Oberstdorf

Sikerült a horror szilveszteri munkaáradat után, kikapcsolódásként, elmennem síelni. Nem vettem ki extra napot, csak az ügyeleti blokk utáni 3,5 szabadnapomat használtam ki ilyen célra. Mindenképp ki akartam egyrészt próbálni a cuccaimat, mielőtt a februári közös sízésre kerülne a sor, meg amúgy is ha már van elérhető pálya a közelben miért ne. A felszerelésvásárlás is így éri meg csak. Minden adott volt tehát, bele is vágtam.

Nem mentem messze csak a német-osztrák határig, az ott induló Alpokkal megelégedtem. Vonattal olyan 3 óra volt. Oberstdorf a hely neve, kis, kellemes városka, természetesen a sí és a túrázás mint turisztikai attrakció ami itt dívik, megspékelve helyi sajtkülönlegességekkel és wellnessel. Minden harmadik üzlet sí-, túrafelszerelést árul vagy oktató cég. Airbnb-n szereztem szállást, annyi választék ugyan nem volt és kcisit drága volt, persze csak airbnb-hez képest. A hotel és hasonlók még ezt is felülmúlták volna. Mivel egy emberre mint mondtam drága volt, kaptam a vendéglátómtól ingyen napot ha esetleg legközelebb is jönnék, mert rendes. Tényleg az, még iPhone töltőt is kerített nekem az ismerőseitől (hiszten én oylan profi voltam, hogy otthon hagytam) és még pl. sütit és sört is hozott. Megmutatta a térképen is mi merre van, mi hogy éri meg, hova érdemes menni. Teljesen meg voltam elégedve.

A városka több kisebb síterephez is közel van, aminek kb. a fele már az osztrákoknál van. Nem voltam midnenhol, Nebelhorn a legmagasabb, de kevés pálya van és a nőci azt mondta annyira nem jó, főleg az alacsonyabban fekvő részek. Fellhorn és Kanzelwand nagyon jók, sok pályából lehet válogatni, minden szintnek vanm megfelelő, itt kezdtem és 3-adik nap is ide tértem vissza. Söllereck pici és főleg oktató pályákkal van tele kicsiknek és nagyoknak egyaránt, végül ez kimaradt. Mittelberg sem oylan nagy, itt voltam második nap, cserébe igazán jó kis pirosas pályák vannak, inkább oylan haladóknak való érzésem szerint. Ifen a legmesszebbi, igazán érdekesnek tűnt de sajna nem jutottam el végül ide. Majd legközelebb.

Féltem, hogy enm lesz hó, meg kell hagyni nem is volt sok, de mákom volt mert aznap este amikor mentem, és az első nap, pénteken, esett a hó és ez a hétvégére elég volt. Vasárnap azért már érezni lehetett, hogy jegesek az alacsonyabban fekvő és főleg a közkedvelt pályák. A felszerelés teljesen bevált, egy-két apró darabka letört, elveszett, kiszakadt, elsősorban mikor a seggemen, hátamon, fejemen, közlekedtem lefele a lejtőn, de szerintem ez belefér. A léc hasít, ahogy várható volt, ő az erősebb, én birom kevésbé. Nagyon nem vagyok profi, és nem is volt a pálya mellett olyan igazi szűz hó, de amennyire ki tudtam próbálni tényleg könnyebb vele akár páyla mellett is menni mint a tiszta pályára való lécekkel. Ez örvendetes. Próbáltam fejleszteni magam amennyire lehet, véfül oktatásra nem fizettem be, kcisit rövid volt az idő. Nagyon várom a februári tábort, ott elvileg lesz, jó lenne ha rámragadna valami. Itt most midnenki durván profinak tűnt, valószínűsítem, hogy mivel nem volt főszezon és iagzán megfelelő időjárás sem, elsősorban a benszülöttek jöttek ki, aki meg sípálya mellett él, jó, hogy nagyon tud. Ezzel vigasztalom magam midnenesetre. 

