Sokat vártam az irással, de csak mert mozgalmasra sikeredett az elmúlt két hét. Voltam ugyebár szeretett kishazámban, ahol nem pazaroltam drága perceim blogolásra, ezen e héten pedig mélyviz alapon megkaptam az osztályt, menedzselhettem mindenkit. Lesz most egy kis időutazás kedves olvasók, mert előbb fogok az osztályról irni, az otthoni események korrekt prezentálásához kunyiznom kell ugyanis még képeket másoktól is. Akkor hát öveket becsatolni.
Igazából amúgy éreztem, hogy ez lesz. A hazajutás egyik fontos előnye volt az is, hogy innen szabadultam, és tényleg pihenés volt. A fejemben volt viszont, főleg a vége fele, hogy tuti bevetnek következő héten, nem úszom meg. Hétfő reggel nem volt túl sok kedvem bemenni a sok kellemes 9-10 órás, kedvessel kelés után, sokkolt is reggel az infó, hogy figyeljek az átadásnál mert most elsősorban nekem jön az infó. A reggeli vizit még nem volt para még közösen csináltuk. Másnap már Prof vizitnek kellett volna lennie de csak főorvosi volt, hiszen a Prof nyaral, igazabol jol jártam mert igy lazább volt, azonnal kiderult hol vannak a hiányok a felkészültségemben. Harmadnap éppenséggel egyedül viziteltem, néztek is nagyot a nővérek, hogy "te, egyedül?". Hát mondom ja, igy jartunk, en is nagyon orulok elhihetik. Igazából rendesek voltak többnyire, csak többet láttak már mint én és segitettek, egyetlen egy volt aki kicsit pöcs és látszott rajta a fájdalom, meg, hogy tisztára zavarja, hogy bénázok. Mondjuk bekaphatja mert ő sem igy született, meg nemtom mire fel hepciáskodik, ahelyett, hogy csapatmunka lenne. Többnyire azért segitett a másik két rezidens doki, sok minden nem megy elsőre, amikor sajna egyikőjük lebetegedett és a másiknak pedig műtőben kellett lennie, egyedül maradtam.
 |
| A beteglisták átadástól péntekig |
A legkülönbözőbb problémák jöttek elő. Azt mondtam újabban, hogy kevésbé a német a baj, ami igaz is, beszélek, nemérdekel, hogy hibás e, muszáj haladni. Alap esetben nem is gáz, de azért amikor komolyabb beszélgetéseket kell intézni, akár beteggel például egy műtéti beleegyező nyilatkozatot aláiratni, akár hozzátartozónak elmesélni mi a terv a szerettével, mégis csak előjön, hogy élvezném ha tudnék kicsit árnyaltabban fogalmazni. Olyan konkrétan volt, hogy a néni nekem nem akarta aláirni, hogy műtik, mondjuk az is benne volt, hogy fel se fogtam mit mond mert öreg és agyi infarktus utan van, meg kezdődő elbutulás is a diagnózisai közt szerepel, szóval isteni helyzet. Az osztályos munka fele organizatórikus, érezni kéne mi a fontos és mi nem, ha lehet delegálni dolgokat, és a teljes képet mindig szem előtt tartani. Na hát ez is kemény elsőre. Midnenkiről mindent kéne tudni. Rátett egy lapáttal, hogy az elején meg kellett szokatni midnenkivel, hogy ezen e héten valóban én vagyok osztályon és basszus nekem mondják ha valami van, mert ha nem ott állok bután, hogy pont én nem tudok valamiről. Ma pénteken pl. felhivott a kolléganő az ambulanciáról, hogy hé tökfej felvettem egy beteget hozzátok, ez ls ez van vele. Igy mindjárt más a leányzó fekvése. De a hét elején, főleg nővéri oldalról kb. semmi infó sose nem érkezett. Gyógyszerek átállitása is kicsit problemás még nekem de próbálkozom. Egyre több egyéni ötletem volt a héten. Volt ügyeletben amúgy olyan is, hogy hivtak, hogy a beteg szarul van és nagyon magas a vérnyomása mit adjanak neki. Na itt rögtön volt egy extra szivakcióm, imádok gyógyszerelni. Másik kedvencem a szociális kérdések. Az kafa, hogy mi el akarjuk engedni a beteget de tudni kell, hogy hova. Nekem kell kerdeses esetben a szociális munkásokat hivni elbeszélgetésre, és utána velük egyeztetve kitalálni mi legyen. Eltoltam pl. olyat is, hogy nem neztem meg, hogy a beteg munkabalesetet szenvedett ls siman hazaküldtem normál pedig ilyenkor teljesen más az eljárás. Zárójelentésekkel is volt baki néha, főleg ciki amikor kijavitja a főorvos de a beteg már lelépett tegnap. Alapból úgy lenne, hogy előzőnap kész zárókat javitanak ki amiket másnapra azért még át lehet alakitani. De amikor aznap vizitkor találja ki a szentem, hogy mehet a beteg akkor meg balhé van, mert nem tudom előre megmutatni. Vagy ha simán el vagyok maradva és nincs kész. Ez főleg ám a problem, hogy mindenhez 3x annyi idő kell nekem még. Egyszerű gyakorlatias problémák, hogy kit hol ér el az ember, kinek szól, mi hol van, iylenek is tarkitották a képet. Érdekes, a pár héttel ezelőtti vérvételes problemáim kezdenek fakulni. Persze most is előfordult, hogy nem sikeredett de ez már javul. Összefoglalva kafán sztresszeltem egész héten és sokszor ötletem nem volt mit kezdjek a szituációval, ez ebben a szakmában pont kellemtlen, de mindenki túlélte, ez a fontos. A hét második felére eljutottunk oda, hogy kórházasat álmodtam és f6 fele felriadtam és, ahelyett, hogy élveztem volna, hogy még maradhatok fetrengeni, azon filóztam, kivel mit kell csinálni. Félelmetes.
Külön élveztem, hogy egyéb dolgokat is kellett volna intéznem, egyik nap kifulladásig rohangáltam a bank, a hivatal és a posta miatt, Háziorvost még mindig nem siekrült találni, pedig nagyon szorit az idő, de munka mellett marhára nehéz bármit is elintézni, főkeg ilyen héten.
De a hiszti után térjünk rá a lényegre, hogy "túléltem vaze!" Remélem, mint ahogyan annak normálisan lennie kell, jövő héten már nem én kapom a megtiszteltetést. Főleg, hogy a hétvégi ügyelet is az enyém lesz. Megy egy kései is. A sors fintora, hogy a másik egyetemről kiesett, ebben a hónapban érkezett kolléga műthetett ilyen egyszerűt párat. Botrány!
Ugyanitt, meg kell tanulnom ezt a hátfájósoknál adandó szuri dolgot, mert majd nekem is kell csinálni és még mindig nem 100%-ig tiszta a röntgenképen, hogy mi mi. Majd a magyar kollégával elmagyaráztatom, ő úgyis vágja nagyon a gerinces dolgokat.
