg mindent át tudnak nézni, nos nem tudom én szerintem semmit nem jegyzek már meg ilyenkor fáradtan, izgulva.

Nekem kis rituálém van. Abbahagyom az egészet el is felejtem kicsit, hogy mi lesz másnap. Nézelődök a neten, felhívom anyukámat, beszélgetek ismerőseimmel. Jönnek a kedves youtube videók, egy sorozat, zenehallgatás (kareoke?). Utóbbi különösen fontos. Lefürdeni valami isteni érzés, le lehet kell mosni az egész tanulást, a szenvedést. Fürdés után könyvet kézbe venni bűn! Kell valami könnyed film a végére és meg is van a tökéletes este. Szeretek kiülni a tetőre csillagokat nézni ha van lehetőség rá, az is olyan megnyugtató.

Érdekes így leírva nem tűnik annyira speciálisnak, mégis van valami érzelmi túlfűtöttség bennem ezeken a napokon, van valami egészen egyedi a levegőben. Őszintén szólva imádom ezt, de csak ezt az estét. Egyben irtó félelmetes, és egyben olyan mint a kedvenc sorozatom a Grey's, tele érzelemmel és lehetőségekkel. Néha még most is tudom rózsaszínen látni a világot, és szeretnék orvos lenni, úgy mint a filmeken. Megélni a sok nehéz pillanatot, a szenvedést is, mert akkor van igazán értéke a jónak. Hiszem, hogy vannak gyönyörű pillanatai ennek a szakmának, az életnek. Vonatkozik ez az utolsó estékre is, csak akkor iylenek ha előtte megembereltem magam, tanultam és megpróbáltam legalább, és persze ha nagy a tét.

Nos ez alkalommal nagy a tét, nem gondoltam volna, hogy ekkora anyag ez a bel. Több mint a felét át sem ismételtem. Eléggé félek. De hátha.

Tekintve tehát, hogy egy ilyen estén indult a blog, a fentebbi címet adtam neki. Ez a szám a himnuszom, amit végül meg kell hallgatnom, közben szorgosan imádkozva, hogy valami legfelső hatalom kihúzzon a csávából. Elmaradhatatlan mindez ma is, nagyon remélem, hogy nem volt túlzás kitennem ezt a műtős hátteret (ami szerintem istenien néz ki), vizsga előtt kicsit szemtelennek érzem.