Sok kép nem készült, van pár #foreveralone felvételem amit a kamerával lőttem, ezek láthatók itt körbe, igazából rendkívül kényelmes vele simán körbenézni és csak úgy elkattintani párat. Jobbak lesznek ha rendesen be van állítva a látószög és nem takar a szemüveg persze... Ezzel el is érkeztünk a másik dolgohoz, amit mindenképp ki akartam tesztelni, a "nagy utazás előtt", a kamera. A videózás is simán ment, a távirányító hibátlanul működik és igazán egyszerű kezelni, meg praktikus. Próbáltam valami épeszű videót gyártani a felvételekből, ezt is itt lehet megnézni belinkelve, ha tehetitek HD nézzétek, ha már van. Kicsit hiányolom az iMovie előre gyártott csontvázait a videógyártáshoz, amiekt én találtam programok vagy túl egyszerűek és nem lehet velük rendesen semmit csinálni, vagy bonyolultak. PErsze ingyen akarom őket, lehet ez is a baj. Van már pár tapasztalat, hogy miket lehet eljátszani tehát a kamerával, de még nagyon sokat lehet fejlődni. Például én egyelőre csak a sisakra szerelve egyenesen próbáltam ki, egyéb helyeket is meg lehetne próbálni mondjuk. A sorozatfelvétel és hasonlókat megint csak nem nagyon teszteltem. Ami persze sokat dobott volna még a dolgon, ha többen lettünk volna és lehet a másikakat is felvenni. No majd ezt is februárban bepótoljuk. Utóbbi tanulási szempontból is nagyon kedvező lenne, a videó nem hazudik, ha bénázom, látom.

A másik oldal

Hazajutottam karácsonyra, de nem sikerült sajna megszabadulni a kórházszagtól. Szegény nagymamám elesett a múlt héten és sikerült el is törnie a karját, ennek intézésére végül és is hazaértem, még koránt sincs vége a procedúrának sőt, de amig friss az élmény gondoltam leirom miket láttam amik mások itt mint odakinn, mert engem kicsit meglepett, nem erre számitottam volna teljesen. Maximum lesz csapó kettő.

Most arról, hogy mennyire lazán adunk nyugtatókat betegeknek, hogy a háziorvos nem igazán vizsgálja felül a dolgot, hanem felirja nem nyilatkoznék. Ahogyan arról sem, hogy hogyan indult a dolog, persze előkerült hogy lassan látták el pedig "mentővel jött", hogy kinn otthagyták kb. kabát nélkül a váróban meg, hogy a doki csak igy háttal kommunikál és nem gazán tájékoztat stb., én nem voltam ott és épp elég story van már az egészségügyről. Szidni sem szeretném a helyzetet a dolgozókat nem erre megy ki, magunkat meg pláne nem akarom fényezni, mert az az egy hely, ahol aztán igazán tudom milyen a "minőségi ellátás".

Mindegy. Kórtörténet annyi, hogy elesett, volt sürgin, megvizsgálták, ellátták kötéssel hazaengedték, később még esett kellt kicsit, szóval a konzervativ terápia nem igazán jött össze. A kontroll röntgenen elmozdulás volt meg kiugrott a felkar feje a helyéről, szóval műtétet javasoltak. Bementek párszor ambulánsan ilyen műtét előtti kivizsgálásra és hétfőre lett kitűzve az időpont.

Hétfőn tehát mentünk családilag 7-re a megyei kórház baleseti sebészeti osztályára a felvételre. Nekem az első fura az organizációs probléma. Megkérdeztem egy ápolót, hogy mi legyen merre menjünk, azt mondta várjunk középen majd jön a doki. Egy olyan háromnegyed-egy óra múlva másik nővért kérdeztem meg, hogy kb. mire számithatunk, meg, hogy ma műtik elvileg ne maradjunk már el a felkészüléssel. Ekkor már azt modnták, hogy majd elöl a kezelőbe adjuk be a lapot, ha arra jár valaki, meg majd szól ő is a másik nővérnek aki a dokinak segit. Egy masik doki akit elkaptunk az instrukciók alapján ránézett a lapra, elolvasta a kezelőorvos nevét és mondta, hogy itt van a doki, ő már látta majd jönni fog. Végül olyan fél 9 fele felismert minket meg nagymamim a doki és átadta egy kollégának az esetet majd be is hivtak. Nem mondom, hogy ez nálunk tökéletesen megy, de bárki, aki be van rendelve új betegnek, benn van a számitógépes rendszerben, tudják a nővérek és az orvosok, hogy jön. Mindenki. Ha megjelenik az osztályon a beteg, a nővérek, ha más nem a saját dokumentációjukat elintézik, nem várnak semmi dokira, befektetik és majd, ha lesz az orvosnak ideje felveszi. Gyorsabban nem megy odaát sem ez fél napos program, csak a beteg benn fekszik és nem a váróban izgul, hogy mi lesz. Meg tényleg az, hogy rend van és mindenki tudja mi a rendszer.

A másik, ami nagyon fura, első kérdés mindenkinél: "Ki az orvosa?". Itt mindenkinek van orvosa, aki látta, akivel beszélt, aki műteni fogja. És minden beteg igy névhez kötve van. Tekintve, hogy mamámnak nem modnták el ki fogja csinálni, mert aki látta az nincsen a műtét napján ott ez okozott némi bonyodalmat, és kb. a doki keresett egy operatőrt és átadta, hogy mi a helyzet. Ez nekem teljesen új. Az érdekelne, hogy akkor ki vizitel az osztályon? Mindenki a sajátját csak vagy mi? Nálunk ilyen nagyon nincs. Oké a privát betegeket a főorvosok műtik és vizitelik, mert ők ezért extrát fizetnek. Van nálunk is, hogy megkérdezi a beteg, ki operálta, de azt is kb. utána. Sokan soha nem találkoznak az operációt végző orvossal. Lehet, hogy ez rossz de, igazából nálunk mintha a klinika látná el őket, nem egy-egy ember. Az mondjuk nekem kicsit érdekes és nehezen átlátható, hogy reggel még nem tudják ki mit műt és mi van. Nekünk legkésőbb a reggeli megbeszélésen eldől és hacsak nincs valami autóbaleset vagy ilyesmi áll is a program.

A vizsgáló doki rendes volt, de érdekes módon nem nagyon akart velünk hosszasan beszélgetni hozzátartozókkal, csak a mamához irányzott kérdéseket, aki pedig valljuk be érezhetően nem teljesen saját maga hozza meg ezeket a döntéseket. Kicsit megvizsgálta, megirta a lapot, hogy felveszik és utána extra kérdezni kellett. A műtétről való felvilágositás információ tartalma annyi volt miután megkérdeztem, hogy lemez. Szinte meglepődtem ezek után, hogy a kérdésemre még a röntgent is láthattuk és elmesélte mi merre van. Aztán uldögéltünk az osztályon, várva, hogy a nővéreknek legyen lélegzetvételnyi idejük egy ágyat szerezni és felvenni a mamát. Közben már épp gondolkodtam, hogy ennyire nincs dokumentálva a felvilágositás, amikor jött a doki, hogy a mamának akkor ezt a lapot még alá kéne irnia. Csak igy aláiros felével nyujtja. Na mondom itt az alkalom megnézem már. És teli találat. Ez volt a hires beleegyező nyilatkozat. Egy szót nem fűzött hozzá, hogy mi az a Philos lemez, mi az álizület, milyen rizikója van a műtétnek, semmi. Ez nem tudom, hogy a kórház sajátja vagy általános, de szerintem a mai világban eléggé gyengén van elintézve. Azt sem tudom, hogy a betegek mennyire érdeklődőek és vajon kérdeznek e ilyen esetben. Az egy dolog, hogy én értem mi volt odafirkálva, de ez nem épp a leg optimálisabb betegtájékoztatás. Én mondjuk azt is kevesellettem, amit ráirt én kisregényt irok a rizikókról és azért óvatosan meg is emlitem őket (nem mindenbe kell mélységében belemenni, a beteg max. félni fog, úgysem tudja megitélni a valós veszélyt, megragad egy szó és kész). Csodálom, hogy nem félti a seggét, ha bármi történik, ez kevés lesz a védelemhez szerintem.

Mellékleletként megtudtuk, hogy nincs wc-papir, tegnap este elfogyott a kesztyű és nemtudni honnan szereztek vmi kb. használtat és néhány kötszer is hiányzik.

Ma lesz még a műtét, kiváncsi leszek, mi lesz a következő részben.

Inv plox!

Ilyen ha valaki eljön meglátogatni. Amit amúgy simán lehet, van matrac, nem kényelmes annyira cserébe ingyé van. Be lehet jelentkezni nyugodtan, legalább nem unatkozom az üres hétvégéken.

This is my OR!

This is your arena

Ezt valamiért külön akartam leírni. Miután szóltam, hogy tök nem fair, hogy mások többet próbálkozhatnak műteni mint én, kicsit javult a helyzet és volt szerencsém egy kér kis dolgot csinálni. Számomra érdekesek a tapasztalatok, nem egészen csak azok a nehézségek amire mindenki elsőre gondol. Talám valakinek fura, mésba belevágni, nekem ezzel éppen nincs gondom, de talám egyértelmű, hogy meg kell tanulni varrni, az eszközöket használni, elsőre azt sem tudja az ember hol a vége amit meg kell fogni. Ha csak nézed oylan egyértelmű, de mint mindíg itt is amint a kezedbe adják hirtelen mégsem megy oylan flottul a dolog.

Amit igazán meg akartam osztani mint magvas gondolat az viszont a következő. A címben szereplő mondat megannyiszor elhangzik kedvenc Grey's-emben ez talán másnak is feltűnt aki nézi. Miközben feltételezem, hogy ott ez csak hatásvadász fordulat, újabban elgondolkodtam rajta, hogy nem alaptalan. A műtőben tényleg az operatőr az isten. Persze az altatóorvos még komoly befolyással bír, hiszen hiába áll tökéletesen a velőűrszeg ha a beteg már nem tudja majd használni, de alapvetően a műtétet végző klinikai nagy fehér van a műtőben a tápláléklánc tetején. Ez most olyan bagatelnek és egyértelműnek tűnik, az is midnaddig amíg nem lettem hirtelen én az operatőr. A fentebb említett szerep ilyenkor összeütközik a kezdő bizonytalanságáva és tapasztalatlanságával és pontokon meglepően komikus a helyzet.

I would have been a really good postal worker.

Asszistensként teljesen átérzem, hogy azért vagyok, hogy segítsek. Csak azért. Nem nekem kell látni, az operatőrnek kell látni. Nem nekem kell hogy kényelmes legyen, hanem neki. Ha látom, hogy nem jól áll a lámpa megigazítom, hogy neki ideális legyen. Ha beállítja a kezem valahogy úgymaradok, azt teszem amit mond. És működik a rendszer. Mindenki a műtőben azon serénykedik, hogy az operatőr kényelmesen, a legjobb körülmények között a lehető legjobb eredménnyel tudja elvégezni a műtltet. Ez kezdőként szerintem lehetetlen. Annyira lefoglalja az embert az, hogy nem tudja igazán azt sem, hogy mit csinál, hogy mi merre van, hogy minden egyszínű rózsaszín, hogy vérzik, hogy midnenki rá vár, hogy haladjon, hogy mi a következő lépés, hogy ciki e megkérdezni, hogy "most miaf legyen?", stb. stb. - a végén az eredmény, hogy teljesen kéynelmetlenül, begörnyedve, sötétben, próbálkozik valamit csinálni amit gondol, hogy kéne, persze még annál is nehezebb mint amúgy lenne hiszen még csak a körülmények sem stimmelnek. De egyszerűen nincs kapacitása az embernek arra, hogy ezekre azonnal gondoljon, és valahogy nincs meg az önbizalma, hogy valóban irányítson, ahogy ebben a státuszban kéne. Szerintem oylan mint a vezetés, egy idő után autómatikusan jön de az elején túl sok az információ egyszerre.

Let's have some fun.

Mindenesetre élmény, és tök "jó" félni előtte, hogy menni fog e, tök érdekes közben megcsinálni és rendkívül menőnek érzi magát az ember utána, hogy meg tudott csiálni valamit. Csak ez az utóbbiakban részletezett helyzet így megragadt és én éppen nem erre számítottam, hogy nehézség lesz. Lehet persze, hogy másoknál más merül fel, erről érdemes lenne emgkérdezni a kollégákat talán.

Winter is coming...

Hús minden mennyiségben

Ezt a posztot már egyszer elkezdtem irni ls most folytatom, szóval esélyesen összefüggéstelen és érthetetlen lesz. Ilyen az élet. Tehát:

Blackeye

Nézegettem elébb visszamenőleg a naptáram, hogy miről kéne írni, de azon felül, hogy lusta voltam nem is igazán történtek dolgok. Elkezdtem ezerrel elverni a pénzem síelős cuccokra, a környezetem kiakasztottam, vagy kérdésekkel, hogy milyet és hogy kéne, vagy azzal, hogy elejtettem mibe kerül. Mindenesetre én fontosnak ítéltem meg, mindíg is akartam saját cuccot és mostmár van is értelme talán, mert nem igazán növöm ki vagy ilyesmi. Ráadásul körbenéztem, hogy a sváb dombok között van e viszonylag könynen elérhető és nagy örömömre van, hétvégézni lehet menni, szóval most főállásban várom a havat. Kellően macera lesz azért így is rljutni a pályáig, (de jó h tehetségesen nincs jogsim meg mondjuk saját autóm se) de azért megoldható és motiváció van. A választás végül egy all mountain léc lett az Atomictól, az idei Blackeye-t vettem meg. A visszajelzések alapján igazán jóféle a kategóriában, lehet kicsit túl is lőttem vele a tudásomhoz képest de majd dolgozom az ügyön. Ugyanitt sikeredett végre kinézni és lefoglalni egy helyet síelésre a baráti csapattal, végül tök jól látszik sikeredni a dolog, midnenki jön aki akart és volt reális esélye is, hogy meg tudja oldani. Mivel a "múltkori" síeléskor annyira király lett a síelős videó, vettem az egész dologhoz kamerát is, ez volt mondjuk az utolsó csepp a pohárban költekezés szempontjából. Innentől zsíroskenyér van!

Szinhaz Bár

Apollo - Stuttgart

Ami még érdekes, hogy voltam Stuttgartban színházban és megnéztem a Tarzan című Disney musicalt. Igazán jó volt, a színpadkép nagyon profi, leesik az álla az embernek, tökéletesre össze van rakva. És azért követni is sikerült ezen a fura nyelven, szóval mondhatni, hogy megérte.

Virágoskert

Csillagok

Lokálpatriotizmus

Itt lettem volna gyerek

Ami még ide fér, hogy ma elnéztem bevásárolni és közben akarva akaratlanul is belebotlottam az adventi/karácsonyi vásárba ami tényleg nagy buli itt. Modnták már az ismerősök, hogy viszaonylag hires erre felé az itteni és érthető miért nagyon készültek az árusok rá. Nagyon igényes válogatott minden üzlet, a városhoz képest igen terjedelmes és minden van ami szem szájnak ingere. A legbulibb, hogy van ilyen középkori rész, ahol beöltözve várják az embereket, fáklyák égnek mindenütt, és midnen féle egyzserű de nagyszerű játékra is be lehet fizetni. Plusz persze a sztenderd forralt bor, maultaschen, kolbász, csoki, magvak, édességek, nyársra tűzött töltött kenyér, lepény, ruhák, faragások, lámpások, sör, bögrék, játékok, kakaó, ékszer, gyertya, füstölő, ringlispir, stb. minden mennyiségben. Az illat és a hangulat felettébb kellemes. 

Nem csak a húszéveseké a világ

Erősen áttértem a havi 1-2 posztra. Hiába, kevesebb az újdonság és több a meló, nem mindig érek rá, vagy ami még fontosabb van kedvem és erőm írni. Feladni semmiképp nem akarom, muszáj a rekordsorozatnak folytatódnia.

Szóval igazából már réges-régen de volt egy jó kis egyhetes szabim, amikor is meglátogatott a Kedves. Kütelező programként elmentünk a helyi fagyizóba, ami nagyon szuper, ezen szurkoltunk ezerrel, hogy legyen nyitva még így ősszel is. Mázlink volt, sikerült bezabálni, kétszer is. Mivel a környéken már voltunk a móltkori látogatása alkalmával, most kicsit távolabbi célokat vettünk célba. Egyik kolléga eljtette el, hogy Zürich nincs is olyan messze és végül is igaza van. Ezen felbuzdulva csináltunk egy kis vonatos kirándulást, csak így a hétvégére. Foglaltam Airbnb szállást, amivel ismét nagyon meg voltunk elégedve, a hely is tiszta, szép volt meg a vendéglátó lány is rendes volt teljesen. Abszolút flexibilisen megbeszéltük vele az érkezést meg indulást, és jó kis tippeket is adott. Egyikőnk se volt még Zürichben szóval némi netes kutatás után ahogy esik úgy puffan alapon mentünk előre és teljesen jó volt. Itt is van ilyen Welcome Card mint Berlinben, hasonlóan megéri az "ingyen" közlekedés, a sok akció. Itt még egy hajóút is benne van, amit nagyon lelkesen ki is használtunk, mindenképp megéri kipróbálni ha valaki arra jár. Másik utazásunk Karlsruheba vezetett de csak ilyen egy napos, reggel megyünk, este jövünk módszerrel. Ex némettanárnőm Eszti épp németországban kirándult, ez alkalommal őt látogattuk meg amíg a közelben volt. Megvolt a sok élménycsere, elnéztünk Ettlingenbe mert szép, ittunk jó kis kézműves sört, szóval mindent amit egy ilyen kiruccanás alatt kell. Az egészről a megszokott Flickr képsorozat itt, valamint Eszti csinált extra videót is az ő útjáról, abban is benne vagyunk.

Aztán megint dolgozni kellett, bár ez nem kellene, hogy ennyire meglepjen. Megyeget a meló, nagyon úgy érzem, hogy rá kéne venni magam az itthoni olvasásra, és szakmailag kicsit kéne fejlődni, csak persze macera midnez munka mellett, plána, hogyha senki nem rugdossa az embert. Azt érzem, hogy kicsit többet kéne műteni, valahogy még nem sikerült sokszor odajutni rendesen az asztalhoz. Persze szerencse kérdése is, hogy mikor jön olyan beteg akit lehet, épp privát biztosított e vagy nem, stb. de sokszor szervezési kérdés is, az meg zavaró. Szóval amikor van 3 olyan műtét ami kafa lenne a kezdőknek, és ott is vagyunk 3-an aznap, akkor mért egyvalaki csinálja az összeset, mért nem lehetne midnenkinek lehetőséget adni? A másik, hogy még azért mindig van kis gyomorgörcs és hiszi ha be kell menni dolgozni, ez nemtom mikor tűnik el, talán soha. Jobb mint korábban de még erősen fejleszthető. Bár nemrég, hogy beszéltem évfolyamtársakkal, akik otthon dolgoznak, kiderült azért, hogy nem egyszerűbb persze otthon sem az élet, hasonlóan nagy felelősséget sóznak az emberre és nagyon figyelni kell, mit vállal be az ember. A kollégák viszont jófejek, lassacskán kicsit összébb rázódunk, most van a Stuttgarter Wasen, ami olyan ugye mint amin voltam tavasszal, elvielg kicsit nagyobb is. Közösen ment az egész kórház, bár én csak későn értem, mert még ügyeltem is, de voltak azért ismerős arcok, aztán pedig még 3-4 masik kollégával benéztünk Stuttgartba is mert mért ne, "yolo" végülis. Sajna a második túráról lemaradtam, amikor csak a klikkesedő sebészek mentek, mert aznap már utaztam haza. Amit még sajnálok, hogy a Braun doktor elment praxisba, ő nagyon rendes volt és rengeteget segített, neki is pont szombaton volt a búcsúbulija, ilyen kerti party náluk, de én már akkor otthon voltam. Na nem panaszkodom mert az nagyon király de lehetett volna előtte való hétvégén is.

Voltam tehát otthon is, nem is keveset, vagy másfél hetet, így a szülinapom körülre volt betervezve. Mozgalmas volt azt meg kell hagyni. Ha a Timi jön, akkor legalább az első napot pihenéssel és minimális programmal töltjük, no ez most kimaradt. Sajna a gép is késett, rendesen éjszaka érkeztem, aztán a szabi első felében a rokonságot látogattuk végig minden irányban, meg sörözgettünk a Szolnok környéki bandával. Aztán félúton irány Pest, az ottani társasággal sör, végül pedig irány Eger. Bizony Eger, kitaláltuk, hogy nem kell nekünk repülni ahhoz, hogy valami jót lássunk, szép kis hazánkat is fel lehet fedezni. Összeszerveztük a haverokkal és hétvégéztünk egyet, nagyon kellemes volt, meglátogattuk a főbb nevezetességeket, iszonyatos finomakat ettünk és meg kell hagyni a bor is finom arra fele. Persze annyira tehetséges voltam, hogy a két telefontöltőnket otthagytam, szerencsére meglett és küldik postán, csak sajna így sokáig nem lesz rendes telefonom és netem és és és. Az iPhone töltő retek drága, ez mindíg meglepetésként ér valahogy, mert általában felülmúlja a várakozásaim. Ez történt most is. Ennek okán a képek (amiket én csináltam) csak később jönnek.

Ugyanitt vénülök, tesó is mindig ír szölinapos blogposztot, nos én csak hozzácsapom ehhez. Ad 1 félelmetes, hogy közelebb van a 30 mint a 20, ad 2 köszönöm midnenkinek ezúton is a köszöntéseket.

Nie genug

Egésznapos kirándulás lett tervezve szombatra, és elégedetten mondhatom ,hogy nagyon jól klappolni látszott a dolog, szerintem minden lényeges belefért. Nem túlzottan, de azért éppen eléggé messze sikerült Christina Stürmer koncertet találni, és nagy lelkesedéssel meg is vettem a jegyet hónapokkal ezelőtt már. Persze most kiderült, hogy lesz nemsoká Stuttgartban is, de ennek ellenére nem bántam meg, csináltam mellé egy kis kiruccanást és így már mindjárt megérte.

Mesebeli kastély

Hajnal 8-kor felkeltem és a fél 10-es vonaton már fenn is voltam Reutlingen felé. Minden rendben ment, úgy gondoltam a megnézendő kastéllyal kezdem, mert az tuti sok idő, aztán majd kiderül, mennyi idő marad Reutlingenre. Előtte azért beszaladtam a Touristainformációhoz, hátha ők tudnak valami okosat, hogy hogyan lehet eljutni oda. A google maps szerint busszal és sok sétával, mert direkt oda semmi nem megy. Mint kiderült ez stimmel is, fel kell mászni a kastélyhoz, nem adják "ingyen". Ami amúgy teljesen buli, a jelzésekkel is csak egyszer az indulásnál volt probléma, a sípálya mellett valami kis mini ösvényen indul az erdei út, ott kicsit kétségbeestem, hogy akkor most mi lesz, ötletem nincs merre induljak. Végül midnen meglett, 2 buszmegállóból is lehet menni, az egyikből rendesen fel kell mászni a másikból lazább. A lichtensteini kastély nagyon szép, tényleg mint a mesékben. Ami egyébként pont igaz is, hiszen Wilhelm Urach hercege Hauff regényét olvasva döntött úgy, hogy neki kell egy olyan kastély mint amiről olvasott, és itt az eredmény. Ha be is akart nézni az ember akkor egy fél órás idegenvezetés is csapódott, szóval okosodtam germánul is kicsit. Még jó hogy wowoztam kicsit németül és pár középkori dolog már németül is megvan.

Reutlingen

Olyan 4 fele értem vissza Reutlingenbe, ami pint tökéletes volt a gyors városnézésre. Kaptam még délelőtt kis füztkét a városrül ami alapvetően tökéletes volt. Kis várostérkép, berajzolva egy ajánlott útvonal, midnen fontos látnivalóról és épületről 2-3 mondat. Szerintem nem kell több elsőre. Pont minden belefért, még a Mekiben is tudtam telefont tölteni kicsit. Örülök, hogy sikerült, mert már annyiszor hallottam a nevet, hiszen Szolnok testvérvárosa, a giminkből mindig mentek diákok. A 6-os vonattal indultam Urachba.

Christina

Bad Urach egy 12.000 lakosú nagyon kellemes kis csendes város, igazán pazar sváb főtérrel. Kis üldögélés után és egy Falco tribute koncert következett, ahogy éreztem a fiatalságnak ez kicsit régi volt, de páran nagyon élvezték. Igazából nem is volt ám rossz, csak mi nem ismertük rendesen. Ok a Rock me Amadeus-t talán sokan tudják. Lehet persze, hogy scak én vagyok műveletlen meg nem németajkú és nekem új. Extra volt, hogy a gitáros még az eredeti banda tagja volt. Közben azért elég sokan lettünk, lett hangulatvilágítás a téren, és páran az ablakból nézték, egyszóval lett hangulat szó se róla. A kirándulás zárásaként fergeteges Christina Stürmer koncert következett, igazán jók élőben, érdemes elmenni. Volt egy kis nyári eső is közbe de mégsem gondolta meg senki magát és ment haza. Nekem volt csak kicsit kalandos a hazaút iylen utolsó buszokkal és vonatokkal, igazából nem is lett volna gáz, csak a csatlakozások voltak szörnyűek és emiatt kellett sokat várni. De ha megkésve is egyben hazaértem és el sem áztam. Win!

Flickr album mindenről.